Híradó.hu
A közeljövőben ismét a bevándorlási hullám erősödésére kell számítani, ezért a V4-ek négypontos javaslatcsomagjukban egyebek mellett a közös európai hadsereg felállítását, valamint a nemzetállami hatáskörök megerősítését javasolják – mondta a kormányfő a 180 percben. A tervezett betelepítési kvóta mindannyiunkat súlyosan érintő ügy, és nem pártkérdés, az Európai Bizottság már döntött, de a magyar választók még egyértelmű jelzést küldhetnek Brüsszelnek arról, hogy együtt akarnak-e élni muszlim bevándorlókkal, hazánknak most olyan álláspontot kell képviselnie, amellyel az Európai Bizottság már meghozott döntését az Európai Tanácsban még meg lehet állítani – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Várhatóan a migrációs krízis és a Brexit adja majd a pozsonyi informális uniós csúcs legfőbb vitatémáit – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. (tovább…)










