Kozmann György visszatér

Storyonline, Csepel.info

Tekintse meg a Reflektor riportját

Kolonics György halála után Kozmann György úgy határozott, befejezi a kajak-kenu sportot. Éppen ezért nagy öröm, hogy most bejelentette a visszatérést.

Mindenkit nagyon megrázott a Pekingi olimpia előtti tragikus haláleset. Kozmann György ezután átmeneti időre a csepeli Kiss Tamással állt össze, és igen szép eredményt értek el. Ennek ellenére a sportoló mégis befejezte a pályafutását.

Azt mondja, egyszerűen besokallt és társa halála is megviselte. Amikor már mindenki azt hitte, hogy Gyuri többet nem versenyez, ő nagy meglepetéssel állt elő. Bejelentette, hogy Kiss Tamással mégis indulnak a londoni olimpián. Azt sem titkolta, sikerült végre kilépnie a tragikus haláleset árnyékából, bár barátját sosem feledi.

Kozmann György emellett családalapításon is gondolkodik, úgy érzi, erre is felkészült – mesélte a Reflektor magazinban.

storyonline.hu

A Kozmann – Kiss kenu páros bronzérmet szerzett a pekingi ötkarikás játékok 1000 méteres döntőjében.

Egy hozzászólás “Kozmann György visszatér” bejegyzésre

  1. Pecás szerint:

    Nem most jelentette be, egy ideje már Ludasi mester keze alatt készül Csepelen,amiről be is számolt a Csepeli Hírmondó…a többi között…Boldog Húsvétot!

Itt lehet hozzászólni !