Origo, Csepel.info, Facebook
Talán nem is a Lajos hívta Fletót
Miután a Hír TV élőben közvetítette Gyurcsány Ferenc kongresszusi beszédét, hétfőtől kezdve az utcákon Simicska Lajos hirdetőfelületein láthatók a DK plakátjai. Kétszáznál több reklámot vásárolt Gyurcsány pártja a Mahir Cityposter Kft-től – értesült az Origo. Simicska a Jobbik felé is nyitott: a Hír TV és a milliárdos vállalkozó médiájában a Demokratikus Koalíció mellett a Jobbik tavaly nyár óta kiemelt partner. Vona és Simicska már személyesen egyeztettek, Gyurcsánnyal még nem nyilvános a bratyizás.
Simicska Lajos hirdetőcége reklámozza Gyurcsány Ferencet és pártját, a Demokratikus Koalíciót (DK). A hirdetések kihelyezését hétfőn reggel kezdik, és kétszáznál több plakát jelenik meg a pártelnök arcmásával a következő napokban az utcákon – értesült az Origo.
Miért éppen Simicskáék?
Az Origo megkereste a DK-t, hogy megtudják: miért éppen az Orbán Viktorral háborúban álló milliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozó hirdetőcég felületeit választották. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője az Origónak azt mondta, azért, mert “a DK – ellentétben a miniszterelnökkel – ugyanazt gondolja a világról, mint amit mond”. Simicska médiája ma már élőben közvetíti és tág teret ad Vona Gábornak és Gyurcsány Ferenc pártjának.
A DK abban a Sokak Magyarországában hisz, amelyben nem a kapcsolatok, a párthovatartozás vagy a rokoni szálak döntik el a megbízásokat, hanem a szabad verseny. A DK előzetes árajánlatot kért a fővárosi hirdetéspiac szereplőitől a plakátok kihelyezésére, a legjobb, legolcsóbb ajánlatot pedig a Mahir Cityposter Kft. tette – mondta Gréczy a Simicska cégeivel létrejött új, gyümölcsöző kapcsolataikról.
„Gondoltad volna, hogy egy párt kongresszusára pótszékeket kell bevinni? A DK-val tegnap ez történt! Gondoltad volna, hogy a Hír TV valaha élőben közvetíti Gyurcsány Ferenc beszédét? Tegnap ez is megtörtént! (Az ATV mellett így még egy csatorna nézője válhatott egyenes adásban a Sokak Magyarországának részesévé…) Köszönjük a bizalmat!” – ezt szintén a hálás Gréczy írta ki Facebook-oldalára még vasárnap reggel.
Simicska már találkozott is Vonával
Az Origo korábban arról is beszámolt, hogy Simicska Lajos nagyvállalkozó és Vona Gábor, a Jobbik elnöke mintegy negyed órán keresztül beszélgetett egymással a Magyar Nemzet egy tavaly novemberi, budapesti rendezvényén. Bár Vona Gábor azt közölte, hogy nem működnek együtt a nagyvállalkozóval, Simicska Lajos médiájában kitüntetett szerepet kaptak.
Az ismert milliárdos korábban az MSZP-vel és a Fidesszel ápolt közelebbi kapcsolatot, Orbán Viktorral azonban 2015. februárjában ellenségessé vált a viszonya. Gyanítható, hogy a Jobbik és a DK felé való nyitás is azt szolgálja, hogy a két szélsőséges párttal próbálja a mérsékelt Fideszt ollóba szorítani.
Origo, Csepel.info, Facebook
Összenő, ami összetartozik! Régi népi (2/3) bölcsesség!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Hatalom ellen háborúzni? Végletekig lefog gyengülni a milliárdos. Elfelejti hogyan gazdagodott meg? Kinek köszönheti? Vesztett csata. Már az ördöggel is cimborál, csak legyen már egy kis csete-paté.
Szorul a hurok vén pöcs?
Annyi biztos, hogy Csepelen már a DK vezetője vezette egy fórumon a jobbikos csahosokat. Milyen fantasztikus is a világ, hogy a DK és a Jobbik mennyire közel állnak egymáshoz. Milyen érdekes, hogy a szélsőségek összeérnek, Vona és Gyurcsány nem is állnak olyan távol egymástól.
és hatalom előtt néma a szó,
és egyszerű kap egy ügyű nevet,
Milyen hülyék a fideszesek, hát nem tudjátok, “az ellenségem ellensége, a barátom!”
Nekem mindegy ki kormányoz Csepelen, csak takarítsa már el ezt a kontraszelektált bandát!
Országosan meg lehet hogy egy új formáció lesz a nyerő! Lesznek még meglepetések!
Dixi, Tarjányi László.
“És hitvány Semmiségre pompa vár
És árulás sújt minden szent hitet”
Igaz. Csepelen is olyan vezetés kellene, mint Tiszavasváriban a Jobbikos vezetés? Attól mentsen meg minket Uram!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Lehet hogy csak egy ellenfele lesz a Fidesznek, akkor az fog nyerni!
Ha viszi az összes egyéni körzetet, hány mandátuma lesz?
Tarjányi szerintem titokban már Gyurcsány szavazó
Tarjányi László! Mi az, hogy “egy ellenfele lesz a Fidesznek”? Összefog a szoci, meg a nemzeti-szoci? Ill. a a DK-MSZP-ET.. stb. meg a Jobbik?
Tarjányi László! “Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.” Hány jobbikos képviselőt is választott az istenadta nép???
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Nehezen, de azért csak-csak terjed a kultúra.
Mi van fiúk, lejött az ukáz a központból?
Üzentek a tanárok a fideszes exállamtitkárnak
http://www.origo.hu/itthon/20160216-kockas-ingben-uzentek-a-tanarok-klinghammer-istvan.html
Hajrá “kockás ingesek!” Csak nem pedagógus szülők gyerekei?
Mj.: egy TANÁRNAK, TANÍTÓNAK, legfőképpen PEDAGÓGUSNAK mindig kijárt a tisztelet, még a falukban is! (Plébános, tanácselnök tanító, tanár személyére.) No ezt kell kivívni, elsősorban a diákok, szülők, és a társadalom előtt!!! Ezek után, ha erre méltóak, akkor mehetnek tüntetni, jogosan, de csak azok!
Ő például egy MSZMP-s párttitkár ivadék!
Klinghamerrel ellentétben vallom, hogy a kockás ing az emberi értéket illetően nem lehet mérvadó!
.
http://img.444.hu/orbantiborcz2.jpg
Most ahogy lapozgatok látom a csepeli fityesz mumusát, persze még Klinghammer ominózus “kockásingesek”-ről alkotott véleménye előtti időből!
Na ezt védd ki Fifi!
.
http://csepel.info/wp-content/uploads/gyurcsany20160215.jpg
Nagyon jó a három részből összeharácsolt poszt.
Visszaküldhető az Origónak, hogy olvassák már össze!
Igénytelenek.