‘Kormány’ kategória archívum

Orbán Viktor: Jogunkban áll megválasztani, kivel akarunk együtt élni

2016. április 25. hétfő

Magyar Idők

Orbán Viktor: Jogunkban áll megválasztani, kivel akarunk együtt élni

A magyar kormánynak nem áll módjában olyan népmozgásokat támogatni, amelyek az alaptörvény nemzeti hitvallásában vállaltakkal ellentétes eredményre vezetnek, „ilyen politikát sem a törvényhozás, sem a kormány alkotmányosan nem gyakorolhat” – mondta.

Kiemelte: a Schengen 2.0 akcióterv megalkotásával is a magyar polgárok biztonságának megóvása iránti alkotmányos kötelezettségének tett eleget a magyar kormány. A külső határokat meg kell védeni, azok eljárását pedig, akik Európába akarnak jönni, az unión kívül, zárt, őrzött körülmények között kell elvégezni – erősítette meg a kormányfő.

(tovább…)

Magyarország egy felívelő korszak éveit éli

2016. április 22. péntek

 Fidesz.hu

Magyarország egy felívelő korszak éveit éli

Magyarország egy felívelő korszak éveit éli, 2017-ben is lehet egy lépést tenni előre – mondta a következő évi költségvetésről Orbán Viktor miniszterelnök.

A bérek minden évben nőnek, a munkanélküliség folyamatosan csökken, 25 éve nem dolgoztak annyian, mint most, és “mindezt nem hitelből értük el”, sőt az ország visszafizette az IMF-EU-kölcsönt – közölte a kormányfő pénteken a Kossuth Rádióban, megemlítve továbbá az adók csökkenését és a nyugdíjak értékének emelését.

(tovább…)

A baloldal cinizmusa nem ismer határokat

2016. április 19. kedd

Fidesz.hu

1461069051-img7396

Jól látható, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány cinizmusa, pofátlansága és képmutatása az egekig ér – fogalmazott Németh Szilárd sajtótájékoztatóján kedden.

A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, mindig van új a nap alatt, akár az oktatást, egészségügyet, rezsicsökkentést, akár az állami vezetők, miniszterek, államtitkárok gépkocsi használatát vizsgáljuk a baloldali kormány idején.  (tovább…)

KLIK: nem kényszeríthetők sztrájkra a pedagógusok

2016. április 19. kedd

Magyar Idők

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) arra hívja fel a figyelmet, hogy a pedagógusok nem kényszeríthetők sem arra, hogy részt vegyenek a szerdai oktatási sztrájkban, sem pedig arra, hogy távol maradjanak tőle.

A Klik az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, hogy azok az intézmények, illetve helyi sztrájkbizottságok, amelyek bármilyen „nyomás alá helyezik” a tanárokat, megszegik a kötelezően megvalósítandó még elégséges szolgáltatásról és gyakorlatáról szóló, a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága közötti megállapodást. (tovább…)

Tízpontos akcióterv a migrációs válság kezelésére

2016. április 16. szombat

Kormány.hu

ov

A magyar miniszterelnök a CDI lisszaboni tanácskozásán ismertette tízpontos javaslatát a migrációs válság kezelésére. Ez egy válaszreakció az Európai Unió elhibázott javaslatára.

A kormány álláspontja szerint a bevándorlási válság megoldásához meg kell védeni a határokat, ezért a kabinet a schengeni rendszer megerősítésére tesz javaslatot. Európa számos kormánya szerint a gazdasági és demográfiai problémákra megoldás lehet a bevándorlás. Mi ezt vitatjuk, és azt gondoljuk, hogy az erről szóló döntésnek nemzeti hatáskörben kell maradnia. (tovább…)

Jövőre újabb élelmiszerek adója csökken

2016. április 14. csütörtök

Magyar Idők

Jövőre újabb élelmiszerek adója csökken

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a jövő évi az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése lehet. Rezsicsökkentés lesz az alapélelmiszerek körében, és az internetszolgáltatás áfa kulcsa is csökken.

  • Visszafizettük az Európai Unió és a Valutaalap 2008-ban folyósított kölcsönét
  • Minden magyarnak lehetősége lesz arra, hogy „egy lépést tegyen előre”
  • Sikerült stabilizálni az állam gazdasági helyzetét, és ma már több a bevétel, mint a kiadás
  • 5 százalékra csökken a tej, a tojás és a baromfihús általános forgalmi adója
  • Az internet szolgáltatás áfája 18 százalékra csökken
  • Jövőre a gyermekenként családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetén 15 000 forintra emelkedik
  • 2017-ben 100 milliárd forint többlet pénzt kap bérfejlesztésre az egészségügyi ágazat
  • 2017-ben tovább nő a pedagógusok, a rendőrök, katonák és az állami tisztviselői kar bére, illetve önálló életpályamodellt alakítanak ki a mentőszolgálat és az adóhivatal dolgozói számára

(tovább…)

Örülhetnek a szakszervezetek és a baloldal: megszűnhet a vasárnapi pihenőnap

2016. április 11. hétfő

Politológus: Presztízsveszteség, de logikus lépés

Magyar Idők, Origo

Women grocery shopping

A társadalom többsége nem fogadja el, hogy a kereskedelmi dolgozóknak is legyen pihenőnapjuk

A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást – jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn, a kormányülés szünetében.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben. (tovább…)

Magyarország visszafizette az IMF-hitel utolsó részletét

2016. április 6. szerda

Magyar Idők

Magyarország visszafizette a 2008-ban felvett IMF-EU hitel utolsó részletét – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus közölte: a magyar állam már egy hete kifizette az utolsó, 1,5 milliárd eurós részletet, amelyet az EU pénzügyileg most írt jóvá.

(tovább…)

NOK: Fiatalokat juttathatnak lakáshoz az önkormányzatok?

2016. április 4. hétfő

Orientpress

NOK: fiatalokat juttathatnak lakáshoz az önkormányzatok?

Akár a jobb helyzetben lévő önkormányzatok is lehetnek tagjai a Nemzeti Otthonteremtési Közösségnek és így ingatlantulajdonosként fiatalokat juttathatnak lakáshoz – mondta Németh Szilárd a Rádió Orienten.

Mint azt az országgyűlési képviselő kiemelte, a program célja nemcsak a családok támogatása, hanem a gazdaság fellendítése is, egy új építésű lakásnak ugyanis nyolcszor nagyobb a GDP-hez hozzáadott értéke, mint egy használt lakás vásárlásának vagy felújításának.

(tovább…)

Az ellenzék csak riogat

2016. március 30. szerda

Fidesz.hu

Az ellenzék csak riogat

Ha jó minőségű vízhez jutnak a magyar fogyasztók, ráadásul kedvező áron, akkor miért van szükség valótlanságon alapuló feszültségkeltésre és a fogyasztók riogatására? – tette fel a kérdést Németh Szilárd szerdán a Parlamentben.

Németh Szilárd napirenden kívüli felszólalásában aláhúzta, az ellenzék az iskolákat, a kórházakat, de még a Városliget ügyét is a kormány elleni támadásra használja fel. A gyermek, a beteg és a zöld gondolat csak eszköz az ellenzék kezében, hogy „egy kis politikai balhét lehessen csinálni” – jelentette ki.

(tovább…)