Megromlott a házassága, megölte magát “Bendegúz”
Blikk, Délmagyar
Egy kis emlékeztető humorparádé a könnyek mellé
A szomszédok szerint régóta válságban volt a házassága Olvasztó Imrének, aki eldobta magától az életet a Fót és Csomád közötti út mellett. Azt azonban még ők is csak találgatják, miért pattant el végleg a húr az Indul a bakterház Bendegúzát alakító egykori gyerekszínésznél.
Olvasztó Imrét a magyar közönség az 1980-ban bemutatott Indul a bakterház című filmben ismerte meg, amelyben az akkor 13 éves fiú Regős Bendegúzt alakította. Bár sokan szerették volna viszontlátni a moziban, a kiskamaszt nem érintette meg a filmek világa, a nyomdaiparban helyezkedett el. Utoljára 2010-ben adott interjút a kisalföld.hu honlapnak, ebben szakmai és magánéleti boldogságáról beszélt.
– A filmforgatást néhány hét szórakozásnak fogtam fel, de aztán éltem tovább az életemet. Nem akartam több lenni, mint ami vagyok. Láttam a színészet szépségeit, de a nehézségeit is, és azt, hogy mekkorát lehet onnan bukni – emlékezett vissza Imre.
Hogy az interjú óta eltelt időben miért és hogyan fordult tragédiába az élete, valószínűleg már örökre rejtély marad.
Pécsi Ildikót (73) és Harsányi Gábort (68) is megdöbbentette Olvasztó Imre (†46) halála. A színésztársak mind úgy tudták, hogy Olvasztó boldog családi életet él.
– Tökéletes választás volt a filmbeli szerepére a kis Bendegúz – mondta lapunknak elcsukló hangon Pécsi Ildikó, aki telefonon értesült a színész megrázó haláláról. – Pár évvel ezelőtt felmerült, hogy csinálnak egy új változatot a filmből, akkor beszéltem vele utoljára, és akkor is úgy tűnt, hogy boldog életet él. Engem mindig megráz valakinek a halálhíre, rettenetesen sajnálom.
– Benne egy igazi Soós Imre veszett el, valakinek fel kellett volna karolnia egy ekkora tehetséget, mint amilyen Olvasztó Imre volt – szögezte le Harsányi, aki szerint Bendegúz halálának híre futótűzként terjedt el a szakmában.
További részletek a Blikkben
“Igyekeztem később levetkőzni a tájszólásomat” (2010-es interjú)
Harminc éve, 1980-ban mutatta be a Magyar Televízió az Indul a bakterházat, amely talán a legnépszerűbb magyar filmvígjátékká vált.
A siker egyik kulcsa a lókupechez szerződtetett, majd onnan a bakterhoz keveredő Regős Bendegúzt alakító Olvasztó Imre volt. Az akkori kamasz fiú mára 44 éves családapa lett: a forgatásról és arról kérdeztük, miért nem akart színész lenni.
– A baktert játszó Koltai Róbert egy ízben elmesélte nekem, hogy amikor bemutatták a filmet, éppen hazafelé sétált. Nyár volt, s a nyitott ablakokon át mindenhonnan nevetés hallatszott, ő pedig el sem tudta képzelni, miért. Ön emlékszik, hol látta először az Indul a bakterházat?
– Hú, nagyon rég volt… Valószínűnek tartom, hogy Szentlőrinckátán, abban a Pest megyei kisközségben, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Onnan kerültem be a válogatásra, a bakterházba, és oda is mentem vissza a forgatás után.
– A tévék gyakran adják a filmet. Meg szokta nézni vagy unja már?
– Sokszor megnéztem baráti és családi körben is, afféle nosztalgiaként.
– Mennyiben más érzés felnőtt fejjel látni?
– Gyerekként nem gondoltam, hogy valamikor még ennyit fogunk róla beszélni. Nem éreztem, hogy legendás film lesz.
– Tudott valaha is nevetni rajta?
– Persze, saját magamon is. Közben meg eszembe jutnak a sztorik a forgatásról.
– A gyerekei mit szólnak hozzá, hogy apjuk játszotta Regős Bendegúzt?
– Már megszokták, ez nem beszédtéma nálunk. Úgy sejtem, büszkék rám, mert nemegyszer fültanúja voltam, hogy dicsekednek velem.
– Hogyan talált önre a film stábja?
– Az ország sok iskolájába küldtek levelet, hogy Regős Bendegúz szerepére keresik az alkalmas szereplőt. Az iskolaigazgatóm odajött hozzám, és azt mondta: téged keresnek. A válogatáson vagy háromezer-ötszázan jöttünk össze. Nagyon sok feladat volt, még tarlón is kellett rohangálnunk meg fára másznunk. A végén már csak tizen-egynéhányan maradtunk, de nem tudták eldönteni, ki legyen Bendegúz. Erre Mihályfy Sándor rendező megkérdezte, ki meri őt fenéken billenteni. Senki nem jelentkezett, én meg jól seggbe rúgtam szegény embert. Így dőlt el, hogy én kapom a szerepet.
– Milyen hangulatban zajlott a forgatás?
– Részben Ócsán, a falumúzeumban, részben Szalkszentmárton határában vették fel a filmet. Az utóbbi helyen állt a bakterház. Az éjszakai jelenetek kivételével, amelyeken mindenki fáradt volt, nagyon élveztem. A színészek barátként kezeltek, mintha ezer éve ismertek volna.
– Tartja közülük valakivel a kapcsolatot?
– Egy-két jó szót váltok velük, ha összefutunk, Koltai Róberttel viszont a mai napig jó a kapcsolatom. Évente többször beszélgetünk.
– Ilyenkor, gondolom, szóba kerül a film zárójelenete, amikor egy szilvás gombóccal majdnem kidobta a szemét.
– Ezt állandóan megemlíti szegény. A gombócdobálás a forgatás első jelenete lett volna, de valamiért elmaradt. A kellékes lefagyasztotta a friss gombócokat, mondván, jó lesz majd egy hét múlva. Az egy hétből kettő lett, s a kéthetes, kemény gombócokkal kezdtünk dobálózni.
Elragadt bennünket a hév, és nagyon eltaláltam Koltai szemét. Egyszerre kifeküdt, de valahogy négykézláb kimászott az épületből. Úgy volt megbeszélve, hogy akkor kezdik el összedönteni a házat, amikor ő kimegy. Szegény fájdalmában előbb távozott, de a jelenetet már nem lehetett megismételni, hiszen romba dőlt az egész.
– Miben rejlik a film máig tartó óriási sikere?
– Olyan jó a könyv, hogy mindenki végigröhögi – nem nehéz belőle jó filmet csinálni. Aztán szerencsésen válogatták össze a szereplőket. Felnőtt fejjel visszatekintve nagyon jó ötlet volt, hogy egy olyan tájszólásos kis emberkét kerestek Bendegúznak, mint én.
– Beszédén most nem érzem a tájszólást. Elkopott az évek során?
– Nagyon igyekeztem levetkőzni, mert a középiskolában mindig bántottak miatta. Úgy döntöttem, ezen ne múljék, most már megtanulok normálisan beszélni. Hellyel-közzel azért csak sikerült.
– Nem merült fel, hogy színésznek áll?
– Eszembe sem jutott. A filmforgatást néhány hét szórakozásnak fogtam fel, de aztán éltem tovább az életemet. Nem akartam több lenni, mint ami vagyok. Később, tizenhat-tizenhét évesen néhányan komolyan próbáltak színészt faragni belőlem, és igyekeztek a színművészeti főiskola felé terelni, de én nem akartam. Láttam a színészet szépségeit, de a nehézségeit is, és azt, hogy mekkorát lehet onnan bukni.
– Milyen pályát választott végül?
– A nyomdaiparban dolgozom Budapesten, bár az iskolai végzettségem egészen más. Kiadványokat, reklámanyagokat szerkesztek, gyártok a névjegykártyától az óriásplakátig.
– Van kedvenc jelenete a filmből?
– Hát… Az a jelenet tetszik a legjobban, amikor megtalálom a pénztárcát. ˝Hála Isten, én most becsületes megtaláló vagyok: akkor sem adnám vissza a gazdájának, ha két mankóval jönne elém könyörögni. Tollas kalappal meg puskával fogok járni, oszt minden paraszt hátuljába beleeresztek egy-két golyót, ezt a büdös baktert meg fölfogadom tehénpásztornak, de ha a legkisebb panaszt hallom rá, irgalmatlanul fölpofozom…˝ Ezt, ha álmomból fölkeltenek, akkor is elmondom.
Forrás: Delmagyar.hu
