Nemzeti Sport, Csepel.info
Hazai pályán szetthátrányból 3:1-re nyert a MAFC a Csepet ellen, így 1–1-re alakította a férfi röplabda Extraliga 7. helyezéséért folyó párharc állását.
A döntés így a szerdai csepeli harmadik mérkőzésre maradt. (tovább…)
Nemzeti Sport, Csepel.info
Hazai pályán szetthátrányból 3:1-re nyert a MAFC a Csepet ellen, így 1–1-re alakította a férfi röplabda Extraliga 7. helyezéséért folyó párharc állását.
A döntés így a szerdai csepeli harmadik mérkőzésre maradt. (tovább…)
NB3.hu
A hétvége egyik legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a harmadosztályban a Tököl és a Csepel rangadója lesz az Alföld csoportban.
Az NB3.hu állandó szakértője Major László szokásos beharangozójában úgy vélte, a bajnoki címért harcoló két csapat rangadója pontosztozkodással ér majd véget. (tovább…)
NB3.hu
Hunyadi László
Elhunyt Hunyadi László, a Csepel korábbi kiváló labdarúgója.
A csepelfc.hu beszámolója szerint Hunyadi László 1967 és 1977 között 193 alkalommal húzta magára a Csepel mezét, a kiváló védő nagy kedvencnek számított a piros-kékek szurkolóinak körében.
Magyar Birkózó Szövetség, Csepel.info
Kilenc ország hatvankét kötöttfogású birkózója érkezett az év legrangosabb magyar juniorversenyére, a Matura Mihály-emlékversenyre. A nyolc súlycsoportból hármat a magyarok, kettőt a bolgárok, egyet-egyet a horvátok, a litvánok és a szerbek nyertek.
A csapatversenyben a magyarok állhattak fel a dobogó legfelső fokára, megelőzve a horvát és bolgár válogatottat. Az eredménylista egy részét az alábbiakban olvashatják. (tovább…)
Csepelirc.hu
A korábbi egyeztetések után végül Csepelen kezdődött meg a párharc a hetedik helyért – mivel a szombaton esedékes második mérkőzésen birkózóverseny lesz a csarnokunkban.
A tavaszi napsütésben közösen várták a játékosok az öltöző kulcsok érkezését ami végül olyan háromnegyed hat környékén meg is történt. A teremrendezés még az rsg edzés közben történt, de aztán szép lassan birtokba vettük az objektumot és megkezdődött a bemelegítés. (tovább…)
Nemzeti Sport, Csepel.info
A kép illusztráció
A Gróf Széchenyi István évadnyitó evezősversenyre vasárnap 21. alkalommal került sor a Margitszigeten, valamint a sziget melletti budai Duna-ágban.
Az eseményen nyolc férfinyolcas, tizenhárom egyetemi hajó, húsz céges csapat, mindösszesen közel ötszáz résztvevő volt jelen. (tovább…)
KiralyTeam, Csepel.info
A csepeli Halker-KiralyTeam csapata Király István VI. danos nagymester vezetésével ismét hatalmasat tarolt, az április 15-17. között Innsbruckban megrendezett Austrian Classic elnevezésű világkupán.
A kontinens harmadik legrangosabb világkupájának tartott versenyén több mint 28 ország 1500 versenyzője vett részt, természetesen az Egyesült Államokból és Kanadából is szép számban érkeztek harcosok. Ekkora mezőnyben a csepeliek 30 fős versenyzői csapata szinte elveszett, azonban a verseny végére az eredmények teljesen más képet mutattak. (tovább…)
Csepelfc.hu
Gálhidi edző bemutatkozása váratlan arányú sikert hozott a jól szereplő kecskemétiek ellen. Most megint úgy tűnik, hogy feloldódtak a görcsök.
Jövő héten a Tököl elleni csúcsrangadó következik. A szigeti szomszédok hátrányból felállva győztek Szegeden, így tartják előnyüket. A Dabas nem tudta megverni a gyengélkedő Szolnoki Spartacust, a jó formában lévő Gyula pedig legyőzte a Szolnoki MÁV II-t, így újra mi állunk a tabella második helyén. (tovább…)
Csepelirc.hu
Bizony-bizony, mostantól csak hetekben lehet mérni azt az időszakot ami még a bajnokságból hátra van, hiszen összesen két vagy három találkozó van még előttünk és befejeződik a 2010/11-es szezon.
Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy ebben az időszakban már igen nehéz összehozni a társaságot, ám ez a hétfő esti edzésen viszonylag egész jól sikerült. (tovább…)
Csepelirc.hu
A lány csapat (Börcsök Csaba edző, Lippai Gabriella, Papp Nikolett, Velicskó Dorottya, Pecsenyi Zsuzsanna, Angyal Petra, Bettesch Alexandra, Turzó Dorina, Csikós Kitty). A képről hiányzik Csilléri Dorottya aki meggyógyult és jól játszott a döntőben
2011. április 10 -én rendezték a budapesti harmadik korcsoportos diák olimpia döntőt. Az eredményekről az alábbiakban olvashatnak.
Először a Kék Iskola lány csapata mérkőzött a Szent Imre csapatával. A végeredmény: Szent Imre – Kék Iskola 3 – 0 (30-28, 25-11, 25-22). (tovább…)