‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum

Mezei futás a Kis-Duna-parton

2021. november 4. csütörtök

Csepel.hu

Negyedik alkalommal rendezték meg Csepelen a mezei futó diákolimpia budapesti döntőjét, amely egyben kvalifikáció is volt a jövő évi országos döntőre.

Napsütéses időben, festői környezetben rendezték meg Csepelen a budapesti diákolimpiák legnagyobb létszámú versenyét, a mezei futóversenyt. Az eseményen 32 iskola több mint 600 versenyzője vett részt, az általános iskola harmadik osztályától a gimnázium negyedik osztályáig. Az ifjú sportolók öt korcsoportban összesen tíz futamban mérték össze tudásukat. A Szárcsa Általános Iskola, a Gróf Széchenyi István Általános és Két Tannyelvű Iskola, valamint a Kazinczy Ferenc Általános Iskola képviseltette magát a legnagyobb létszámmal: minden kategóriában indítottak csapatot. (tovább…)

Vándorcirkusz, körhinta, törökméz

2021. november 4. csütörtök

Csepel.hu

(a kép illusztráció)

Csepel lakóinak számottevő része évtizedeken át igazi népünnepélyre készült az őszi Mária-nap környékén, amikor egy hétvégén megrendezték a hagyományos csepeli búcsút. Eredetileg a Szent Imre tértől a mai Görgey térig lepték el árusok, búcsúsok, mutatványosok, körhintások, cirkuszosok az utcákat, tereket. A búcsú központi helyszíne a jelenlegi piac területe volt, ahol még nem épült meg a csarnok, és nagy szabad térségen lehetett felállítani a vidámparki kellékeket.

A csepeli búcsúkról idősebb csepeliek és helytörténészek, főként Bolla Dezső és Zémann István elbeszélése alapján készített el egy összeállítást a Csepeli Hírmondó. (tovább…)

Csendéletek a Csepel Galériában

2021. november 4. csütörtök
Csepel.hu
Huszonhét alkotóművész munkái láthatók a IV. Csendélet Biennálén. A csoportos kiállítás alkotásait Bráda Tibor, Munkácsy díjas festő- és üvegtervező művész mutatta be.
 
Az érdeklődőket Kirják Miklós festő- és grafikusművész köszöntötte. Beszédében elmondta: az első biennálét Málik Irén, Ferenczy Noémi-díjas textilművész indította útjára 2013-ban.

(tovább…)

Rejtett képességek

2021. november 3. szerda

Csepel.hu

A Rákóczi Kert – Családok Parkja élményfestő programjain az is átélheti az alkotás örömét, aki azt gondolja magáról, hogy a festés terén semmilyen tehetséggel nem rendelkezik. Sőt az élmény akkor a leghatásosabb, ha úgy érkezünk, hogy még gyerekkorunkban is idegenkedtünk az ecsettől és a vászontól.

A felújított Rákóczi Kertben tartott első élményfestésen még alig néhányan vettek részt. A létszám az idő elteltével folyamatosan bővült, a program egyre népszerűbb lett, és ma már harmincan látogatják. A jelentkezők egy képzett instruktor segítségével lépésről lépésre megfestenek egy előrerajzolt képet, amelyet haza is vihetnek. A festéshez szükséges eszközöket – festőállvány, vászon, akrilfestékek, ecsetek – mind megkapják, a résztvevőknek csak az alkotókedvüket kell magukkal vinniük. Az élményfestéseket havonta egyszer, péntekenként tartják. A részvétel a csepelieknek 4500, egyéb lakosoknak 8000 forintba kerül. A kedvezményes ár az önkormányzat támogatásának köszönhető. (tovább…)

Megkötötték a szerződést az észak-csepeli park megépítésére

2021. október 27. szerda

Fürjes Balázs, Facebook

A barnamezős, ma még építési törmelékkel, ottfelejtett autókkal és gumiabroncsokkal szennyezett észak-csepeli városrészen egy minden budapesti előtt nyitott, hatalmas, több mint három Városmajornyi területű zöld park jön létre. Természetesen nem fővárosi forrásból és kivitelezéssel, hiszen Karácsony Gergely minden Csepelt érintő fővárosi fejlesztést megszüntetett.

Megkötötték a tervezési szerződést a csepeli speciális vizes élőhely kialakítására és a csapadékvíz természetes elvezetésére.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb zöldfejlesztését tervezik Észak-Csepelen – jelentette be Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Facebook oldalán.

(tovább…)

Cserhalmi Zsuzsa: ki olvassa manapság a Háború és békét?

2021. október 26. kedd

Csepel.hu

Nemzedékeket oktatott irodalomtanításra, irodalmi tankönyveket, tanulmányokat, cikkeket írt Cserhalmi Zsuzsa egyetemi adjunktus évtizedeken át. A nyolcvanas években a Magyar Televízió Iskolatelevízió műsorában, a kilencvenes években a Duna Televízióban tartott magyar irodalmi órákat.

Tanított az ELTE Bölcsészkarán és vezető tanárként a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Óraadóként, heti három alkalommal jelenleg is oktat az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziumban, miközben tudja, a diákok manapság nem vagy alig olvasnak.

(tovább…)

Ünnepi megemlékezés az 56-os forradalomra és szabadságharcra

2021. október 24. vasárnap

Csepel.hu

A magyar forradalom a vereségében is győzelmet aratott, mert példát mutatott a világnak, hogy képes az összefogásra és harcol a szabadságáért – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese ünnepi beszédében a Királyerdei Művelődési Házban megrendezett 56-os ünnepi megemlékezésen. Az eseményen jelen voltak Csepel elöljárói és számos meghívott vendég. Átadták a Csepel Örökség-díjat, amelyet ezúttal a Csepeli Munkásotthon és a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület vehetett át.

Németh Szilárd beszédében utalt rá, hogy most azok akarnak visszatérni a hatalomba, akik 15 évvel ezelőtt „rendőrterrorral” verték szét az ünneplő tömeget. A tavaszi választáson kell megmutatni, hogy „Magyarország nem akar egy baloldali, internacionalista hatalom részévé válni”. Mióta a Fidesz-KDNP kormányoz, Csepelen számos fejlesztés történt, és a kerület továbbra is számíthat a kormány támogatására. (tovább…)

Csepeli és kolozsvári diákok gálakoncertje

2021. október 22. péntek

Csepel.hu

Nagysikerű komolyzenei gálakoncertet adtak a Kolozsvári Sigismund Toduta Főgimnázium és a Csepeli Fasang Árpád Alapfokú Művészeti Iskola diákjai a Királyerdei Művelődési Házban október 21-én. A közös zenei együttműködés az Erasmus+ zeneoktatás támogatására kiírt pályázat Charms projektének keretében valósult meg.

A gálakoncerten dr. Szentkirályi Aladár Miklós intézményvezető köszöntötte a vendégeket. Ezután felcsendültek többek között Bartók, Bizet, Mozart, Schumann és Haydn művei. A fiatalok közel két órán keresztül tanúbizonyságot adtak arról, hogy a zene globális nyelv, közös kapocs. (tovább…)

Ma felkapcsolhatják a villanyt a Tejút parkban

2021. október 4. hétfő

Csepel.info

Remélhetőleg ma este ismét így láthatjuk majd a parkot

Hosszú idő és sok ígérgetés után, hétfőn este felkapcsolhatják a villanyt a tavaly május 19-én átadott csepeli Tejút parkban – értesült a Csepel.info.

A csepeli önkormányzat és a lakosság több mint egy éve kéri a villany felkapcsolását, miután a park átadását követően egyáltalán nem, vagy csak hetekig volt működőképes a szabadidőközpont közvilágítása. (tovább…)

Csepelen is megnézheted, hogyan főzik a sört

2021. szeptember 29. szerda

Csepel.info

Október 2-án, szombaton 11-17 óra között a méltán híres csepeli Rizmajer Sörfőzde is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt – értesült a Csepel.info.

“A Rizmajer Sörfőzde jó idő esetén sörkóstolással egybekötött kerti partival várja a vendégeit, amely során egy pohár sörre mindenki a vendégük. Sörkorcsolyának pedig kemencében sült pogácsa készül!” (tovább…)