4-5 ezren búcsúztatták Horn Gyulát

Ordenáré módon viselkedett a párttársak egy része

Heti Válasz, Csepel.info

Az ATV beszámolója hallgat a kínos jelenetekről

Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt hétfő délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő. Hosszú betegség után, életének 81. évében június 19-én hunyt el.

A sajtóbeszámolók szerint sokan képtelenek voltak kegyeletteljesen viselkedni a búcsúztatáson. Katona Béla Sólyom László volt köztársasági elnöknek szólt be, a tömeg egy része pedig rögtönzött tüntetést próbált kezdeményezni Orbán Viktor kormányfő ellen, ráadásul éppen akkor, amikor az kegyeletét fejezte ki az elhunyt politikus előtt. Utóbbi miatt Baja Ferenc kért bocsánatot.

Horn Gyula koporsójánál lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfő, valamint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

A búcsúztatáson a hozzátartozók és barátok mellett részt vett Áder János államfő, Sólyom László és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a jelenlegi és a Horn-kormány több tagja, Erdő Péter bíboros, Szili Katalin volt házelnök. A temetésen megjelentek és virágot helyeztek el az MSZP, a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselői, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció politikusai, valamint a diplomáciai testület tagjai.

A katonai tiszteletadás mellett tartott búcsúztatás után az MSZP országos és helyi politikusai, majd a kordonok megnyitása után a szimpatizánsok rótták le kegyeletüket, és helyezték el a megemlékezés virágait.

A temetésen ezrek – Török Zsolt MSZP-szóvivő becslése szerint mintegy 4-5 ezren – vettek részt a sír körüli kordonok mögött. A tömegben állók többsége vörös szegfűvel érkezett, amelyeket a Himnusz és Szózat elhangzásakor a magasba tartottak.

A volt szocialista miniszter a Facebookon határolódott el attól, hogy Horn temetésén a szocialista tömeg fújolt Orbán Viktor neve hallatán

A temetés kezdetén felidézték Horn Gyula politikai pályafutását, majd Katona Béla volt házelnök, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter búcsúztatta a volt magyar kormányfőt, ezt követően az egykori miniszterelnökök és a jelenlegi kormányfő hajtottak fejet. Orbán Viktor főhajtása alatt a tömeg egy része pfujolással fejezte ki nemtetszését.

A temetés után egy órával is még sokan várakoznak a sír körül, hogy vörös szegfűket helyezzenek el ott, illetve a ravatalnál, Horn Gyula fényképe mellett.

Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig töltötte be a szocialista pártelnöki tisztségét. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában. A politikus 2007 szeptemberében került a Honvédkórházba súlyos betegséggel.

Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa közötti vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.

Forrás: Hetivalasz.hu, Csepel.info

32 hozzászólás “4-5 ezren búcsúztatták Horn Gyulát” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Na erre jó, hogy Gyurcsány üvöltözik a Youtube-on. Tiszta idióták lettek a komcsik, mióta nem lövethetnek bele azokba, akik nem értenek velük egyet.

  2. Bugi szerint:

    Nemsokára itt lesz az a sok bunkó fújjoló, aki Csepelről ment a temetésre. Ennyire képesek, gyűlölködni. Még Horn temetésén is csak ennyi futotta tőlük.

  3. Cs.pepe szerint:

    Bugi, te már itt vagy és gyűlölködsz, tudod bagoly mondja verébnek….

  4. Gordon szerint:

    Viselkedni kellene egy temetésen.

  5. kispajtás szerint:

    Kultúrált körökben az ilyen hírekhez nem lehet kommentelni- de úgysem ússzuk meg bugi, gordon, nagyapó stb. ócska beszólásait.

  6. Gordon szerint:

    Sajnálom, hogy ha valaki szerint a 16:00-om “ócska”…

    Továbbra is azt gondolom, hogy viselkedni kellene egy temetésen.

  7. Bugi szerint:

    Temetése bunkón viselkedni a halott meggyalázása is, ezt elítélni viszont aligha bűn.

  8. kispajtás szerint:

    Gordon:
    A 16:00-kor írt kommented korrekt!
    Épp írtam, közben telefonáltam, ezért nem láttam.

  9. Gordon szerint:

    kispajtás:
    Ok.

  10. Királyerdei szerint:

    Szovjetbérenc komcsi csőcselék!

    http://film.indavideo.hu/video/f_horn_gyula

  11. Gordon szerint:

    …Grün, Királyerdei!

    Ezt ne itt.

  12. vermes szerint:

    A mai nap margójára:

    Verje meg az Isten,
    Veretlen ne hagyja,
    Ki magyar létére
    Magát megtagadja.

    Szabadságunk fáját
    Fosztja, – fosztogatja,
    Leveleit, virágait
    A viharnak adja.

    Verje meg az Isten,
    Nem egyszer, de százszor,
    Ki magyar létére
    Idegenhez pártol.

    Ősi jussát önként
    Idegennek dobja,
    Kincseinket egy más fajnak
    Kincstárába hordja.

    Verje meg az Isten
    Minden kis dolgába;
    Ki magyar létére
    Egy más faj szolgája,

    Mást érez és mást mond
    Talpnyaló nyelvével,
    Háromszínü lobogónkat
    Ronggyá tépi széjjel.

    Verje meg az Isten
    Ki a magyart bántja,
    Ki magyar létére
    Száz örvénybe rántja.

    Verje meg, verje meg
    Minden haragjával!
    Júdászerü két kezének
    Tüzes ostorával!

    (Pósa Lajos)

  13. ... Grün szerint:

    Röfike!
    Nyomozd ki akkor ezeket ki fűzte hozzá és kérd meg vegye le!
    .
    “Ordenáré módon viselkedett a párttársak egy része”
    .
    “A volt szocialista miniszter a Facebookon határolódott el attól, hogy Horn temetésén a szocialista tömeg fújolt Orbán Viktor neve hallatán”
    .
    Mert ez a bunkóság!

  14. krododiltojás szerint:

    zene is volt, sokan is voltak, aki ott volt még táncolhatott is fletóval.

  15. admin szerint:

    Krododiltojás: disztingválj, ő is egy ember volt, és sokan tisztelték.

  16. John Doe szerint:

    admin! Legyenek politikai korrektek és tiltsák le a hozzászólásokat.
    Ez nem cenzura, csak ne adjanak teret azoknak, akik nem tudnak emberi módon viselkedni.

  17. Királyerdei szerint:

    “Emberi módon viselkedni”?
    A kommunisták által legyilkolt,felakasztott,agyonvert emberek mik voltak?
    A csepeli ravatalozó falán feltüntetett áldozatok mik voltak?
    A kommunista nem ember,hanem egy gyilkos fajzat.

  18. felix szerint:

    Királyerdei!
    Akkor a fidesz kormány, gyilkosok kormánya?

    Befejeztem.

  19. igéző idéző szerint:

    felix!
    Do not feed the troll!

  20. nagyapó szerint:

    A szocik most megmutatták az őket kedvelő Genschernek, Schulznak, milyenek a volt komcsik. Hátha még olvasnák a csepeli lumpen-prolik írásait. (Tovaris Továres miért nem jött?)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. John Doe szerint:

    “Fújoltak Orbánra
    A beszédek után a díszvendégek sorban rótták le kegyeletüket. Először Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hajtott fejet Horn Gyula koporsójánál. Amikor Orbán Viktor nevét mondták be, a sír körül álló tömeg egy része jól hallható fújolásban tört ki – írja az Index.
    Baja Ferenc MSZP-s országgyűlési képviselő, a Horn-kormány környezetvédelmi és területfejlesztési minisztere méltatlannak nevezte a bekiabálásokat Facebook-oldalán. A szocialista politikus azt írta: “ez igen elszomorított, s tudom, hogy a jelenlévők többsége, ahogy én is, ettől elhatárolja magát, s velem együtt megköveti magában a jelenlegi miniszterelnököt.”

    Még ebből is kis hazugság csiholás a jobboldal részéről?

    forrás: atv.hu, mert a lineket tiltják.

  22. nagyapó szerint:

    Uraim! A magyar történelem tele van olyan személyiségek tetteivel, akiket nehéz beskatulyázni. Haynau úgy szerette a magyarokat, hogy a király elleni lázadó tisztek – az aradi vértanúk – kivégzése után birtokot vásárolt a Nyírségben. Kádár az ’56 utáni vérengzések levezénylése után ferenc jóskai kedveltséget szerzett (Lenin et. is visszaadta a labdát, amivel a gyerekek fejbe rúgták, pedig lövethetett volna). Horn is ’56-os múltja után felelős kormányfő volt.
    Ilyen ellentmondásos a magyar történelem.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. ... Grün szerint:

    Öreg pöcs!
    Haynau szatmári földesúrként, miután birtokot vásárolt a Nyírségben mondta állítólag:
    „Wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren” – „Mi, magyarok nem hagyjuk a jogainkat elkonfiskálni.”
    Állítólag Jókai róla mintázta Az új földesúr c. regényének címszereplőjét!

    Van aki kommunista szülők gyermekeként, KISZ titkári múlttal ma “demokratikus” pártvezérként miniszterelnök! 😛

  24. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Sajnálatos, hogy a szövegértelmezéssel problémái vannak. Haynau katona volt. Bresciában megbüntette a terroristákat, akik a sebesült osztrák-magyar tiszteket a kórházban legyilkolták. Hazánkban is a királynak felesküdött, átállt tiszteket vonta felelősségre (barátját, kegyelemből golyó általi halálra ítélte).
    Ettől még nem volt magyarellenes.
    A nürnbergi perben a németeket vonták felelősségre? Nem a nemzetiszocialistákat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. Jeniszej szerint:

    “Van aki kommunista szülők gyermekeként, KISZ titkári múlttal ma “demokratikus” pártvezérként miniszterelnök! ”
    ” Na és… Horn Gyula . “

  26. ... Grün szerint:

    Jeniszej!
    A múltat a jelennel összevetni elég bajos!
    Egy ősi amerikai mondás:
    “A halott indián jó indián!”

  27. Jeniszej szerint:

    ))) 😛 (((
    “Szállóigévé vált hírhedt mondat eredeti formájában így szólt: „Ha én eddig életemben láttam jó indiánt, hát az mind halott indián volt”. Legalábbis egy szemtanú szerint ekként hangzott el Philip Henry Sheridan, az észak-amerikai polgárháború (1861–1865) hőse, az uniós haderők parancsnoka szájából. A tábornok Toszauinak, a komancsok egyik főnökének mondta ezt, amikor az – javarészt félelmében – azt kezdte bizonygatni, hogy márpedig ő egy jó indián.”

  28. vermes szerint:

    Itt a videó a rosztovi pufajkás lumpenproli híveinek viselkedéséről:

  29. baloldali szerint:

    Szerintem jobbikos provokátorok voltak a kifütyülők. Mindenesetre kár, hogy nem Orbánt temették…

  30. vermes szerint:

    Jobbikos provokátorok? Szép gondolat… Egész végig csendben álltak, sem a böszmét, sem a libatolvajt nem fütyülték ki, a pufajkás életútját sem méltatták végig a temetés alatt, csak pont Orbán fél percére gerjedtek rá, piros szegfűt szorongatva a kezükben…

    balfék, azért remélem te is érzed, hogy kicsit sántít a magyarázatod…

  31. vermes szerint:

    Ja, balfék, az utolsó mondatod pedig hűen tükrözi a baloldal toleranciáját.

  32. Bugi szerint:

    Primitív szoci csürhe volt.

Itt lehet hozzászólni !