‘Európai Unió’ kategória archívum

Orbán: A magyar válságkezelés sikeres, az európai nem

2013. április 19. péntek

MNO

A miniszterelnök szerint azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák, és eltérítsék a kormány által képviselt irányvonaltól. Orbán Viktor a Kossuth rádióban arról is beszélt, hogy José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek az alkotmánymódosítást érintő felvetései közül a költségvetési hiányfék ügyében nem fog meghátrálni a magyar kabinet.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem. Jelezte továbbá, egyelőre nem áll szándékában döntést hozni a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonásáról.

(tovább…)

Reding személyes ambíciói miatt piszkálhatja a Fideszt

2013. április 18. csütörtök

MNO

Viviane Reding magánakciója lehetett az a híresztelés, hogy az Európai Néppárt dubrovniki ülésén szóba került a Fidesz kizárása a pártcsaládból – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Az Index brüsszeli és strasbourgi informátorokra hivatkozva állítja: a luxemburgi biztos ezzel az akcióval azt akarta elérni, hogy esélyes legyen José Manuel Barroso jövőre megüresedő posztjára. Könnyen lehet azonban, hogy eltaktikázta magát.

(tovább…)

Állásbörzét tartottak Csepelen

2013. április 18. csütörtök

Csepel.hu

36 munkaadó több mint 360 álláslehetőséget kínált a Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége szervezte állásbörzével egybekötött munkáltatói fórumán. A nagy érdeklődésre számot tartó csepeli állásbörze a „Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban” elnevezésű kiemelt TÁMOP projekt támogatásával valósult meg.

A Királyerdei Művelődési Házban április 18-án Ábel Attila alpolgármester köszöntötte az érdeklődőket, majd elmondta: az államnak és az önkormányzatoknak külön kiemelt feladata, hogy a munkahelyeket megvédjék, illetve minden szabályozó eszközzel azon legyenek, minél több álláshelyet és tartós munkahelyet teremtsenek. „Az elmúlt években a magyar kormány óriási erőfeszítéseket tett a munkahelyteremtésért és a már meglévők megóvásáért” – hangsúlyozta beszédében. Az alpolgármester szólt arról, hogy a kerületi vagyonkezelő, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. ma ötszörte több munkavállalót foglalkoztat, mint korábban. „Ezt a korrupció visszaszorításával és a csepeli adófizetők pénzeszközeinek tisztességes felhasználásával értük el” – tette hozzá.

(tovább…)

Daniel Cohn-Bendit rátámadt a Lánchíd Rádió riporterére

2013. április 17. szerda

MNO

Nem kívánt a magyar kérdésről beszélni, sőt elvette a Lánchíd Rádió tudósítójának a diktafonját Daniel Cohn-Bendit.

A hazánk elleni kirohanásairól ismert európai zöldek frakcióvezetője közölte: nem hajlandó Magyarországról nyilatkozni. Amikor pedig meglátta, hogy a Lánchíd Rádió Strasbourgban lévő munkatársának diktafonja be van kapcsolva, azt kitépte a kezéből, s azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrségre viszi a hangfelvételt.

(tovább…)

Pályázati felhívás civil szervezetek figyelmébe – még két hétig lehet pályázni

2013. április 17. szerda

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet „A Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló, KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 jelű pályázat keretében mini-projektek támogatására.

A pályázati kiírás célja az Akcióterületen (Vermes Miklós utca [korábbi Koltói Anna utca] – Kossuth Lajos utca – Karácsony Sándor utca – II. Rákóczi Ferenc út) megvalósuló közterületi rendezvények, akciók révén kiemelten a közösségfejlesztés, továbbá a helyi lakosság önszerveződésének elősegítése. Kiemelt cél, az akcióterületi lakosság bevonása lakóhelyük társadalmi és esztétikai jellemvonásainak javítására a különböző közterületi rendezvények megvalósítása folytán.

(tovább…)

Orbán: Jó volt magyarnak lenni ebben a közegben

2013. április 17. szerda

MTI/MNO

Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozik a sajtónak az Európai Parlament székházában

Az Európai Néppárt olyan közösség, amely elutasítja a kettős mércét, és megadja a tiszteletet nemcsak a tagpártjainak, hanem az Európai Unióhoz tartozó nemzeteknek is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Strasbourgban magyar újságíróknak, miután a néppárti frakció ülésén válaszolt a néppárti EP-képviselők kérdéseire.

„Ma jó volt magyarnak lenni ebben a közegben” – fogalmazott a kormányfő, közölve: a tanácskozáson konkrét kérdések merültek fel, mert „nagyon sok a nehezen érthető és a nemzetközi sajtóban gyakran félreértelmezett körülmény”.

(tovább…)

“Az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből”

2013. április 16. kedd

Fidesz.hu

Az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből, ezt Brüsszelben is meg kellene érteni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Keresztény válasz az Európa előtt álló kihívásokra címmel tartott beszédében, a Katolikusok a közéletben elnevezésű bilbaói konferencián.

A kormányfő szerint ma Európa az egyetlen kontinens a világon, ahol a politikai elit nagy része azt gondolja, hogy képes a világát Isten és isteni törvények nélkül megszervezni. “Ma az európai politikában egy agresszív szekuláris politikai látomás uralkodik”, amelyet progressziónak neveznek, és Brüsszelben azok vannak többségben, akik azt akarják, hogy ez legyen a jövő – mondta, megjegyezve, hogy ők valójában akarva-akaratlan egy Istentől mentes társadalom felépítésén dolgoznak, a vallásosságról pedig úgy gondolják, az az egyéni életstílus kiegészítője.
(tovább…)

Végre: utasbarát tájékoztató rendszer Budapesten

2013. április 14. vasárnap

263 darab új készülék városszerte

Budapesti Közlekedési Központ

Az elmúlt napokban városszerte több helyen új, szürke színű tartóoszlopok jelentek meg számos megállóhelyen. Az oszlopok felállítására a Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projektjének keretében kerül sor. Az első néhány oszlopra már felkerültek a tömegközlekedési járatok közlekedéséről megbízható, valós idejű információkat nyújtó kijelzők és hangszórók is.

A FUTÁR (Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer) projekt egy integrált közösségi közlekedési informatikai rendszer, melyet a Budapesti Közlekedési Központ a BKV közreműködésével épít ki. A fejlesztés összköltségvetése 6,7 milliárd forint, ami az Új Széchenyi Terv keretében, európai uniós támogatással valósul meg.

(tovább…)

Mely utcákban lehet terveztetni a házi hálózatot? – friss utcalista 2013. 04. 10.

2013. április 10. szerda

Csepel.hu

Kedves szennyvízcsatornázásban érintett csepeli lakosok!

Az alábbi utcaszakaszokon már megtörtént a geodéziai bemérés, tehát megkezdhetik a házi hálózat terveztetését:

Friss utcalista 2013. 04. 10.

(tovább…)

Orbán: Megvédjük az emberi méltóságot

2013. április 9. kedd

Fidesz.hu

Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát.

A miniszterelnök ezt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában jelentette be. A kormányfő több más kérdésben – közte az árvízi és EU-s ügyekben, valamint a politikusok állampolgárságáról – is kifejtette álláspontját a Házban.

(tovább…)