Orbán: a bőrünkről van szó

Híradó.hu

Budapest, 2014. november 14. Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorának 2014. november 14-én. MTI Fotó: Soós Lajos

A közeljövőben ismét a bevándorlási hullám erősödésére kell számítani, ezért a V4-ek négypontos javaslatcsomagjukban egyebek mellett a közös európai hadsereg felállítását, valamint a nemzetállami hatáskörök megerősítését javasolják – mondta a kormányfő a 180 percben. A tervezett betelepítési kvóta mindannyiunkat súlyosan érintő ügy, és nem pártkérdés, az Európai Bizottság már döntött, de a magyar választók még egyértelmű jelzést küldhetnek Brüsszelnek arról, hogy együtt akarnak-e élni muszlim bevándorlókkal, hazánknak most olyan álláspontot kell képviselnie, amellyel az Európai Bizottság már meghozott döntését az Európai Tanácsban még meg lehet állítani – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Várhatóan a migrációs krízis és a Brexit adja majd a pozsonyi informális uniós csúcs legfőbb vitatémáit – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

Őszintén szembenézni

Az biztos, hogy őszintén szembe kell néznünk azokkal a hibákkal, amelyeket az Európai Unió az elmúlt időszakban elkövetett, és amelynek két súlyos következménye van: a Brexit és az, hogy kezelhetetlen biztonsági helyzet jött létre Európában az ellenőrizetlen bevándorlás megengedése miatt. A miniszterelnök azt mondta, hosszú vitára számít, lehet, hogy jövő tavasszal, de az is, hogy csak 2017 végén lehet majd lezárni, ám az biztos, hogy most el kell indítani.

A migráció az első!

Ha fontossági sorrendet kell a vitatémák közt felállítani, a józan ész szabályai azt követelik, hogy a migráció kerüljön az első helyre, még akkor is, ha most úgy tűnik, Magyarországon nyugodtabb időket élünk, mert Olaszország felé, a tengeren érkeznek a menekültek, hogy aztán a német javaslatnak megfelelően Brüsszel megpróbálja szétosztani őket közöttünk. Ahogyan azonban jön az ősz, ismét a szárazföldi. balkáni útvonal kap majd szerepet, és újra nagy nyomással kell majd szembenéznünk – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Közös V4-javaslat

Ezért a Visegrádi Csoport tagországai egy négypontos javaslatcsomagjukban egyebek mellett a közös európai hadsereg felállítását, valamint a nemzetállami hatáskörök megerősítését fogják javasolni, mindezt pedig benyújtják az Európai Tanács elé. Orbán Viktor hozzátette: abban bízik, hogy ez a csomag már péntek reggelre megszületik.

Van, hogy a több Európa kevés

Az elmúlt időszakban bármilyen baj került elő, jöttek a bürokraták, és néhány európai politikussal megtámogatva rendre úgy reagáltak: még több Európa kell, vegyünk el a tagállamoktól hatásköröket, és az EU majd megoldja. A migrációs válság azonban fordulópont, kiderült ugyanis, hogy Brüsszel arra nem tud érdemben reagálni, ezért kellett Magyarországnak három hónap után lépnie, és kerítést építeni. Kiderült tehát, hogy itt nem a „több Európa” nyújt segítséget, hanem, ha minden schengeni országot segítünk abban, hogy a schengeni szerződésben vállalt határvédelmi kötelezettségét teljesíteni tudja, ha pedig ez nem sikerül, akkor kérjen segítséget, de a felelősség maradjon az övé – fogalmazott a kormányfő a 180 percben.

A bőrünkről van szó

A betelepítési kvóta és az ahhoz kötődő népszavazás nem egy elvont, absztrakt politikai ügy, hanem a “rögvalóság”: ha engedjük, pénzt vesznek el tőlünk, pénzt kell adni az ide érkező migránsoknak, Brüsszel szétosztja a migránsokat a településeink közt, és mindenki a saját bőrén érezheti majd a következményeket, nem pártügyről, hanem nemzeti ügyről beszélünk tehát, dobjuk ezért most sutba a “pátszemüvegeket” – hangsúlyozta Orbán. Most egy olyan magyar pozíció kell, hogy az Európai Bizottság döntését a Európai Tanácsnál meg tudjuk vétózni. Nehéz feladat, de nem lehetetlen – tette hozzá.

Kell a külső határvédelem

Az elmúlt egy évben az is kiderült, hogy külső határvédelem nélkül a bajt nem lehet elhárítani, most Bulgárián a sor, ott kell a kerítést megerősíteni, hogy minél délebbre tudjunk védekezni. A miniszterelnök jó esélyt is lát arra, hogy a segítség meg is érkezik, egyszerűen azért, mert nem hagyhatunk magára egy migrációs nyomás alatt álló tagállamot, miközben az EU-n kívülre nagy zsákokban hordjuk a pénzt.

Brüsszel naiv

A mi véleményünk talán azért is lehet fontosabb – tette hozzá a miniszterelnök -, mert egy kicsit talán viharosabb szegletében élünk Európának, így az “testközelből érkezik”. A kormányfő ugyanakkor azt mondta: nem feltételez rossz szándékot a 40 év jólétben élő európai államok felől, inkább a naivitásról lehet szó, arról a reflexről, hogy eddig minden bajt sikerült valahogy kezelni. Most azonban, amikor nyilvánvaló, hogy ha itt egyszer hibázunk, és a migránsok bejönnek Európába, az végzetes lehet, az EU egyszerűen megbénul, nem tud váltani, nem tud a másik vágányra állni.

A segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni

Az a berlini javaslat, hogy a migránsok hitelt kapjanak a boldoguláshoz, Orbán számára érthetetlen, szerinte ugyanis a segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni. Idecsábítani következmények nélkül embereket, nem tűnik ésszerű megoldásnak – tette hozzá.

Képesek vagyunk rá

Orbán Viktor szerint igen a válasz arra a kérdésre, hogy meg lehet-e állítani az Európa felé tartó embertömeget fizikai akadályokkal. Magyarországnak persze az lenne a jó, ha a migránsok megállítása minél délebbre történne, ezért szívesen segít Szerbiának, Bulgáriának vagy éppen Macedóniának – közölte. A kormányfő azt a hozzáállást, hogy “úgysem tudjuk őket megállítani”, a nihilizmus kategóriájába sorolta. Ha az Egyesült Államok a tőle délre eső területeket, ahonnan nagyon sokan szeretnének bejutni, képes elválasztani fizikai akadályokkal saját országától, akkor “nem látom be, hogy mi, európaiak miért ne lennénk erre képesek” – fogalmazott a miniszterelnök.

Híradó.hu

 

13 hozzászólás “Orbán: a bőrünkről van szó” bejegyzésre

  1. Jobban szerint:

    http://www.origo.hu/nagyvilag/20160916-brusszel-nem-vonja-vissza-a-kvotakat-juncker.html

    Brüsszel nem vonja vissza a kvótákat

    Hiába értelmezték úgy baloldali képviselők Jean-Claude Juncker szavait, az Európai Bizottság elnökének szóvivője cáfolta, hogy feladnák a kvótákat.

  2. Grün Izidor szerint:

    “Orbán: a bőrünkről van szó”
    Így van Vezírem, a bőrötökről van szó! 😛 😀

  3. Jobban szerint:

    Az önéről is… “Minden ember a maga bőrét viszi a vásárra.” “Isten nem ver bottal.” “Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.” Lehet poénkodni és okoskodni, de a bumeráng a külföldiek érdekeit képviselő szavazókat is utol fogja érni.

  4. Grün Izidor szerint:

    Jobban!
    “Minden ember a maga bőrét viszi a vásárra.”
    Ekkora igassággal nem tudok vitatkozni!
    Én az enyémet, Te a tiedet, Ő az övét! 😛

  5. Jobban szerint:

    Grün, jó is, hogy a Jóisten szabad akarattal ajándékozta meg az embert mindenki úgy szúrja el az életét ahogy csak akarja és bírja. A baj, csak, ha a felelőtlen viselkedésével másokat is veszélyeztet.

  6. Grün Izidor szerint:

    Jobban!
    Miért vonná vissza, ha tavaly már megszavaztuk?!
    A hazug embernek legyen jó memóriája mert hamarabb utolérik mint az egyszmű kuvaszt! 😛 😀
    .
    http://index.hu/kulfold/eurologus/2016/09/16/kover_strasbourg/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index
    .

  7. Jobban szerint:

    Közlemény

    Tudnunk kell, hogy Magyarországon több mint 60.000 civil szervezet működik. A tegnapi napon ebből 22 szervezet kiállt a migránsok betelepítését elutasító népszavazás ellen. Pár kivételt leszámítva azok, akik egy amerikai milliomos és a külföldi adományozók pénzéből hangoskodnak.
    Ők zsoldos katonák és álcivilek.
    Nevezett 22 szervezet csapdát próbál állítani az október 2-i népszavazásra készülő magyar polgároknak. A 22-es csapdája arról szól, hogy a magyar emberek önállóságukat feladva ne döntsenek saját sorsukról, válasszák a reménytelenséget. Nyugodjunk bele a Soros György által sugallt sorstalanságba.
    Nem kevesebbet üzennek, mint álljunk az embercsempészek, az illegálisan érkező honfoglaló migránsok és a köztük megbújó terroristák oldalára. Fogadjuk el, hogy a jövőben Európát a félelem fogja igazgatni. Engedjük át szülőföldjeinket, évezredes keresztényi kultúránkat, a mindezt eltiporni akaró jövevényeknek.
    Kölcsey Ferenc szavai nekik és nekünk is szólnak: „A haza minden előtt!”
    A ténylegesen menekülteknek európai összefogással segítenünk kell úgy, ahogy Helmut Kohl bölcsen megfogalmazta: „Segíts, hogy ők is segíteni tudjanak magukon.”
    Hol?
    Nem kétséges, saját hazájukban.
    A megtévedt HUSZONKETTŐ csapdát állítóinak javasoljuk, hogy nézzenek majd a népszavazás eredményének tükrébe. A jövőt illetően, hazájuk érdekében vessék le áldemokratikus és álcivil ruháikat.
    A CÖF-CÖKA minden magyar embertől azt kéri, hogy NEM szavazatainkkal védjük meg azt a hazát, amiért őseink vérüket hullatták. Október 2-án gyerekeink és unokáink jövőjéért utasítsuk el az erőszakolt, a nemzetek jóváhagyása nélkül elkészült, külföldiek kvóta szerinti betelepítését célzó, brüsszeli bürokraták fiókjaiban kiadásra váró szabályozást.

    CÖF-CÖKA vezetősége
    http://civilosszefogas.hu/kozlemeny-54/

  8. Grün Izidor szerint:

    “A keresztény hit nem csupán elvont filozófiai vélekedés, hanem hivatás és program, amely arra szólít, hogy az evangélium szellemében alakítsuk magunk körül a világot – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) megnyitóján pénteken Budapesten.”
    .
    http://nepszava.hu/cikk/1106101-erdo-peter-jezus-tanitasa-jelzi-az-osvenyt

  9. Jobban szerint:

    “Magyarországot és kormányát az utóbbi időben igazságtalan támadások érik elsősorban a keresztény Európa értékeinek védelmével és a migrációhoz való viszonnyal kapcsolatban. A világsajtó egy része hazug kampányt intéz ellenünk. Szemben a vádakkal egy ország kormányát nem akkor kell-e inkább elmarasztalni, ha nincs annyi morális tartása, hogy teljesítse kötelességét, megvédje polgárait és határait?
    Mi itt a Kárpát-medencében másként látjuk Európa és a Nyugat helyzetét, mint ahogy azt sokan más szemszögből megítélik. Történelmi tapasztalatunk van az iszlám hódítással és elnyomással kapcsolatban (150 éves török uralom). A szolidaritás keresztény erénye sérthetetlen érték, evangéliumi követelmény. Hazánk e szerint jár el, amikor a törvényesen hazánkba érkezőket befogadja és segíti. Ám az elmúlt évek fejleményei nem ezt az esetet érintik. Most azzal a kérdéssel szembesülünk: hogyan fenyegeti Európát és civilizációnkat az egyre fogyatkozó népesség és a bevándorlók gerjesztett inváziója. Olyan stratégia kibontakozásának, megvalósításának vagyunk tanúi, mely egy új világuralmi rendszer kiépítése érdekében keresztény társadalmunk aláásására tör. Láthatjuk, hogy ezen cél elérése érdekében egy szűk nagytőkés, spekuláns csoport hogyan használja fel az általuk földönfutóvá tett milliók tömegeit, s irányítják őket Európába.
    A vándorlók országrészek lakosságának életét lehetetlenítik el saját hazájukban a bűnözés, az embercsempészet, a terrorizmus kíséretében. Ha igent mondanánk a bevándorlásra és a bűnözés ezen formáira, akkor meghasonlanánk keresztény mivoltunkban, föladnánk nemzeti szuverenitásunkat. …”
    Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Egyesület

    https://www.facebook.com/keresztenyertelmisegiekszovetsege/?hc_ref=PAGES_TIMELINE

  10. Jobban szerint:

    http://magyaridok.hu/belfold/roma-onvedelem-1003693/
    Egységesen lépnének fel az európai romák a migráció ellen, emiatt is alakítanak egyesületet magyar kezdeményezésre. Lakatos Attila cigány vajda azt nyilatkozta lapunknak: a romáknak meg kell védeniük gyerekeiket, családjukat, munkájukat és az országot, amiben élnek, ezért nemet kell mondani a bevándorlásra.

  11. Grün Izidor szerint:

    “Jobban féltjük a romákat a képzetlen, pártok által bérencként használt roma önjelölt vezetőktől és a kormányzati propagandától, mint a migránsok áradatától. Az egész hisztérikus gyűlöletkeltés meggyőződésünk szerint a kormányzat bukott romapolitikáját hivatott eltakarni…” – írják a roma polgármesterek.
    ,
    http://index.hu/belfold/2016/09/16/roma_polgarmesterek_elutasitjak_a_kormany_gyuloletkelteset/

  12. Jobban szerint:

    Ifj. Lomnici: “Ezeket én nemes egyszerűséggel csak morális hazaárulóknak szoktam hívni”
    http://888.hu/article-ifj-lomnici-ezeket-en-nemes-egyszeruseggel-csak-moralis-hazaaruloknak-szoktam-hivni

  13. Jobban szerint:

    “….Köves Slomó… aki nyíltan beszélt az iszlamista terrorizmusról, bár azt nem kötötte össze a migrációval. Elmondta ugyanakkor, hogy amikor egy éve Franciaországban járt, többször is azt tapasztalta, hogy a pénztárosok nem akarták kiszolgálni, előfordult, hogy a boltos inkább a kollégájával kezdett arabul beszélni.

    Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke szerint ma Európában a zsidó közösségeket három dolog fenyegeti: a hagyományos antiszemitizmus, az új antiszemitizmus – amelynek lényege Izrael delegitimizálása –, a harmadik pedig a szélsőséges iszlám, amit nevén kell nevezni.”

    http://hvg.hu/itthon/20160916_mikolat_kritizalta_heisler_a_forumon#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

Itt lehet hozzászólni !