Sport Géza

Csernai Pál játékospályafutását a Csepelben kezdte. 1955-ben kétszer volt válogatott – testvére, Tibor, olimpiai bajnok -, a forradalom után, huszonnégy évesen Németországba emigrált, a Karlsruhe igazolta le, a tízhónapos kényszerű eltiltás után ott folytatta. Edzőként volt sikeresebb, a Bayern Münchennel BEK-döntőt játszott 1981-ben. Válogatottnál egyszer vállalt munkát, 1991-ben szerződtette Észak-Korea.
„Három hetet voltam először kint, az olimpiai válogatottat láttam játszani, már akkor le akartak a kispadra ültetni, de azt nem vállalhattam fel. Így a vezetők mellől, a dísztribünről néztem végig. Tanácsokat persze adtam, de ez egy irtó érdekes mechanizmus volt. Mondtam az edzőnek, hogy állítsák be az általam kijelölt játékost, az elmondta a szövetség vezetőjének, ő továbbította a párt egyik vezetőjéhez, de az nem mondhatott igent, csak a felettese. Amikor az a nagyfejű igent mondott, akkor teljesült a kívánságom. Az összes döntésem így működött. Nincs kétségem, valószínűleg ma is így van” – mesélte Csernai Pál korábban az Indexnek, hogyan lett Észak-Korea futballválogatottjának edzője. (tovább…)