‘Pártok’ kategória archívum

Soros György után Bajnai is Szabó Szabolcs mellett kampányol

2018. február 12. hétfő

Bangóné rezsipápa helyett trollokkal bokszol

Csepel.info, Index

Beállított fotóval áll ki Szabó Szabolcs mellett Bajnai, amin prófétát  alakít egy tanítvánnyal – a tanítvány természetesen Szabó

Soros György, a világhírű tőzsdecápa után Bajnai Gordon egykori kormányfő is kiállt Szabó Szabolcs mellett. Bajnai a Facebookon jelentette be, hogy korábbi pártja, az Együtt jelöltjét támogatja – írja az Index.

Az MSZP egyelőre Bangóné Borbély Ildikót támogatja. Kampányukat arra építik, hogy a politikus asszony az egyetlen valódi kihívója Némethnek. Ha a választói erőviszonyokat nézzük, akkor ez igaz. Ha viszont a pártokat támogató pénzmágnásokat, akkor nem. Ezek után nem meglepő, hogy a HVG szerint azért adtak Bangónénak jó listahelyet az MSZP-nél, hogy a végén mégis csak visszaléptessék. Mire jó ez? Arra, hogy a sok huzavona miatt Szabó mindenképpen megbukjon, és 2022-ben ne követelje a jelöltséget. (tovább…)

Juhász Péter elismerte, hogy dulakodott volt élettársával

2018. február 12. hétfő

Magyar Hírlap

Budapest, 2017. február 10. Juhász Péter, az Együtt elnöke (k) pártja Évértékelõ füttykoncert elnevezésû tüntetésén az I. kerületi Attila út és Apród utca keresztezõdésében Orbán Viktor évértékelõ beszéde elõtt 2017. február 10-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

“Ez egy csúnya dulakodás volt, de ennek a tisztázása a bíróságra vár” – írja Facebook-bejegyzésében a politikus

Szombaton a Bors számolt be arról, hogy Juhász Péter bántalmazta volt élettársát. A politikus vasárnap egy hosszabb írásban cáfolta az ellene felhozott vádakat.

(tovább…)

Dübörög a kampány, ráéreztek a Facebookra a magyar politikusok – Mutatjuk az erőviszonyokat

2018. február 12. hétfő

Blikk.hu

Budapest — Míg a nyugati országokban a választók követték a politikusokat a közösségi oldalakra, nálunk kicsit lassabban eszméltek a honatyák, és inkább ők siettek szavazóik után a digitális platformokra. Mára mégis úgy tűnik, ráéreztek a hazai döntéshozók is a Facebook ízére, és szimpatizánsok egyre nagyobb táborát tudják maguk mögött.

Nem csoda, hogy egyre serényebben posztolnak: a követőknek fontos, hogy mindig új és új híreket találjanak a „lájkolt” politikus közösségi felületén. (tovább…)

Elfogadták az MSZP-Párbeszéd választási megállapodását

2018. február 10. szombat

MTI, Mandiner, Csepel.info

Karácsony Gergely lesz hivatalosan is a miniszterelnök-jelöltje a két pártnak. Gurmai Zita visszatér.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a kongresszuson szóba sem került, hogy visszaléptetnék a Csepel-Soroksáron induló Bangónét az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs javára. Bár Szabó éppen-hogy nyerni tudott 2014-ben ebben a körzetben, ezzel a második leggyengébb baloldali eredményt érte el 1994 óta. Ehhez képest az Együtt mégis azt hirdeti, hogy csak Szabó tud nyerni Csepelen és Soroksáron. Az alábbiakban az MTI tudósítását olvashatják a Mandinerről. (tovább…)

Zsarolható-e az MSZP? – Ma vagy holnap kiderül!

2018. február 9. péntek

Csepel.info, Fuhu.hu

Pénteken délután dönt az MSZP országos választmánya a választásokkal kapcsolatban, így az esetleges visszalépésekről is. Szombaton már ennek megfelelően tartják országos kampánynyitójukat. Csepel-Soroksáron az Együtt támogatottságát 3%-ra mérte csütörtökön a balliberális Republikon Intézet, de Együtt elvárja, hogy az MSZP lépjen vissza. Állításuk szerint itt ők az erősebbek. 

Mindenesetre az MSZP február 17-én, szombat délelőttre már meghirdette, hogy Bangóné Borbély Ildikó, a csepeli-soroksári jelöltjük Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölttel és Kunhalmi Ágnessel, a párt arcával a csepeli piacnál fognak kampányolni. (tovább…)

Szél Bernadett és pártja Soros György zsebében van

2018. február 8. csütörtök

Jól láthatjuk nagyon régóta a magyar parlamentben, illetve a parlament különböző bizottságaiban, hogy nem magyar, hanem idegen érdekeket szolgálnak Szél Bernadették – mondta Németh Szilárd portálunknak a nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésére reagálva.

A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke aláhúzta, Szél Bernadett újabb bizonyítékát adta annak, hogy egész pártjával együtt Soros György zsebében van.

(tovább…)

Nyilvános a képviselők vagyonnyilatkozata

2018. február 8. csütörtök

Csepel.hu

Nyolcadik éve hozza nyilvánosságra az önkormányzat a képviselők és városvezetők vagyonnyilatkozatait.

Van, akinek nincs se lakása, se kocsija, a gazdagabbak több ingatlannal rendelkeznek. (tovább…)

Csepelen ütközhet az MSZP és az Együtt kemény magja

2018. február 8. csütörtök

Csepel.info

Bangóné aktivistákkal (fotó: Facebook)

A csepeli piacnál fog kampányolni február 17-én, szombaton Bangóné Borbély Ildikó mellett Karácsony Gergely, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és Kunhalmi Ágnes, “az MSZP arca” – értesült a Csepel.info.

Úgy tudjuk, hogy az Együtt is készül a látogatásukra. Lesz némi feszültség és odamondogatás az MSZP politikusainak, de talán a sípok-dobok még nem kerülnek elő. Az Együtt trolljai mindenesetre kóstolgatják Bangóné Facebook oldalát. Szigetvári Viktor és Szabó Szabolcs is fűtik őket, hiszen szerintük Karácsony Gergely és az MSZP választási ígéretei felelőtlen hülyeségek. Elvárják, hogy az MSZP lépjen vissza Csepel-Soroksáron a szerintük erősebb Szabó Szabolcs és az Együtt javára.
(tovább…)

Németh Szilárd: „A választás tétje, hogy megmaradunk-e magyaroknak”

2018. február 7. szerda

Pesti Srácok

Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével beszélgetett Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója kedden a Polgárok Házában. Az este folyamán szó volt a kötelező betelepítési kvótáról, az ellenzékről, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának munkájáról és arról is, mi a tétje az áprilisi választásnak.

Nincs más út, mint a Fidesz-KDNP – ezzel indított Stefka István kedden a Polgárok Házában, ahol Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével beszélgetett. (tovább…)

Előre menekülnének: így szüntetnék meg az MSZP-t

2018. február 7. szerda

Magyar Idők, Csepel.info

mszp

A választás után szűnjön meg az MSZP, és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytassa tovább a parlamenti munkát – ebben a forgatókönyvben gondolkodnak olyan szocialista prominensek, mint Lendvai Ildikó vagy Puch László. A Magyar Idők szerint az új formációban a szocialisták fia­talabb generációja, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Harangozó Tamás kapna főszerepet.

Ügyesnek kell lenniük, hiszen a Demokratikus Koalíció, az Együtt és az LMP is érdekeltek az MSZP összeomlasztásában. Hiába gyengültek sokat a szocialisták, még mindig sok szavazójuk van, akik ki tudnák húzni a csávából az előbbieken kívül a Jobbikot is, melynek vezetője, a muszlimimádó Vona Gábor szélsőjobbról szélsőbalra próbálja kormányozni pártját. Az MSZP ugyanakkor 1989-ben egyszer már nevet váltott. Akkor viszont voltak fiatalabb, tehetséges politikusaik, akikből most egy sincs. Az alábbiakban a Magyar Idők cikkét olvashatják.

(tovább…)