‘Kormány’ kategória archívum

“Ez nem szkander”

2011. január 20. csütörtök

Magyar Hírlap, TV2, Youtube

Maga az Európai Unió is megszenvedheti a magyar belügyek uniós ügyekkel való összekeverését – utalt a sokat bírált hazai médiatörvénnyel kapcsolatban gerjesztett nemzetközi vitára az Európai Parlament előtt elmondott beszédében Orbán Viktor, aki eredetileg a magyar EU-elnökség programjának ismertetése kapcsán szólalt fel az uniós végrehajtó testület előtt. A jogszabály és az azzal kapcsolatos kifogásáradat azonban – amint arra számítani is lehetett – a szerdai strasbourgi ülésre is rányomta bélyegét.

Ne keverjék össze a magyar belpolitikai kérdéseket érintő kritikákat az európai uniós elnökséggel – kérte a képviselőktől Orbán Viktor az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén elmondott beszédében. A magyar miniszterelnöknek – aki a bevett szokás szerint a tanácsot elnöklő ország vezetőjeként eredetileg hazánk EU-elnökségi programjának ismertetésére utazott Strasbourgba –, ahogyan arra már előre számítani lehetett, a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggályokról is szólnia kellett az EP előtt. „Ez nem szkander vagy hiúsági kérdés” – fejtette ki a szabályozással kapcsolatban megfogalmazott kritikákra utalva Orbán Viktor. „Én készen állok a harcra” – mondta a kormányfő, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a magyar belügyek uniós ügyekkel való összekeverését maga az EU is megszenvedheti. Megismételte, amit José Manuel Barroso már január 7-i, budapesti látogatása során is egyértelműen elmondott: amennyiben a magyar médiatörvényt az Európai Bizottság szakértői nem találják megfelelőnek, vagy alkalmazásával kapcsolatban politikai kifogások merülnek fel, akkor módosítani fogják a jogszabályt. Orbán kitért arra is, hogy a magyar kormány ennek érdekében örömmel fogadja a bizottságtól az építő kritikákat és a jogos aggályokat a médiatörvény kapcsán. (tovább…)

Az európai balliberálisok fogtak össze Magyarország ellen

2011. január 13. csütörtök

Mno.hu

Fekete bárány lett Magyarország? – Sokaknak csípi a szemét a multik megadóztatása, a súlyos megszorítások elmaradása és a törvények áthágásának keményebb szankciói

Visszatérő motívum, hogy az EU-elnöki posztot betöltő országot támadások érik – jelentette ki az MNO-nak Zárug Péter Farkas. Magyarországnak így is megvan az esélye egy sikeres elnökségre. Nem tökéletes a médiatörvény, de a szakmai viták alkalmával lehet javítani a kifogásolt pontokon.

A politológus szerint mindent pontosan meg kell fogalmazni annak érdekében, hogy érthető legyen, mi miért történik a médiatörvény ügyében. A Lungo Drommal kapcsolatban úgy látja: nagy lehetőséget kapott a hazai cigányság. (tovább…)

Hatásos volt az iskolai lógás elleni lépés

2011. január 11. kedd

Gondola, OrientPress

Nem maradt hatás nélkül az a szabályozás, amely nyomán 50 igazolatlan hiányzást követően felfüggesztik a gyerekek után járó iskoláztatási támogatást. A minisztérium tájékoztatása szerint első körben közel 300 diáktól vonták meg az összeg kifizetését, s további 2100 esetben folyik most is eljárás.

Győri Enikő, az abonyi Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője az Orientpressnek  elárulta, az új törvény nyomán több bejelentés érkezik az iskolákból, így több esetet tudnak orvosolni még azelőtt, hogy a támogatáshoz hozzá kellene nyúlni. (tovább…)

Segítség a devizahiteleseknek

2011. január 10. hétfő

TV2

Váltsák át euróalapúra a svájci frankban felvett hiteleiket az emberek, ezt javasolja a pénzügyi felügyelet. Így, azt mondják, csökkenne az árfolyamingadozás, és kiszámíthatóbb lenne a törlesztő részlet.

Az átváltás -a jelenlegi helyzetben-viszonylag sokba kerülne, de a felügyelet szerint a bankok adhatnának kedvezményeket.

Az adókedvezmények 93 százalékát a külföldi cégek kapták Magyarországon

2011. január 10. hétfő

Mno.hu

Elképesztő egyensúlytalanság jellemezte az utóbbi nyolc esztendő gazdaságpolitikáját, amely egyoldalúan és aránytalanul a külföldi és vegyes tulajdonú vállalatokat részesítette előnyben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 2003-tól az adókedvezmények 93 százalékát kapták a külföldiek, akik szintén taroltak az egyedi kormánydöntéssel adott, vissza nem térítendő juttatások terén. Ráadásul az átlagos adókulcs a magyar vállalatok esetében 17, a külföldieknél pedig 10 százalék volt. (tovább…)

Orbán: csodát nem tudunk tenni, de…

2011. január 7. péntek

Heti Válasz

Az EU az elmúlt időben dinamikusabbá vált, ezt Magyarország a következő félévben, soros elnöksége alatt tovább erősítheti – mondta Yves Leterme belga miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben, mielőtt átadta az elnökségi zászlót Orbán Viktor miniszterelnöknek.

A belga kormányfő a Parlamentben tartott ceremónián hangsúlyozta: Magyarország a történelem során már többször bizonyította erős kötődését a szabadsághoz, ezért bizakodva adja át a stafétát. Bár Belgium eredményeket ért el elnöksége alatt, még sok teendő vár a magyar elnökségre is – tette hozzá. (tovább…)

Már a januári bér után igénybe vehető a családi adókedvezmény

2011. január 6. csütörtök

Inforadio.hu

Amennyiben a munkavállalók már januárban nyilatkoznak a családi adókedvezmény igénybevételéről, a kedvezmény már a januári bér után érvényesíthető – mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A munkavállalóknak nyilatkozatot kell kitölteniük a munkaadók számára, amennyiben ilyen iromány nem áll rendelkezésre, akkor a korábbi APEH, új néven a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) honlapjáról lehet azt letölteni – közölte Balog Ádám. (tovább…)

“Megint magyar világ lesz” – állampolgárságot kapnak az első székelyföldiek

2011. január 4. kedd

Origo, TV2

Többen kiöltözve, könnyes szemmel érkeztek a csíkszeredai konzulátusra hétfőn hogy magyar állampolgárságot igényeljenek. Volt, aki már kétszer, volt, aki egyszer vesztette el a magyar állampolgárságát, egy férfi három hete elhunyt édesanyja helyett nyújtotta be a dokumentumokat. A “lelki megerősítés” mindenkinek fontos, de többen a román helyett felmutatott magyar útlevéltől a nyugat-európaiak megvető pillantásainak elkerülését is várják. Miniportrék az első székelyföldi magyarokról, akik papírt kapnak arról, hogy magyarok.

Január 3-án délelőtt tíz órára zsúfolásig megtelt a csíkszeredai magyar konzulátus ügyfélszolgálati irodája. A helyiséget átalakították, három új félfogadó ablakot nyitottak, hogy fogadhassák a magyar állampolgárságot kérő székelyföldi magyarokat. Hétfőn azok jöhettek, akik még novemberben legelsőkként kértek időpontot. (tovább…)

Tudja meg, mi minden változik a személyi jövedelemadózásban!

2011. január 3. hétfő

Inforadio.hu

Az egyszerűbb és igazságosabb adórendszer a munkából élő családokat támogatja

Az idén jelentősen változott a személyi jövedelemadózás: a korábbi kétkulcsos (progresszív) adórendszer helyett 16 százalékos egykulcsos adót vezettek be, s nagy hangsúlyt kapott a családok támogatása. Módosult egyebek mellett az üzleti ajándék meghatározása, a tőkejövedelmek adókulcsa és az ingatlan-bérbeadás adókötelességének formája.

Az idei évtől így az összevont adóalapba tartozó (például munkaviszonyból származó), valamint a külön adózó jövedelmek (például osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem, ingatlan-átruházásból származó jövedelem) után egységesen 16 százalékos szja-t kell fizetni. (tovább…)

Jól bemutatkozunk Európának! – videóval

2011. január 3. hétfő

Inforadio.hu

A magyar uniós elnökségre nagy volt a készülődés, született egy imázsfilm is Magyarországról, amely december vége óta elérhető a világhálón. Már 173 ezren látták, a visszajelzések biztatóak. Az alkotók szándékai szerint a film nem kizárólag a külföldieknek szól, minket, magyarokat is meg kellene győznie arról, hogy Magyarország valóban okos és kedves emberek közössége, csak higgyük el magunkról végre, és viselkedjünk ennek megfelelően.

A Magyarország – a lehetőségek világa című hétperces filmet Madarász Isti írta és rendezte, a főszereplő párt két fiatal színész, Pálmai Anna és Rusznák András alakítja. Főszerepet kap a zene és az ének is: a Muzsikás Szállj madár, szállj című örökzöldjét a Balkán Fanatik átdolgozásában hallhatjuk. Kovács Nóri éneke és a zene tökéletesen oldja meg a feladatot, vagyis egyszerre sugároznak modernséget és hagyománytiszteletet, valamint városi fílinggel elegyített népzenei hangulatot. (tovább…)