Vándorcirkusz, körhinta, törökméz

Csepel.hu

(a kép illusztráció)

Csepel lakóinak számottevő része évtizedeken át igazi népünnepélyre készült az őszi Mária-nap környékén, amikor egy hétvégén megrendezték a hagyományos csepeli búcsút. Eredetileg a Szent Imre tértől a mai Görgey térig lepték el árusok, búcsúsok, mutatványosok, körhintások, cirkuszosok az utcákat, tereket. A búcsú központi helyszíne a jelenlegi piac területe volt, ahol még nem épült meg a csarnok, és nagy szabad térségen lehetett felállítani a vidámparki kellékeket.

A csepeli búcsúkról idősebb csepeliek és helytörténészek, főként Bolla Dezső és Zémann István elbeszélése alapján készített el egy összeállítást a Csepeli Hírmondó.

Igazi népünnepély

A csepeli búcsúk megrendezésének hagyománya a háború előtti időkre nyúlik vissza. Legkorábban a Budafoki út folytatásában, a későbbi gyár helyén, a János-dombon tartották meg a népünnepélyt egy rövid ideig. Hamarosan azonban az akkor még piacként működő Szent Imre térre és környékére települtek át. A Mária-napi vigasságra napokkal, hetekkel előtte készültek a lakók. A legszebb ruhájukat vették fel, és tömegesen vonultak a helyszínre. Csepel-sziget településeiről szekerekkel érkeztek az árusok, marcipánosok, sütödések, kifőzdések, akik sorra állították fel bódéikat, sátraikat végig a kispiacig, amely most a Csepeli piac, és hangosan, szünet nélkül dicsérték portékáikat. Árultak mindent: háztartási eszközöket, ajándéktárgyakat, játékokat, léggömböket, sípot, furulyát, édességet. Kedvenc csemege volt a törökméz, medvecukor, nyalóka, vattacukor, pattogatott kukorica. Különös jelentőséggel bírtak a tréfás felirattal ellátott fakanalak, amelyekkel kamasz fiúk csapkodták a nekik tetsző ifjú lányok hátsóját, akik védekezésképpen olykor dupla szoknyát húztak magukra és lapátnyi befőző fakanállal védekeztek, persze csak ímmel-ámmal. Folyt a kergetőzés és visítozás, amiben mindenki nagy örömét lelte. Ördögsíppal ijesztgették egymást az emberek: ha megfújták, kígyószerűen ugrott előre egy hosszú papírnyelv. Közben szólt a zene, mutatványosok szórakoztatták a közönséget és kikiáltók csalogatták a vendégeket a cirkuszba és a vidámparki játékokra.

Egész napos mulatság

A cirkuszosok a kispiac területén vertek sátrat. Idomított állatokat ugráltattak a porondon, egy mutatványos egy oroszlán szájába dugta a fejét. Bűvészek ejtették ámulatba az érdeklődőket, bohócok nevettették meg a gyerekeket. Egyszerre két körhinta üzemelt a területen, felállítottak egy kétszemélyes hajóhintát, volt íjászat, céllövölde, similabda-dobálás, horgászat játékhalakra, lovacskázás kötőszáron vezetett pónilovon. Kis autókba is beülhettek a gyerekek, amelyek körbe-körbe jártak és kezdetben kézi erővel hajtották őket. Később jelentek meg az elektromos autók, a dodzsemek. Gyorsfényképész fotózta a vendégeket pár forintért. Nyüzsgött a nép, napestig tartott a mulatozás.

Csökkenő érdeklődés

A hatvanas évek közepére azonban lassan alábbhagyott a népünnepély hangulata, kevesebben jártak a Mária-napi vigasságra. A csepeli búcsú helyszínét áttették Csillagtelepre, a jelenlegi Tejút utcai játszótér közelébe, ahol a hetvenes évekig még hagyományosan megrendezték a mulatságot és vándorcirkusz is fellépett szeptember elején. Az érdeklődés azonban folyamatosan csökkent a vidámparki szórakozásra, majd végleg megszűnt a csepeli búcsú. Az utóbbi években egy-egy vállalkozó próbált létrehozni mini vidámparkot a Csepel Plaza parkolójában, ahol dodzsemekkel és más játékokkal várták az érdeklődőket, de alig volt rájuk igény. A Szent István úton, az egykori Szentpétery-cukrászda mellett 1968-tól a nyolcvanas évek közepéig működött folyamatosan Guszti bácsi céllövöldéje, ahol versenyeket is rendeztek a környékbelieknek.

Cs. A.

Csepel.hu

6 hozzászólás “Vándorcirkusz, körhinta, törökméz” bejegyzésre

  1. lutria szerint:

    “Guszti bácsi céllövöldéje” települt át a 80′-as években a piac pakolójába a mozival szemben egy furgonnal?

  2. pl szerint:

    Persze ez sem stimmel. a 90-es években még biztosan volt Márianapi búcsú a csepeli Iposz szervezésében Fekete István elnök (cukrász) vezetésével. utolsó helye a csepeli sportpálya volt talán, de lehet, h keverem, mert akkoriban még tartottak Húsvéti vásárt is például a Munkás Otthon utcájában, vagy (azt hiszem) a Rákóczi út mellett a Karácsony Sándor és SztImre tér között. Tartottak Karácsonyi vásárokat is 90-es évek vége, 2000 eleje a Csepel Pláza helyén, a Penny helyén, v a Szt Imre téren. Amikor bedölt az Iposz ezek abba maradtak

  3. Gyula szerint:

    pl!
    A víztorony parkolójában is voltak karácsonyi vásárok, ahol elég korrekt árakon lehetett jó cuccokat is venni.

  4. pl szerint:

    Tényleg! 🙂

  5. Lennox szerint:

    Még a 2000-res évek közepén is volt búcsú a csepeli sportpálya területén. Ez fix, ott voltam 🤗

  6. pl szerint:

    És az Iposz szertartásszerűen megfőzte hatalmas bográcsban a szokásos lábszárpörköltjét… 🙂 Talán Mészárosnak hívták a szakácskodót…

Itt lehet hozzászólni !