Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a honvédségi lakásokról, de szóba került az önkormányzati választás kampánya is.
Az államtitkár beszámolt arról, hogy a honvédségi lakásokban lakók megvehetik az általuk lakott ingatlant. Mint hozzátette, a kormánynak van egy határozott álláspontja, mely szerint az otthonokat az emberek tulajdonába kell adni, nem pedig mindenféle bérleti konstrukciót alkalmazni. Ennek értelmében a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő állami tulajdonú lakásokat az ott lakó szolgálatot teljesítő katonák számára megvehetővé teszik kedvezményes áron és feltételekkel, ezzel is segítve az otthonteremtést. (tovább…)
Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban – mondta Nagy István agrárminiszter szombaton Budapesten.
A tárcavezető köszöntő beszédében elmondta, a program átalakításával az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, 80-130 százalékkal több forrást vehetnek igénybe. Az ágazatot 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül, ezek közül négy jelenleg is nyitott. Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős államtitkára a találkozón ünnepélyesen megnyitotta a 23. Erdők hetét, amelynek programjai országszerte arról szólnak, miként szolgálja az erdők fenntartása és területük növelése a klímaváltozás hatásainak csökkentését. (tovább…)
A Csepeli HÉV felújításáról, átfogó rekonstrukciójáról tartott közös sajtótájékoztatót Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és Borbély Lénárd polgármester szeptember 26-án a Szent Imre téren. A politikusok bejelentették, a magyar kormány és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával az elkövetkező években megújul a csepeli HÉV.
A felújított nyomvonalon új, modern szerelvényeket állítanak forgalomba, meghosszabbítják a Hév vonalát a Kálvin térig, a korszerűsítés utolsó szakaszában pedig a ráckevei HÉV-vel is megteremtik az összeköttetést.
A magyar kormány ismét segítő kezet nyújtott a budapesti kerületeknek, amelyek így a korábbiaknál nagyobb ütemben valósíthatják meg földútjaik aszfaltozását – mondta Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz-KDNP) csütörtökön, a városrészben tartott sajtótájékoztatón.
A kerületi vezető kifejtette, Csepelen 2010-ben még több mint 50 kilométert tettek ki az aszfaltozatlan utak, ami mára mintegy 30 kilométerre csökkent.
Németh Szilárddal, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárával beszélgettünk az úzvölgyi katonatemető helyzetéről és az azzal kapcsolatosan kialakult botrányról.
888: Hogyan próbál a magyar kormány az erdélyi magyaroknak segíteni?
Július 1-jétől életbe lép a családvédelmi akcióterv négy pontja: a babaváró támogatás, a csok bővítése, a jelzáloghitelek elengedésének kibővített változata, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. Azok a családok sem esnek el a babaváró támogatás lehetőségétől, amelyekben júliusra várják a gyermeket – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Az új rendelet értelmében nem a szerződéskötést, hanem az igény benyújtását követően született gyermekek után lehet igénybe venni a támogatást, ráadásul a júliusban születendő gyermekek esetében az sem baj, ha a kérelmet a gyermek születése után nyújtják be. A vonatkozó igazolásokat már most is be lehet szerezni a kormányhivatalokban. (tovább…)
Ismét ezer honvéd vesz részt szombat reggeltől Magyarország déli határszakasza védelmében; ezt a Balkánon jelentősen megnövekedett migrációs nyomás és a rendőrség nyári feladatai teszik szükségessé – mondta Németh Szilárd.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a hazai titkosszolgálatok és külföldi társszolgálataik jelentése szerint „iszonyatosan” megnőtt az illegális migrációs nyomás a Balkánon, a rendőrségnek pedig komoly erőket kell vezényelnie nyári feladatainak ellátására. A kormány ezért úgy döntött, hogy a honvédség ismét nagyobb létszámmal, teljes képességével vesz részt a határőrizeti feladatokban – hangsúlyozta a Németh Szilárd.(tovább…)
Az európai kontinens jövője Németország, Franciaország és a V4-ek háromszögében dől el – minderről Orbán Viktor beszélt a német Bild című napilapnak.
A miniszterelnök kifejtette, hogy nem akarja, hogy az Európai Néppárt a politikai baloldallal kösse össze a sorsát. Európában a politikai baloldal ma olyan dolgokat képvisel, amelyek tönkreteszik Európát, Németországot is. Nem feltartóztatni akarják a migrációt, hanem elősegíteni – hangsúlyozta a kormányfő.
A brüsszeli elit nem hisz semmiben, egyetlen hatalomtechnikai vezérelvük van csupán: többség minden áron — fogalmazott a Magyar Nemzetnek Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár.
Szerinte lehetséges a bevándorlásellenes többség kialakulása, és az Európai Néppárt is visszatérhet eredeti gyökereihez az európai parlamenti választások után, ugyanakkor megjegyezte, hogy a néppárton kívül is van élet. A politikus hangsúlyozta, hogy olyan uniós vezetőkre van szükség, akik valódi partnernek és nem tinédzsernek tekintik a keleti és közép-európai tagállamokat. (tovább…)
Jövő januárban életbe lép a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Az intézkedés nem érinti a családi adókedvezmény intézményét, az továbbra is igényelhető mindkét szülő részéről.
A személyi jövedelemadó megfizetése alól azok a nők mentesülnek életük végéig, akik már felneveltek vagy nevelnek négy vagy több gyereket, illetve azok is, akik január 1-je után vállalnak legalább négy gyermeket – tette hozzá az államtitkár.
Közölte: a jövőre életbe lépő intézkedés jelenleg mintegy 40 ezer nőt érint.