Állásbörzét tartottak Csepelen

Csepel.hu

36 munkaadó több mint 360 álláslehetőséget kínált a Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége szervezte állásbörzével egybekötött munkáltatói fórumán. A nagy érdeklődésre számot tartó csepeli állásbörze a „Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban” elnevezésű kiemelt TÁMOP projekt támogatásával valósult meg.

A Királyerdei Művelődési Házban április 18-án Ábel Attila alpolgármester köszöntötte az érdeklődőket, majd elmondta: az államnak és az önkormányzatoknak külön kiemelt feladata, hogy a munkahelyeket megvédjék, illetve minden szabályozó eszközzel azon legyenek, minél több álláshelyet és tartós munkahelyet teremtsenek. „Az elmúlt években a magyar kormány óriási erőfeszítéseket tett a munkahelyteremtésért és a már meglévők megóvásáért” – hangsúlyozta beszédében. Az alpolgármester szólt arról, hogy a kerületi vagyonkezelő, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. ma ötszörte több munkavállalót foglalkoztat, mint korábban. „Ezt a korrupció visszaszorításával és a csepeli adófizetők pénzeszközeinek tisztességes felhasználásával értük el” – tette hozzá.

Az állásbörzén Pesti Imre budapesti kormánymegbízott megnyitó beszédében fogalmazta: a kormány 2010 óta folyamatosan arra törekszik, hogy lehetőséget biztosítson a magyar állampolgároknak a munkára, elsősorban a közmunka program létrehozásával. „A legfrissebb adat szerint a közmunkára jelentkezők több mint ötven százaléka el tudott helyezkedni a hazai munkaerőpiacon. Magyarország az elmúlt egy-két évben folyamatosan tudta növelni a foglalkoztatottságát, amelynek jelenlegi rátája 56,2 %-os arányt mutat” – fűzte hozzá a kormánymegbízott. Jelentős előrelépésnek értékelte, hogy hazánkban 22700-al több álláslehetőséget volt februárban, mint decemberben. Ennek egyharmada Budapesten, Csongrád- és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében jött létre. Pesti Imre beszédében kiemelte: Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha a lakosság 60-70 százaléka dolgozik.

A munkáltatói fórumon tájékoztató előadásokat tartottak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának munkatársai, melyből kiderült, hogy a közeljövőben a munkaadóknak 25 év alatti pályakezdőket éri meg leginkább foglalkoztatni.

A továbbiakban szó esett a munkaügyi ellenőrzéseken túl a munkáltatók által igénybe vehető támogatásokról, egyéb közterheket csökkentő lehetőségekről, valamint kedvezményes finanszírozásokról az induló és a működő vállalkozások számára.

Az állásbörzén és a fórumon nem klasszikus munkaadóként volt jelen a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület. Képviseletében Varga Norman elnök elmondta, hogy céljuk a fiatalok minél zökkenőmentesebben tudjanak átlépni a felnőtté válás folyamatában a munka világába. Ehhez segítséget nyújtanak olyan munkahelyek, munkafeladatok ajánlásával, melyben az ifjak hasznos tapasztalatokra tehetnek szert akár a 2016-tól bevezetendő érettségi vizsgához szükséges kötelező közösségi szolgálat teljesítésében.

Forrás: Csepel.hu

8 hozzászólás “Állásbörzét tartottak Csepelen” bejegyzésre

  1. “Pesti Imre beszédében kiemelte: Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha a lakosság 60-70 százaléka dolgozik.”
    Az már 6-7 millió! Merjünk nagyot álmodni?!
    A Vezír már 5.5 millióval is kiegyezne! ))) 😛 (((

  2. John Doe szerint:

    Ezt előre is lehetett volna közölni.

  3. vitéz bihari Grün szerint:

    “Kétmilliárdos üzemet zárnak be – megszűnik 200 munkahely
    Alig másfél évig működött a Zala megyei Pacsán az a baromfifeldolgozó üzem, melyet két milliárd forintból építettek. A vadonatúj létesítményben már hetek óta áll a termelés, a dolgozókat kényszerszabadságra küldték, majd szerdán a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy végelszámolással megszüntetik az üzemet működtető Kft-t. Közel kétszáz ember munkahelye szűnik meg ezzel a döntéssel most már bizonyosan, ráadásul a bérüket csak azok kapták meg, akik felmondtak. Azok, akik kivártak, s maradtak a cég alkalmazottai, most abban bízhatnak, hogy a bérgarancia alapból ki tudják őket fizetni.”
    .
    http://atv.hu/cikk/20130418_ketszaz_munkahely_szunik_meg_ketmilliardos_uzemet_zarnak_be

  4. Béla szerint:

    Én a Csevak (Városgazda ) Zrt vezérigazgatója akarok lenni, mondta a jelölt Werner elvtárs. Ugyan 300 kilométerre lakom és nem értek semmihez de Fidesz tag vagyok.
    Megfelelt – mondta erre Németh Szilárd.
    Így zajlik egy állásinterjú Fideszéknél.

  5. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Nehéz beszédet mondani úgy, hogy minden kifejezést megmagyarázzanak, hogy az idióták, a rosszindulatúak, a rosszindulatú idióták is megértsék.
    Idióta Dr. grün t.t. Ha már húsipar. Ugye a komcsik most a szabad piacgazdaságról locsognak. Ezért aki nem „piackonform”, az kiesik. Ugye!
    De mit tesz az Orbán kormány? Egyszerű, Kapuvár, Gyula, Kaposvár. Hány ember munkahelye menekült meg? Hány család sorsa nem lett tragikus?
    Ezt hívják szociális piacgazdaságnak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. ebihal szerint:

    Hívhatjuk gyáron belüli munkanélküliségnek is, akárcsak a munkahely védelmi
    program keretében “megmentett” munkahelyeket! Mint anno a …..!

  7. Öreg Hülye!
    “De mit tesz az Orbán kormány? Egyszerű, Kapuvár, Gyula, Kaposvár.”
    Itt van néhány a zOrbáni sikertörténetből! ))) 😛 (((

    http://zaol.hu/hirek/bezar-az-uj-baromfifeldolgozo-uzem-is-pacsan-1539309

    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=613411

    http://index.hu/gazdasag/2013/04/11/a_kaposvari_hustuzem_2_milliardert_elado/
    Öreg hülye, ha kinyitja a száját kihallik a lódobogás! 😛

  8. VALAKI szerint:

    “…a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. ma ötszörte több munkavállalót foglalkoztat, mint korábban”… idézethez hozzászólva:

    Az “igen tisztelt” Városgazda Zrt következő tanévtől (2013. Szeptemberétől az egyik általános iskolában BIZTOSAN; de könnyen meglehet, hogy ilyen szempontból a többi iskolát is célpontba véve – le akarja, és le is fogja csökkenteni a takarító személyzetet 2 főre, akiknek reggel 5-től fél 8-ig (amikor is a gyermekek részére megnyílik az iskola), tehát 2,5 óra kellene elvégezni a takarítási munkálatokat az egész iskola területén, tehát közel 400-500 nm-en.

    Igen tisztelt Városgazdák!
    Önök ezt végiggondolták??, netán már ki is próbálták ezt a fajta/hozzá hasonló fizikai munkát?? – Úgy gondolom, hogy NEM!
    Önök egyáltalán nincsenek képben azzal kapcsolatban, amire készülnek, – nem beszélve arról, hogy ez abszolút tisztességtelen eljárás mind az iskolával, mind pedig az ott dolgozókkal szemben!

    Önök kiadáscsökkentésre hivatkozva, öntörvényűen eldöntik emberek sorsát oly módon, hogy bár 2013. 03-04. hónaptól Intézményműködtetési Divíziójukhoz 2 új főnököt felvettek (így most már az eddigi 2 főnök helyett 4 van: 1 főosztályvezető, aki a 3 osztályvezető munkáját felügyeli 🙂 ), de intézményeikben, és egyéb helyeken – a potom fizetésért gürcölő technikai személyzet jó részét elbocsátják, holott 1 főnök fizetéséből 2-3 dolgozó bőven kifizethető lenne…
    Abba belegondoltak már egyáltalán: ha ők, a melósok nem lennének, a főnököknek sem lenne munkahelyük,fizetésük?!
    Ezek után többek között kérdezem azt is: – hol itt a spórolás? – hol itt a munkahelyteremtés?

Itt lehet hozzászólni !