Lakossági tájékoztató – Felújítás a Szent Imre téren

Csepel.hu

Felújítás a Szent Imre téren

Tisztelt Csepeliek!

A Szent Imre tér felújítási munkái – mely során Csepel legmodernebb játszótere is elkészül – hamarosan megkezdődnek. A felújítás költségeit teljes egészében az Európai Unió vállalja át. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, az Everling Kft. 2014.07.24. napján átvette a munkaterületet, melyet kerítéssel határolnak le.

A téren az átmenő forgalom a felújítás ideje alatt megszűnik, az építési területre belépni baleset- és életveszélyes, ezért tilos. A templom biztonságos megközelítését azonban továbbra is biztosítjuk.

Nagy és átfogó munka veszi kezdetét, melynek a célja Szent Imre tér teljes megújítása. Az elöregedett és balesetveszélyessé vált fákat új és egészséges fákra cserélik. A tér egységesebb, szebb és dekoratívabb lesz. Új zöldfelületet alakítanak ki, a meglévő aszfalt burkolatokat térkövesre cserélik, korszerű automata öntözőrendszert és szökőkutat építenek ki. Fejlesztik a közvilágítást, a jelenlegi játszóteret elbontják és új, az Európai Unió szabványainak megfelelő játékelemeket helyeznek ki. Itt lesz Csepel legmodernebb játszótere, ami illik is Csepel központjába. Új padok és hulladékgyűjtők is lesznek téren. Az elbontott, de használható elemeket a kerület más részein helyezik el. A projekt keretében, a tér szomszédságában elhelyezkedő egykori II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának földszintjét is felújítják: itt hamarosan ingyenes játszóház és tanácsadás várja majd az érdeklődőket. Ősszel megkezdődik a buszmegállók mellett pavilonsor modern és esztétikus változatának felépítése is.

Bízunk benne, hogy a felújítás eredményei találkoznak az Önök elvárásaival és büszkék leszünk az új, megszépült főterünkre.

Kérjük szíves türelmüket és megértésüket!

Forrás: Csepel.hu

30 hozzászólás “Lakossági tájékoztató – Felújítás a Szent Imre téren” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    Ráfáh városban is vérfürdőt rendezett a legerkölcsösebb – Több mint 70 halott és 200 sebesült

    Ráfáh városában a Hamász fogságba ejtett egy izraeli hadnagyot, s a kimentésére indított összehangolt izraeli támadásnak eddig több mint 70 halálos és 200-nál is több sebesült áldozata van a palesztinok körében – írja a Fálásztin el-Jom.
    A ma életbe lépett (volna) “humanitárius tűzszünet” kezdete után mintegy két órával heves összecsapásokra került sor a Kárm Ábu Szálem (Kerem Sálom) nevű Gázai övezetbeli határátkelőnél. Palesztin források első jelentései tizennégy izraeli katona haláláról szólnak, de ezt a hírt egyelőre még fenntartásokkal kell fogadni.

  2. grün szerint:

    “A felújítás költségeit teljes egészében az Európai Unió vállalja át.”
    .
    Ezt a mondatot jól véssük az agyunkba, mert Kucuka, Bugi, nagyapó (öreg komcsi) stb. könnyen a jelenlegi önkormányzat eredményei közé sorolja!
    Esetleg a zévi kétmilliárd forint cociktól megmentett összeg kontójára!
    Hogy a visszafizetett négymilliárdos hitelt ne is említsem! 😛 😀

  3. bugi szerint:

    És azt se felejtsük el, hogy ezt a nekünk ingyenes felújítást a Németh Szilárd által vezetett önkormányzatnak köszönhetjük. Bocs, köszönheted te is. Mert ez az önkormányzat nyerte meg a pályázatot. 😋

  4. Egy szenvedő alany szerint:

    Az augusztus elején tartandó esküvőnk fotóin gyönyörűen fog mutatni a szétbombázott körbekerített tér. OOps be se lehet majd menni a térre. Köszönjük.
    Miért nem volt sehol jelezve, hogy a teret át fogják építeni? Augusztusi kezdettel? 2014.07.24.-el átadták a munkásoknak ?
    Akkor az információs portálra miért Aug. 1-én került ki? És miért a mai nap 08.01 pakolják ki a kerítéseket. Ha ezt valahol bejelentik biztosan keresünk másik helyszínt.
    Köszönjük rezsibiztos úr!

  5. felix szerint:

    Érdekes, hogy a memóriátok a gerinc út és a csatornázások esetében már nem ilyen jó.

  6. Bugi szerint:

    Én jól emlékszem: arra a gerincútra és csatornázásra gondolsz, amivel az MSZP 16 évig nem tudott megbirkózni? A csatornázást az MSZP még Brüsszelben is támadta. Szégyen.

  7. Zordony szerint:

    Közelednek a választások, felújítják a Szent Imre teret. Ki lepődött meg ezen?
    Ezúttal 300 millió Ft-ot szórnak el erre a teljesen fölösleges csinosítgatásra, miközben lehetne értelmes dolgokra is fordítani ezt a pénzt.
    Ja és persze beraknak még pár szobrot, emlékművet, anyámkínját, mert nincs még elég ebből a Szent Imre téren. Még lehet úgy hármat lépni, hogy ne ütközzön az ember valamilyen emlékműbe (négyet már nem lehet), tehát még több kell.

  8. felix szerint:

    Arra gondolok amire Te is hivatkoztál.
    És azt se felejtsük el, hogy ezt a nekünk ingyenes felújítást a Németh Szilárd által vezetett önkormányzatnak köszönhetjük. Bocs, köszönheted te is
    Nos, kinek a vezetésével szerezte meg a csepeli önkormányzat a gerinc út és a csatornázás forrását?
    Én erre gondoltam csupán.

  9. Bugi szerint:

    Zordony: a pályázat csak közterület-felújítással volt kiírva. Azaz nulla forintot kapott volna az összes panelház a felújításra az uniótól, ha nem újítják fel a Szent Imre teret. Az unió írta így ki a pályázatot, amit csak így lehetett megnyerni. Amit pedig leginkább bírálsz, amire a sok pénz megy, egy játszótér.

    Nem csak a vak pártpolitika létezik, felébredhetnél.

    Bár rögtön bocsánatot is kérek, hiszen nektek az fáj, hogy 2010 óta nem lophattok. Négy év, nyolcmilliárd el nem lopott forint. Nagyon fájhat.

  10. Zordony szerint:

    Bugi, persze, és nyilván a Szent Imre tér az egyetlen közterület a kerületben, amit fel lehet újítani. Minden más már csodálatos állapotban van.

    Nem Bugikám. Egyszerűen arról van szó, hogy a polgármester a Szent Imre teret látja az ablakából, ezért semmi más nem jut eszébe, mint hogy azt kell piszkálgatni állandóan. Százmilliókért.

  11. felix szerint:

    Négy év nyolc milliárd és csak az van amit ingyen adnak. _) _) _)

  12. felix szerint:

    Bocsi 🙂 🙂 🙂

  13. fghfjhgkjhk szerint:

    Admin! Nem tudja véletlenül, hogy a Szent István úton milyen rendezvény van, mert forgalmi káosz az van. A Martinász utcán szemben jár a 148-as. Van ott gond. 🙂

  14. admin szerint:

    Roma holokauszt emlékház avatás lesz.

  15. Bamba szerint:

    Na a dagadt malac megint fürdeni fog a dicsőségben. Már várom ahogy körbejárja a stúdiókat, és mindenhol meghallhatjuk, hogy milyen csodákat vitt véghez a mi helyi “hősünk”.

  16. grün szerint:

    Bugi!
    “Hogy mi fog történni a kerület főterén?
    Teljesen új zöldfelületet alakítanak ki, a meglévő aszfalt burkolatokat térkő burkolatokra cserélik, korszerű automata öntözőrendszert és szökőkutat építenek ki, fejlesztik a közvilágítást, a jelenlegi játszóteret elbontják és új az Európai Unió szabványainak megfelelő játékelemeket helyeznek ki, felújítják az utcabútorokat továbbá új padokat, és hulladékgyűjtőket helyeznek el a téren. A kivitelezés alkalmával elbontott jó állapotú utcabútorokat és játszótéri elemeket a kerület különböző részein helyezik majd ki.”
    .
    Reménykedjünk, hogy ebbe a project-be belefér egy éjjel nappal nyitva tartó köz-WC is!
    Vagy továbbra is mindenki, kire hol jön rá alapon végzi a dolgát?! 😛 😀

  17. gyula szerint:

    Hű, de fáj ennek a sok komcsi féregnek!

  18. gyula szerint:

    Akácfa utcai Kiserdő, Kis-Duna part, Királydomb, tamariska-domb, Béke tér, etc. Gyökér, rosszindulatú, köcsög Zordony!

  19. ebihal szerint:

    gyula!
    Csak nem a családodról beszélsz?

  20. Zordony szerint:

    gyula, amiket felsoroltál, azokra összesen nem fordítottak annyit, mint amennyit most a Szent Imre térre fognak. És hát enyhén szólva volna még pár hely a kerületben, amivel foglalkozni kéne. Nem mindig csak a Szent Imre teret túrni választási fogásként…

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    A “tábor önkéntesei” be-be jelentkeznek………….

  22. grün szerint:

    Zordony!
    Itt az ígéret:
    “A kivitelezés alkalmával elbontott jó állapotú utcabútorokat és játszótéri elemeket a kerület különböző részein helyezik majd ki.”
    Ideje már egy új szökőkutat építeni, hiszen ez már nem szökik! 😛 😀

  23. Zordony szerint:

    Amúgy tényleg érdekes kérdés, mi a fenét csinálnak 300 millió Ft-ból. Aranyból lesz a padok karfája?

  24. lolka szerint:

    A padokról jut eszembe. A sétányokon a deszkák elrohadtak a padokon nem megjavították, kitörték a beton lábakat…A kiöblösített részek a járda mellett még meg vannak, tehát mutatja a padok helyét. Ez még ’11-n történt…Ennyit a kerület többi részéről…

  25. culiko szerint:

    Nem a Szent Imre teret kel felújítani hanem egy normális nagyobb bevásárló részleget /régiesen mondva egy közértet/kel a királyerdő végébe építeni.sajnos a kis maszek közértek nagyon drágák, igy kénytelenek vagyunk elmenni nagyobb bevásárló központokba.

  26. nagyapó szerint:

    Zordony! sine ira et studio (harag és elfogultság nélkül). A Szt. Imre tér felújítási munkái egy EU projekt része, melynek fő része panelházak korszerűsítése. Ezt a csepeli önkori szervezte és lényege, hogy sem a lakosságnak, sem az önkorinak egy forintjába sem kerül. Ezt a pénzt nem lehet másra felhasználni. Ha nem készül el, akkor a támogatás ugrik és a lakásokat a lakóknak, a teret az önkorinak kell fizetni.
    Erre játszanak a szocik, mert nekik minél rosszabb a kerületnek, annál jobb nekik.

    Zordony szerint:
    2014. augusztus 02., szombat – 16:29

    gyula, amiket felsoroltál, azokra összesen nem fordítottak annyit, mint amennyit most a Szent Imre térre fognak. És hát enyhén szólva volna még pár hely a kerületben, amivel foglalkozni kéne. Nem mindig csak a Szent Imre teret túrni választási fogásként…

  27. nagyapó szerint:

    Folyt. A projekt indítása nem a választásokra lett időzítve, mert aki ismeri az EU hivatalainak működését, nem tervezhet csak hónapokra, választási időpontokra.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  28. felix szerint:

    Ne hazudj vénség.

  29. grün szerint:

    Borbély Lénárd Csepel fideszes polgármester jelöltje megnyitotta az Ady lakótelepi fitnesz-parkot! 😛 😀
    https://www.facebook.com/borbely.lenard.fidesz/posts/928447270502198

  30. grün szerint:

    Jajj, most látom, hogy kimaradt a “rajongók népes tábora” előtt!
    Már persze, ha egy mikrafont annak lehet nevezni! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !