‘Kormány’ kategória archívum

Orbán Viktor: Magyarország meg tudja vívni a konfliktusait

2014. december 23. kedd

Hirado.hu

Magyarország meg tudja vívni a konfliktusait

Nem akarunk gyarmat lenni, szeretünk a saját lábunkon állni – mondta a kormányfő. Orbán Viktor az M1 Az Este című műsorában leszögezte: olyan kül- és gazdaságpolitikát akar, mellyel megtarthatjuk azt a területet, ami a miénk, és tovább építhetjük kultúránkat. A gazdasági rendszernek olyannak kell lennie, hogy minden magyar ember úgy érezze, munkájának van értelme, és nem mások gyarapodnak belőle – tette egyértelművé.

A teljes interjút 22 órától, az M1 Az Este című műsorában láthatják.

(tovább…)

Hemingway: McCain 30 éve baromságokat beszél

2014. december 20. szombat

ATV

McCain 30 éve baromságokat beszél

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerepelt George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa. A magyar származású amerikai üzletember szerint az Egyesült Államok álláspontja téves, miszerint Magyarország Oroszországhoz közelít, sem a kormánypártok, sem az ellenzék nem akar ágyba bújni az oroszokkal, ám az esetleges gazdasági előnyökre hülyeség lenne nemet mondani.

John McCainről Hemingway azt mondta, hogy bár egy hős, egy igazi Rambo, de az elmúlt harminc évben hatalmas baromságokat mondott.

Orbán Viktor: Le kell számolni a drogmaffiával

2014. december 12. péntek

Hirado.hu

Orbán Viktor: Le kell számolni a drogmaffiával

És “tisztázni kell, ki hol áll”, érvelt a kormányfő a 180 percben amellett, hogy a politikusokra, újságírókra, közbizalmi állást betöltőkre miért terjesztenék ki a drogtesztet. Az útdíjrendszer átalakításáról azt mondta, az a magyaroknak kedvező.

A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel kiemelte, hogy az autópályák használói az évi 41 ezer forint helyett 5 ezer forintért válthatnak majd matricát, míg az országon átutazók ebből kimaradnak. Az M0-sra és az autópályák fővárosi bevezető szakaszaira utalva megjegyezte: nem az agglomerációt adóztatják, hanem egy megyei matricarendszert vezetnek be, ami összességében a magyar embereknek jobb, mint a mostani. A miniszterelnök jelezte: igazat ad Bús Balázs óbudai polgármesternek, aki városi hídnak tartja a Megyeri hidat. Szavai szerint lehet azt a szakaszt másként kezelni, de erről majd a szerdai kormányülésen egyeztetnek. A költségvetésnek mindenesetre minden fillérre szüksége van, hiszen a 2015-ös büdzsé 2,4-2,5 százalékos hiánnyal tervez, azaz még mindig többet költünk a bevételnél.

(tovább…)

Balog Zoltán: Jóval több gyerek jut ingyenes étkezéshez

2014. december 11. csütörtök

Hirado.hu

Balog Zoltán: Jóval több gyerek jut ingyenes étkezéshez

A kormány jelentősen kiterjeszti az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek körét, a feladatra fordítható összeg pedig jövőre megközelíti a 60 milliárd forintot – mondta az emberi erőforrások minisztere a kormányszóvivői tájékoztatón. Balog Zoltán azt is bejelentette: 2016. január 1-jétől ingyenes étkeztetésben részesülnek azok a bölcsődés és óvodás gyerekek, akik családjában az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbér 130 százalékát.

A tárcavezető szólt arról, hogy a 3 éves kort betöltők kötelező óvodáztatása nemcsak oktatási, pedagógiai segítséget jelent a hátrányos helyzetű családoknak, hanem az étkeztetés biztosítását is. Ha csak egy éhező gyermek van Magyarországon, az is sok – jelentette ki, ízléstelennek nevezve az ezzel kapcsolatos “számháborút”. Mindannyiunk célja, hogy minél kevesebben legyenek és ha lehet, teljes mértékben felszámoljuk azt, hogy vannak, akik nem jutnak minden nap meleg ételhez – fogalmazott.

(tovább…)

Pihenőnap: a munkáltatók nem adnák meg

2014. december 11. csütörtök

Mno, Csepel.info

Pihenőnap

Jóformán már csak a jogalkotókon múlik, mikor és pontosan milyen szabályokkal lép életbe idehaza az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó rendelkezés. A javaslat támogatói többször hivatkoztak a külföldi példákra, azonban akad olyan ország, ahol nem vált be a korábban bevezetett vasárnapi szabadnap.

Enyhítenék a kereskedők vasárnapi nyitva tartását tiltó szabályokat az osztrák vállalkozások, míg Németországban nem központilag, hanem már csupán tartományi szinten döntenek arról, hol és milyen üzletek nem fogadhatnak vásárlót a hét utolsó napján. (tovább…)

Orbán Viktor: McCaint minősítik a kijelentései

2014. december 5. péntek

mandiner.hu

Orbán Viktor: McCaint minősítik a kijelentései

Orbán Viktor szerint szélsőségesek John McCain kijelentései, amelyek a gazdájukat minősítik. Szerinte Magyarország nemzeti függetlensége áll támadás alatt. McCain republikánus szenátor kedden többek között neofasiszta diktátornak nevezte Orbánt. A kormányfő beszélt a veszprémi időköziről is: szerinte a kétharmadnak már nincs jelentősége, mert az előző ciklusban mindent elintéztek.

Szélsőségesnek nevezte John McCain amerikai republikánus szenátor kijelentéseit Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. McCain a budapesti nagykövet kinevezéséről tartott keddi szavazáson élesen bírálta Magyarországot és neofasiszta diktátornak nevezte Orbánt. A kormányfő szerint az ominózus mondatok a gazdájukat minősítik. Orbán azt is mondta, hogy meglátása szerint Magyarország nemzeti függetlensége áll támadás alatt. (tovább…)

Németh Szilárd: a nemzeti összetartozást is ünnepeljük a zászló és címer napján

2014. december 4. csütörtök

Csepel.hu

Németh Szilárd: a nemzeti összetartozást is ünnepeljük a zászló és címer napján

Március 16-át javasolta a saját előterjesztését is módosítva a magyar zászló és címer napjának Németh Szilárd országgyűlési képviselő az ünnepnapról szóló határozati javaslat szerdai, parlamenti vitájában.

A magyar nemzet összetartozását és függetlenségét szimbolizáló zászlónak és címernek a megünneplését célozza az emléknapról szóló határozati javaslat – mondta annak egyik előterjesztője, Németh Szilárd.
A képviselő közölte: bár az eredeti előterjesztésben ennek megünneplésére március 23-át javasolták a Rogán Antallal közösen benyújtott javaslatban, a lengyel kisebbségi szószóló megkeresésére módosítottak azon, március 16-ára.
Rámutatott: március 23. nemcsak az 1848-ban a nemzeti jelképek használatáról szóló törvény elfogadásának napja, hanem a lengyel-magyar barátság napja is.
Jelezte ugyanakkor, hogy az ünnepet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jeles dátumainak valamelyikére kívánták igazítani, így esett a választás a nemzetőrség szervezésének megkezdésére.
Kijelentette: a nemzeti jelképek napja újabb kapocs lehet az elszakított magyar nemzettestrészek egyesítéséhez. Szerinte az ehhez kapcsolódó ünnepségek szervezésében kiemelt szerepe lehet a nemzetstratégiai kutatóintézetnek, amely elláthatja a nemzetegyesítés programjába illeszkedő emléknap határon túli összehangolását.

(tovább…)

A Fidesz folytatja a rezsicsökkentést – Németh Szilárd országgyűlési képviselő közleménye

2014. december 3. szerda

A kormány célja továbbra is az, hogy az energiaellátás Magyarországon legyen a legolcsóbb Európában

Fidesz.hu

A Fidesz folytatja a rezsicsökkentést - Németh Szilárd országgyűlési képviselő közleménye

A Fidesz elkötelezett a magyar családok terheinek csökkentésében. Az eddigi rezsicsökkentésnek köszönhetően több mint 300 milliárd forint maradt a családok zsebében. Az elért eredményeket már az Eurostat is elismeri.

Bebizonyosodott, hogy a 2013. január elseje óta tartó rezsicsökkentés eredményes volt, hiszen Európa legmagasabb energiaárai helyett ma a magyar családok fizetik az egyik legalacsonyabb energiaárat egész Európában. A Fidesz, ahogy ígérte, végre is hajtotta a rezsicsökkentést. A kormány célja továbbra is az, hogy az energiaellátás Magyarországon legyen a legolcsóbb Európában.

(tovább…)

A kormány elkötelezett a fogyatékkal élők iránt

2014. december 3. szerda

Mno

A kormány idén 86 milliárd forintot fordít a fogyatékkal élő emberek támogatására – közölte a kormányszóvivő kedden Debrecenben, a Fény Felé Alapítvány Kincsesláda kreatív stúdiójának átadásán.

Kurucz Éva elmondta: 2010 óta folyamatosan emelkedik a támogatás összege, novemberben több mint 114 ezer, fogyatékkal élő ember kapott ilyen címen ellátást. Hozzátette: jelenleg 80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik az országban, kétszer annyi, mint 2010 előtt. (tovább…)

Orbán Viktor: Európának esélye van rá, hogy újra sikeres legyen

2014. november 27. csütörtök

Hirado.hu

Orbán Viktor: Európának esélye van rá, hogy újra sikeres legyen

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európának megvan az esélye arra, hogy a következő öt évre megválasztott vezetéssel olyan politikát indítson meg, amellyel ismét tartósan sikeressé válhat a kontinens. A kormányfő Szöulban, a magyar tanszéket is működtető Hankuk Egyetemen tartott előadást Európa helyzetéről, jövőjéről, valamint a geopolitikai kihívásokról Magyarország és Európa egy változó világban címmel.

Szavai szerint az elkövetkező öt évre megválasztott és már hivatalba lépett európai vezetéssel a kontinensnek esélye van arra, hogy visszaszerezze versenyképességét, gazdasági növekedését és helyét a világgazdaságban.

(tovább…)