Az ellenzéki szavazók elsöprő többsége egyetért a kerítéssel

HVG, Mandiner

Megnyitná Csepelt a migránsok előtt a parlamenti képviselő

Hiába sulykolta a ballib sajtó, hogy a migránsok csak a háború miatt menekülnek a leggazdagabb államokba, összeszedik maguk után a szemetet és kizárt, hogy terroristák legyenek közöttük: a tények egyre inkább mást mutattak

Már a teljes népesség 87 százaléka egyetért a fizikai határzár építésével, az elmúlt hónapokban az egyébként ellenzéki érzelmű polgárok körében is nagymértékben nőtt a határzár támogatottsága – derül ki a Medián HVG számára készült felméréséből. A társadalomban erősödnek a menekültekkel, idegenekkel kapcsolatos ellenérzések, miközben az összeesküvés-elméleteknek is egyre több híve akad – mutat rá a kutatás.

A gazdasági helyzet, a munkanélküliség, a menekültügy a legfontosabb társadalmi probléma a lakosság szerint a Medián közvélemény-kutatása alapján. A HVG számára készült felmérésből az is kiderül, a „félelem” szóról a válaszadók 23 százaléka rögtön a terrortámadásokra, a migránsokra asszociált, további 9 százalék pedig a háborúra. A menekültválság mint fenyegetés a betegségek, a bűnözés vagy az elszegényedés problémáját is háttérbe szorította.

A Medián kutatása szerint a melegek és a zsidók megítélése nem változott számottevően a magyar társadalomban. Az itt élő színes bőrűek számát korlátozni kívánók aránya azonban egy év alatt 47-ről 60 százalékra, a menekültek befogadását elutasítóké 66-ról 83 százalékra nőtt. A Magyarországon élő nemzetiségekkel kapcsolatos szimpátiaindexben az arabok pontszáma 12 év átlagában 38 pont volt, most novemberben már csak 30, a „feketéké” pedig 42-ről 37-re csökkent.

Javul a kormány megítélése

A kutatás arról is beszámol: a közvélemény leginkább a rendőrség munkájával van megelégedve, a legelégedetlenebb pedig a baloldal és az Egyesült Államok szerepével. A magyar kormány megítélése az ősz eleje óta javult, miközben a civil szervezeteké és Németországé valamelyest romlott.

Az igazi kérdés a Medián kutatása alapján már egyre kevésbé az, hogy támogatja-e a társadalom a kormány menekültpolitikáját (hiszen ebben széles a konszenzus), hanem inkább az, hogy a menekültek távol tartására milyen eszközök megengedhetők.

Ellenzékiek is egyetértenek a határzárral

A társadalomban jelentősen növekszik az uniós menekültkvótával szembeni ellenérzés is, miközben a fizikai határzárral az elsöprő többség egyetért. A szeptemberi 68 helyett novemberben már a teljes népesség 87 százaléka értett egyet a fizikai határzár létesítésével. A két jobboldali párt szavazói eddig is támogatták a határzárat, a mostanra meggyőzött, „átállt” szavazók nagy része a kerítésügyben a baloldaliakhoz sorolható. Az ellenzéki választók körében a kerítés támogatottsága több mint 30 százalékponttal emelkedett, annak ellenére, hogy a Medián által ezzel kapcsolatban feltett kérdés tartalmazta az utalást a kormány szerepére is.

A menekülthullámmal kapcsolatban egyre támogatottabbak a lakosság körében az összeesküvés-elméletek, különösen az USA, Izrael vagy éppen Soros György szerepét emelik ki sokan a témával kapcsolatban, ráadásul már a baloldali szavazók körében is növekszik az Amerikával kapcsolatos összeesküvés-hívők aránya.

Forrás: HVG, Mandiner

 

34 hozzászólás “Az ellenzéki szavazók elsöprő többsége egyetért a kerítéssel” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “Az ellenzéki szavazók elsöprő többsége egyetért a kerítéssel”
    .
    Nosza! Akkor folytasd tovább Viktor! 😀 😛

  2. Lovas szerint:

    A bérfórumozó Felix, Grün kivételek. Ők csak otthon mondhatják ki, hogy egyetértenek a kerítéssel, a fórumon a pártért (meg a hozzászólási díjért) kell teljesíteni.

  3. felix szerint:

    Lovas!
    Mit látsz a parkolóban.
    Oda is éppen ekkora ökörséget írtál.

  4. Grün Izidor szerint:

    Lovas!
    “Nosza! Akkor folytasd tovább Viktor!
    Mi ez, ha nem a kerítéssel egyetértés jele?! 😀 😛

  5. felix szerint:

    Nagyapopónak.
    Rémlik valami?
    “Aki befogad titeket, engem fogad be és aki engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött.,” Jézusról , fognak beszélni templomokban karácsonykor. Talán a fenti idézet is szóba fog kerülni. ( Máté 10,40) Vajon szembe tud-e valaki nézni a ténnyel, hogy december 16-án Debrecenben bezárták a menekültszállót? Hogy még annyi menekültet sem segít intézményrendszerünk, mint Horn Gyula minisztersége idején?

  6. felix szerint:

    Egy kis humor, ha már ennyire jól mennek a dolgok.
    3 órája
    – Jó reggelt kívánok, vizsgálatra jöttem.
    – Jó reggelt. Időpontja van?
    – Persze. Márciusban foglaltam, de csak most tudtak fogadni.
    – Nem kell úgy rohanni, főleg nem a maga korában! No. Aztán poharat hozott?
    – Poharat? Minek?
    – Hát, a mintavételhez. Mindenkinek hoznia kell magával!
    – Hát, nekem nem szólt senki.
    – Akkor, bizony, a labor kilőve. Mire jelentkezett még?
    – Kardiológia.
    – Jajj, hát az nem lesz egyszerű, tetszik tudni, a lift nem jár, a lépcső pedig életveszélyes, szóval, ha nincs magánál létra, akkor nem tud felmenni a másodikra.
    – Szóval létra is kellett volna.
    – Bizony! No, meg ha feljut, akkor elemek a gépbe!
    – Elemek?
    – Aha, legalább négy.
    – Értem. Mondja, röntgen van?
    – Kikapcsoltuk.
    – Belgyógyászat?
    – Nincs elég gumikesztyű.
    – Akkor sebészet?
    – Szike is kellene.
    – Feladom, maguk győztek! Legközelebb hozok poharat, kesztyűt, elemet és létrát is! Jó lesz?
    – Remek! Augusztusban van is szabad hely, de ne felejtsen el orvost és ápolót is hozni, mert abból van ám a legnagyobb hiány!

  7. Lovas szerint:

    Ezt szeretnétek felix.

  8. felix szerint:

    Ez van, de a párthűséged miatt nem veheted észre.
    Csak a hecc kedvéért kívánom, hogy szükséged legyen rá.

  9. felix szerint:

    Keressek még nagyokos?

  10. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Kovács néni!
    Jövő szerdán megcsináljuk a csípő protézisét, éleztessen meg néhány konyhakést és a bárdot!
    Esetleg ha tud egy aneszteziológust is szerezni azt beszámítjuk 20%-on! 😀

  11. Grün Izidor szerint:

    Lovas!
    Nem szeretnénk!
    Ezt kell szeretni mert ez van!

  12. ebihal szerint:

    Csak a Median vezetője azt is hozzáfűzte, hogy ez alapvetően a kormány uszító
    politikájának tudható be!

  13. Ki tudja? szerint:

    Bár nem ez a téma!
    Akkor az általánosítás ellen írom a tapasztalat alapján.
    János kórház: két órás műtét, éjjel nappal készenlét az orvosok, a nővérek, az asszisztencia részéről. Az Osztályt vezető tanár úr, szombat, vasárnap, ünnepnap (pünkösdkor is!) minden reggel egyedül 6:45-kor végig vizitelt, majd 10 órakor a “szakmai stábbal,” az első műtét után. Naponta 9-16-ig műtét kicsi, nagy, közepes, ahogyan a helyzet megkívánja! 3-5/naponta! Közben 14 órakor ismét vizit, amíg az asszisztencia felkészíti a következő beteget a műtétre! Napközben az osztályos orvos fut a műtőbe leletekkel együtt bemosdani a műtéthez. S ez így megy napról napra! Műtét utáni harmadik napon két orvos és négy fős asszisztencia küzd az életemért két és fél órán át. E közben mentősök, mentőorvos, röntgen stb-stb. megfeszült és elkötelezett hivatásuk csúcsán cselekszenek, egy fillér plusz nélkül. Sikerült nekik!!! Hála a Mindenhatónak. Oly annyira, hogy másnap reggel kedvenc NŐVÉREM egyike kezdett. Mire én, tegnap este majd bele haltam, hogy nem tetszett bent lenni, annyira hiányzott! Ráadásul kifejezetten csinos, s nagyon toppon volt szakmailag, pedig csupán 38 éves volt!!!
    Azt gondolom válasz lehet azoknak, akik annyira képesek becsmérelni azokat az EÜ-s dolgozókat, akik nem kis elhivatottsággal végzik munkájukat. Nem tudom mit tennének azok, akik annyira képesek szapulni azokat, akik annyi mindent megtesznek értünk, még akkor is, ha a körülményeik nem mindenkor világszínvonalúak?

  14. felix szerint:

    Ki tudja?
    Minden tiszteletem azoknak akik hivatás tudatból még életben tartják ezt a “romhalmazt”.

  15. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x!
    – tovább kellene képeznie magát, hogy képes legyen különbséget tenni a menekült és a bevándorló között
    – stílusosabb lenne, ha a Talmudból idézne, kevesebbet tévedne
    – nem kell az összes médiaszemetet ide söpörni
    – Horn alatt a menekülteket táborokba zárták, most bezárták a táborokat
    További jó kaparászást!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. felix szerint:

    Nagyapopó!
    Sajnálom, hogy szinte semmit sem vagy képes felfogni és értelmezni.
    A szalonzsidózáshoz nem kell ész.
    Sajnos közted és a témák között az agyad a legnagyobb akadály.

  17. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Egyéb röfögés?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. felix szerint:

    A tiéden kívül semmi.

  19. Vazulnéni szerint szerint:

    Felix itt az enyém is: ideje abbahagynod a” menekültezést “ugyanis ezek nem menekültek hanem gazdasági bevándorlok ,mivel több biztonságos országon is átkelnek és válogatnak a célországok között (innen pár ezer kilométerrel még menekültek itt már csak bevándorlók)Nem fogadják el törvényeinket (nem csak Magyarországét) nem hajlandók regisztrálni,ujjlenyomatot adni,nagykorúak kiskorúnak hazudják magukat,letagadják identitásukat…stb pedig ezek dolgok nem veszélyeztetik az életüket.Saját törvényeiket vezetik be a befogadó országban ,párhuzamos társadalmakat hoznak létre ennek minden következményével együtt (kulturális,területi,biztonságpolitikai) Ha befogadsz ilyen embereket szedd le a keresztet a falról ha van ,mert sérti őket és tedd fel Angéla Merkel képét helyette azt szeretik (még) ,Dávid csillagot is szed le ha az van.Orbán Viktornak nincs miért szégyenkeznie egyedüliként megvédte Európa ezen határszakaszát (és Magyarországét is egyúttal) Egy közösségnek (értsd népnek,országnak) joga van dönteni arról, kivel él és kivel nem,és ezért nem gonosz fasiszta,retardált rasszista ,antikeresztény.,vagy hasonló .

  20. Vazulnéni szerint szerint:

    Folytasd tovább Viktor!

  21. felix szerint:

    Vazulnéni!
    Az a baj, hogy se te se a vén pöcs nem értitek.
    Azért írok menekülteket, mert csak azokat kell befogadni.
    Tudod a többit elbírálás után ki lehet toloncolni.
    Tehát én jól használom a fogalmat és soha sem keverem mással.
    A regisztrálás és a menekült kérelem éppen azt szolgálná, hogy a csak a menekültek kapjanak védelmet.

  22. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Konrád György a New York Times cikkében, amiben Orbán Viktor menekültellenes politikájának uniós befogadásáról írnak. Ettől függetlenül továbbra is úgy tartja, hogy Orbánnak volt igaza Merkellel szemben a menekültkérdés kezelésével kapcsolatban, még ha fáj is bevallania. Konrád szerint amíg az unió képtelen volt közösen megoldást találni a problémára, addig Magyarország bölcsen lezárta a határait. Konrád most szólalt meg másodjára az ügyben.
    Később a cikk arra is kitér, hogy az unió által folyamatosan támadott orbáni megoldás szép lassan a normává vált, és ezzel a magyar miniszterelnök nagyon is tisztában van. A cikkben Krekó Pétert, a Political Capital elemzőjét is idézik, miszerint az európai norma a menekültkérdésben egyre inkább az Orbán által képviselt értékek felé mozdul. Erre jó példa a legutóbbi lengyel választás, a francia szélsőjobb erősödése és a menekülteket támogató politikai hozzáállás lassú összeomlása.
    Az unió tehetetlenségét emelte ki Gyarmati István volt nagykövet is a cikkben. Szerinte a szélsőjobb és az orbáni politika népszerűsége mind annak köszönhető, hogy az alapvető jó szándékot helyezték az ésszerű politizálás elé. A szélsőjobb azért is lett ennyire erős, mert a baloldal maradéka és a moderált közép válaszai a kérdésre hibásak voltak, a valóság ezeknél sokkal kellemetlenebb.
    Konklúzióként Kovács Zoltán kormányszóvivőt idézik, aki lenyűgözőnek nevezi az európai naivitást, és arra emlékeztet, hogy amikor a Fidesz a maga módján jelezte a menekültkérdéssel járó a veszélyeket, akkor ostobáknak, xenofóboknak és náciknak állították be őket, de végül kiderült, hogy nekik lett igazuk.”

  23. felix szerint:

    Az Unió képtelen volt útját állni a Magyarországon átengedett ás átszállított. Busz “állomások” követték a kerítés vonalát.

  24. felix szerint:

    átszállított tömegnek.

  25. Tarjányi László szerint:

    “Orbán Viktornak nincs miért szégyenkeznie egyedüliként megvédte Európa ezen határszakaszát (és Magyarországét is egyúttal)”

    A rendőrök védték meg a határt, akiktől most visszakérik a pénzt! Miért nem a fideszes oligarcháktól kérik vissza?

  26. GONDOLKODÓ! szerint:

    Az “átszállítás azok után kezdődött,” amikor Merkel asszony tárt karokkal országnak, világnak megadta a vezényszót, mindenkit befogadnak, gyertek keblemre! Szelfitek sokasága látott napvilágot!!! Az egyik brüsszeli tanácskozáson a ME. “elejtette,” hogy elképzelhetetlen a kiváló német hírszerzés ekkorát tévedne, ne tudták volna, mekkora áradat van “készenlétben” nyugatra történő áramlás tekintetében. Tehát a ME. és stábja, jól ítélte meg a várható fejleményeket, ennek alapján a megoldásnak is többször hangot adott. S lám Konrád Gy. nyilatkozatát is, aki köztudottan nem kedveli a ME.-t.

    S mi történik most? A németek elkezdték a fentiek ellenére, “visszatoloncolni” az emberek tömegeit!
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20151221-menekult-nemetorszag.html

  27. felix szerint:

    Először 40 000 szírről, majd minden szírről volt szó.
    Ennek teljesítéséhez regisztrálni és szűrni kellett volna az embereket.
    A szírek menekülteknek számítanak, ezért ők amúgy is menekült státusz kaptak volna az Unióba.
    Nem kell minden megkajolni.

  28. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Erre jó példa a legutóbbi lengyel választás, a francia szélsőjobb erősödése és a menekülteket támogató politikai hozzáállás lassú összeomlása.
    Az unió tehetetlenségét emelte ki Gyarmati István volt nagykövet is a cikkben. Szerinte a szélsőjobb és az orbáni politika népszerűsége mind annak köszönhető, hogy az alapvető jó szándékot helyezték az ésszerű politizálás elé. A szélsőjobb azért is lett ennyire erős, mert a baloldal maradéka és a moderált közép válaszai a kérdésre hibásak voltak, a valóság ezeknél sokkal kellemetlenebb.”

  29. ebihal szerint:

    Merkel csak a szírekről nyilatkozott. Normális együttműködés esetén a magyar kormány-
    nak illett volna visszakérdezni, és tájékoztatni arról, hogy gyakorlatilag képtelenek
    vagyunk szelektálni ezeket az embereket. Ehelyett a kormány kapva kapott az alkalmon
    és küldte tovább a migránsokat ellenőrizetlenül. Jó lenne, ha nem csak szemezgetnél
    a történtekből!

  30. Grün Izidor szerint:

    “Éles váltást hajtott végre a menekültekről szóló kormányzati kommunikációban szerdán a belügyminiszter, amikor elárulta, hogy a horvát határon érkező menekültek nagy részét nem regisztrálták.”
    .
    Azt hittük, hogy ők azt hiszik, hogy mi azt hisszük…….?! 😀
    ,
    http://hvg.hu/itthon/20151001_Pinter_Regisztracio_nelkul_ment_at_Magyar

  31. felix szerint:

    Grün Izidor!
    Hiába mondta. A birkái ennek ellenére nem vesznek róla tudomást.

Itt lehet hozzászólni !