Elfogadták az MSZP-Párbeszéd választási megállapodását

MTI, Mandiner, Csepel.info

Karácsony Gergely lesz hivatalosan is a miniszterelnök-jelöltje a két pártnak. Gurmai Zita visszatér.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a kongresszuson szóba sem került, hogy visszaléptetnék a Csepel-Soroksáron induló Bangónét az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs javára. Bár Szabó éppen-hogy nyerni tudott 2014-ben ebben a körzetben, ezzel a második leggyengébb baloldali eredményt érte el 1994 óta. Ehhez képest az Együtt mégis azt hirdeti, hogy csak Szabó tud nyerni Csepelen és Soroksáron. Az alábbiakban az MTI tudósítását olvashatják a Mandinerről.

Elfogadta az MSZP kongresszusa szombaton a szocialisták és a Párbeszéd megállapodását a 2018-as országgyűlési választásra, amelynek értelmében a két párt közösen indít képviselőjelölteket, közös listán indul és miniszterelnöknek Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét ajánlja a választóknak.

A Budapesti Kongresszusi Központban tartott rendezvényen a küldöttek 207 igen, 14 nem szavazattal és 13 tartózkodás mellett hagyták jóvá a Szövetség az igazságos Magyarországért című dokumentumot, amelyet Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Hiller István, az MSZP választmányának elnöke, valamint Karácsony Gergely és Szabó Timea, a Párbeszéd társelnöke írt alá.

A megállapodás tartalmazza, hogy a Párbeszéd képviselőjelöltjei indulnak Budapest 1-es (V. kerület), 10-es (III. kerület), Hajdú-Bihar megye 5-ös (Hajdúszoboszló) és Fejér megye 3-as (Bicske) választókerületében. A dokumentum szerint az országos lista 1., 11., 19., 33., 44., 55., 66., 77., 88., 99. és 110. helyén a Párbeszéd politikusai szerepelnek.

A kongresszus az országos listát 164 igen, 42 nem szavazattal és 21 tartózkodással hagyta jóvá. A két párt közös listáját Karácsony Gergely vezeti, őt követi Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Hiller István, a választmány elnöke.

A listán a további sorrend a következő: Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető, Gőgös Zoltán elnökhelyettes, Tóbiás József volt pártelnök, pártigazgató, Mesterházy Attila volt pártelnök, Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és Gurmai Zita volt európai parlamenti képviselő.

A kongresszus elején a küldöttek elénekelték a Himnuszt, megnézték a párt videoreklámjait, illetve meghallgathatták Joseph Muscat máltai miniszterelnök videoüzenetét.

MTI, Mandiner, Csepel.info

2 hozzászólás “Elfogadták az MSZP-Párbeszéd választási megállapodását” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    “OO”

  2. Tóth kati szerint:

    Nyerő csapat,tisztán látszik.Van még lejjebb Ildikó?

Itt lehet hozzászólni !