‘Civil szervezetek’ kategória archívum

Fogyatékos emberek nemzetközi napja Csepelen

2016. december 6. kedd

Csepel.hu

img_1055

Immár negyedik alkalommal látta vendégül a Radnóti Miklós Művelődési Házban a csepeli önkormányzat a kerületben élő mozgássérült, vak és gyengén látó, siket, megváltozott munkaképességű, értelmi fogyatékos és autista embereket.

A Fogyatékos emberek nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényt a Mészáros Jenő Speciális Általános Iskola tanulóinak műsora nyitotta meg, gitárral kísért az intézmény nyugállományú igazgatója, Tóth Zoltán. A rendezvény házigazdája, Szuhai Erika, az önkormányzat szociális, egészségügyi és fogyatékos ügyi bizottságának elnöke elmondta, a fogyatékos embereknek és családtagjaiknak, segítőiknek mindennap kihívás, küzdelem a létért, ezért az egészséges emberek feladata, hogy a problémák leküzdéséhez a lehető legtöbb segítséget megadjunk. Ezután felolvasta Németh Szilárd országgyűlési képviselő köszöntő sorait, aki levelében kiemelte, a kormány felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt: az elmúlt években folyamatosan nőtt a fogyatékos személyek szociális ellátásaira szánt támogatás és csaknem 200 ezer fogyatékos, egészségkárosodott vagy megváltozott munkaképességű ember dolgozik az államilag támogatott foglalkoztatásban. Megemlítette, hogy Csepelen is kiemelt figyelmet fordítanak a kerületben élő fogyatékos emberek mindennapjainak megkönnyítésére: 2011 őszétől fogyatékosügyi tanácsnok, 2014-től pedig külön önkormányzati bizottság foglalkozik a fogyatékosok ügyével. (tovább…)

Sikeres volt a családszervezetek jótékonysági vására a Várkert Bazárban

2016. november 27. vasárnap

MTI, Család.hu, Csepel.info

jotekonysagi-mti-beszamolo

Jótékonysági vásárt rendeztek szombaton Budapesten a Várkert Bazárban, ahol több mint ötven civil szervezet összefogásában különböző családszervezetek kínálták saját készítésű portékáikat, hogy a befolyt összegből a daganatos és leukémiás gyerekek gyógyulását segítő Őrzők Alapítványt támogassák.

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kezdeményezésére szervezett vásáron a családokat segítő legnagyobb civil legnagyobb szervezetek fogtak össze. A rendezvényen a Csepeli Városgazda is képviseltette magát.

Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége szerint a kezdeményezés a családok számára is kreatív és szórakoztató kikapcsolódást nyújt, de elsősorban az a célja, hogy támogassák a Tűzoltó utcai Gyermekklinika betegeinek gyógyulását. “Advent idején mindenki szívesen segít, és sok olyan kezdeményezés indul karácsony előtt, amelyhez csatlakozhatnak mindazok, akik adományaikkal segíteni kívánják a rászorulókat” – hívta fel a figyelmet. (tovább…)

Fény derült a magyar Soros-hálózat tagjaira

2016. november 20. vasárnap

888

Fény derült a magyar Soros-hálózat tagjaira

Pár nappal az amerikai elnökválasztás előtt váratlanul közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György alapította Open Society Foundations (OSF), azaz Nyílt Társadalom Alapítványok – írta meg a Magyar Idők. 

Az eddig inkább rejtőzködő szervezet nyilvántartásából kiderül, hogy az idős agitátornak jóval nagyobb a magyarországi befolyása, mint azt kritikusai gondolták, ugyanis összesen hatvanöt civil szervezetet, egyesületet, alapítványt támogatott az elmúlt esztendőben több mint négymillió dollár, azaz egymilliárd forint feletti értékben.  (tovább…)

Adventi Jótékonysági Vásár – a Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) felhívása

2016. november 18. péntek

Ficsak/Facebook, Csepel.info

Az esemény fővédnöke: Herczegh Anita, a köztársasági elnök úr felesége

adventi-jotekonysagi-vasar

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kezdeményezésére, az adventi időszak nyitányaként, idén első alkalommal fognak össze családos szervezetek, közéleti szereplők, hogy egy jótékonysági vásár keretében segítsenek. A kézzel készült ajándéktárgyak árusításából befolyó összeggel a beteg gyermekek küzdelmeit segítő Őrzők Alapítvány munkáját szeretnénk támogatni. A Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványának munkatársai mindent megtesznek azért, hogy segítsék a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulását.

Lekvárok, sütemények, apró mécsesek, szappanok, gyertyatartók és koszorúk – igyekszünk a karácsonyi ajándékvásárlást a portékák széles skálájának felvonultatásával megkönnyíteni. Hiszünk abban, hogy egy kézzel készített, egyedi meglepetés sokkal értékesebb a boltban kaphatóknál. A vásárral az adventi készülődés valódi jelentőségére szeretnénk ráirányítani a figyelmet! (tovább…)

Naiv festmények az Erdei Éva Galériában

2016. szeptember 18. vasárnap

Csepel.hu

arssacra

Biblia Pauperum címmel nyílt kiállítás az Erdei Éva Galériában szeptember 17-én. Csepel kortárs naiv festőművésze Mándoki Halász Zsóka és Marosiné Földvári Irén festményei láthatók a tárlaton, amelyet Ullrich Ágoston királyerdei plébános nyitott meg. Idén ezzel a kiállítással a galéria másodszor csatlakozik az Ars Sacra Fesztivál országos rendezvénysorozatához.

A vendégeket Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész köszöntötte, majd Ullrich Ágoston mutatta be a tárlatot. Beszédében először a naiv festészetről szólt, a tárlatról a következőt mondta: mindkét művész embersége, tiszta szándéka, lelki nemessége teszi értékessé ezt a kiállítást. (tovább…)

Mozgáskorlátozottak családi napja

2016. szeptember 18. vasárnap

Csepel.hu

csmoe2

Immáron hagyományosan a családi napon találkoztak ismét egymással a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete (CSMOE) tagjai. Összejövetelüket a Nagy Imre ÁMK udvarán szeptember 17-én tartották, ahol a borús idő ellenére sikerült a szalonnasütés. A résztvevők az alkalmon kötetlen beszélgetést folytathattak, Szuhai Erika önkormányzati képviselővel, a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság elnökével, Tóth Endre intézményvezetővel és Pintér Józsefné önkormányzati képviselővel.

A csepeli önkormányzat több éve támogatja az egyesület rendezvényeit és az évenkénti kirándulást. Tavaly januártól ingyen bocsátja rendelkezésre az ÁMK-ban lévő ügyfélszolgálati irodát, ahol hétfőn és csütörtökön intézhetik ügyeiket a mozgásukban korlátozottak. (tovább…)

Csaknem 3 és fél tonna pontyot telepítettek az RSD csepeli oldalán

2016. július 22. péntek

Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség

Csaknem 3 és fél tonna pontyot telepítettek

Július 19-én a terv szerint sikeresen lezajlott a nyári telepítések második üteme – adta hírül a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség.

Összesen 15 250 kg 2-3 nyaras pikkelyes ponty került kihelyezésre, ebből 2 004 kg a csatornákra, 13 246 kg az RSD-be került. A pontos mennyiségek megtekinthetőek rendszeresen frissülő táblázatukban, ezen az oldalon.

Hattyút mentettek a csepeli horgászok

2016. július 21. csütörtök

Facebook, Csepel.info

Hattyút mentettek a csepeli horgászok01

“Csepeli tanyánknál lévő öbölben találtuk ezt a sebesült, de gyönyörű hattyút. Hosszas telefonálgatás után úgy döntöttünk, hogy cselekszünk.

Sikeresen befogtuk a “Csepel” névre keresztelt kifejlett hattyú példányt és eljuttattuk a Budapesti Állatkert orvosi ügyeletére” – írták a csepeli horgászok a Facebook oldalukon.

(tovább…)

Ipsos: A Ligetbe járók kétharmada támogatja fejlesztést

2016. július 7. csütörtök

Origo

Így fog kinézni a Városliget 2019-re

A Városliget látógatóinak 69 százaléka egyetért azzal, hogy a parkba új intézmények kerüljenek – derül ki az Ipsos felméréséből. A kutatás szerint a látogatók többsége úgy látja, a fejlesztés pozitív hatással lesz a városrészre.

(tovább…)

Lomnici Zoltán: Az őszödi beszéd Magyarország történetének egyik legsötétebb lapja

2016. május 26. csütörtök

Pesti Srácok

Az őszödi beszéd Magyarország történetének egyik legsötétebb lapja

Magyarország rendszerváltás utáni történetének egyik legsötétebb napja az volt, amikor Gyurcsány Ferenc elmondta az őszödi beszédet – mondta a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közjogi kabinetjének vezetője a beszéd 10. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatójukon csütörtökön Budapesten.

Lomnici Zoltán közölte, az akkori miniszterelnök elismerte, hogy kormányzásuk a választók átverésén alapult és végighazudták az azt megelőző másfél-két évet. Ugyanakkor a „balliberális oldal által elhazudott választás után” arra is rávilágított, hogy a kormányzásuk milyen katasztrofális következményekkel járt – tette hozzá.

(tovább…)