Valószínűleg megtalálták Kiss Péter holttestét

Hirado.hu

Az Ilka Műhely által közreadott képen a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára tartó expedíció magyar tagjai Kiss Péter (hátul, j) és Erőss Zsolt (elöl, b), valamint Kollár Lajos, az expedíció vezetője (elöl j) Jaroslav Dutka szlovák hegymászóval (hátul, b) 2013. május 8-án az alaptáborban. MTI-fotó: Ilka Műhely

Nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható a Kancsendzöngára felküldött serpák által készített, egyelőre nem közölt fotókon – közölte Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

“Péter valószínűleg a fáradtságtól csúszott ki egy kuloárban (jégfolyosóban). Erőss Zsolt vélhetően a fenti régióban maradt, őt nem találták meg, a fotókon sem látták. A holttesteket nem lehet lehozni, a monszun már megérkezett, bizonyára már mindent be is temetett a hó” – mondta a szóvivő.

A nepáli hatóság hamarosan kiállítja azt a dokumentumot, amely alapján a magyar hatóságok elkészítik az egyéb intézkedésekhez szükséges halotti anyakönyvi kivonatot – tette hozzá.

Csütörtökön lefújták a Kancsendzönga csúcs közelében május 20-án eltűnt öt hegymászó, köztük Erőss Zsolt és Kiss Péter utáni kutatást – közölte a myrepublic.com nepáli hírportál. Közben megérkezett a nepáli fővárosba a magyar expedíció két tagja.

A kutatás befejezéséről az eltűnt hegymászók családtagjai és a kutatóexpedíciót szervező Seven Summit Trekking Agency (SSTA) együtt döntött a rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. A mentőcsoport beszámolója szerint a hó olvadása nagyon megnehezíti a hegymászást a térségben.

“A kirendeltségünk mindent megtett, hogy visszahozzuk a holttesteket. De nem tudjuk tovább folytatni a mentőakciót, mert megkezdődött a hó olvadása” – mondta el Minga Sherpa, az SSTA vezetője. Hozzáfűzte, hogy a mentőcsoport tagjai is veszélybe kerülnének az olvadás miatt.

Kollár Lajos, az expedíció vezetője június 4-én érkezik haza Nepálból, a fotókat, amelyeken nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható, ő hozza magával – mondta Vincze Szabolcs.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A Kancsendzönga meghódításával már csak az Annapurna és a K2 lett volna hátra a “nyolcezresek” közül.

Forrás: Hirado.hu

8 hozzászólás “Valószínűleg megtalálták Kiss Péter holttestét” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    “csúcsára tartó expedíció magyar tagjai”
    De miért a nepáli zászlóval?! 🙁

  2. ... Grün szerint:

    “Nem akartak menteni a kimerült serpák”

    .
    Igazi magyar virtus! A felelősök már meg vannak!
    .
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/nem-akartak-menteni-a-kimerult-serpak-2192665

  3. Bugi szerint:

    Hol látsz nepáli zászlót?

  4. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Székely zászló.

  5. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Igen azért a székely zászló, mert az ottan tűzték ki, ahol le lettek itt ezen a képen fotózva, a magyar zászlót meg a csúcson tűzte ki, ott volt a szíve alatt a kabátja belső zipzáros zsebében 😉

    Sajnálom hogy így történtek a dolgok, de valahogy mindig arra gondolok, hogy ő most is mássza ám a hegyeket ott fenn, csak már egyedül van, és nem akar hazajönni.

  6. Jeniszej szerint:

    A Fater nem érti ezt az egész “csúcstámadást”.
    Miért?
    Mert sok a ködös megfogalmazás. „felső régió stb.”?
    Ha tudták hitelérdemlően azt bizonyítani, hogy elérték a csúcsot, akkor miért nem tudtak segítséget kérni telefonon, ha bajba kerültek.
    Mi a biztosíték arra, hogy a támadok, „becsületszóra” elérték a csúcsot.
    Manapság már nem különlegesség a mobil telefon és a műholdas telefon. Ezek a technológiák nagyon kis fogyasztásúak és az energia ellátásuk is, a napenergiával is pótolható. Ezek a készülékek léteznek és vannak olyanok is melyek automatikusan folyamatosan segélyhívásra állnak, ha a birtokosuk bajba kerül. Ezeknek az okos készülékeknek a mínuszok és a levegő hiánya meg sem kottyan nekik

    Tudható, hogy miért nem e kommunikáltak a cserpákkal? Elvesztették talán a készülékeiket? Gondolni sem merek arra, hogy, mint „reklámhordozót ”terhelő kötelezettsége alatt állt a hegymászó a művégtagjával.
    Öszinte részvét a családnak!

Itt lehet hozzászólni !