Ezért nem dolgoznak a csepeli politikusok

Csepel.hu

Névtelen

Ahogy arról beszámoltunk, három MSZP-s és két DK-s politikus hiányzott eddig a legtöbbet a csepeli képviselők üléseiről. A Csepel.info hírblog kérte ki, hány politikus nem ment el az önkormányzati ülésekre, vagy hagyta ott a termet a munka vége előtt.

A munkakerülők sorát Borka-Szász Tamás DK-s politikus vezeti. Ő a 14-es önkormányzati körzet képviselője lenne, csakhogy az ülések kétharmadáról hiányzott. Az MSZP-s Szenteczky János az ülések több mint felén, a DK-s Horváth Gyula a felén maradt távol. A hiányzók toplistáján vannak még Takács Krisztián és Takács Mónika MSZP-s politikusok, akik szintén egy-egy önkormányzati körzetet képviselnének – ha megjelennének. Mindegyikük hiánytalanul felvette azonban a honoráriumát.

Diktatúra és minőségi munka az ok

Először Horváth Gyula, a csepeli baloldal 2014-es polgármesterjelöltje adott magyarázatot a távolmaradásokra. A DK-s politikus szerint 2010 óta nincs demokrácia. Úgy véli, félnek az emberek, mert a fideszes vezetők „megsokszorozták a közterület-felügyelők számát, költségvetését, kamerákat és biztonsági őröket telepítettek közpénzen mindenhová”. A politikus már polgármesterjelöltként a közbiztonságra fordított ember-, eszköz- és pénzügyi támogatás radikális csökkentését ígérte. Ezek után szerinte „a pofátlanság teteje”, hogy hiányzásait számon kérték rajta.

Szentezky János a hiányzásokról szóló cikk megjelenése után levélben jelezte, hogy a következő testületi ülésre sem megy el. Az MSZP-s politikus szerint ők mennyiségi helyett minőségi munkát végeznek. Így – bár hiányoznak az ülésekről –, több előterjesztést adnak be, mint a fideszesek. „A képviselői munkát nem feltétlenül a szolgai módon történő gombnyomogatást jelenti” – húzta alá.

A szavazók döntik el

Ábel Attila alpolgármester kérdésünkre elmondta: a jogszabályok alapján nem büntethetnek politikusokat, ha azok a hiányzásaikat megindokolják. Ez alól csak egy kivétel van, ha valaki egy teljes éven keresztül nem csinál semmit.

„Az LMP, a PM, a Jobbik és a Fidesz-KDNP képviselői láthatóan nem a munkát tekintik diktatúrának, és nem a hiányzást a minőségnek. A legtöbb előterjesztés a Fidesz-KDNP-frakcióhoz kötődik, hiszen mi kormányzunk Csepelen” – fejtette ki. Hangsúlyozta: a közbiztonságra fordított többletkiadásokat eszük ágában sincs megszüntetni. Szerinte ennek köszönhető, hogy csökkent az autólopások és betöréses lopások száma. „A közbiztonság erősítése sem diktatúra, hanem a csepeliek jogos igénye” – fejtette ki Ábel Attila.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Ezért nem dolgoznak a csepeli politikusok” bejegyzésre

  1. Sami szerint:

    Azért láttunk már olyat amikor a fideszesek,sőt Orbán Viktor évekig nem járt be a parlamentbe,neki mi volt a mentsége,valami hasonló?

  2. Nagyapó szerint:

    Igen Sami! Volt mentsége Orbánnak. Készült az ország vezetésére – sikerült neki.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !