‘Gyász’ kategória archívum

Gyász: elhunyt Hricsovinyi István

2013. augusztus 12. hétfő

Csepel.hu

Életének 72. évében elhunyt dr. Hricsovinyi István, a Hricsovinyi Galéria tulajdonosa, a művészek mecénása, író, ügyvéd, közéleti személyiség. Polihisztor volt, aki alkotói munkája mellett a képzőművészek, írók támogatását tekintette legfőbb feladatának. Több évtizedes alkotói, a művészeket felkaroló tevékenységéért megkapta a Csepelért Díjat.

A Hricsovinyi Galéria idén májusban ünnepelte működésének 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból tárlatot nyitottak meg, ahol ismert művészek festményeit, fotóit tekinthették meg az érdeklődők. Hricsovinyi István a galériát eredetileg Óbudán hozta létre húsz évvel ezelőtt, majd a kiállítótermet 2006-ban Csepelre, saját családi házába költöztette. „Adni jobb, mint kapni” – vallotta, s ennek jegyében támogatta az alkotókat anyagi haszon nélkül. Feleségével, Magda asszonnyal együtt szervezte meg a kiállításokat, otthonukban saját kezűleg alakították ki a kiállítótermet és akasztották a falakra a festményeket, képeket. Házukban nemcsak képzőművészek, hanem írók, irodalomárok, zeneművészek is gyakran megfordultak. Jelentős szerepet vállalt abban, hogy Csepelen igazi irodalmi élet legyen. Ennek érdekében találkozókat szervezett írók, költők és az érdeklődő közönség számára. Polihisztornak tartották, akiből manapság kevés van.

(tovább…)

Szerdán vesznek végső búcsút Gulyás Sándortól

2013. augusztus 5. hétfő

Csepel.hu

A hatvanöt esztendős korában elhunyt Gulyás Sándort, a Kaposvári Rákóczi, a Csepel SC, valamint a Diósgyőr egykori kiváló első osztályú labdarúgóját szerdán helyezik végső nyugalomra egykori lakhelyén, Kaposváron.

A simonfai születésű futballista a Kaposvári Vasasban nevelkedett, ahol hamar kitűnt tehetségével. Több élvonalbeli klub is szemet vetett rá, s ő végül a Csepelt választotta, amelynek színeiben 202 NB I-es meccs alatt 32 gólt szerzett. (tovább…)

Elhunyt a Csepel egykori kiválósága

2013. július 29. hétfő

Kapos.hu

65 éves korában elhunyt Gulyás Sándor, a Kaposvári Rákóczi, a Csepel és a Diósgyőr egykori kiváló NB I-es labdarúgója.

A simonfai születésű futballista a Kaposvári Vasasban nevelkedett, ahol hamar kitűnt tehetségével. Több élvonalbeli klub is le akarta igazolni, ő végül a Csepelt választotta, amelyben 202 NB I-es meccs alatt 32 gólt szerzett. 1977-ben tért vissza Kaposvárra, a Rákóczihoz, ahol kisebb megszakításokkal 1985-ig játszott. Pályafutását csatárként kezdte, de igazi helyét a fedezet sorban találta meg.

(tovább…)

Véres összecsapások Egyiptomban

2013. július 27. szombat

Hirado.hu

A Muzulmán Testvériség szerint ma reggel célzott lövéseket adott le a hadsereg a tüntetőkre. Legalább 70-en meghaltak.

A megbuktatott elnököt, Mohamed Murszit támogató tüntetőkre lőtt a hadsereg szombat reggel Kairóban a Muzulmán Testvériség szerint. Az iszlamista szervezet azt állította, hogy a katonák fellépése során legkevesebb 70 embert öltek meg.

(tovább…)

“Igyekeztem később levetkőzni a tájszólásomat”

2013. július 14. vasárnap

Megromlott a házassága, megölte magát “Bendegúz”

Blikk, Délmagyar

Egy kis emlékeztető humorparádé a könnyek mellé

A szomszédok szerint régóta válságban volt a házassága Olvasztó Imrének, aki eldobta magától az életet a Fót és Csomád közötti út mellett. Azt azonban még ők is csak találgatják, miért pattant el végleg a húr az Indul a bakterház Bendegúzát alakító egykori gyerekszínésznél.

Olvasztó Imrét a magyar közönség az 1980-ban bemutatott Indul a bakterház című filmben ismerte meg, amelyben az akkor 13 éves fiú Regős Bendegúzt alakította. Bár sokan szerették volna viszontlátni a moziban, a kiskamaszt nem érintette meg a filmek világa, a nyomdaiparban helyezkedett el. Utoljára 2010-ben adott interjút a kisalföld.hu honlapnak, ebben szakmai és magánéleti boldogságáról beszélt.  (tovább…)

Egy váltó meghibásodása okozhatta a szörnyű tragédiát

2013. július 13. szombat

MNO

Komoly pusztítást végzett a szerelvény

Egy váltó meghibásodása okozhatta a pénteki franciaországi vonatszerencsétlenséget, amelyben hatan meghaltak és harmincan megsérültek.

Az SNCF vasúttársaság képviselői szombaton sajtóértekezleten közölték, hogy eltört és kiugrott a helyéről a váltó egyik alkatrésze. Bejelentették, hogy a vasúti hálózat összes váltójában megvizsgálják ezt az alkatrészt. A Párizstól 27 kilométerre délre található Brétigny-sur-Orge település pályaudvarán pénteken 17.14-korsiklott ki a fővárosból a közép-franciaországi Limoges városa felé tartó gyorsvonat, amelyen 370-en utaztak. A vonat harmadik és negyedik vagonja kisiklott. A szerelvény egyik része továbbhaladt, a másik fele, négy vagon pedig felborult.

(tovább…)

Felesége még mindig hazavárja Erőss Zsoltot

2013. július 9. kedd

Blikk.hu

Emléktáblát helyeztek el a szoros egyik sziklafalánál

Minden egyes nap azt várom, hogy a férfi, akibe évekkel ezelőtt beleszerettem, és akivel a jövőmet terveztem belépjen az otthonunk ajtaján – mesélt az embert próbáló időszakról a Blikknek Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda.

– A férjemnek soha nem lehetett volna a hagyományos értelemben vett temetése, ezért a barátokkal így búcsúztunk el tőle – mesélte Hilda, aki mászótársaival egy emléktáblát helyezett el a Békás-szoros egyik sziklafalára. – „Üzenem az otthoni hegyeknek: …A víz szalad, a kő marad, a kő marad…” – Zsolt egyik barátja választotta ezt az idézetet. Nekem szánták ezt a feladatot, de nem tudtam volna olyan gondolatot találni, amely kifejezhetné az érzéseimet.

(tovább…)

4-5 ezren búcsúztatták Horn Gyulát

2013. július 8. hétfő

Ordenáré módon viselkedett a párttársak egy része

Heti Válasz, Csepel.info

Az ATV beszámolója hallgat a kínos jelenetekről

Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt hétfő délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő. Hosszú betegség után, életének 81. évében június 19-én hunyt el.

A sajtóbeszámolók szerint sokan képtelenek voltak kegyeletteljesen viselkedni a búcsúztatáson. Katona Béla Sólyom László volt köztársasági elnöknek szólt be, a tömeg egy része pedig rögtönzött tüntetést próbált kezdeményezni Orbán Viktor kormányfő ellen, ráadásul éppen akkor, amikor az kegyeletét fejezte ki az elhunyt politikus előtt. Utóbbi miatt Baja Ferenc kért bocsánatot. (tovább…)

Gyász – Eltemették Sallay Tibort

2013. július 3. szerda

Csepel.hu

Eltemették a 72 esztendős korában elhunyt Sallay Tibort a Csepeli Temetőben július 3-án. A katolikus gyászszertartáson felesége, két fia és három unokája mellett barátai, tisztelői búcsúztak el a csepeli közélet ismert alakjától, helytörténésztől.

Sallay Tibor Csepelen született és egész életét a kerületben élte le. Épületgépész üzemmérnökként a Csepel Művek szociális intézményeinél dolgozott, ahol főként bölcsődék, óvodák karbantartásával, felújításával foglalkozott. A gyár megszűnése után is folytatta tevékenységét egészen nyugdíjazásáig.

(tovább…)

Erőss Zsolték után újra magyarok támadják a Himaláját

2013. június 25. kedd

MNO

Erőss Zsolték tragédiával végződő expedíciója után nem sokkal újra magyar hegymászók ostromolnak egy nyolcezres csúcsot a Himalájában. Nem messze a csoport alaptáborától a tálibok kilenc alpinistát mészároltak le.

A Nanga Parbat-expedíció június elején kelt útra Bukarestből, és az aradi Török Zsolt mellett résztvevője két román mászó, Teo Vlad, illetve Aurel Salasan is. Negyedikként Adamcsek Brúnó hétfőn csatlakozik hozzájuk, míg Marius Gane az alaptáborban maradt kézsérülése miatt. Az expedíció két csúcsot tervez meghódítani: a 7027 méter magas Spantikot, majd a 8125 méteren található Nanga Parbatot.

(tovább…)