‘Kormány’ kategória archívum

A kormány nemet mond a nyugdíjak csökkentésére

2012. október 31. szerda

Mno.hu

Nyugdíjas

A közszféra méretének csökkentésében és az adóbeszedés hatékonyságának növelésében például egyetért tárgyalópartnereivel a magyar kormány, a nyugdíjak, valamint a munkavállalói jövedelmek csökkentését azonban továbbra sem támogatja – válaszolta korábbi közléseinek megfelelően az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy képviselői kérdésre.

A Veres János szocialista országgyűlési képviselő által feltett, a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság számára megküldött alternatív tárgyalási javaslata tartalmára vonatkozó írásbeli választ igénylő kérdésre válaszolt Varga Mihály az Országgyűlés honlapján kedden közzétett dokumentum szerint. Veres október 4-i keltezésű levelében azt kérdezte a magyar tárgyalódelegáció vezetőjétől, hogy „mi áll az IMF-nek elküldött levélben”. A képviselő egyben arra kérte Vargát, hogy a válaszához csatolja az elküldött levél másolatát. (tovább…)

Járások – Aláírta a 23 fővárosi kerületi önkormányzat a járási megállapodást

2012. október 30. kedd

Csepel.hu

Mind a 23 kerület önkormányzata aláírta a budapesti kerületi hivatalok kialakítására vonatkozó átadás- átvételi megállapodásokat a fővárosi kormányhivatallal kedden Budapesten, így 2013. január 1-jétől a az államigazgatási ügyek egy részét pl. a személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeket a kerületi (járási ) hivatalokban lehet majd intézni.

Az ünnepélyes dokumentum aláíráson Csepel Önkormányzatát Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő és dr. Szeles Gábor jegyző képviselte. (tovább…)

Az alaptörvénybe került az előzetes regisztráció

2012. október 30. kedd

Mno.hu

Az LMP az 1947-es kékcédulás választásokkal riogatott


A parlament az alaptörvény módosításával előzetes regisztrációhoz kötötte a választójog gyakorlását.

A hétfőn kormánypárti szavazatokkal – 262 igen szavazattal, 84 ellenében – meghozott döntés alapján a magyarországi lakóhellyel rendelkező választók személyesen vagy elektronikus úton – az internetes ügyfélkapun –, a határon túl élő állampolgárok levélben vagy elektronikus úton kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a parlamenti választást megelőző 15. napig. (tovább…)

A kormány zöld Duna-stratégiát valósít meg

2012. október 30. kedd

MTI, Fidesz.hu

A kormány zöld Duna-stratégiát valósít meg, vagyis azt szeretné, hogy Magyarország területén a Duna mindkét partja Natura 2000 természetvédelmi terület legyen – mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

A Duna Charta Vizet a Dunába – ne gátakat! című konferenciáján Illés Zoltán hangsúlyozta: az Orbán-kormány egyértelművé tette, hogy sem a Dunán, sem a Tiszán nem hajlandó semmilyen keresztgátat építeni. (tovább…)

Orbán: rendezik az önkormányzatok adósságállományának jelentős részét

2012. október 27. szombat

A szocialisták 2010-ig tartó felelőtlen gazdálkodása miatt Csepel is jelentős hitelállomány finanszírozásával küszködik

MTI, Magyar Nemzet, HírTV, Csepel.info

Orbán: El kell kerülni az újabb adósságot – A rendezvényeken készült fotókért kattintson ide!

Teljesen átvállalja az állam az ötezernél kisebb lakosú települések adósságát, és az ötezernél nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi – közölte Orbán Viktor szombaton. A miniszterelnök szerint eljött az ideje annak, hogy a kormány megnyissa az eladósodás elleni küzdelem harmadik frontját, ez pedig a települések megmentése. A bejelentett részletek szerint ennek a küzdelemnek Csepel is a nyertese lehet.

Az állam 1956 önkormányzattól összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen, melyen Németh Szilárd, Csepel polgármestere is részt vett. (tovább…)

Milliárdok a nem látványsportágaknak

2012. október 27. szombat

Sporthirado.hu

Az intézkedés legnagyobb nyertese a kajak-kenu lehet (a fotó illusztráció)

Jövőre várhatóan 10-15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesül az a 14 sportági szakszövetség, amelyek vezetőit csütörtök reggel fogadta Orbán Viktor miniszterelnök. A legtöbb pénzt eredményei alapján a kajak-kenu kaphatja.

Az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpársport, a korcsolyasport, az ökölvívás, az öttusa, a röplabda, a sportlövészet, a torna, az úszás és a vívás nem jut hozzá a társasági adókedvezményből (TAO) a látványsportágakhoz befolyó összegekhez. (tovább…)

A minisztérium adatokkal cáfolta a 240 ezer adózó “eltűnéséről” szóló hírt

2012. október 27. szombat

A Napi Gazdaság cikke megfeledkezett arról, hogy az adóterhet nem viselő járandóságok (például nyugdíj, ösztöndíj) fogalma – adójogi kategóriája – az arányos egykulcsos adóztatás bevezetésével párhuzamosan megszűnt

MTI, ATV, Csepel.info

Magyarországon a legálisan foglalkoztatottak száma az elmúlt években nőtt – hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye, amely szerint súlyos szakmai tévedésen alapul az a sajtóhíresztelés, amely azt sugallja, hogy “eltűnt 240 ezer adófizető”.

A tárca szerint a Napi Gazdaság pénteki cikke valóban az szja-bevallások alapján közölt statisztikai adatokból indult ki, az éves adatok összehasonlításakor azonban figyelmen kívül hagyta az adott évi jogszabályi környezetet, ezáltal hibás következtetésekre jutott. (tovább…)

A 100 éves Tamás Ilonka néni beszéde a Kossuth téren

2012. október 25. csütörtök

Felvidék Ma, Csepel.info

Október 23-án Budapesten a Parlamentben Magyar Becsület Rend kitüntetést kapott Tamás Aladárné Szűcs Ilona, Balogvölgy tanítónője. Ilonka néni a Magyar Becsület Rend első kitüntetettje – számolt be kedden a Felvidék Ma hírportál.

Olvasói kérésre az alábbiakban közöljük Ilonka néni Kossuth téren elhangzott rövid beszédét. (tovább…)

Örökség: több mint 1200 milliárd forintos kamatkiadás jöhet

2012. október 25. csütörtök

A szocialisták által hátrahagyott hitelek alig egy évre szóló kamataiból több mint 200-szor le lehetne csatornázni Királyerdőt – az Európai Bizottság baloldali többsége nyugdíjcsökkentést követel

MTI, NGM, Vg.hu, Magyar Nemzet, Csepel.info

A 2013-as kamatkiadásokra tervezett 1225,5 milliárd forint reális, sőt akár alacsonyabb is lehet egy, a magyar érdekeknek megfelelő nemzetközi megállapodás megkötésével – közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára egy szerdai online tájékoztatón.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az idei kamatkiadásokra elégséges fedezetet nyújt-e az idei költségvetésben szereplő 98 milliárd forintos kamatkockázati tartalék, a helyettes államtitkár azt felelte, hogy a kamatkiadások előirányzatot meghaladó 2012. évi teljesülését nemcsak a kamatkockázati tartalék, hanem a többi tartalék és a kormányzati intézkedések is ellensúlyozzák. (tovább…)

Ötszáz ember kap munkát a Bridgestone tatabányai üzemében

2012. október 24. szerda

Origo, NGM

Közel 75 milliárd forintos beruházással bővíti tatabányai egységét a japán Bridgestone. A félezer új munkahelyet jelentő lépéssel a gyár termelése 2017 után megtriplázódik.

A japán Bridgestone a tatabányai gyáregysége jelentős bővítéséről döntött. A világ egyik vezető gumiabroncsgyártója 267 millió eurós – közel 75 milliárd forintos – beruházást hajt végre, és több mint 500 új állást teremt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). (tovább…)