‘Közterületek’ kategória archívum

Bedeszkázzák a csepeli MSZP szégyenét

2014. július 4. péntek

Csepel.info

Görgey tábla 03

Egy graffitis lényegre törő véleménye

Csepel legmodernebb iskolájának épült (a fotó bal oldalán), itt volt az egyik legnagyobb tornacsarnok is: a “baloldali” önkormányzati vezetés idején azonban a korrupció miatt a bevételek fölé nőttek a kiadások, ezért ezt az ingatlant is eladták

Miután csődbe ment a tulajdonos, a felszámoló engedélyével most már megszüntetheti a balesetveszélyt a csepeli önkormányzat a Görgey Artúr Általános Iskola egykori épületénél. A munkálatok hamarosan kezdődnek: a balesetveszély elhárítása az előzetes számítások szerint körülbelül 2,3 millió forintba fog kerülni, de a költségeket megtérítik – értesült önkormányzati forrásból a Csepel.info.

A csepeli önkormányzat jelenlegi vezetése az MSZP-hez kötődő korrupció-gyanús szerződések felbontásával és a pénzügyek rendezésével évi kétmilliárd forintot tud megtakarítani. A mindent elborító politikai korrupciónak, tolvajvilágnak azonban súlyos következményei voltak: a kerület 2010 októbere előtt nem tudott kijönni a költségvetési keretből. Ezért az MSZP-s vezetők egyre súlyosabb folyószámlahitelt vettek fel, az önkormányzat ingatlanvagyonát pedig sorra árusították ki, hogy elkerüljék a csődhelyzetet. Erre a sorsra jutott a Görgey Artúr Általános Iskola is, melynek helyére lakóparkot akart építeni az azt megszerző befektető. A lakópark azonban nem épült fel, és az épületet sem bontotta le az új tulajdonos, így az egyre rosszabb állapotba került. (tovább…)

​Az Ismeretlen Csepeli Jótevő meghekkelte a szemetest

2014. július 3. csütörtök

cink.hu

​Az Ismeretlen Csepeli Jótevő meghekkelte a szemetest

Ellopták a szemétkosarat, festékesvödörrel pótolta. A Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola közelében járunk, emberünk itt nem bírta elviselni a rendetlenséget, és McGyver módjára meg is oldotta a helyzetet.

Csepel a legtüchtigebb budapesti kerület, irigylem, hogy ilyen rendes lakói vannak! (tovább…)

Csepel új utakon – Folytatódik az utak aszfaltozása

2014. július 3. csütörtök

Csepel.hu

Csepel új utakon - Folytatódik az utak aszfaltozása

A Csepeli Konzultáció keretében a kerület lakói korábban úgy döntöttek, hogy az önkormányzat a fejlesztésekre elkülönített közel 1 milliárd forintot útépítésekre költse el.

Ennek megfelelően folytatódik az utak aszfaltozása, karbantartása, a kátyúzások, új járdák kialakítása és a csapadékvíz elvezetésének kiépítése.

(tovább…)

Hurrá! – Felújítják a Kis-Duna öböl hídját is – videóval!

2014. július 2. szerda

Csepel.info

Kis-Duna öböl híd

Kis-Duna öböl híd 02

 

A képeket és a videót Ábel Attila alpolgármestertől kaptuk

Teljesen megújul a csepeli Kis-Duna öböl feletti hidacska. A tartószerkezet és a járólécek az évek során elhasználódtak, elkorhadtak, nem egyszer brutális vandál támadás érte őket. Miután az elmúlt években a csepeli Kis-Duna part teljesen megújult, most a szerelmes párok kedvence szépül meg, hamarosan pedig a teljes parton közvilágítás épül – értesült önkormányzati forrásból a Csepel.info.

Ez az öböl volt az egyetlen olyan szakasz a Kis-Duna parton, melynek sorsát az MSZP-s vezetésű önkormányzat is a szívén viselte. Így készült el 2006-ban 9,5 millió forintból az a gyaloghíd, melynek ragasztott fenyő tartószerkezete valamint tölgyfa járófelülete nyolc év alatt veszélyesen elkorhadt és tönkrement. A hidat számos vandál támadás is érte: rendszeresen telefirkálták és volt, hogy baltával támadtak rá vagy megpróbálták felgyújtani. (tovább…)

Parlagfű – Július elsejétől bírságol a hatóság

2014. június 30. hétfő

Csepel.hu

Parlagfű - Július elsejétől bírságol a hatóság

Július elsejétől bírságot szab ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a  parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosaira, használóira  – jelentette be Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese.

A földterületek tulajdonosai vagy használói 15 ezer és 5 millió forint bírságra is számíthatnak, elsősorban a terület nagyságától függően. Az ellenőrzést az illetékes földhivatal végzi, amely szabálysértés esetén jegyzőkönyvet állít ki és elküldi a Nébihnek. A Nébih ezután  késznyszerkaszálást rendel el, egyúttal meghatározza a bírság összegét is.

(tovább…)

Elkezdődött a lomtalanítás

2014. június 30. hétfő

Csepel.hu

Elkezdődött a lomtalanítás

Június 29-én elkezdődött a lomtalanítás a kerületben. Önkormányzatunk egyre több lakossági bejelentést kap ennek kapcsán. Igyekszünk mindenhová kiküldeni a közterület-felügyelőket, akik a rendőrökkel karöltve plusz erőkkel vannak jelen az egyes körzetekben az adott napokon – egészen július 9-éig.

  • A csepeli közterület-felügyelet 0-24 óráig hívható telefonszáma: 278-0150
  • A csepeli rendőrkapitányság közvetlen elérhetősége: 427-4640

(tovább…)

Rendet raktak a Szent István úton – a képviselő is lapátot ragadott

2014. június 30. hétfő

Csepel.info

2014-06-24 09.56.20

Takarítók lepték el a Szent István út egy szakaszát június végén. Bercsik Károly, a terület önkormányzati képviselője elmondta: rövid idő alatt egy platónyi hulladékot vittek el az érintett járdaszakaszról. A közterületek rendjéről, a fejlesztésekről és a még megoldásra váró problémákról kérdeztük a képviselőt.

Képviselő úr, mi indokolta a személyes fellépést az érintett területen?

A járdaszakasz egy elhagyatott, gazdátlan ingatlan előtt fekszik. Frekventált helyen van, közel a Királyerdei Művelődési Házhoz. A környéken élők egy része korábban azzal a határozott kéréssel keresett meg, hogy javítsunk a terület tisztaságán. A szomszédoktól kapott információim szerint sokat küzdöttek a rend fenntartásáért, de saját korlátozott eszközeikkel ezt nem tudták folyamatosan megoldani. Nem várható el, hogy idős emberek más portája előtt takarítsanak. (tovább…)

Gyilkos nyomába eredt a kis hős

2014. június 25. szerda

“Nem törődtem semmivel, csak segíteni akartam a nagyinak”

Blikk.hu

Gyilkos nyomába eredt a kis hős

Felnőttek sem képesek arra, amire Viktor : egy rabló nyomába eredt, sőt két kézzel próbálta visszatartani a nála sokkalta nagyobb és erősebb férfit. A kisfiúnak persze sejtelme sem volt arról, milyen veszedelmes kalandba keveredett.

Csak később derült ki, hogy a férfi, aki kitépte az aranyláncot Viktor nagymamájának nyakából, egy gyilkosságért már elítélt bűnöző. (tovább…)

Közterület-felügyelőre támadt egy hajléktalan

2014. június 25. szerda

Csepel.hu

Közterület-felügyelőre támadt egy hajléktalan

Szóváltásba keveredett, majd rátámadt egy közterület-felügyelőre az 56 éves P. Zoltán Károly hajléktalan a Petz Ferenc utcában június 23-án az esti órákban.

A közterület-felügyelők azt tették szóvá, hogy P. Zoltán Károly a közterületen végezte el kisdolgát, mire a hajléktalan szidalmazta, majd megpróbálta megütni az egyik intézkedő közterületest. A kiérkező rendőrök őrizetbe vették P. Zoltán Károlyt, és 26-án már a csepeli járásbíróságon kell felelnie hivatalos személy ellen elkövetett erőszak bűntette miatt.

(tovább…)

Borbély Lénárd beszéde az “Átölelő Védelem” projekt átadásán

2014. június 25. szerda

Csepel.hu

atolelo_vedelem4

Tisztelt államtitkár úr, polgármester úr, főpolgármester-helyettes úr, kapitány urak, tisztelt megjelentek!

A mai napon új korszakot nyitunk Csepelen a bűnözés elleni küzdelemben. Olyan védelmi hálót avatunk, amely Budapest teljes XXI. kerületét átöleli. A Pannon Pajzs nagy hatékonysággal szűri ki a lopott, a körözött, a forgalomból kivont vagy műszakival nem rendelkező autókat.

(tovább…)