‘Közterületek’ kategória archívum
2022. június 22. szerda
Csepeli Hírmondó

A Szent Iván-nap közeledtével tűzgyújtásra, tűzugrásra és a nyári napforduló köszöntésére gyűltek össze az érdeklődők június 21-én a Karácsony Sándor utcánál. A csepeli néptáncosok közössége nevében Körömi Gábor tagintézmény-vezető, az esemény szervezője köszöntötte a résztvevőket, majd Morovik Attila alpolgármester mondott beszédet. A zenét a Botosánka együttes biztosította.
Az idei csepeli tűzugráson a fellépő Kis-Csepel és a Csepp Csepel Táncegyüttesek tagjai, valamint az Ifjú Kokányok néptáncosai menettánccal vonultak a Sétáló utcához, ahol a ceremónia, tűzgyújtás, szabad tánc és tűzugrás vette kezdetét. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Ünnepek, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Kultúra, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. június 22. szerda
Csepel.hu

Információink szerint egy elromlott szűrő miatt nem működik a csepeli strandfürdő élménymedencéje és csúszdája, a hibán folyamatosan dolgoznak, addig is 25 százalék kedvezményt adnak a belépőjegyek árából.
A burkolat kijavítások múlt héten csütörtökön befejeződtek, ugyanakkor a medence vízzel történő feltöltése alatt a rossz szűrőtartály átszakadt, a benne lévő több tonna homok és széntöltet a csőrendszerbe került, mely az egész vízhálózati rendszert eldugította. A rendszert folyamatosan, napok óta, részenként leválasztva nyomatják, és átmosatják, hogy a rendszerből a homok, illetve a szén távozzon, de a csőrendszer maradéktalan kitisztítása jelenleg is zajlik, a töltet folyamatos távozása végett. Két napja a burkolatról kézi, illetve gépek segítségével végzik a Városgazda kollégái a homok és a szén eltávolítását, ezt követően tudják a medencét megtölteni vízzel. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. június 16. csütörtök
Csepel.hu

A területen a rengeteg szemét miatt volt már tűzeset is, most végül az önkormányzat többszöri megkeresése után elszállította az FKF a kezelésében lévő kukákat.
A gond az volt, hogy a szeméttárolók mellé rengeteg hulladékot dobtak, így köztisztasági és tűzvédelmi szempontból rendkívül veszélyes területnek számított. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Környezetvédelem, Közbiztonság, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 5 hozzászólás »
2022. június 14. kedd
Csepel.hu

Késik néhány hónapot a Táncsics utca felújítása, tájékoztatta a lakosságot Borbély Lénárd polgármester, akinek az ezzel kapcsolatos levele a politikus Facebook oldalán jelent meg.
Mint írja, az elmúlt években soha nem látott útfejlesztéseket valósítottak meg a kerületben. Jelentős önerőből és a kormány támogatásával sorra újulnak meg Csepel útjai, járdái. Az egyik legfontosabb útszakaszt, a Táncsics Mihály utcát a Főváros helyett az önkormányzat újítja fel. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel csatornázása, Csepel-sziget, Csepel.info, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2022. június 13. hétfő
Csepel.hu

Az elmúlt években egyre több a személyi sérüléssel járó baleset a Széchenyi – Kassai utcák kereszteződésében. A csepeli önkormányzat szerette volna elérni, hogy az útszakaszt fenntartó Főváros egy jelzőlámpát helyezzen ki a kereszteződéshez, ezzel kapcsolatban az önkormányzat meg is kereste a Budapest Közút Forgalomtechnikai Igazgatóságát.
A napokban érkezett meg az elkeserítő válasz.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 8 hozzászólás »
2022. június 13. hétfő
Magyar Építők

Tervezési szempontból a legnagyobb kihívást a Kálvin téri állomás és a kihúzó műtárgy jelenti a FŐMTERV Zrt. munkatársai számára, ugyanis mindkettőt sűrűn beépített, belvárosi környezetben, műemléki épületek alatt kell majd megépíteni.
A Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) irányítja a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli) HÉV teljes felújítását. Az NKK megbízásából a FŐMTERV Zrt. – Kontúr Csoport Kft. alkotta konzorcium, mint nyertes ajánlattevő végzi el a „H6/H7 HÉV vonalak korszerűsítése és meghosszabbítása a Kálvin térig, engedélyezési terv, kiviteli terv és kapcsolódó tenderdokumentáció elkészítése” elnevezésű tervezési feladatot. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 3 hozzászólás »
2022. június 2. csütörtök
Csepel.hu

A Csepeli Kistáncos Alapítvány szervezésében pünkösdi rendezvényen vettek részt a csepeli óvodások és iskolások a Simon Bolivár sétányon június elsején. Felléptek a Kis-Csepel táncegyüttes tagjai a Bara zenekar kíséretében. Az érdeklődőket táncházzal is várták.
A táncosok pünkösdi királynéjárást tartottak a lakótelepen, miközben a pünkösdi királyválasztás ügyességi vetélkedéssel dőlt el a fiúk között. Fejes Botond, az Eötvös József Általános Iskola tanulója bizonyult a legjobbnak. Őt megkoronázták, majd a Nagy Imre Általános Iskola képviseletében Fodor Annamária intézményvezető köszöntötte az ifjú királyt. A pünkösdi királyné pedig a táncosok legkisebb leánya, Szabóki Gréti lett. (tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Oktatás, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2022. június 2. csütörtök
Csepel.hu

Vadvirágos Budapest programmal büszkélkedik a főváros vezetése, derül ki abból a tájékoztatóból, amely nemrégiben lapunk birtokába jutott. A projekt lényegében arról szól, hogy milyen óriási „eredményeket” értek el Karácsony Gergelyék a gazos területekből méhlevegővé avanzsált fővárosi közterületeken azáltal, hogy nem vágják a füvet.
A sok szép térkép mellett általános tájékoztatót, a vadvirágos rétek gondozásához hasznos tanácsokat (röviden: ne nyírj füvet!) és a már-már kötelezően előírt gyakran ismételt kérdéseket is talál az, aki elolvassa a programot.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Tájékoztatás, Vélemény kategóriába | 18 hozzászólás »
2022. június 1. szerda
Csepel.hu

A csepeli polgármesteri hivatal idén is megrendezte hagyományos gyermeknapi programját, a városháza-látogatást. Az eseményen valamennyi kerületi általános iskola képviseltet – te magát, két-két negyedik osztályos diákkal.
A gyerekeket Borbély Lénárd polgármester fogadta a nagytanácsteremben, ahol játékos testületi ülésen vehettek részt. Megismerkedhettek az önkormányzat működésével, a testületi ülések menetével, a polgármester feladataival. A képviselői székekben ülve kipróbálhatták, hogyan kérhetnek szót, miként működik a szavazógép, kérdéseket tehettek fel. Sokakat érdekeltek a kerületi iskola- és játszótér-felújítási programok, a Béke téri sportpálya megújulása is. Az ülésen például olyan fontos kérdésekről szavazhattak, hogy elkészüljön-e a Jedlik Ányos Gimnázium a tervezett 2023-as őszi átadás előtt. A testületi ülésen dr. Villányi Dóra aljegyző is részt vett, aki a jegyzők munkájával ismertette meg a jelenlévőket. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Csepeli Gyermeksziget Program, Közterületek, Oktatás, Rendezvény, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. június 1. szerda
Csepel.hu

A májusi testületi ülésen Borbély Lénárd polgármester köszöntötte a kiemelkedő eredményeket elért csepelieket. Bagi István, a Weiss Manfréd Technikum és Szakközépiskola 10. osztályos tanulója a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd országos döntőjében Kazinczy-érmes lett. Czada Szabolcs, a Weiss Manfréd Technikum és Szakképző Iskola tanulója első helyen végzett a Szakma Sztár országos versenyén, így az ország legjobb villanyszerelője címmel büszkélkedhet.
A képviselők döntöttek az SZMSZ módosításáról és a Csepeli Városgazda szervezeti átalakulásáról. A Városgazda a jövőben kizárólag a város fenntartásával, üzemeltetésével és karbantartásával foglalkozik, a vállalkozási tevékenységeket (ingatlankezelés és -gazdálkodás, kintlévőségek behajtása, a strand és a piac üzemeltetése) egy piaci szemléletű önkormányzati cég végzi. Ezzel a Városgazda feladatköreibe tartozó közfeladatok működésének hatékonysága is növelhető. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közbiztonság, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Kultúra, Oktatás, Sport, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »