Ellenzéki politikus az összefogásról: Ha valaki enged, egyből kér érte valamit

Mandiner, 24.hu

Karácsony visszalépése komoly indulatokat keltett, Márki-Zay győzelme „sokkolta” a pártvezetők, aktivisták egy részét. Bizalmatlanság, „alkudozás, csencselés” zajlik a baloldali összefogásban – a 24.hu ellenzéki politikusokkal, háttéremberekkel beszélgetett.

Beragadt az ellenzék: törés és feszültség van Márki-Zay stábja és a pártok közt, és nem csak ez a baj” – olvasható a 24.hu szerdai írásában. Mint a portál fogalmaz: ellenzéki pártok tucatnyi politikusaival, háttéremberével beszélgettek, hogy megértsék, „miért állt le az ellenzék az előválasztás után, és miért alakulhatott ki az az érzés széles körben, hogy valami nem stimmel”.

Márki-Zay győzelme „sokkolta” az ellenzéket

Mint a portál fogalmaz: „a pártok politikusai, háttéremberei – akik névtelenséget kértek cikkünkben – nehezen találják a hangot Márki-Zay Péter stábjának tagjaival, a döntési rendszer pedig nehézkes, lassú. Érzékelhető elégedetlenség alakult ki Zaránd Péter kampányfőnökkel szemben is, hogy a hetedik frakcióról vagy a betűtípusvitáról ne is beszéljünk”.

A 24.hu szerint a baloldali előválasztás végeredménye „nemcsak meglepte a pártokat, de a vezetők, aktivisták egy részét – egy MSZP-s politikus szavával élve – sokkolta”.

Mint írják: az, hogy Márki-Zay Péter megverte a második fordulóban Dobrev Klárát – miután Karácsony Gergely visszalépett a javára – olyan helyzetet állított elő, amire az ellenzéki szereplők közül senki sem számított.

„Minden arra volt kalibrálva, hogy egy első fordulós Dobrev-győzelem után végül Karácsony nyer, minden párt ezzel számolt. Aztán az utolsó héten bedőlt ez a sztori” 

– nyilatkozta az egyik párt befolyásos embere a portálnak. Az új szituáció pedig bizonytalanságot, sőt bizalmatlanságot is hozott – teszik hozzá.

„Az előválasztás után minden párt más és más miatt lehetett csalódott”

A 24.hu cikke szerint „az előválasztás után minden párt más és más miatt lehetett csalódott”. Mint írják:

Karácsony visszalépése rengeteg pénz elégetését jelentette a mögötte állók számára, ugyanakkor az még a szűkebb stábon belül is komoly indulatokat keltett – az MSZP-ről nem szólva –, hogy a második forduló előtt Karácsony önként kiszállt a versenyből.

A Jobbikot Jakab Péter sima kiesése sokkolhatta, mivel arra mutatott rá, hogy a komoly energiákat mozgósító vidékjárás, illetve Jakab aktív Facebook-jelenléte nem vagy csak alig volt szavazatra váltható.

A Momentum amúgy sem tárgyalt igazán jól tavasszal és nyáron, Fekete-Győr András pedig kifejezetten gyenge kampányt futott, és tök utolsó lett. Az LMP-nek pedig az volt a legnagyobb eredménye, hogy egyáltalán meghívták az ellenzéki asztalhoz, és ezzel reményt kapott egy frakcióra a következő parlamentben, amit saját erejéből aligha csíphetne meg. Hiába nyerték meg a legtöbb körzetet, a DK-ban sem lehetettek igazán elégedettek.”

Olyan valaki győzött, aki szitokszóként használta Gyurcsány Ferenc nevét az előválasztás során, aztán pedig azt kérte az elnökünktől, hogy ne kampányoljon. Én ezt politikusként még le tudom nyelni, de az aktivistáinknak ez elképesztően rosszul esik”

– nyilatkozta a lapnak egy győztes DK-s jelölt.

Bizalmatlanság, „alkudozás, csencselés”

A 24.hu írása szerint egy ellenzéki politikus így összegzi a helyzetet: „Nincs olyan felállás, hogy ez a kirakós, a sok egyeztetés a hét szereplő közt, akik között számos érdekellentét is van, könnyű legyen. Pláne úgy, hogy bizalmatlanság és más tényezők is nehezítik ezt.

Ha valaki enged, akkor egyből kér érte valamit. Ha Márki-Zay lemond a hetedik frakcióról, kér érte valamit,

például nagyobb beleszólást a kampányba. Alkudozás, csencselés megy: pont úgy, mint egy koalíciós kormányban.”

Forrás: Mandiner

Gyurcsány bizalmasai meghatározó szerepet játszanak Márki-Zay kampányában

A korábbi MSZP-s miniszterhez, Ficsor Ádámhoz, illetve az egykori Együtt elnökéhez, Szigetvári Viktorhoz köthető DatAdat mérésekkel támogatja a baloldali miniszterelnök-jelölt kampányát.

Márki-Zay és a komplett ellenzék elmúlt hónapjainak szerencsétlenkedéseiről a 24.hu közölt egy részletes, átfogó cikket – erről mi is beszámoltunk –, ám az írásnak van rövid, ám lényeges része, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc köre meghatározó szerepet kapott a közös balos kampány szervezésében (is). A portál szerint ugyanis a korábbi MSZP-s tárca nélküli miniszterhez, Ficsor Ádámhoz, illetve az azóta megszűnt Együtt elnökéhez, Szigetvári Viktorhoz köthető DatAdat mérésekkel, adatsorokkal támogatja majd az ellenzéki miniszterelnök-jelölt munkáját, és ezt a cég meg is erősítette a 24.hu-nak.

Kizárólag az éppen aktuális ellenzéki narratívát propagálják

De honnan is lehet ismerős ez a vállalkozás? Tavaly áprilisban írtunk arról, hogy az Erősítő nevű új portál mennyi pénzt költött Facebook-hirdetésekre. Beszámoltunk arról, hogy az ellenzéki üzeneteket közvetítő internetes felület nem készít saját tartalmat, hanem mások cikkeit, anyagait dolgozza fel, majd hirdeti meg a közösségi médiában nem kevés pénzért. Ez így afféle társadalmi felelősségvállalást „erősítő” tevékenységnek is tűnhet, ám nem erről van szó. Az Erősítőn, illetve annak Facebook-oldalán kizárólag az éppen aktuális ellenzéki narratívába illeszkedő cikkeket propagálják. Az általuk követett „független hírforrások” közé tartozik a 24.hu, a Telex, a HVG, a 444, a Magyar Hang, a Válasz Online, a Szeretlek Magyarország, az Átlátszó, a G7, a Qubit, a Direkt36, a Media1, a Mérce, az Mfor, a Szabad Pécs, a KecsUP, a Debreciner, a Veszpresszó.

A balliberális média politikai üzeneteinek terjesztését felvállaló online felület adatkezelője egy Észtországban, Tallinban bejegyzett cég, az Amplify App OÜ,

amelyet pontosan ugyanarra a címre jegyeztek be tavaly decemberben, mint a többszázmilliós forgalmat bonyolító, DatAdat OÜ nevű vállalkozást. Az Amplify (magyarul: erősítő) képviselője Dessewfy Tibor, aki a DatAdat tulajdonosi körében is feltűnik. Dessewffy egyébként szociológus, az Átlátszó korábbi meghatározása szerint a „Gyurcsány-Bajnai korszak emblematikus agytrösztje”, a Demos egykori vezetője.

Csaknem félmilliárd forintot szedtek ki a DatAdatból

Arról is írtunk, hogy óriási választói adatbázist építenek Gyurcsány Ferenchez és utódjához, Bajnai Gordonhoz köthető hazai és külföldi vállalkozások,

a csatasorba állított cégek közül a legfontosabb az azonos nevű észtországi cég magyarországi leányvállalata, a DatAdat Professional Kft.,

amelynek ügyvezetője Ficsor Ádám korábbi polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. Emellett felelős pozícióban van Szigetvári Viktor korábbi államtitkár, egykori MSZP-s kommunikációs stratéga, illetve tulajdonos részben maga Bajnai. Ficsor, Szigetvári és Dessewffy személyében közös, hogy a 2010 előtti balliberális politikai elit tagjai, és mindhárman a korábbi kormányfő közvetlen tanácsadói, munkatársi, bizalmi köréhez sorolhatók.

Ez tehát az a vállalkozás, amely most komoly szerepet kapott a baloldali kampányban. Júniusban egyébként arról számoltunk be, hogy a DatAdat Professional Korlátolt Felelősségű Társaság taggyűlési jegyzőkönyvéből kiderül, 2020-ben a Társaság által a tagok részére kifizetett osztalékelőleg összesen 465 millió 367 ezer 471 forint volt.

Forrás: Mandiner

16 hozzászólás “Ellenzéki politikus az összefogásról: Ha valaki enged, egyből kér érte valamit” bejegyzésre

  1. pl szerint:

    Szánalmasak vagytok, szánalmas ez az írás is szokás szerint…
    De az biztos, h bár az összefogásra fogok szavazni, nem az országrontókra, szomorúan látom, h ők sem erőltetik, h különbözzenek tőletek.
    A hetek hónapok során megszületett megegyezés figyelmen kívül hagyása, Karácsony visszalépése szembeköpése leendő választóitoknak.(!) A cigányozás, zsidózás, buzizás is meg meg jelenik. Az összefogás bizony csetlik botlik. Engem kimoderáltak a csepeli DK facéről.
    Dilemmám, biztos, h ők mások? Bródy mit fog róluk énekelni egy év múlva?

  2. Gyula szerint:

    Mit gondoltatok, hogy nem oldják meg a dolgokat? Nem gondoljátok, hogy minden IÍS csak nektek jár. Tényleg kurvára elég már belőletek.

  3. Gyula szerint:

    Jön a hatósági ár? 😁👏👍
    Ezért vettétek le a cikket, már értem.
    Jegyrendszer nem lesz? 😜

  4. PáLoS TReND szerint:

    Hagyjuk már a (D)Rogánságokat!!!…- mikor a főnöke a hatalomféltéstől reszketve naponta jelenti be az alapvető élelmiszer árak befagyasztását, tavaly október végi árakon?!
    25%/éves áremelkedés és 11%/éves direkt forintrontás mellett?!…- igen merész még a matekból elégségeseknek is beadni azt, hogy 1 BANKÁR-CSICSKA jót akar az uzsora-kamatokkal terhelt bér-rabszolgáknak!!!
    Miért is mondom ezt?
    …mert ORBÁN a FELCSÚTI HARÁCSOLÓ, MINT a MÉLY-ÁLLAM RENITENS BÁBFIGURÁJA MEGINT ONNAN ESZIK, AHOVÁ PISZKÍTOTT!!!
    MAGYARORSZÁG NEM GYARMAT?!
    BELSŐ ELLENSÉGEINK (KÖZJEGYZŐK, KÖVETELÉS “KEZELŐK”, VÉGREHAJTÓK, BANKÁROK!!!) a TORKUNKON ÁLLNAK és a VÉRÜNKET AKARJÁK!!!
    UZSORÁSNAK és KUFÁRNAK NEM CSAK SZÜLETNI LEHET…- AZZÁ is LEHET VÁLNI…- MÁSOK KÁRÁRA!!!…- még, ha most némi aprópénzzel (“SZEM ÉRMEKKEL”!!!) meg is kísérel bennünket “kompenzálni”!!!

  5. robi szerint:

    A kereskedő lazán a többi árucikken szedi be a hatósági árak okozta veszteségeit.

    Erre nem gondoltak a nagy kapkodásban a szakértők és tanácsadók?

  6. robi szerint:

    A külföldi érdekeltségű bevásárló központokban a most hatósági árasnak kiemelt árucikkek még ma is olcsóbbak: pl a tej több helyen is 249 Ft, a tőkehúsok úgyszintén.

    A választásokig sem valószínű a 10 %-ot meghaladó további áremelkedés.

  7. László szerint:

    Évekig magasabban adta a kormány a rezsicsökkentett gázt mint amennyibe került a világpiacon. Most benyeli, egy darabig, de mibe fájhat ez neki meg majd nekünk. Választást meg kell nyerni aztán majd lesz valahogy.

  8. Gratulálok szerint:

    A demokrácia népuralmat jelent! Bárkit is választ a nép, nem uralkodásra, hanem szolgálatra választja! Miniszter = szolga, miniszterelnök = szolgák vezetője! Ne adja az Isten, hogy a nép egyszer a hatalmat közvetlenül gyakorolja! 56-ban már egyszer megtette!

  9. Tóth kati szerint:

    Már osztogatnak,még nem is nyertek.Férgek.

  10. Ray szerint:

    Fideszhányadék!

  11. László szerint:

    Még fosztogatnak, félnek nem is nyernek. őőő fidesz

  12. Gyula szerint:

    Nyernek, 4 év és utána már nekik mindegy, az ország meg megy Venezuela után, ezt kérték.

  13. Nagyapó szerint:

    Az Alföld Géniuszához csatlakozott a kultúra felelőseként a rejszführer Gréczy Zsolt (szorosan mögötte Alföldivel)!
    Azért az MZP-nek mégis van némi humorérzéke, ezzel égeti Fletóékat!😛😛
    Hadházy megsértődött!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. László szerint:

    Gréczy Zsolt több pert megnyert abban ügyben. Hadházy sorra fotózza a meg nem valósult milliárdos uniós projekteket. Üzem helyett pusztaság mindenütt.

  15. kerdes szerint:

    nagyapo: a kárpátok géniusza stadiont építtetett a szülőfalujába és feljuttatta a legfelső osztályba. Találós kérdés: ki volt itt, aki hasonlót követett el?

  16. László szerint:

    Kétezres községben 4 ezer fős stadion. Vajon mennyi ember kedvelheti a focit arrafelé 70 ember? A 11 játékossal együtt.

Itt lehet hozzászólni !