‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum
2014. szeptember 21. vasárnap
Csepel.hu


Idén 35. alkalommal került sor a Fut a Csepel (-sziget) sportágválasztó és családi napra. A jó idő is segített: a korábbinál is többen választották vasárnapi programul a népszerű sportrendezvényt.
Az előzetes regisztrációk alapján már látszott, hogy a tavalyinál is többen állnak majd rajthoz a Kossuth Lajos utcában. A közös bemelegítést követően először az 1200 méteres távon indultak el az alsó tagozatosok – két futamban is -, majd következett a fő szám, a 3300 méter, amit Borbély Lénárd alpolgármester indított útjára, aki egyben fővédnöke is volt a rendezvénynek.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Oktatás, Sport, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. szeptember 21. vasárnap
Csepel.hu


Harmadik állomásához érkezett az Egy szelet Csepel rendezvénysorozat. Szeptember 20-án a sport került a főszerepbe, a Radnóti Miklós Művelődési Házat és környékét kis evezősök, bringások, horgászok vették birtokba. A rendezvény vége felé a szülők már biztosak voltak benne: nem lesz szükség esti mesére a nyugodt alváshoz.
A sport témaköre volt a vezetővonal a szeptember 20-ai családi napon, azonban a testmozgás mellett természetesen főszerephez jutott a szórakozás, a játék és a gasztronómia is a Radnóti Miklós Művelődési Házban. A Mozdulj rá! elnevezésű rendezvényen a szlogent komolyan vették a résztvevők: a horgászattól egy 2120 kg-os traktor elhúzásáig számtalan sportágban bizonyították a csepeliek, hogy kitartásért és energiáért nem kell a szomszédba menni.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. szeptember 19. péntek
Csepel.hu

2014. szeptember 21-én (vasárnap) újra megrendezésre kerül a „Fut a Csepel „sportágválasztó és családi nap, immáron 35. alkalommal, a 21. kerületben Borbély Lénárd alpolgármester fővédnökségével, valamint több ismert sportoló és közszereplő jelenlétével.
Programok 10:00-14:00-ig
- kerületi korosztályos futóverseny
- sportágválasztó,
- gyermek és ifjúsági programok (felfújható légvárak és akadálypálya a nagyobbaknak),
- szabadidősportok,
- kézműves foglalkozások, készség és képességfejlesztő játékok,
- lufi hajtogató bohóc,
- egészségutca (szűrések, mérések),
- civil expo (csepeli civil szervezetek tevékenységeinek bemutatása, ismerkedés az általuk képviselt értékekkel, értékmegőrzéssel),
- egyéb szórakoztató, hasznos szabadidő eltöltést kínáló ifjúsági programok
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. szeptember 19. péntek
Csepel.hu



Ünnepélyesen átadták az Ady lakótelepen létesített legújabb szabadtéri fitneszparkot szeptember 18-án. A rendszeres testmozgásra invitáló sporteszközöket a gyerekektől az idősebb korosztályig mindenki aktívan használhatja az új közösségi téren.
A kerületben eddig telepített parkok már bizonyítottak, hiszen a létesítmény a helybeliek és a szomszédos kerületek lakói számára is egyaránt vonzóak. A tavaly létrehozott két (Daru dombnál és Hollandi út végén található) fitneszpark sikerén felbuzdulva a csepeli önkormányzat úgy döntött, hogy további négy telepítésével bővíti a kínálatot. Az Erdősor utcai lakótelepen, a Simon Bolivár lakótelepen, a Rákóczi Kertben és a mostani Ady lakótelepen átadott parkok egyenként közel 5,5 millió forintba kerültek.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Sport, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | 12 hozzászólás »
2014. szeptember 18. csütörtök
Csepel.hu
Kedves csepeliek!
Harmadik szeptemberi szombatunkon a sporté lesz a főszerep. Ezúttal a Radnóti Miklós Művelődési Házhoz várjuk Önöket rengeteg színes programmal.
Kosárra dobás, kapura lövés, lovaglás, íjászat, evezőpadok a Csepel Evezős Klub jóvoltából, kalandpark, autós szimulátor, bunkertúra Csepel teherautóval (előzetes bejelentkezés ajánlott), sportfotó kiállítás, állatbemutató, kézműves-foglalkozás,arcfestés, kisvasút, körhinta, Csepszi – a guruló kiállítás (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. szeptember 18. csütörtök
Csepel.hu
A tartalomból:
- Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje 35 pontban foglalta össze azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyeket választási programként Csepel jövőképéről megfogalmazott. A szeptember 16-ai lakossági fórum összefoglalója.
- Hamarosan polgármestert, önkormányzati képviselőket választunk. Az eltelt négy évben elvégzett munkáról, a 2010 óta valóra váltott ígéretekről, Csepel fejlődéséről, közösségi tereiről, munkahelyteremtésről, a további tervekről beszélgettünk Németh Szilárd polgármesterrel.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Oktatás, Szabadidő és szórakozás, Társadalom, Tudomány, Választás kategóriába | 3 hozzászólás »
2014. szeptember 16. kedd
Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a szabadtéri fitneszparkok ünnepélyes átadására.
A helyszínen street workout bemutatóra kerül sor.
Időpont: 2014. szeptember 18. 14:00 óra
Helyszín: Ady-lakótelep /Csete Balázs Szakközépiskola, 1215 Budapest, Csete Balázs u. 6-8. melletti üzletsorok előtt/
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 5 hozzászólás »
2014. szeptember 16. kedd
Csepel.hu

A csepeli Halker-KirályTeam ismét aratott. Ezúttal az olaszországi (Rimini) Utánpótlás Kickbox Világbajnokságon ért el nem mindennapi eredményt az egyesület.
Az utánpótlás világbajnokságokat 2 évente rendezik, így hatalmas értéke van, hiszen egy versenyző talán a korosztályváltásnak köszönhetően soha sem ismételheti meg ezt a sikert.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. szeptember 15. hétfő
Csepel.hu

Szeptember 6-7. között, immár harmadik alkalommal rendezték meg a Szent István Kupa kézilabda utánpótlás tornát. Az eseményen öt korosztályban 18 csapat, közel 300 gyermek küzdött az éremkért és a győzteseknek járó kupákért.
A lányoknál az U11-es (2003) és az U13-as (2001) csapatok jöttek el Csepelre. Előbbieknél a házigazdákon kívül a Szigetszentmiklósi NKSE, az Érdi Sport és a Vecsés SE mérkőzött meg egymással.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. szeptember 14. vasárnap
Csepel.hu



Második alkalommal rendezték meg Csepelen az Ifjúsági fesztivált, melynek házigazdája a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület és a Csepeli Gyermek – és Ifjúsági Önkormányzat volt. A Csepel Plazába és annak parkolójába ellátogatók színes programkínálatból csemegézhettek.
A nap folyamán extrém sportágválasztó (parkour bemutatók, street workout, airsoft), országos tánccsapatok versenye, graffiti show, íjászat, tanár-diák vetélkedők, ügyességi feladatok, koncertek, valamint színpadi táncos előadások adtak ízelítőt a szabadidő hasznos eltöltéséhez.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | 12 hozzászólás »