‘Közterületek’ kategória archívum

Elfogadták a költségvetést: leszámolnak az adóssággal

2013. március 1. péntek

Csepel.hu

Csepel idei költségvetése sikertörténet, mert 20 év után ez az első alkalom, hogy a bevételek és a kiadások egyensúlyban vannak, vagyis nem kell folyó évi hiánnyal számolni. Ráadásul a fővárosban egyedülálló módon Csepel adósságállományát 70 százalékos arányban vállalja át az állam.

A polgármester javaslatára a bölcsődei és óvodai tisztasági csomagokat a jövőben az önkormányzat vásárolja meg, az iskolásoknak színházi program indul, 50 millió forint alapot hoztak létre a házi csatorna-rákötések támogatására, és még az infláció arányában sem emelkednek a szociális jellegű térítési díjak. Többek között erről döntöttek a csepeli önkormányzat képviselői a csütörtök esti testületi ülésen.

(tovább…)

Mely utcákban lehet terveztetni a házi hálózatot? – friss utcalista 2013. 02. 26.

2013. február 26. kedd

Csepel.hu

Illusztráció

Kedves szennyvízcsatornázásban érintett csepeli lakosok!

Az alábbi utcaszakaszokon már megtörtént a geodéziai bemérés, tehát megkezdhetik a házi hálózat terveztetését:

Mely utcákban lehet terveztetni a házi hálózatot? – friss utcalista 2013. 02. 26.

(tovább…)

Megrongálták a kitelepített svábok koszorúit

2013. február 26. kedd

Csepel.hu

Ismeretlen tettesek megrongálták azokat a koszorúkat, amelyeket a Magyarországról kitelepített németek emléknapján, január 19-én helyeztek el a polgármesteri hivatal Petz Ferenc utcai falán lévő emléktáblára.

Az elkövetők módszeresen levágták azokat a szalagokat, amelyekre a II. világháború után elhurcolt csepeli svábok nevét írták fel.

(tovább…)

Husky kóborol a Zrínyi utcai kutyafuttatónál

2013. február 22. péntek

Mr. Gabee, Csepel.info

Olvasónk tájékoztatója szerint a Zrinyi utcai kutyafuttatónál kóborolgat a képen látható szuka Husky. Különös ismertetőjele, hogy nagyon barátságos, van rajta egy barna bőr nyakörv.

Az információt Mr. Gabee-tól kaptuk.

csepel.info

A legrászorultabbak is rá tudnak kötni a csatornára: kiemelt program a házi rákötések támogatására

2013. február 22. péntek

Csepel.hu

Negyedik alkalommal rendeztek lakossági fórumot kerületünk kiemelt beruházásáról, a jelenleg is zajló csepeli szennyvízcsatornázásról. A közmeghallgatással egybekötött rendezvény fő témája az önkormányzat támogatási programja volt, melynek célja, hogy szociális rászorultság függvényében minden érintett család csatlakozhasson a megépülő szennyvízcsatornára.

Az utcai szennyvízhálózat kiépítése gyakorlatilag 100 százalékban befejeződött, már csak  maradt hátra Királyerdőben – hangzott el a fórumon, amelyet a Királyerdei Művelődési Házban rendeztek meg február 20-án.

(tovább…)

Meghívó: Lakossági fórum és közmeghallgatás

2013. február 20. szerda

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a jelenleg zajló szennyvízcsatornázás kapcsán tartandó LAKOSSÁGI FÓRUMMAL EGYBEKÖTÖTT KÖZMEGHALLGATÁSRA.

Fő téma: AZ ÖNKORMÁNYZAT  KIEMELT PROGRAMJA  A HÁZI SZENNYVÍZHÁLÓZAT KIÉPÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA.

Időpont: 2013. február 20. (szerda) 17 óra

Helyszín: Királyerdei Művelődési Ház színházterme  (1213 Budapest, Szent István út 230.)

(tovább…)

Folyamatosan dolgoznak a hókotrók Budapesten

2013. február 11. hétfő

Blikk.hu

És akkor megjött a hókotró…

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei folyamatosan dolgoznak a budapesti utakon, hétfőn hajnalra a főútvonalakat megtisztították, a közösségi közlekedés elindult. Budapesten vasárnap változó intenzitással, az FKF mérése szerint 8-9 centiméter hó esett.

Éjszaka a hőmérséklet fagypont alá süllyedt, ezért a közterület-fenntartó továbbra is a legmagasabb, hármas készültségi fokozatban végezte az utak, közjárdák, közlépcsők, gyalogátkelőhelyek tisztítását és síkosságmentesítését.

(tovább…)

Csepeli suttyók VI.

2013. február 10. vasárnap

Csepel.info

A csepeli Tesco parkolójában készült fotót olvasónktól kaptuk.

csepel.info

A XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokának felhívása

2013. február 6. szerda

Csepel.hu

FIGYELEM!

A kerületi lakótelepeken a gépjárművek behajtását és a parkolását jelző táblák, útburkolati jelek, valamint a KRESZ előírásai kellőképpen korlátozzák, szabályozzák.

Ennek ellenére lakótelepeken kialakult a szabályzást figyelmen kívül hagyó, parkolási szokások miatt, elsősorban a délutáni – éjszakai időszakban a tűzoltó járművek nem, vagy csak jelentős késéssel tudják megközelíteni a tűz által érintett épületet. Ez hátráltatja, illetve nehezíti a tűzoltók eredményes beavatkozását, jelentősen rontja a lakótelepeken élők tűzbiztonságát.

Felhívom a lakótelepeken élő és ott parkoló családok figyelmét a behajtást és a parkolást korlátozó előírások betartására – elsősorban a saját érdekükben.

(tovább…)

Konzultáció az uszodáról: „Ideje új szakaszt nyitnunk Csepel fejlesztésében”

2013. február 5. kedd

Csepel.hu

Az önkormányzat képviselői 2012 novemberében, ellenszavazat nélkül döntöttek arról, hogy konzultációt indítanak a kerület lakosságával. Hamarosan minden háztartásba levél érkezik: arról dönthetnek a csepeliek, hogyan költsék el a hagyományos szerkezetű fedett uszoda építésére elkülönített egymilliárd forintot.

Németh Szilárd polgármester szerint egy olcsóbb megoldással uszodánk mindenképpen lesz, nagyobb, mint amekkorát eredetileg terveztek.

(tovább…)