Véres összecsapások Egyiptomban

Hirado.hu

A Muzulmán Testvériség szerint ma reggel célzott lövéseket adott le a hadsereg a tüntetőkre. Legalább 70-en meghaltak.

A megbuktatott elnököt, Mohamed Murszit támogató tüntetőkre lőtt a hadsereg szombat reggel Kairóban a Muzulmán Testvériség szerint. Az iszlamista szervezet azt állította, hogy a katonák fellépése során legkevesebb 70 embert öltek meg.

“A katonák nem azért lőttek, hogy megsebesítsék, hanem azért, hogy megöljék a tüntetőket” – állította a szervezet szóvivője. Az áldozatok túlnyomó többségét a fején vagy a mellén érte a lövés, és a hatóságok könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen – tette hozzá.

A korábbi hírek 31 halottról szóltak.

A fegyveres erők részéről egyelőre nem hangzott el állásfoglalás a szombat reggel történtekkel kapcsolatban.

Pénteken 19-en haltak meg Egyiptomban azokban az összecsapásokban, amelyekben a megbuktatott Murszi elnök hívei és ellenfelei álltak egymással szemben. A sebesültek száma meghaladta a 700-at.

Az egyiptomi katonai hatóságok pénteken rendelték el az addig is őrizetben tartott Murszi 15 napos vizsgálati fogságát. A fő vád szerint Murszi állítólag a Hamász palesztin radikális szervezettel szövetkezve szökött meg 2011-ben egy börtönből, és ennek során köze volt több rab és börtönőr meggyilkolásához, valamint katonák elrablásához. Ezért gyilkossággal is gyanúsítják.

A Muzulmán Testvériség nevetségesnek minősítette a vádakat. Murszi korábban azt állította, hogy 2011-ben ő és a testvériség 33 másik bebörtönzött tagja nem megszökött Vádi-en-Nátrún város fegyházából, hanem a helyi lakosok nyitották ki nekik a börtön kapuit.

Forrás: Hirado.hu

8 hozzászólás “Véres összecsapások Egyiptomban” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    Fenti hírnek kb. annyi a csepeli vonatkozása mint annak, hogy:
    .
    Többen felismerték hátulról a csábítót! ))) :P(((
    http://sphotos-e.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/306391_496365263749673_1443431225_n.jpg

  2. Tóth Mária szerint:

    …és, mi a gond a hírrel Grün? Csak kizárólag csepeli híreket kell/ene olvasni és kommentálni?

  3. ... Grün szerint:

    Photoshoppal készült a Sólyom Airways első gépe
    “Repülője tehát még nincs a Sólyomnak, de Photoshopjuk már van, azzal is lehet képeslapot tervezni, úgyhogy tök fölösleges bárhova is repkedni. Mi a hazai légitársaság sikeréhez ingyenes tanácsadással járulunk hozzá: a géphez innen lehet zúgást letölteni.”
    .
    A zinternet világában nem lehet hazudni! 😛
    .
    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130727_Photoshoppal_keszult_a_Solyom_Airways_els#rss

  4. John Doe szerint:

    …Grün, azt mondta a kitalált emberük, hogy már találtalak valami 20 éves gépeket, de kifogástalan műszaki állapotban vannak. 🙂

  5. ... Grün szerint:

    Egyél picinyem!
    Hamarosan te leszel a Sólyom Airways címerállata! ))) 😛 (((
    http://static.168ora.hu/db/08/49/pappagallo-d0001A84916e5b810f5c7.jpg

  6. nagyapó szerint:

    Idétlen vörösök! Mi köze szómenésüknek Egyiptomhoz?
    Csak írnak hülyeségeket, jót röhögnek rajta, mit a heti 7-esben, miközben százak halnak meg.
    Nem baj azon is lehet röhögni, mint azon, hogy a kormánykonvojban nem Orbánékat találták el.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. ... Grün szerint:

    Öreg pöcs!
    “Mi köze szómenésüknek Egyiptomhoz?”
    Annyi mint a Csepel.info-nak a Grand Canyon átúszásához! 😛

  8. joságos szerint:

    Háát az a helyzet van aki Orbán Viktort nézi és van aki a heti hetest! Egyiket sem kötelező. EGYELŐRE!

Itt lehet hozzászólni !