Hurrá! – Felújítják a Kis-Duna öböl hídját is – videóval!

Csepel.info

Kis-Duna öböl híd

Kis-Duna öböl híd 02

 

A képeket és a videót Ábel Attila alpolgármestertől kaptuk

Teljesen megújul a csepeli Kis-Duna öböl feletti hidacska. A tartószerkezet és a járólécek az évek során elhasználódtak, elkorhadtak, nem egyszer brutális vandál támadás érte őket. Miután az elmúlt években a csepeli Kis-Duna part teljesen megújult, most a szerelmes párok kedvence szépül meg, hamarosan pedig a teljes parton közvilágítás épül – értesült önkormányzati forrásból a Csepel.info.

Ez az öböl volt az egyetlen olyan szakasz a Kis-Duna parton, melynek sorsát az MSZP-s vezetésű önkormányzat is a szívén viselte. Így készült el 2006-ban 9,5 millió forintból az a gyaloghíd, melynek ragasztott fenyő tartószerkezete valamint tölgyfa járófelülete nyolc év alatt veszélyesen elkorhadt és tönkrement. A hidat számos vandál támadás is érte: rendszeresen telefirkálták és volt, hogy baltával támadtak rá vagy megpróbálták felgyújtani.

Felújítások földön, vízen, levegőben

A csepeli önkormányzat jelenlegi vezetése az MSZP-hez kötődő korrupció-gyanús szerződések felbontásával és a pénzügyek rendezésével évi kétmilliárd forintot tud megtakarítani. Ebből a megtakarításból sikerült visszafizetni az elmúlt években több mint négymilliárd forint folyószámlahitelt és egyéb adósságot, valamint megkezdeni a kerület közterületeinek, parkjainak felújítását, járdák, utak aszfaltozását, Királyerdő csapadékvíz-elvezetését, és nem utolsó sorban a közbiztonság erősítését is.

A csepeli Kis-Duna part nagyobb, és szándékosan elhanyagolt részeit a baloldali önkormányzati vezetés ki akarta árusítani: ennek volt első lépése egy hétemeletes lakópark engedélyezése valamint egy ötemeletes wellness-központ építésének terve is. A privatizáció indokaként éppen az elhanyagoltságot próbálták kihangsúlyozni. A kótyavetyéből a helyi civil szervezeteknek és a Fidesznek köszönhetően végül nem lett semmi, csak a lakópark terve maradt fenn.

2010 októberétől az új önkormányzati vezetés megkezdte a Kis-Duna part rendbetételét, felújítását. Megújult a Daru domb, a Kis-Duna parti sétány, kitakarították a teleszemetelt részeket, fitnesz-park, BMX-pálya, focipálya, új parkolók épültek, és jelentősen nőtt a parkosított terület nagysága is. Ennek a munkának a következő állomása a Kis-Duna öböl feletti hidacska rendbetétele, majd a teljes partszakasz világításának kiépítése. Az így megvilágított Kis-Duna parton a remények szerint kevesebb lesz a korábban oly sok kárt okozó vandalizmus is. Ennek megfékezésében segíthet, hogy a korábban korrupcióra használt vagy egyszerűen ellopott közpénzeket az önkormányzat a fejlesztések mellett a közbiztonság megerősítésérre használja.

Csepel.info

24 hozzászólás “Hurrá! – Felújítják a Kis-Duna öböl hídját is – videóval!” bejegyzésre

  1. szmötyi szerint:

    Elvileg a hidat felgyujtás elleni réteggel vonták be annak idején. csodálom hogy felkell ujitani ismét, hirtelen azthittem hogy a 71 es végállomásához épitenek egy másik hidat, mert sajnos ottvégeszakad a kisduna parti sétának…

  2. admin szerint:

    Az ott településhatár. A szigetszentmiklósiak még kerítést is húztak oda. A hidat pedig valóban lekenték meggyúlást késleltető festékkel, de nyilván nem mindenhol, és a korhadást sem biztos, hogy akadályozta, ahol volt.

  3. felix szerint:

    A képen látható felület kimondottan szereti a nedves környezetet./?/

  4. grün szerint:

    Nem értem a nyűglődést!
    “A fityesz nem épít hidakat, a Vezír összehúzza a két partot!” 😛 😀

  5. belekotkot szerint:

    Japánban van egy fából épült templom amit utoljára az 1600-as években újítottak fel. Azóta is egész jó állapotban van. Akkoriban még nem kezelték semmiféle vegyi anyaggal a fát.

  6. Balos szerint:

    Azt nem választási kampányra csinálták, mint ezt a Tóthék 2006-ban. Csoda, hogy eddig kibírta a silány fenyőfa anyag.

  7. grün szerint:

    belekotkot!
    Könnyű Japán sivatagos, 0% páratartalmú éghajlatán fából építkezni!
    De itt nálunk a zesőerdős övezetben, pláne a víz felett mindig van valamennyi pára! 😛 😀

  8. Gordon szerint:

    Fontos lenne nem elfelejteni, hogy 2010 előtt az etánsak által hazatalicskázott tízmilliós jutalmak és végkielégítések bruttó 122 millió forintjába került Csepelnek.
    Persze szégyent nem éreznek, nekik a fenti ügy smafu, hisz a Pártjuk egy (két!) gyilkossági ügy kapcsán is elhíresült.
    Az MSZP egyvalamit hozott Csepelre – szégyent.

  9. grün szerint:

    malacka!
    Bruttóba kerültek?!
    A zadó vonzatát ki nyúlta le kishülyém?!:P 😀

  10. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Még van mára egyéb hülyesége, vagy várnunk kell hajnalig?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  11. Gordon szerint:

    “bruttó 122 millió forintjába került Csepelnek”

    Olvasás!
    Szövegértés!

  12. TenkA szerint:

    Remélem a vízből azt a zöld ganyét is kitakarítják végleg, aminek elvileg nem kéne ott lennie, mert ugye évente tisztítják a Kis-öböl vizét….

    “Kis-Duna öböl revitalizációja, bioremediációja 2009. óta évente, folyamatos. ”

    idézet innen:

    BUDAPEST FŐVÁROS XXI. KERÜLET CSEPEL KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

    http://www.csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/A_Kerleti_krnyezetvdelmi_program_megvalsulsnak_helyzete_s_tovbbi_feladatai_j.doc

  13. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Várnod kell hajnalig!
    A közmondással ellentétben az ördög is alszik! 😛 😀
    https://scontent-a-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/t1.0-9/1234770_163488530522928_24964898_n.jpg

  14. Nick43 szerint:

    Kár, hogy a videoban csak a kérdező hangja hallható!

  15. Varga Gábor vilmos szerint:

    Ez egy nagyon jó hír és a nyári felújítás és könnyebbé teszi a technológiai műveletek precíz elvégzését.Gondolom a fa szerkezet impregnálását is hosszú távra biztosítják s híd védelmét is megoldják majd az illetékesek!GRATULÁLUNK!

  16. A közvilágítás kiépítésével nem értek egyet, aki fél éjszaka kimenni oda, az ne menjen!

  17. Sajnos végig néztem hogy lopták szét amit ott felépítettek. Először a hegesztet drótkerítés tűnt el. Utána eltűntek a padok. Végül eltűnt a faragott fából készült sorompó.Ezeket olyan emberek vitték el,akik autóval mentek oda, és el is tudták vinni a lopott holmit. Sajnos ezen a részen meg van engedve a gépjármű forgalom. Nem tudom miért,mert a horgász tanyáig tiltva van. Ezek az autósok szemetet hordanak le,kocsit mosnak, olajat cserélnek a Duna parton. Jó volna, ha kitiltanák az összes gépjárművet a dunapartról. A versenypálya és a kisduna öböl közötti szakaszon a gyalogosoknak készült murvás utat az autók teljese tönkre teszik. A Csőhídnál és a kutyakiképzőnél lehetne parkolót kialakítani.Senkinek nem ártana száz méter gyaloglás.

  18. grün szerint:

    Kökényesi László!
    “Sajnos végig néztem hogy lopták szét amit ott felépítettek.”
    .
    Sajnos!!! 😀

  19. papa56 szerint:

    BALOSKÁM.MITGONGOLSZ TESZRINTED,2ÉVEISFELLEHETETVOLNA,UJITANI,NEMPONTMOS,AZOKTOBERIVÁLSZTÁSOKELÖT.AMELOSOKAKIKCSINÉLTÁK,HÖSÉGBEB,ESÖBENLOFSZARSEKEPKAK,APOLGÁRMESTERI,HIHATALTÓL. PEDIGVALAMI,KISJUTOLM,JOLJÖTVOLNANEKIK.

  20. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. (július 03., csütörtök)
    “A fityesz nem épít hidakat, a Vezír összehúzza a két partot!”
    Ellentétben Mózessel, aki nekiindította népét a tengernek, mire a Vörös-tenger inkább gyorsan kettévált, attól való ijedtében, hogy neki kelljen megfürdetni először Mózes népét.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  21. […] ki, de felújították az Ifjúsági Tábort, ahol többfunkciós csarnok fog épülni és a Kis-Duna öböl fahídját is. A rév mellett egy majdnem vandálbiztos illemhely épült: egyetlen nem vandálbiztos elemét […]

  22. […] Nem sokkal a fényképek elkészülése előtt kotorták ki az öblöt, ezért még nem regenerálódott a nádas. A képeken még nem látható a kis híd sem, amit a 2006-os önkormányzati választási kampányban építettek. Akkoriban csak a választások előtti évben volt néhány látványfejlesztés. A hídon sajnos meg is látszott a kampányhevület, mivel nem foglalkoztak a korhadás elleni védelemmel. Így amikor egy horgász a tiltás ellenére autóval ment rá, beszakadt alatta a padlózat, ami miatt 2014-ben teljesen fel kellett a hidat újítani. […]

Itt lehet hozzászólni !