‘Pártok’ kategória archívum

“Látjuk épülni az Úristen nélküli falansztert.” – Egy lépés a kommunista egyeduralom felé

2017. szeptember 2. szombat

Csarnai Márk, Csepel.info

Fotó: MTI

70 éve – 1947. augusztus 31-én zajlottak le a hírhedt kékcédulás választások, melyen a Kommunista Párt csalással szerezte meg a szavazatok többségét, és ezzel megnyílt az út a diktatúra kiépítése felé. Csarnai Márk csepeli történész írását változtatás nélkül közöljük.

Amikor 1945 tavaszán befejeződött a háború, Magyarországra a károk fölmérése és a helyreállítás megkezdésének feladata várt. A hatalmas anyagi veszteségek mellett az ország életét a szovjet megszállás is nehezítette, ráadásul hatékony közigazgatás sem állt rendelkezésre. Az ország romokban hevert, újra kellett indítani az életet. Fél évvel a fegyverek elhallgatása után − bizonyos korlátokkal − szabad választásokat tartottak. (tovább…)

Demeter Márta belépett az LMP-frakcióba

2017. szeptember 1. péntek

Index

Az MSZP képtelen a társadalom többségét megszólítani és hitelesen képviselni, miután többszörösen bebizonyította, hogy választóit cserbenhagyva bármikor hajlandó együttműködni a Fidesszel – állítja a párt korábbi politikusnője, aki az LMP frakciójában dolgozik tovább.

Nemrég felszólalt egy LMP által szervezett tüntetésen a Kossuth téren. Korábban pedig a Magyar Nemzet írta, hogy egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatát a párttal. Mi is úgy értesültünk róla, hogy belép az LMP-frakcióba. Igaz ez? (tovább…)

Összefogás Csepelen: “Szarrá vertük a DK-t”

2017. augusztus 31. csütörtök

Így nyírják egymást a “demokraták”

Csepel.info

mszp_dk_egyutt_2014_csepel

Mindenki mindenki ellen

Szarrá vertük a DK-t – mondta Szenteczky János pártelnök 2014 októberében, az önkormányzati választás estéjén. Akkor derült ki, hogy a Fidesz-KDNP kényelmes többséget szerzett az önkormányzat testületében. Az abszolút esélyesként számon tartott DK-s polgármester-jelölt még durvább vereséget szenvedett. Szenteczky János kijelentése így csak azért kelthet feltűnést, mert ő nem a Fidesz helyi elnökeként, hanem az MSZP elnökeként szólalt meg.

Csepel az első olyan választókerület, ahol ismertté vált a 2018-as választások közös balliberális jelöltjének neve. Egy nappal az után, hogy lapunk nyilvánosságra hozta Szabó Szabolcs jelölését valamint azt, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon a csepeli MSZP ki fog majd hátrálni a megállapodás mögül, kiborult a bili. A vita Dobák István MSZP-s politikus Facebook oldalán kezdődött, és biztosan nem ér véget még egy darabig. (tovább…)

Szabó Szabolcs szerint a Hallgatói Önkormányzati rendszer megbukott

2017. augusztus 30. szerda

Az Együtt nem tűr el más véleményt

Csepel.info

Aki nem ért vele egyet, jobb ha csendben marad

Megbukott a Hallgatói Önkormányzatok rendszere, mivel Körösparti Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviselet elnöke nem osztja Szabó Szabolcs és az Együtt véleményét. A Soros György által támogatott liberális párt elfogadja ugyan a vélemény és a szólás szabadságát, de csak abban az esetben, ha az megegyezik saját pártjuk véleményével. Most pedig nem ezt történt.

Az Együtt nevében Szabó Szabolcs ezért deklarálta, hogy amennyiben végre hatalomhoz jutnak, a diákok jelenlegi érdekképviseletét teljesen megszüntetik, felszámolják. Helyette olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel a saját elképzeléseiknek – amit szeptemberben részletesen ismertetnek majd. (tovább…)

„Ezt az országot 2002 és 2010 között megnyúzták”

2017. augusztus 29. kedd

Magyar Hírlap

Németh Szilárd rezsicsökkentés

A CEU rengeteg ügynököt képez ki, ami Soros érdekeit szolgálja. Ez nem zárja ki, hogy ott magas szintű az oktatás

“Meg kell egyszer nézni, hogy lehet-e büntetőeljárást indítani azon NGO-k ellen, amelyek képviselői a törvények be nem tartására buzdítanak. Az ország, a családok erősödnek, minden mutató rendben van. A politikai cirkusszal foglalkozó ellenzéknek most arra van megbízása, hogy ezt a sikert tönkretegye.”

Az emberekkel együttműködve hosszú távú országépítés zajlik, aminek még nem értünk a végére – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Németh Szilárd. A Fidesz alelnökét kérdeztük többek között a hamarosan kezdődő őszi ülésszakról, a közelgő választásról, valamint az ellenzéki sajtóhoz való viszonyulásáról is. A kormánypárti politikus, aki 2018-at követően is az országos politikában szeretne tevékenykedni, úgy látja: a közélet milyenségét nemcsak a pártok, hanem a sajtó is meghatározza, és meggyőződése, hogy utóbbi átvette az amúgy „nagyon gyenge lábakon álló” ellenzék szerepét. (tovább…)

Szabó Szabolcs lesz a jelölt: hatalmasat bukik a csepeli MSZP

2017. augusztus 28. hétfő

Csepel.info

Harmatgyenge teljesítmény, befolyásos támogató

Megszületett a döntés: ismét az Együtt politikusa, az illegális migrációt és a bevándorlók tömeges betelepítését támogató Szabó Szabolcs lesz az országgyűlési választásokon a közös balliberális csepeli-soroksári jelölt – állítja a Csepel.info forrása.

Informátorunk szerint az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció kapná a csepeli polgármester-jelölés jogát. Ezek a döntések azonban a csepeli szocialisták semmibe vételét jelentik, ami ellen már 2014-ben is lázadozott a párttagság. A helyi MSZP pont ezért készül a megállapodás felrúgására arra az esetre, ha a koalíció nem nyerné meg az országgyűlési választást. Ők helyben szeretnék megmondani, ki legyen az önkormányzati választások jelöltje. Kérdés, hogy lesz-e akkor egyáltalán MSZP nevű párt: de erre is van tervük. (tovább…)

Holland ügy: Ismét bebizonyosodott, hogy a teljesen hiteltelenné vált ellenzékre nem számíthat az ország

2017. augusztus 27. vasárnap

Németh Szilárd Facebook oldala

A holland nagykövet Magyarországot támadó és a magyarokat lenéző nyilatkozatai mellett állt ki a hazai ellenzék, egységesen a szélsőbaltól a szélsőjobbig.

A Simicska által dekagrammra megvett, a hajdan uniós zászlókat égető, sumák módon Duna-parti emlékművet gyalázó, de nyíltan zsidózó párt, a Jobbik például így handabandázott: “A holland nagykövet jól észlelte, hogy az Orbán-kormány az elmúlt hét évben mit tett a korrupció elmélyítése és a jogállamiság felszámolása érdekében.” A kommunista jogfolytonosságot látványosan vállaló MSZP Rákosi-korszakozott egyet, a Gyurcsány párt egyenesen az EU-ból való kilépésről hazudott, míg a szomorú LMP az orosz kártyát húzta elő sokadszor. Minden Soros forgatókönyve szerint zajlott. A Jobbik pedig végleg a liberálfasiszta brancs tagja lett, sőt Vonáékat küldték előre.

(tovább…)

Pedofil szocialistát véd Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa

2017. augusztus 25. péntek

Csepel.info

Szabó Szabolcs

Szabó önkritikus fotója a munkáról, amit Csepelen és Soroksáron végez

Ha egy balliberális politikus azt állítja, hogy éppen civil, akkor törvénytelen felismerni és a nevét leírni. Ez ugyanis “listázás”, amihez adatkezelési engedély kell – állítja Szabó Szabolcs. Az Együtt politikusa egészen Péterfalvi Attiláig futott jogtörténeti jelentőségű felfedezésével, pedig csak egy pedofilt védett.

A Csepel.info ugyanis utánajárt: egy csepeli MSZP-sek és DK-sok által szervezett, de “civilnek” álcázott tüntetés miatt tört ki a balhé. Az érintett rendezvényeken jelenlegi és korábbi pártpolitikusok – köztük egy pedofília miatt elítélt ex-MSZP-s képviselő – vettek részt. Szabó azon akadt ki, hogy Németh Szilárd megjegyezte: felismerte a magukat civilnek álcázó politikusokat. Sőt mi több, le merte írni a nevüket. Mi is megtettük, sőt mi több, most is megtesszük. (tovább…)

Németh Szilárd: A Jobbik végérvényesen összeborult a Soros-által pénzelt szélsőballal

2017. augusztus 24. csütörtök

Németh Szilárd Facebook oldala

A Jobbik is részt vesz az anarchista Gulyás Márton Közös Ország Mozgalmában, ahol előre megírt forgatókönyv alapján zajlik a demokratikus választási rendszer felforgatásának a követelése.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke még májusban  azt mondta a 444.hu-nak, ezzel a mostani választási rendszerrel kell megverni  a Fideszt. Vona tehát, néhány hónapja még nem akart változtatni a kétharmados jogszabályon. Ma meg már arról ír a Figyelő, hogy jobbikos forrásai szerint minden esély megvan arra, hogy a párt tizedikként ott lesz a szélsőbalos Közös Ország Mozgalom mögött.

(tovább…)

Nőtt a Fidesz, csökkent az MSZP támogatottsága

2017. augusztus 23. szerda

Falja a Jobbik az MSZP szavazótáborát, mégse nő a tábora

Világgazdaság, Csepel.info

Két százalékponttal nőtt a Fidesz és ugyanennyivel csökkent az MSZP támogatottsága a Závecz Research Intézet felmérése alapján. A Jobbik helyzete nem változott, ami mögött az állhat, hogy átjáróház lett a párt. Az MSZP-ből a kevésbé elkötelezettek a Jobbik felé, a Jobbikból pedig a jobboldali szavazók a Fidesz felé vándorolnak tovább. 

A kormány maradását 32 százalék, távozását 43 százalék szeretné. Utóbbi csoport azonban sokszínű. Ők sok pártra szavaznának és közülük sokan nem mennének el szavazni. Ráadásul a számok csalókák: valójában az elmúlt 27 évben ritkán volt ilyen alacsony a kormányváltást akarók száma. Orbán Viktor kormánya ebben csak magával versenyez. A számok alapján azonban Botka László MSZP-s pártelnök és miniszterelnök-jelölt sorsa hamarosan megpecsételődhet. A Jobbik helyzete sem olyan rózsás, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Jobbról balra, radikálisból liberálisba fordulásuk óta főként az MSZP-től hódítottak el szavazókat, a csalódott jobboldali szavazóik viszont a Fideszhez áramlanak. Készülőben van egy radikális jobboldali párt is, amely a Jobbik szélsőséges, neonáci  híveit kaparinthatja meg. (tovább…)