‘Pártok’ kategória archívum
2021. december 3. péntek
Magyarnemzet.hu

Az elmúlt két hétben az emberek biztonsága az oltásoknak köszönhetően jelentős mértékben nőtt – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök szerint s számok is magukért beszélnek, hiszen az oltási akció során tegnap estig eddig egymillió oltást sikerült beadni, ebből 115 ezeren az első, 800 ezer pedig a megerősítő, harmadik oltást kérték. – A harmadik oltásokat tekintve egészen száguldunk, a magyar lakosság 27 százaléka vette fel a harmadik oltást itthon, míg az uniós átlag 10 százalék körül van – rögzítette a kormányfő, aki szerint a legnagyobb ajándék, amit idén egymásnak adhatunk, ha oltakozunk, ezért a kormány újabb akcióhetet fog indítani.
Bár nagy terhet jelent az egészségügy számára az oltási akciópontok felállítása, de eddig ők is és az őket segítő katonák, rendőrök is jól állták a sarat – rögzítette Orbán Viktor, majd megjegyezte: Ausztriában azért kell zárni, mert a kórházi ellátási kapacitás gyengébb, mint Magyarországon, nekik arányaiban kevesebb bevonható kórházi ágyuk van. A kormányfő megerősítette, hogy mindenkit meg fognak megkeresni decemberben, akinek lejár a védettségi ideje, és értesíteni fogják arról, hogy ez bekövetkezett. Emellett a következő időszakban minden településen oltási akciónapokat fognak szervezni, amitől a miniszterelnök azt reméli, hogy a harmadik oltás felvétele még inkább megemelkedik. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közpénzek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Média, Migráció, Nemzetpolitika, Oktatás, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2021. december 2. csütörtök
Magyarnemzet.hu

A csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter a legfrissebb koronavírus-adatokról tájékoztatott, majd a szerdai kormányülés döntéseiről számolt be. Elmondta, döntöttek arról, hogy újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót, ezen kívül elkezdik ellenőrizni az oltási igazolványok érvényességét is.
Járványügyekkel foglalkozott tegnap leginkább és leghosszabban a kormány – árulta el a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a napi fertőzési számokat, annyit hozzátéve, hogy újabb kapacitásokat is meg tudnak nyitni, ha szükséges. Jelenleg 507 intenzív, és több mint 4400 szabad kórházi ágy áll még rendelkezésre a koronavírusos betegek ellátására.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Gazdaság, Honvédség, Közpénzek, Közterületek, Kormány, Nemzetpolitika, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 7 hozzászólás »
2021. december 2. csütörtök
Mandiner

A baloldal miniszterelnök-jelöltje azt mondta a Híradónak, hogy az LMBTQ-lobbi kiskorúakat célzó propagandáját nem tartja valós problémának, illetve megjegyezte, hogy a jogszabály gyűlöletkeltő.
Nem akar válaszolni a népszavazás – általa ostobának tartott – kérdéseire a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Márki-Zay Péter – miután az országgyűlés elrendelte a népszavazás kiírását – az M1 Híradójának azt mondta, ha tehetné, eltörölné a gyermekvédelmi törvényt. Nem védené meg a kiskorú gyermekeket például a szexuális fejlődésüket befolyásoló, vagy a nemváltoztatást népszerűsítő médiatartalmaktól, mint ahogy azt sem korlátozná, hogy az iskolákban a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak.
(tovább…)
Beküldve a(z) Pártok kategóriába | 7 hozzászólás »
2021. november 30. kedd
Koronavírus.gov.hu

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.
Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel.info, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közpénzek, Kormány, Média, Országgyűlés, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 4 hozzászólás »
2021. november 26. péntek
Magyar Nemzet

Minden eddiginél megdöbbentőbb hangfelvételt juttatott el ma reggel a szerkesztőségekhez Anonymus. A hanganyag lerántja a leplet a városházi jutalékos rendszer működéséről. A korrupciós modell központi szereplője Berki Zsolt, aki komoly hatalommal felruházva intézi a főváros sötét ingatlanügyleteit.
Amíg a rendőrség hűtlen kezelés, vesztegetés, csalás és befolyással üzérkedés miatt nyomoz, a maffiamódszerekkel dolgozó résztvevők kétségbeesetten próbálják meg eltüntetni a nyomokat.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Közpénzek, Krimi, Pártok kategóriába | 7 hozzászólás »
2021. november 23. kedd
Index

Kedden reggel ismét egy olyan hangfelvételt hozott nyilvánosságra az Anonymus-maszkos alak, amin Bajnai Gordon hallható.
A volt miniszterelnök a már korábban közzétett beszélgetés újabb részletében arról beszél Gansperger Gyula és a Városháza után érdeklődő potenciális vevő társaságában, hogy sok a cápa a fővárost vezető baloldali koalícióban, akik amint kiszagolnak egy üzletet, egyből közvetítőként szeretnének benne részt venni.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Pártok kategóriába | 3 hozzászólás »
2021. november 19. péntek
888

Tökéletes időzítés, ugyanis néhány órával ezelőtt igyekezte magát tisztára mosni Bajnai Gordon volt kormányfő. Úgy tűnik azonban, ez most nem fog menni.
Az álarcos alak által bemutatott hanganyag lényegében egy üzleti egyeztetés részleteit tartalmazza. A felvételen Bajnai, Gansperger és egy ismeretlen férfi beszélget a Városháza-projektről. Egyértelműen kiderült, hogy Bajnai facebookos bejegyzése számos félrevezető információt tartalmaz, illetve fontos tényeket, körülményeket elhallgatott, vagyis nem bontotta ki az igazság részleteit – írja a Magyar Nemzet.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Pártok kategóriába | 12 hozzászólás »
2021. november 19. péntek
888

Orbán Viktor a Kossuth rádió vendége volt, ahol a 13.havi nyugdíjról, a benzinár befagyasztásáról és a 25 év alattiak szja-mentességéről is beszélt.
„A baj oka az, hogy még nincs mindenki beoltva. Mindenkinek be kell oltatnia magát, végül az oltatlanoknak is be kell látniuk, hogy vagy beoltatják magukat, vagy meghalnak.
(tovább…)
Beküldve a(z) Egészségügy, Kormány, Pártok kategóriába | 9 hozzászólás »
2021. november 18. csütörtök
Csepel.hu

Elkezdték a Jedlik Ányos Gimnázium épületének felújítását, miután megtörtént a munkaterület átadása november 18-án. Az erről szóló jegyzőkönyvet a kivitelező Laterex Építtető Zrt. és az építtető Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. képviselői aláírták.
Az eseményen megjelent Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán közneveléséért felelős államtitkár, Borbély Lénárd polgármester, Bese Benő, a gimnázium igazgatója, valamint Csepel más közéleti személyiségei. (tovább…)
Beküldve a(z) Építészet, Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Gazdaság, Közpénzek, Közterületek, Kormány, Németh Szilárd, Oktatás, Pártok, Rendezvény, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 13 hozzászólás »
2021. november 18. csütörtök
Origo

Tovább gyűrűzik a Városháza-gate. Ezúttal Anonymus egy fotót mutatott meg, amelyen jól látható, hogy Gansperger Gyula baloldali üzletember Bajnai Gordon volt kormányfő társaságában érkezik meg valahová, vagy távoznak valahonnan.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott legújabb videójában Anonymus nehezményezte, hogy a főváros vezetői nem mondják el őszintén az igazságot a Városháza tervezett eladásáról. – Ehelyett mindent és mindenkit letagadnak, és sebtében összehívott sajtótájékoztatón próbálnak előremenekülni. De minden hiába, lassan be kellene vallani a dolgokat – fogalmazott az álarcos alak, majd azt közölte: – Az igazság az, hogy a főváros jó pár ingatlanját akarta fű alatt, közvetítők révén értékesíteni. Főleg külföldi üzleti köröknek, jutalékért cserébe. A Városháza miatt legalább öt, külföldi hátterű befektetői csoporttal tárgyaltak. Erre Anonymus szerint bizonyíték is van.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Közpénzek, Pártok kategóriába | 2 hozzászólás »