Orbán Viktor: Magyarország meg tudja vívni a konfliktusait

Hirado.hu

Magyarország meg tudja vívni a konfliktusait

Nem akarunk gyarmat lenni, szeretünk a saját lábunkon állni – mondta a kormányfő. Orbán Viktor az M1 Az Este című műsorában leszögezte: olyan kül- és gazdaságpolitikát akar, mellyel megtarthatjuk azt a területet, ami a miénk, és tovább építhetjük kultúránkat. A gazdasági rendszernek olyannak kell lennie, hogy minden magyar ember úgy érezze, munkájának van értelme, és nem mások gyarapodnak belőle – tette egyértelművé.

A teljes interjút 22 órától, az M1 Az Este című műsorában láthatják.


A miniszterelnök szavai szerint Magyarországnak jó esélye van rá, hogy jó lapokat szerezzen a most újraosztott világgazdasági lapok közül. Orbán Viktor kijelentette: olyan kül- és gazdaságpolitikát kell folytatnunk, hogy azt a területet, ami a miénk, meg tudjuk tartani. És azt a civilizációt, kultúrát, amit több mint ezer év alatt felépítettünk itt, a Kárpát-medencében, folytatni tudjuk.

Olyan gazdasági rendszert építsünk föl, hogy minden magyar ember úgy érezze, hogy a munkájának van értelme, és nem mások gyarapodnak a munkájából. Mi nem akarjuk, hogy mások gazdagodjanak a mi munkánk eredményéből. Nem akarunk gyarmat lenni, szeretünk a saját lábunkon állni. Mi egy független és szuverén ország vagyunk. Nem ismerünk el magunk fölött semmilyen idegen hatalmat, és nem vagyunk kötelesek engedelmeskedni egyetlen külföldi ország akaratának sem – mondta a miniszterelnök.

Forrás: Hirado.hu

8 hozzászólás “Orbán Viktor: Magyarország meg tudja vívni a konfliktusait” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Édes Vezírem!
    Ne kend ránk a saját saradat!
    Veled van a probléma és nem Magyarországgal és a magyarokkal! 😛

  2. grün szerint:

    “Goodfriend kiutasítását készíti elő a kormány?”
    .
    Valamint a saját bukását?!
    Dőreség lenne az amcsiktól, ha találgatások szintjén kezelnének egy ilyen ügyet! 😛 😀
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20141223-goodfriend-kiutasitasat-kesziti-elo-a-kormany

  3. felix szerint:

    Lehet, hogy már eleget harácsoltak, mert addig mások munkájából gazdagodtak.
    Az is lehet, hogy az Uniós pénzeket a sajátjuknak tekintik.

  4. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  5. felix szerint:

    szemétláda!
    Én is szeretlek.
    Boldog karácsonyt.

  6. felix szerint:

    Nem irigylem az amerikai kormány. Abban a tudatban kell karácsonyozniuk, hogy Orbánnál kihúzták a gyufát.
    Egy nemzetnek sem kívánom ezt az érzést.

  7. grün szerint:

    Mindenkinek!
    Vegyétek és egyétek! Aki leül a Tv. elé jusson eszébe: “Ne azt figyeljék amit mondok, hanem azt amit csináltam eddig!” 😛 😀
    .
    “2014 a magyar gazdaság éve volt, többek között erről fogja tájékoztatni a népet Orbán Viktor az M1 Az Este című műsorában.”
    .
    http://propeller.hu/itthon/3038799-orban-22-00-tol-osztja

  8. grün szerint:

    “A korrupció csak amerikai fedősztori?!”
    .
    Mint nálad a magyar demokrácia Vezírem! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !