‘Kormány’ kategória archívum

Orbán Viktor: Készen állok a folytatásra

2015. december 13. vasárnap

Magyar Idők

Orbán Viktor: Készen állok a folytatásra

Orbán Viktor kormányfő készen áll arra, hogy két év múlva – ha meglesz a bizalom – vezesse a Fideszt és szövetségeseit a választási kampányban, és győzelem esetén folytassa a munkát a kormány élén. A miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke ezt a több mint egy órás, több helyen személyes hangvételű beszédében közölte a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán, Budapesten, a Hungexpón, ahol bejelentette azt is: 5 százalékra csökken a lakásépítés áfája. Buzdított továbbá a betelepítési kvóta elleni petíció aláírására, és sürgette a visszatérést a demokratikus Európához.

Orbán Viktort – aki 2003 óta a Fidesz elnöke, korábban pedig 1993 és 2000 között is ő állt a párt élén – az 1177 érvényes szavazatból 1174 vokssal választották újra pártelnökké a küldöttek.
„30 éve itt vagyunk (…), és a következő 30 évben is itt leszünk”

(tovább…)

Németh Szilárdot a Fidesz alelnökévé választották

2015. december 13. vasárnap

Csepel.hu

nszalelnok

December 13-án a Fidesz XXVI. kongresszusán Németh Szilárdot a párt egyik új alelnökévé választották.

A megválasztása után elhangzott beszédet az alábbiakban olvashatják: (tovább…)

Bontják a pécsi magasházat

2015. december 12. szombat

Index, Pécsi Újság

Tényleg bontják a pécsi magasházat

26 év várakozás után elkezdték a pécsi magasház bontását. Az épületet 1989-ben életveszélyessé nyilvánították, azóta üresen állt, de a bontás egészen mostanáig nem indult el a zavaros tulajdonjogi viszonyok és a házat érintő, folyamatban lévő peres ügyek miatt.

A ház bontásáról szeptemberben született végleges döntés, a munkára 1 milliárd 256 millió forintot tett félre a kormány a központi költségvetésből.

(tovább…)

Ez Orbán igazi sikertörténete

2015. december 11. péntek

Válasz.hu

Ez Orbán igazi sikertörténete

Hevesen támadták érte, érzéketlennek, kegyetlennek írták le a bevezetett reformokért. A számok azonban azt jelzik, ez az Orbán-kormány igazi sikertörténete.

Csökkentették a segély és a közmunkásbér összegét, miközben közmunkára kötelezték a szegény embereket. A baloldal szerint ennél szegényellenesebb intézkedést nem hozhatott volna az Orbán- kabinet. Az alábbi bonyolultnak látszó ábra viszont azt jelzi, hogy a program eredményes, 188 ezerrel kevesebb a szegény, mint 2013-ban volt. Nézzük, mi a siker receptje.

(tovább…)

Nemzetközi szabályokat is sért a kötelező kvóta

2015. december 8. kedd

EchoTV

echo1207

Minél több aláírás gyűlik össze, annál nagyobb a kormány mozgástere. Így kommentálta a kvótarendszer elleni kampányt Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az Echo Tv Híróra című műsorában. A politikus kiemelte: az országot csak az emberekkel, közösen képes megvédeni az állam.

Németh Szilárd a fellebbezést bíráló ellenzékkel kapcsolatban hozzátette: a kvótarendszerrel kapcsolatos, felülvizsgálati kérelmek a nemzetközi szervezetek szabályai szerint, azok formai követelményeinek megfelelően kerültek a bírák elé.

EchoTV

Működik az összefogás

2015. december 6. vasárnap

Fidesz.hu

mukodikazosszefogas

Szombat estig több mint 1 millió 300 ezer ember írta alá a Fidesz kötelező betelepítési kvóta elleni kezdeményezését – jelentette be Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese aláhúzta, a nemzeti konzultáció során kiderült, a magyar emberek értik, mi zajlik Európában. Nem egy migrációs vagy bevándorlási válságról van szó, hanem Európa, és benne hazánk szervezett megszállása zajlik – fűzte hozzá. (tovább…)

Orbán: van némi puskapor a levegőben

2015. december 4. péntek

Híradó.hu

ov1204

Meg kell védeni az Európai Unión belüli szabad mozgás jogát, a visegrádi négyek ezért fogtak össze – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Orbán Viktor a 180 percben elmondta: a Schengen barátai nevű csoporthoz várják mindazon tagállamok csatlakozását, amelyek szintén elutasítják, hogy a mostaninál kevesebb országra korlátozzák a schengeni övezetet. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vezetői tegnapi prágai találkozójukon egyetértettek abban, hogy a mini Schengen létrehozása helyett a külső határok védelmére kell összpontosítani.

Van némi puskapor a levegőben, néhány ország ugyanis azt a tanulságot vonta le a menekültválságból, hogy a szabad mozgást szűkíteni kell, ezek le akarják választani magukról a közép-kelet európai államokat, ami magyar szempontból teljesen elfogadhatatlan, hiszen mi voltunk például az egyetlenek, akik megvédtük Schengen külső határát – jelentette ki a 180 percben a miniszterelnök. Sajnos azonban, rendre előbukkan az EU-ban az a gondolat, hogy ha baj van, akkor kevesebb tagállammal jobban mennének a dolgok, ezért is alakították meg csütörtökön Prágában a V4-ek (Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia) a “Schengen barátai” kört, hogy szervezetten léphessenek fel a saját mozgási szabadságuk megvédése érdekében.  (tovább…)

Így támadta hátba titokban Fischer Iván a saját országát

2015. december 3. csütörtök

Válasz.hu

Így támadta hátba titokban Fischer Iván a saját országát

Az amerikai külügyminisztérium egy bírósági ítéletnek eleget téve nyilvánosságra hozta Hillary Clinton volt tárcavezető, jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns 2011 és 2013 közötti levelezését, amelyet a kormányzati fiók helyett egy magánszerveren keresztül bonyolított le. Aranybánya!

Az ember azzal kezdi, hogy megnyitja az amerikai külügyminisztérium adatközlő oldalát. Ezt itt. Aztán elkezd keresgélni. És megtalálja Fischer Iván levelét, melyet a karmester a Clinton család bizalmas tanácsadóján, Vernon Jordan ügyvéden keresztül juttatott el 2011-ben az akkori külügyminiszternek. Két nappal azelőtt, hogy Hillary Clinton Budapestre látogatott volna. (tovább…)

Javuló tendencia: kevesebb embert fenyeget a szegénység

2015. december 3. csütörtök

VG.hu, KSH, Csepel.info

Javuló tendencia

A magyar háztartások jövedelmi helyzete összességében javult 2014-ben – derül ki a KSH friss adataiból. Az egy főre jutó éves nettó jövedelem 4,8 százalékkal haladta meg az előző évit. Mindez egy főre vetítve átlagosan 5,0 százalékos reáljövedelem-növekedést jelent. Ezzel megszilárdult a javuló tendencia, és csökkenni kezdtek a társadalmi különbségek.

Az ezredfordulót követően a tömeges elszegényedés a Gyurcsány kormány 2006-os megszorításaival vette kezdetét. A 2008-as világgazdasági válság és az újabb megszorítások tovább rontottak a helyzeten: végül már a magyar társadalom háromnegyede élt anyagi nélkülözésben. Az uniós tagállamokhoz viszonyítva azonban mostanra Magyarország a tartós jövedelmi szegénységi arány tekintetében az átlagnál kedvezőbb helyzetben van, és a tartós és relatív jövedelmi szegénységi arány viszonyszáma is megközelíti az átlagot. Még így is minden harmadik magyarnak vannak komolyabb anyagi problémái.
(tovább…)

Az év emberének választották Orbán Viktort

2015. december 2. szerda

 Hirado.hu

Az év emberének választották Orbán Viktort

A mértékadó Politico magazin európai kiadása 28 olyan személyiséget válogatott össze, akik leginkább meghatározzák Európát, és érdemes rájuk figyelni. A lista élén a magyar miniszterelnök szerepel.

Orbán Viktort nem lehet nem észrevenni. Vagy szeretik, vagy elutasítják, középút nincs – jegyzik meg a szerkesztők a különkiadásban. A szerzők álláspontja szerint a magyar miniszterelnök politikája a határzár bevezetéséről határozta meg az európai országok vitáját arról, hogyan kell kezelni és megállítani a bevándorlási hullámot. „A nemzetállamok felelőssége határaik védelme. Egy államnak meg kell védenie a saját határait, nem hiszek az európai megoldásokban” – idézi őt a lap, azt is kiemelve, hogy „morális imperalizmusnak” nevezte Orbán Viktor azt, amikor Németország egyoldalúan megnyitotta a határait a migránsok előtt.

(tovább…)