‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum

Német nemzetiségi táncest polkával, keringővel

2013. június 1. szombat

Csepel.hu

A Csepeli Német Önkormányzat szervezésében remek hangulatban telt május 31-én a Liebe in Mai című német nemzetiségi kulturális esti táncgála. A Királyerdei Művelődési Házban rendezett hagyományos táncgála és táncház a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a XXI. kerületi önkormányzat támogatásával valósult meg.

Talán már hagyománynak számít az is, hogy a színházteremben telt ház várta a műsort nyitó Csepeli Német Nemzetiségi Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttest és a következő fellépőket. A Népművészeti és Kézműves Óvoda német nemzetiségi csoportja körtáncos bemutatóval kedveskedett a nagyérdeműnek. Szinte végig tapsolták az Eötvös József Általános Iskola német nemzetiségi tagozat növendékeinek táncbemutatóit. A Kicsi Gyermek Tánccsoport lelkes csapata közé beállt a koreográfiát kifogástalanul megtanító Lászlóné Balázsovits Magdolna, a Csepeli Német Önkormányzat elnöke. Együtt járták a polkát vidám hangulatot teremtve a nézőseregnek, amely közül sokan folyamatosan fényképeztek és videofelvételeket örökítettek meg. A műsorszámokat az ifjúsági táncegyüttes keringővel zárta.

(tovább…)

Horgászöröm: tavaszi haltelepítés Csepelen

2013. június 1. szombat

Csepel.hu

Illusztráció

A Ráckevei Duna-ági Horgász Szövetség május 31-én kezdte meg a 2013. évi tavaszi haltelepítést. A július végéig tartó telepítés keretében a Duna-ágba mintegy 20 tonna, a mellékvizekbe pedig további 10 tonna háromnyaras, horogérett pikkelyes pontyot helyezünk ki.

A Soroksári RÉV csepeli oldalán összesen mintegy 2000 kg 3 nyaras pontyot telepítettek a vízbe, köztük szemre is gyönyörű szép példányokat. Hivatalos felügyeleti szervként a kis Duna-ági felügyelőbizottsági tag, egy hivatásos halőr, és a Csepel Horgász Egyesület egy képviselője volt jelen, de természetesen nem hiányoztak az érdeklődők sem, akik közül néhányat a Dunába zúduló halak kicsit el is áztattak, de ez sem szegte kedvüket a ritka látvány megcsodálásában.

(tovább…)

Valószínűleg megtalálták Kiss Péter holttestét

2013. június 1. szombat

Hirado.hu

Az Ilka Műhely által közreadott képen a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára tartó expedíció magyar tagjai Kiss Péter (hátul, j) és Erőss Zsolt (elöl, b), valamint Kollár Lajos, az expedíció vezetője (elöl j) Jaroslav Dutka szlovák hegymászóval (hátul, b) 2013. május 8-án az alaptáborban. MTI-fotó: Ilka Műhely

Nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható a Kancsendzöngára felküldött serpák által készített, egyelőre nem közölt fotókon – közölte Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

“Péter valószínűleg a fáradtságtól csúszott ki egy kuloárban (jégfolyosóban). Erőss Zsolt vélhetően a fenti régióban maradt, őt nem találták meg, a fotókon sem látták. A holttesteket nem lehet lehozni, a monszun már megérkezett, bizonyára már mindent be is temetett a hó” – mondta a szóvivő.

(tovább…)

Színes gyermeknapi programok a Kék Általános Iskolában

2013. május 31. péntek

Csepel.hu

Május 31-én tartotta a Kék Iskola hagyományos gyermeknapi rendezvényét. Ezen a napon a Történelmi Bajvívó Egyesület tartott bemutatót a gyerekeknek. A gyalogos lovagi torna, a látványos bajvívás mellett megismerkedhettek tanulóink a régi, XIV. századi magyar fegyverekkel, melyeket a műsor után az érdeklődők ki is próbálhattak.

Ezen kívül felsős tanulóinkra különböző helyszíneken játékos feladatok vártak. Alsós tanulóink kézműves foglalkozáson és filmvetítésen vehettek részt.

(tovább…)

Kiss Tamás, Kövér Márton és Györe Attila a világjátékokon

2013. május 31. péntek

Csepel.hu

A gyorsasági Európa- és világbajnoki válogatóverseny után ezúttal hosszú távon, közel 12 km-en mérkőztek meg a kajak-kenusok a július végi-augusztus eleji világjátékokon való részvételért. Egyesben a győri Csay Renáta, a csepeli Kiss Tamás és a váci Noé Milán képviselheti a magyar színeket a kolumbiai Caliban.

Csay Renáta duplázott, s az egyes után -Bara Alexandrával- párosban is kiharcolta az indulást . A szegedi válogatón kiderült, hogy a férfiaknál a Noé Bálint–Noé Milán kettős, míg kenusoknál a csepeli Györe Attila–Kövér Márton kettős ragadhat lapátot a nem olimpiai sportágak világversenyén.

(tovább…)

Széll Domonkos az evezős Európa-bajnokságon

2013. május 31. péntek

Csepel.hu

Illusztráció

Sevillában május 31. és június 2. között rendezik meg a 2013. évi evezős Európa-bajnokságot. Olimpiai bajnokokkal, érmesekkel teletűzdelt mezőny gyűlt össze az idei versenyszezon első eddigi legnagyobb eseményén, ahol a Csepel Evezős Klubot Széll Domonkos képviseli.

A több mint 500 versenyzőt számláló, rekordszámú mezőny 35 nemzetet képvisel, s a magyar evezős válogatott öt, ezúttal csak férfi hajóegysége – kormányos nélküli kettes, egypárevezős, könnyűsúlyú kétpárevezős, könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes, könnyűsúlyú négyes – indul a kontinensviadalon. A világbajnoki ezüstérmes Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club) az idén hajóegységet váltott, és a szegedi Matyasovszki Dániellel könnyűsúlyú kétpárevezősben próbál szerencsét.

(tovább…)

Színjátszó kisművészek az ÁMK-ban

2013. május 31. péntek

Csepel.hu

Harmadik állomásához érkezett a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola év végi színjátékos bemutatójával. Ezúttal a színjáték tanszakosok mutatták be tudásukat az ÁMK színháztermében május 30-án rendezett szakmai nap délutánján. Az AMI előképzősei tábori élményükről, pontosabban a lámpaoltás utáni benyomásukról színdarabban meséltek.

Az érdeklődőknek videofilmen részleteket vetítettek le a Kölcsey iskolában működő színjátszó csoport nagyjainak koreografált egyik Shakespeare darabból, majd a kicsik Capri királya meséjéből. Az ezt követő játékblokkban – drámaórák élményeit felelevenítve – a hömpölygő tömegben a gyerekek barátválasztós, kézfogós „hotelportásos” alakítással keresgették egymást.

(tovább…)

Bukarestben nyert Németh Zsanett, Bánkutiék Kassán remekelte

2013. május 31. péntek

Csepel.hu

Az elmúlt hét végén külföldön lépett szőnyegre a magyar birkózó válogatott egy-egy küldöttsége. A szabadfogású kadett válogatott Kassán, míg a juniorok Bukarestben mérették meg magukat.

A három fogásnemben rendezett bukaresti juniorviadalon a 72 kg-osok mezőnyében Németh Zsanett a Csepeli BC-Veszprém versenyzője aranyérmet nyert, csakúgy, mint Nagy Mihály, Juhász Bence és Daher Michel, a kassai szabadfogású kadetversenyen pedig (melyen a csepeli Európa-bajnok Bánkuti Zsolt vezette a csapatot) Gazdag Mátyás és Lajsz Dominik szerezte meg súlycsoportjában az első helyet. Ezen kívül hat magyar ezüst- és tizenegy bronzérem született még.

(tovább…)

Év végi kiállítás az ÁMK-ban

2013. május 30. csütörtök

Csepel.hu

A Nagy Imre ÁMK Közművelődés Galériájában év végi kiállítás nyílt az Alapfokú Művészeti Iskola képző- és iparművészeti ágának második féléves munkáiból. A tanintézményben jelenleg festészet, grafika, kézműves, textilműves és képzőművészeti összevont tanszakok működnek, így nagyon változatos technikákkal készültek az alkotások.

A fő téma ebben a tanévben az ‘állomás’ volt, amit sokféleképpen értelmeztek és dolgoztak fel a csoportok, állomásokat mutattak be a valóságban, az időben, a művészettörténetben, a mesés kalandokban. A gyerekek utazáshoz, állomásról állomásra vándorláshoz kapcsolódó tárgyakat terveztek, térképeket és társasjátékokat készítettek.

(tovább…)

NOB döntés: újabb esély a birkózásnak!

2013. május 30. csütörtök

Csepel.hu

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szentpétervári ülésén határozott a végrehajtó bizottság: a baseball/softball, a birkózás és a fallabda maradt talpon a 2020-as programba pályázó sportágak közül.

A Csepelen is nagy hagyományokkal rendelkező sportággal kapcsolatos végső döntést – a három sportágból csak egy kerülhet az olimpiai programba – szeptember 10-én, az argentínai Buenos Airesben hozza meg a NOB teljes kongresszusa. A tizenöt végrehajtó bizottsági tag titkos, elektronikus szavazással döntött. A döntés azt jelenti, hogy a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a karate, valamint a wakeboard biztosan nem lesz ott a 2020-as programban.

(tovább…)