Csepel.hu
Kedves csepeliek!
A 2013/2014-es téli szezon végeztével a csepeli jégpálya 2014. február 15-én (szombaton) “zárja kapuit”.
Köszönjük, hogy ilyen sokan igénybe vették, reméljük, kellemes percekben volt részük idén is.
Csepel.hu
Kedves csepeliek!
A 2013/2014-es téli szezon végeztével a csepeli jégpálya 2014. február 15-én (szombaton) “zárja kapuit”.
Köszönjük, hogy ilyen sokan igénybe vették, reméljük, kellemes percekben volt részük idén is.
Futó.blog.hu
A kép egy csepeli maratonon készült a tököli forduló környékén
1972 januárjától folytatódtak a 150-200 km közötti futott hetek. Májusban, Karl-Marx-Stadtban volt az első lehetősége, hogy megfussa a maratoni távon a 2:20-as olimpiai szintet. Részvételét egy 2:18:04-es idővel biztosította be. Június 4-én Ózdon második lett a Magyar bajnokságon, Tóth Gyula mögött 2:21:56-tal.
„Az 1972-es olimpiai felkészülés során a központi irányítás miatt a szövetség részére külön edzésnaplót kellett vezetnünk. Az akkori szövetségnek az volt az elmélete, hogy egy maratonfutónak nagyon sokat kell futnia és pont. Ennek az lett a vége, hogy egyszerűen túl lettem hajtva. Egész évben úgy éreztem, hogy nem mentek a lábaim. Erőltették a sok rendkívül hosszú futást. Volt olyan időszak, hogy 15 km-t futottunk reggel, délután meg 25-30 km-t. Csak nyomatni, nyomatni… Sosem tudtam kipihenni magam, mindig fáradt voltam, és úgy érzem, ez az Olimpia végül erre ment rá. Persze voltak más gondok is.
Csepel.hu
Egy hónapnyi alapozást követően januárban megkezdte a 2014-es évadot a Csepeli Birkózó Club utánpótlás korosztálya. A kék-piros színekben szőnyegre lépők külföldön és hazai környezetben is több érmet és értékes helyezéseket szereztek az év első hónapjában.
Érd, Kaposvár, Wolfurt, Korond, Dorog és Pesterzsébet szerepelt az úti-célok között, ahonnan hat I., két-két II. és III. helyezést sikerült elérnie a fiatal tehetségeknek. Ezen kívül is jónéhány figyelemreméltó eredménnyel hívták fel magukra a figyelmet egyéniben és csapatban is a Csepeli BC fiataljai.
Csepel.hu
Az új évadban sincs megállás! A múlt heti watfordi szezonnyitó sikerek után, ezen a héten már Athénba utaztak a Halker Kiralyteam versenyzői.
Az athéni Világkupa összképét tekintve, színvonalas megmérettetés mellett, erős mezőny gyűlt össze. A szombati küzdelmek során a csapatverseny és a súlycsoport nélküli, úgymond nyílt kategória volt porondon.
Kerületünk csapata megállíthatatlan volt! Még a csapatdöntő sem okozott túl nagy nehézséget sportolóinknak, annak ellenére sem, hogy a versenyen megjelent csapatok sztárjai, már úgy próbálják megállítani a Halker-KiralyTeam csapatát, hogy az általuk gyengébbnek hitt honfitársuk helyett, egy másik ország sztárjaival alkotnak egy alakulatot, akár egy kontinens válogatott!
(tovább…)
csepel.alpiq.hu
Az Alpiq Csepeli Vállalatcsoport együttműködési megállapodást kötött Tóth Bence csepeli úszó támogatására, amellyel a fiatal versenyző fejlődését kívánja elősegíteni.
Tóth Bence, a csepeli úszó fiatal kora ellenére sorra éri el sikereit a sportban. Bence az idei évben “robbant” be igazán az úszás élmezőnyébe, amikor az országos bajnokságot megnyerte.
Telesport.hu
Történelmi hosszúságú, 65 ezer kilométeres útja utolsó szakaszához érkezett a szocsi téli olimpia fáklyaváltója, a láng már a városban van.
A szervezők szerdai közlése szerint a pénteki megnyitó előtt még 300-an – köztük több prominens személyiség, mint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, az ismert orosz televíziós műsorvezető, Vlagyimir Pozner vagy Szergej Sojgu védelmi miniszter – viszik majd a lángot. A tervek szerint egy vitorlás fedélzetén a Fekete-tengeren és a parti óriáskeréken is tesz majd egy kört a fáklya.
(tovább…)
Csepel.hu
Idén is a téli időszak kellős közepén került sor az evezősök hagyományos futóversenyére a Hármashatár-hegyen. A Csepel Evezős Klub is több sportolóval képviseltette magát, ahol végül fővárosi siker született.
Február első napján a Fenyőgyöngye névre hallgató vendéglátó-ipari egységnél volt a rajt, ahol közel 150 evezős vette fel a nyúlcipőt. A szemerkélő ónos eső sem szegte kedvét a sportolóknak, akik et a szervezők némi energiapótló édességgel vártak a szervezők a célban.
MNO
Vasárnap a tonsbergi kórházban elhunyt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott leukémiával kezelt szövetségi kapitánya.
A hírt Andreas Smeby, Böhn barátja erősítette meg a norvég TV2-nek – írja az NSO.
A tartalomból:
– A képviselő-testület januári döntése alapján nem emelkednek a közétkeztetés árai a csepeli oktatási és nevelési intézményekben.
– Rezsiadósságkezelő-mintaprogram indul Csepelen. Részletek cikkünkben.
– Tisztább lett Csepel, eltűntek a kéretlen falragaszok az oszlopokról. Kerületiek véleményét kérdeztük.
MNO
Szocsi egyelőre még nem ég a téli olimpia lázában, de a rajtig hátralévő egy hét alatt borítékolhatóan változik a helyzet. Az oroszok komoly hangsúlyt fektetnek a biztonságra, a terrorfenyegetettségtől való félelem azonban egyáltalán nem telepedett rá a Fekete-tenger parti városra. A hóhelyzet ugyanakkor aggodalomra adhat okot.
Pénteken hajnalban megérkezett Szocsiba a magyar csapat első küldöttsége, Nagy Zsigmond csapatvezető előőrsként már szerdán befutott; azért viszont, hogy az olimpián minden rendben legyen, huszonötezer önkéntes hétfő óta dolgozik. Köztük három honfitársunk, és egyiküket utolértük. Mihályi Petra, az ELTE 22 éves hallgatója – a születésnapját éppen ma ünnepli – már több világversenyen látott el médiaasszisztensi feladatokat, legutóbb január közepén a budapesti műkorcsolya- és jégtánc-Európa-bajnokságon. Az olimpián a gyorskorcsolya versenyeinek otthont adó Adler Arena elnevezésű, nyolcezer fős befogadóképességű sportcsarnok médiaközpontjában dolgozik.