Daniel Cohn-Bendit rátámadt a Lánchíd Rádió riporterére

MNO

Nem kívánt a magyar kérdésről beszélni, sőt elvette a Lánchíd Rádió tudósítójának a diktafonját Daniel Cohn-Bendit.

A hazánk elleni kirohanásairól ismert európai zöldek frakcióvezetője közölte: nem hajlandó Magyarországról nyilatkozni. Amikor pedig meglátta, hogy a Lánchíd Rádió Strasbourgban lévő munkatársának diktafonja be van kapcsolva, azt kitépte a kezéből, s azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrségre viszi a hangfelvételt.

Daniel-Cohn Bendit volt az, aki ordítva szidalmazta Orbán Viktort, amikor a miniszterelnök a magyar uniós elnökség programját ismertette még két évvel ezelőtt Strasbourgban. A francia politikus egy évvel később pedig az igazságszolgáltatási reformot kifogásolta, de szavaiból kiderült, hogy az alapvető tényekkel sincs tisztában. A frakcióvezetőnek egyébként nem ez volt az első összetűzése magyar tudósítókkal. Amikor legutóbb a Hír TV riportere mutatott rá tévedésére, Cohn-Bendit a magyar újságírókat kezdte szidni, amiért azok védik a kormányt.

Cohn-Bendit büszkén vállalja, hogy gyerekeket fogdosott

Számtalan gyermekvédő és társadalmi szervezet, felháborodott polgárok és politikusok tiltakoztak márciusban az NSZK első elnökének emlékét idéző alapítvány elnökségének terve ellen, hogy az európai zöldeket képviselő „Vörös Dani” megkapja az 1965-ben alapított Theodor Heuss-díjat. A tiltakozók szerint e magas kitüntetés nem egyeztethető össze Cohn-Bendit múltjával. Mint ismeretes, a politikus a róla megjelent életrajzban elfogadhatatlan módon nyilatkozott a felnőttek és a gyerekek közötti szexuális kapcsolatról. A gyerekboltokban dolgozó Cohn-Bendit – saját bevallása szerint – ötesztendős lányokkal is flörtölt, és ezek a kapcsolatok hamarosan erotikus formát öltöttek. Nadrágján keresztül hagyta magát simogatni, s ő is hasonlóan cirógatta a gyerekeket.

Forrás: MNO

16 hozzászólás “Daniel Cohn-Bendit rátámadt a Lánchíd Rádió riporterére” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Meghalt Tocsik Márta, aki Csepelen is járt az önkormányzati ingatlanok privatizációja kapcsán. Tóth Mihály és Orosz Ferenc fellélegezhetnek – fellélegezhetnek???

  2. Jeniszej szerint:

    Ezt az ürgét vajon miért nem küldik kényszer gyógykezelésre. Azt monya a Fater, hogy rég látott ilyen zavaros tekintetű embert.

  3. Jeniszej szerint:

    Joszágos ég! 🙂
    Ha ezek nem szeretik a Magyarokat, hagyjuk ott őket a büdös francba.
    A nyugati szerelemből mindig csalódottan kellett távozni.
    Azt monya a Fater egyre jobban és nagy szeretettel gondolnak ránk keleti barátaink.
    Minek dörgölődni azokhoz, akik még a libatömésre is alkalmatlanok és látni sem szeretik az, hogy miképpen szenvednek a libák.

  4. bonifác szerint:

    Milyen komoly lehet az EU hogy hibbant, pedofil buzik is képviselői lehetnek. Ki választotta
    meg? Hogy került oda? Gondolom a magyarfóbia még nem elégséges indok. És mindez
    nem elég: felsőfokú végzettség, minimális hozzáértés nélkül döntenek felettünk, nélkülünk.
    Ez a Cohn nevű bandita 1968- ban részt vett a gyújtogatásokban, kirakatbetörésekben, és egyéb “jótéteményekben. Mi lett belőled EU ?

  5. szigetország szerint:

    Kón Bandita tananyag a pszichiátriai tankönyvekben.

  6. hitetlen szerint:

    Ugyen nagyon fáj kicsikéim ? Nem baj ! Majd elmúlik ez is !

  7. Kócos szerint:

    Ez az ember szégyene az Európai Parlamentnek!

    Érthetetlen, hogy egy ilyen pedofil állatból hogyan lehet EP képviselő. Mint ahogyan az is, hogy az általa “‘elmondott” mocskolódásnak felülnek egyes -hazai-, firkászok, és terjesztik a baromságait. Normális magyar újságíró le sem lenne hajlandó írni, amit az az őrült mond!

  8. ebihal szerint:

    bonifác!
    A kerületi Fidesz frakcióban hánynak van, és milyen diplomája? Mennyi gyakorlatuk
    van?
    A 2006-os békésen gyújtogatóknak ki ad amnesztiát?

  9. Tóth Kati szerint:

    Ez a Kohn egy pedofil barom,szóra sem érdemes.Aki ezt favorizálja az se különb nála.

  10. Doki szerint:

    Elmebeteg pedofil.

  11. nagyapó szerint:

    A kerületi Fidesz frakcióban mindenki felnőtt személyiség. Ebihal nincs, sem Cohn, sem Grün.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Mit keres egy ilyen idióta, pedofil egy Európai Uniós Parlamentben ? Szégyen rájuk nézve ! Lejáratja az ott ülő képviselőket, akik ezt eltűrik.

  13. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Egyenes válaszra nem futja?

  14. Anikó!
    Már megint ez a magyaros betegség, egymás zsebeiben vájkálni!
    Mit keres az Európa Parlamentben?!
    Biztosan megél belőle, hiszen egyébként nem csinálná! 😛

  15. bonifác szerint:

    Halacska! Én nem ismerem a képviselők többségét, de gondolom van valamilyen diplomájuk. Úgy hiszem, csak így indulhatnak a választáson. A békésen gyújtogatókról annyit,
    hogy elő sem vehették volna a gyufát, ha a rendőrfőnök úgy akarja.De kellett a balhé.
    A gyújtogatók még ma is csücsülnének, ha rajtam múlna.(a rendőrfőnökkel együtt.)
    Mindenáron rendőr áldozatot akartak. Nem rajtuk múlt, hogy nem lett. A terrort akarták
    így indokolttá tenni. (megérne külön egy misét.) Szeretném látni, mi történne, ha
    Chon az USA -ban egy afró gyerekét simogatná…Az EU szerint lassan már az a normális,
    aki homokos. Szerintem Chon Úr menjen feleségül az apjához, minket hagyjon békén.

  16. ebihal szerint:

    bonifác!
    A felének nincs felsőfokú végzettsége kb! Nézd meg a vagyonnyilatkozatokat!
    Arra is rájöhetsz belőle, hogy mi szükséges /ill. nem szükséges/ a tanácsnoki, vagy
    felügyelőbizottsági tagsághoz. Az összeesküvés elméleteddel nem lehet mit kezdeni.

Itt lehet hozzászólni !