‘Kormány’ kategória archívum

Kinyílt a bicska Klinghammer zsebében

2016. február 14. vasárnap
MNO
Kinyílt a bicska Klinghammer zsebében
Támogatja az iskolák központosítását, a tüntetéseket teljesen értelmetlennek tartja, a gyerekek túlterheltsége miatt szerinte a pedagógusok tehetők felelőssé, az oktatási rendszer ellen tiltakozók mozgalmára pedig rátelepszik a politika – többek között ezekről beszélt Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkár.

Az akadémikus közölte, a pedagógus-szakszervezetek követeléseikkel a tanárok ellen fordítják a társadalmat, de az emberek véleményalkotó képességéről is sarkos az álláspontja, úgy vélte ugyanis, többségük másoktól átvett, készen kapott véleményeket szajkózik. A földrajztudós kifejtette, hogy annyi értelme van politikusokkal érdemi szakkérdésekről vitázni, mint süldő malacokkal pocsolyában birkózni.

Az ellenzék újabb zseniális húzása: nem fogod kitalálni mi az

2016. február 10. szerda

Spiler blog, Csepel.info

godzilla

Mit összegondolkozhatott a sok értelmiségi a páholyokban, hogy végre valami épkézláb támadást vezessenek a CSOK ellen. Persze lehet, hogy csak síelni vagy szánkózni voltak. Mindenesetre megérkeztek és megszülettek „Az Érvek”, hogy miért rossz a CSOK az embereknek, és miért dönti be magyar gazdaságot.

A Spiler blog írását az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. (tovább…)

Visegrád újra a térképen

2016. február 9. kedd

Magyar Idők

Visegrád újra a térképen

Nem vitathatjuk, hogy a visegrádi együttműködés új lendületet kapott a menekültválsággal. A V4 eredeti célkitűzése az volt, hogy elősegítse a közép-európai országok csatlakozását az Európai Unió­ba és a NATO-ba.

Miután ez sikerült, a fórum fennmaradt ugyan, sőt, a más kelet-európai országokkal való együttműködés formájában egy-egy csúcstalálkozó erejéig bővült is, de létezése eredeti értelmének elvesztésével dinamikáját is elveszítette. A közép-európai országok összefogásának ártottak Lengyelország nagyhatalmi ambíciói és a magyar–szlovák kapcsolatok látványos romlása is, amelyhez egy Ján Slota nevezetű szlovák nacionalista politikus mellett az előző baloldali magyar kormány is hathatósan hozzájárult.

(tovább…)

A legfontosabb a biztonság garantálása

2016. február 9. kedd

Fidesz.hu

A legfontosabb a biztonság garantálása

Az európai politikusok jelentős része még mindig bevándorláspárti politikát folytat, ezzel szemben a szakma arra figyelmeztet, hogy a kontinensnek egyre növekvő terrorveszélyhelyzettel kell szembenéznie – hangsúlyozta Németh Szilárd az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülését követően.

A bizottság fideszes alelnöke keddi sajtótájékoztatóján aláhúzta, az illegális migráció és a terrorveszélyhelyzet kezelésében Európában nincs meg a szükséges összefogás. Németh Szilárd szerint a legnagyobb probléma, hogy nincs összhang a szakmai szervezetek és az európai politikusok között.

(tovább…)

Orbán Viktor 28-án értékeli az évet

2016. február 8. hétfő

Magyar Idők

Orbán Viktor 28-án értékeli az évet

Orbán Viktor idei évértékelő beszédét február 28-án, 15 órakor a Várkert Bazárban tartja – értesült a Magyar Idők.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly is a Várkert Bazárban tartotta az évértékelő beszédét.

(tovább…)

Orbán Viktor: Terrortámadásra készülnek Magyarország ellen

2016. február 5. péntek

Magyar Idők

Orbán Viktor: Terrortámadásra készülnek Magyarország ellen

Ezért van szükség arra, hogy az állam megakadályozhassa, hogy a terrorveszélyből terrorcselekmény legyen – mondta a kormányfő a 180 percben. Hozzátette: az európai baloldal továbbra sem hajlandó észre venni az Európára leselkedő veszélyeket.

Információk vannak arról, terrortámadásokat készítenek elő magyar emberek ellen, ezért van szükség az alkotmánymódosításra, arra, hogy a kormányok megakadályozhassák: a terrorveszélyből terrorcselekmény legyen – jelentette ki a miniszterelnök a 180 percben. Hozzátette: Magyarország eddig ügyesen védte meg magát, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell folyamatosan védekezni. Tény, hogy óvatosan kell eljárni, a szabadságjogokat nem szabad korlátozni, de elsődleges az emberek biztonsága – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában.

(tovább…)

Megnyílt az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázata

2016. február 4. csütörtök

Fidesz.hu

Megnyílt az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázata

Nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékkal élők vehetnek részt a szociális üdülésben -hangzott el Novák Katalin és Guller Zoltán sajtótájékoztatóján.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról tájékoztatott, a mai naptól kezdve lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatára. Novák Katalin emlékeztetett rá, a programnak két fő eleme van: a szociális üdültetés, valamint az Erzsébet-tábor.
(tovább…)

Ameddig Fidesz-kormány van, marad a rezsicsökkentés

2016. január 31. vasárnap

Hirado.hu

Ameddig Fidesz-kormány van, marad a rezsicsökkentés

És akár két számjegyű is lehet – mondta Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus arról is beszélt, elítéli a G. Fodor-írást, megérti azokat, akik felháborodtak a 888.hu cikkét olvasva, de ugyanilyen reakciókat vár tőlük, amikor Orbán Viktor és családja a célpont.

Ameddig Fidesz-kormány van, marad a rezsicsökkentés, amely akár két számjegyű is lehet – mondta kérdésre válaszolva Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő más témában tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus elmondta: a három éve kezdett rezsicsökkentést az árszabályozás után immár piaci eszközökkel kell folytatni, erre a maga részéről lát is lehetőséget. Mint mondta, egyelőre nem akar százalékokról beszélni, de akár két számjegyű is lehet a rezsicsökkentés. Az áram esetében Paks II. a meghatározó – fűzte hozzá.

(tovább…)

Veszély esetén gyorsan kell reagálni

2016. január 28. csütörtök

Fidesz.hu

 

sajtotaj_nemethszSem többet, sem kevesebbet nem kívánunk a kormánynak biztosítani, mint ami a legtöbb európai országban már bevett gyakorlat: teljesen természetes, hogy akár a katonák is bevethetőek a terrorveszély elhárítására – fejtette ki Németh Szilárd csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A képviselő kijelentette, a Fidesz határozott álláspontja, hogy a legfontosabb megelőzni a terrorcselekményeket, valamint az ország gyors reagálása. (tovább…)

Soha nem látott fejlesztések lehetnek Csepelen az Olimpiával

2016. január 27. szerda

Búcsút inthetünk a vidékies jellegnek

Magyar Hírlap, Csepel.info, Origo

Eszak Csepel Olimpia

Elfelejthetik a csepeliek a tízperces várakozást és az átszállásokat a HÉV-nél: kétpercenként járó villamos viszi majd be egyenesen a pesti és a budai belvárosba a kerület lakóit. Megépül a több évtizede ígérgetett Galvani híd, amellyel radikálisan javul a közúti közlekedés. Észak-Csepelen olimpiai fejlesztések lesznek: mindezzel teljesen megszűnik Csepel jelenlegi, inkább vidékies jellege. Az ingatlanárak megugranak, így minden lakástulajdonos csepeli gazdagabb lesz, de többet is kell majd fizetni egy itteni házért vagy lakásért.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyan csak jövő szeptemberben dönt arról, hogy Budapest, Los Angeles, Párizs és Róma közül melyik város rendezheti a 2024-es nyári játékokat, a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén határozhat a magyar pályázat alapját képező helyszín-kiválasztási javaslatról. (tovább…)