Juhász Péter elismerte, hogy dulakodott volt élettársával

Magyar Hírlap

Budapest, 2017. február 10. Juhász Péter, az Együtt elnöke (k) pártja Évértékelõ füttykoncert elnevezésû tüntetésén az I. kerületi Attila út és Apród utca keresztezõdésében Orbán Viktor évértékelõ beszéde elõtt 2017. február 10-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

“Ez egy csúnya dulakodás volt, de ennek a tisztázása a bíróságra vár” – írja Facebook-bejegyzésében a politikus

Szombaton a Bors számolt be arról, hogy Juhász Péter bántalmazta volt élettársát. A politikus vasárnap egy hosszabb írásban cáfolta az ellene felhozott vádakat.

A TV2 kemény vádakat vonultatott fel, ám azok válóperek során hangoztak el, ahol előfordulnak kemény vádak: a dulakodást azonban Juhász is elismerte

A Bors azt írja a cikkben, hogy Juhász Péter “egykori élettársa a három közös gyermekkel külföldre menekült, otthonától távol kezdett új életet”.

A politikus erre azt írja: “Az első és fontos tény, hogy nem én hagytam el a családomat. Volt párom döntött úgy, hogy mással folytatja. Kalandba keveredett egy családos emberrel”. Szerinte volt élettársa nem menekült el. Azt írja, a másik férfi családja akkor értesült volt élettársa kapcsolatáról, amikor ő Facebookra kiírta a szakítás tényét. Ezután lett kellemetlen élettársának a helyzet, és maga döntött úgy, hogy jobb, ha egy időre elköltözik. “Sőt, nem hogy nem menekült, hanem kifejezetten kérte, hogy tartsak vele” – írja Juhász és egy éppen erről szóló levelezésükről készült képet is csatolt a bejegyzéshez.

A lap azt is állítja, hogy Juhász fizikailag bántalmazta egykori élettársát. “Tettlegesen súlyosan bántalmazta” – áll a cikkben, egy 2016 decemberi, tehát már a szakítás utáni látogatással kapcsolatban.

Az Együtt elnöke azt írja, ez hazugság, amit a gyermekelhelyezési perben próbál felhasználni ellene volt élettársa. „A cikkek azt állítják, hogy én bántalmaztam őt, miközben a valóság az, hogy ő esett nekem részegen.” Erről közlése szerint videófelvétellel is rendelkezik.

Az Index rákérdezett Juhásznál, hogy került-e aközben fizikai kontaktusba a keze volt élettársa arcával, azt mondta, hogy ez egy egyórás, durva dulakodás volt, ami közben szerezhetett sérülést volt élettársa, de ő szándékosan soha, így akkor sem ütötte meg: “ez egy dulakodás volt utána, egy órányi dulakodás következett, ahol folyamatosan támadt nekem Józsa, és én védekeztem. Ez egy csúnya dulakodás volt, de ennek a tisztázása a bíróságra vár.”

A Bors arról is írt, hogy Juhász több napra bezárta a lakásba gyerekei anyját, sőt, nyugtatókkal begyógyszerezte.

Juhász erre az adott napon és a következő napokon készült családi felvételeket és üzenetváltásokat közölt, melyek szerinte egyértelműen cáfolják a bezárást és a begyógyszerezést.

Forrás: Magyar Hírlap

5 hozzászólás “Juhász Péter elismerte, hogy dulakodott volt élettársával” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    http://www.borsonline.hu/aktualis/gyerekei-elott-drogozott-juhasz-peter/148094

    Idézek a Bors kimásolt cikkéből:

    “A bírósághoz benyújtott peranyag szerint – amelyet a TV2 hozott vasárnap nyilvánosságra …”

    Kérdésem: mióta nyilvános egy bírósági ügy részletes anyaga, hogy aTV2 csak úgy elhozza onnan?
    Megjegyzem: a volt élettárs nem közszereplő. Nem Juhászról van szó- kit érdekel- hanem arról, hogy a személyes adat ennyit ér ma Magyarországon?
    Hol élünk: tán dél-Amerikában?

    Érdekelne jogászok véleménye.

  2. Tóth kati szerint:

    Kérdésem:Mióta nem nyilvános,ha egy közszereplő agyba-főbe veri a feleségét?Miközben pártja,melynek ő a főnöke kampányol a nők elleni erőszak ellen.Kisbuzi ezt hogy látja?Ha kérhetném válaszát nyilvánosan tegye meg!

  3. Tóth kati szerint:

    Szerintem Bangóné kampánystábja áll a nyilvánosságra hozatal mögött.Az ő levesükbe piszkít bele ez a kisbuzi szabó és feleségverő kisjuhász.

  4. robi szerint:

    Tóth Kati nem tudom,mit szólna, ha az ő bírósági per anyagait lengedezné a szél az utcán?
    Csak, mert valaki hozzájutott dél-Amerikai módszerekkel?

  5. […] az MSZP, nem Karácsony Gergely, hanem az “asszonyverő” Juhász Péter jelenthette be Bangóné Borbély Ildikó visszalépését […]

Itt lehet hozzászólni !