Orbán Viktor: Le kell számolni a drogmaffiával

Hirado.hu

Orbán Viktor: Le kell számolni a drogmaffiával

És “tisztázni kell, ki hol áll”, érvelt a kormányfő a 180 percben amellett, hogy a politikusokra, újságírókra, közbizalmi állást betöltőkre miért terjesztenék ki a drogtesztet. Az útdíjrendszer átalakításáról azt mondta, az a magyaroknak kedvező.

A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel kiemelte, hogy az autópályák használói az évi 41 ezer forint helyett 5 ezer forintért válthatnak majd matricát, míg az országon átutazók ebből kimaradnak. Az M0-sra és az autópályák fővárosi bevezető szakaszaira utalva megjegyezte: nem az agglomerációt adóztatják, hanem egy megyei matricarendszert vezetnek be, ami összességében a magyar embereknek jobb, mint a mostani. A miniszterelnök jelezte: igazat ad Bús Balázs óbudai polgármesternek, aki városi hídnak tartja a Megyeri hidat. Szavai szerint lehet azt a szakaszt másként kezelni, de erről majd a szerdai kormányülésen egyeztetnek. A költségvetésnek mindenesetre minden fillérre szüksége van, hiszen a 2015-ös büdzsé 2,4-2,5 százalékos hiánnyal tervez, azaz még mindig többet költünk a bevételnél.

Biztos hátországot az embereknek

A költségvetés egyértelmű szándéka anyagi biztonságot – munkát, jövedelmet, lakást, megtakarítást – teremteni a családoknak. Ma még nem tartunk ugyan itt, de a cél az, hogy mindenki biztos hátországot érezhessen a háta mögött. Ehhez az kell például, hogy a gyermekszegénység végre eltűnjék Magyarországról, a hároméves kortól működő óvoda ebben biztosan segít majd – hangsúlyozta a miniszterelnök. Elég szomorú – tette hozzá -, hogy a pénzügyi válság idején ezt az ország nem tudta megadni. Szó sincs egyébként arról, hogy ezek a kormányt népszerűsítő lépések lennének, hangsúlyozta Orbán Viktor, a kabinet ugyanis ezzel nem törődik. Nem népszerű, hanem jó miniszterek kellenek, akik megadják az embereknek a tiszteletet, elvégzik a munkát, és hozzák az eredményeket. A kormány legfontosabb feladatairól szólva a miniszterelnök hangsúlyozta: a nemzeti érdek politikáját ezután is folyamatosan támadni fogják, ezért figyelni és küzdeni kell, miközben belül nyugalmat kell teremteni, hogy a magyar emberek derűvel élhessék az életüket. A remény egyébként indokolt – tette hozzá -, mert egyre inkább dolgozzuk le történelmi hátrányunkat, gyorsabban növünk, mint az EU, jövőre pedig elindul az ország legnagyobb gazdasági terve is – hangsúlyozta a kormányfő a 180 percben.

Le kell számolni a drogmaffiával

Orbán Viktor a drogmaffia kiszorításának szándékával indokolta a drogteszt bevezetéséről szóló felvetést. A kormányfő a hazai drogmaffia növekedéséről beszélt, és aggodalmát fejezte ki az új szintetikus drogok megjelenése miatt. A kormány eldöntötte, hogy ebben a ciklusban megtisztítja a drogmaffiától Magyarországot – jelentette ki. Azzal magyarázta a politikusokra, újságírókra, közbizalmi állást betöltőkre kiterjesztendő drogtesztet, hogy aki drogot fogyaszt, arra nem lehet számítani a drogmaffia elleni küzdelemben, “tisztázni kell, ki hol áll”. Mindeközben a szülőknek segítséget kell adni, hogy gyermekeik ne váljanak áldozattá – fogalmazott, megjegyezve: lehetővé kell tenni, hogy szülői kérésre minden iskolában elvégezhető legyen a teszt.

Minden szomszédos országból érkezzék csővezeték

A kormányfő személyes stratégiájának nevezte a kormányfő, hogy minden szomszédos országból érkezzék csővezeték Magyarországra. Emlékeztetett arra, hogy volt már az ukrán válság miatt gázkrízis Közép-Európában, s ezzel szemben védekezni kell, ezért elementáris nemzeti érdek, hogy gáz Ukrajnát kikerülve is érkezzen Magyarországra. Kifejtette, hogy január 1-jén üzembe lép a szlovák-magyar gázvezeték, ami az első lehetőség, de a cső mérete miatt csak részleges megoldás, délről, Szerbia felől is szükség van ellátásra. A szomszédos országokkal való összeköttetésekre utalva a miniszterelnök kijelentette: lassan eljutunk oda, hogy Magyarország polgárai, családjai, háztartásai energiabiztonságban vannak. Ezt erősíti egyébként a paksi erőmű bővítése is, amelynek kapcsán a héten három szerződést is aláírtunk. Orbán Viktor azt mondta, ebben a tekintetben nyugodt, hiszen az oroszok néhány nappal korábban egy hasonló megállapodást kötöttek egy hasonló technológiájú erőműről a finnekkel – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában.

Forrás: Hirado.hu

Itt lehet hozzászólni !