‘Pártok’ kategória archívum

Gyakorlatilag nincs fiatal MSZP-s

2016. február 17. szerda

A Fidesz mindenhol a legerősebb, de az értelmiségnél abszolút nyerő

Origo

MNO_online

Magabiztosan vezeti a pártok rangsorát a Fidesz–KDNP – derült ki az ZRI Závecz Research Kutatóintézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kormánypártok minden társadalmi szegmensben vezetnek. Második a Jobbik, harmadik az MSZP. 

Nem is állami iskolába jár a Kliket szapuló diák

2016. február 16. kedd

Lokál

Nem is állami iskolába jár

Tulajdonképpen vicces is lehetne, ahogy a balliberális pártcivilek vagdalkoznak

Afféle üstökösként tűnt fel Dávid Gyula Márton a szombati pedagógustüntetésen: a 17 éves fiú néhány tömör mondattal tette helyre a közoktatást. Pedig lett volna még miről beszélnie. Például arról, hogy az amúgy pártpolitika-mentesnek ígért megmozduláson éppen ő büszkélkedhet MSZP-s apukával, vagy hogy az agyonszapult Klikhez neki semmi köze nincs, mivel egyházi iskolába jár.

„Sziasztok, Dávid Gyula Márton vagyok, 17 éves vagyok, és már sok bennem a feszültség” – így köszönt be a Kossuth téri ezreknek a diákságot képviselő kamaszfiú a szombaton megtartott pedagógustüntetésen. Aztán azzal folytatta a felszólalását, hogy elege van. Elege van a napi nyolcórás oktatásból, hogy a tanárai fáradtak és emiatt nincs is kedvük tanítani. Ehelyett ő boldog és motivált tanárokat kér, hogy élvezhesse a tanulást. – Ilyen oktatási rendszert szeretnék, itt az ideje annak, hogy mi, tanulók és a tanárok összekapaszkodjunk – nyomatékosította. Hogy miért? Egy boldog, sikeres és összetartó Magyarországért. (tovább…)

Gyurcsányék kamuztak – És, mi a hír?

2016. február 16. kedd

Vélemény – Dévényi István, Heti Válasz

Gyurcsányék kamuztak

A Demokratikus Koalíció hétvégi kongresszusán levetített, Magyarország jelenlegi viszonyairól szóló videóban külföldön készült képeket is sikerült felhasználni – a videó nyomortelepet ábrázoló képe például eredetileg egy romániai, és az Origó által egyszer már használt AFP-felvétel (lásd fent). Gréczy Zsolt szerint azonban nem ez a lényeg, mert hogy bármikor tudnak olyan filmeket forgatni, amelyek Magyarországon készültek, és a nyomort mutatják be. 

Oké, de akkor miért nem forgattak ilyen filmet? (tovább…)

Gyurcsány – Simicska – Vona szövetség alakulhatott

2016. február 15. hétfő

Origo, Csepel.info, Facebook

gyurcsany20160215

Talán nem is a Lajos hívta Fletót

Miután a Hír TV élőben közvetítette Gyurcsány Ferenc kongresszusi beszédét, hétfőtől kezdve az utcákon Simicska Lajos hirdetőfelületein láthatók a DK plakátjai. Kétszáznál több reklámot vásárolt Gyurcsány pártja a Mahir Cityposter Kft-től – értesült az Origo. Simicska a Jobbik felé is nyitott: a Hír TV és a milliárdos vállalkozó médiájában a Demokratikus Koalíció mellett a Jobbik tavaly nyár óta kiemelt partner. Vona és Simicska már személyesen egyeztettek, Gyurcsánnyal még nem nyilvános a bratyizás.

Simicska Lajos hirdetőcége reklámozza Gyurcsány Ferencet és pártját, a Demokratikus Koalíciót (DK).  A hirdetések kihelyezését hétfőn reggel kezdik, és kétszáznál több plakát jelenik meg a pártelnök arcmásával a következő napokban az utcákon – értesült az Origo. (tovább…)

Gyurcsányék fideszes fotót csórva riogatnak

2016. február 15. hétfő

Ábel Attila, Csepel.info

Gyurcsany_kevesek_kepment

Gyurcsány a saját Magyarországával riogat – ezt a fényképet a csepeli Fidesz elnöke 2008-ban készítette

“Szívesen máskor is, Gyurcsány úr! Csak kérem, legközelebb ne hazudozzon, ha felhasználja valamelyik fotómat.” Így reagált Ábel Attila csepeli alpolgármester, a helyi Fidesz elnöke arra, hogy Gyurcsány Ferenc egy videóban az ő fotójával riogatja az embereket. Ráadásul – mint kiderült – a fénykép Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején készült.

A Demokratikus Koalíció hét végén tartott kongresszust, ahol félelmet keltő videót mutattak be “Orbán Viktor Magyarországáról”. A 888 foglalkozott először a videóban megjelenített képekkel, részletesen bemutatva, hogy vagy nem Magyarországon, vagy nem Orbán Viktor miniszterelnöksége idején készültek. Most kiderült, hogy a Gyurcsányék által lenyúlt egyik rémisztgetős fotót a csepeli Fidesz elnöke készítette – még 2008-ban, Gyurcsány miniszterelnöksége idején. Ábel Attila csepeli alpolgármester Facebook-bejegyzése az alábbiakban olvasható. (tovább…)

Orbán Viktor felszólalása nyitja a tavaszi parlamenti munkát

2016. február 15. hétfő

Fidesz.hu

Orbán Viktor felszólalása nyitja a tavaszi parlamenti munkát

Várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés tavaszi ülésszaka.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülésnap 13 órakor kezdődik, annak elején megemlékeznek a közelmúltban elhunyt négy korábbi képviselőről, Koleszár Lajosról, Komáromi Istvánról és Rimóczi Józsefről (MSZP), továbbá Speidl Zoltánról (MDF).

(tovább…)

Németh Szilárd a Heti mérleg című műsor vendége volt

2016. február 15. hétfő

EchoTV

Németh Szilárd: Megelőzni kell a tragédiát

Az illegális migrációról politikai vitanapot, a külföldre utazóknak pedig tájékoztatási kampányt szeretne a Fidesz. – közölte a párt alelnöke a háromnapos kihelyezett frakcióülés után. Németh Szilárd a pedagógustüntetéssel kapcsolatban kifejtette: a demonstrációnak nem volt értelme, hiszen az országos oktatási kerekasztal már felállt. A politikus szerint a tüntetést egyedül az ellenzéki pártoknak volt érdekében megtartani.

A felvétel megtekinthető ide kattintva.

EchoTV

Kinyílt a bicska Klinghammer zsebében

2016. február 14. vasárnap
MNO
Kinyílt a bicska Klinghammer zsebében
Támogatja az iskolák központosítását, a tüntetéseket teljesen értelmetlennek tartja, a gyerekek túlterheltsége miatt szerinte a pedagógusok tehetők felelőssé, az oktatási rendszer ellen tiltakozók mozgalmára pedig rátelepszik a politika – többek között ezekről beszélt Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkár.

Az akadémikus közölte, a pedagógus-szakszervezetek követeléseikkel a tanárok ellen fordítják a társadalmat, de az emberek véleményalkotó képességéről is sarkos az álláspontja, úgy vélte ugyanis, többségük másoktól átvett, készen kapott véleményeket szajkózik. A földrajztudós kifejtette, hogy annyi értelme van politikusokkal érdemi szakkérdésekről vitázni, mint süldő malacokkal pocsolyában birkózni.

Kevesen voltak a fejlesztésellenes fórumon

2016. február 12. péntek

Csepel.info

Szenteczky_forum_fejlesztesellenes

Ismét a négy bűncselekmény miatt elítélt Szenteczky lett a baloldal szellemi vezére és a változások elutasítója

Nem kell a Budával és Pesttel összekötő új csepeli hidakból, a belvárossal és a metróvonalakkal átszállás nélkül összekötő modern, alacsony padlós villamosokból álló fejlesztési terv a csepeli baloldalnak – derült ki az MSZP, a PM és az Együtt közös fórumán. Hiába toboroztak azonban a pártok napokon keresztül a fejlesztések ellen, a fórumon még a saját tagságukból is csak kis számban jelentek meg  – értesült a Csepel.info.

A fórumon kiderült, hogy a többségében balliberális politikusokból és párttagokból álló csoport mereven elutasítja azt a HÉV-re vonatkozó fejlesztési koncepciót, amelyet egyébként még az MSZP-SZDSZ-es fővárosi vezetés dolgozhatott ki 2010 előtt. Így elutasítják azt a ma már nem létező tervet, hogy elavult Tátra villamosok járjanak a HÉV vonalon a Közvágóhíd megállóig, és a Boráros tér helyett onnan legyen a továbbiakban az átszállás. A fórumon ironikusan bírálták azt is, hogy érdekes módon pont akkor akarja a főváros és a kormány a csepeli közlekedést fejleszteni, amikor a felcsúti kisvasutat is fejlesztik. (tovább…)

Egymást fúrják a baloldali pártok

2016. február 12. péntek

Origo

Egymást fúrják a baloldali pártok

Egy baloldali kritika a baloldali politikusokról – az emberek zsigerből érzik, hogy egymással vitatkozó pártok az országnak is csak rosszat tennének

Nem valószínű, hogy az ellenzéki baloldali pártok az amerikaihoz hasonló előválasztási rendszerben döntenek majd a közös miniszterelnök-jelölt személyéről – legalábbis ez derült ki a Republikon Intézet erről szóló kerekasztal-beszélgetésén.

Az MSZP, a DK, a PM és a Liberálisok képviselői alig fél óra együttlét után már személyeskedő megjegyzéseket tettek egymásra, pedig egyelőre csak magáról az előválasztás ötletéről beszélgettek, a konkrét játékszabályok szóba sem kerültek. Abban mindenesetre mindannyian egyetértettek, hogy az összefogásra igenis szükség van.

(tovább…)