Orbán: rendezik az önkormányzatok adósságállományának jelentős részét

A szocialisták 2010-ig tartó felelőtlen gazdálkodása miatt Csepel is jelentős hitelállomány finanszírozásával küszködik

MTI, Magyar Nemzet, HírTV, Csepel.info

Orbán: El kell kerülni az újabb adósságot – A rendezvényeken készült fotókért kattintson ide!

Teljesen átvállalja az állam az ötezernél kisebb lakosú települések adósságát, és az ötezernél nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi – közölte Orbán Viktor szombaton. A miniszterelnök szerint eljött az ideje annak, hogy a kormány megnyissa az eladósodás elleni küzdelem harmadik frontját, ez pedig a települések megmentése. A bejelentett részletek szerint ennek a küzdelemnek Csepel is a nyertese lehet.

Az állam 1956 önkormányzattól összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen, melyen Németh Szilárd, Csepel polgármestere is részt vett.

A miniszterelnöki tájékoztatás szerint az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben, „szőröstül-bőröstül” átvállalja az állam, de az ennél nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi, mégpedig úgy, hogy ezek esetében egyenként – az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján – számolják ki az adósságátvállalást. A gazdagabbaknak kisebb mértékben segítenek – jegyezte meg a kormányfő. Beszédében nyomatékosította ugyanakkor: el kell kerülni, hogy újabb önkormányzati adósságok keletkezzenek.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda és a Kormányszóvivői Iroda közös sajtóközleményében ismerteti Orbán Viktor javaslatait az önkormányzatok adósságállományának rendezéséről:

A kis lélekszámú, ötezer fő alatti települések esetében az országos állomány 8 százaléka körül lévő adósságállomány oszlik meg körülbelül 1700 település között. Ennek konszolidációja a települések napi működési nehézségeit oldaná fel. Mindezek miatt az adósság teljes mértékű, közvetlen, célhoz kötött támogatással történő átvállalása látszik megvalósíthatónak. Az átvállalás 1673 önkormányzatot érint, amelyek mindösszesen 97,3 milliárd forint adósságállománnyal rendelkeznek. Ebből 23,2 milliárd forint működési, 74,1 milliárd forint fejlesztési célú adósság. A kötvények állománya 35,1 milliárd forint, a hiteleké 62,2 milliárd forint.

A nagyobb lélekszámú, ötezer fő feletti települések esetében az adósság – az állami feladatátvállalással közel arányos mértékben való – részleges és differenciált mértékű átvállalására van mód. Az ötezer fő feletti települések adósságállományát átlagosan 40 százalékos mértékben vállalja át a központi kormányzat. Ez az a mérték, amely tükrözi a feladat átvételének arányát. Az átvállalás konkrét mértéke differenciált lesz az önkormányzati saját bevételi képessége alapján. Azoknál az önkormányzatoknál, ahol az egy főre jutó helyi adóbevétel az átlagnál kevesebb, ott az állam nagyobb segítséget nyújt. Ennek megfelelően, amennyiben egy ötezer fő feletti önkormányzat egy főre jutó – fentiek alapján képzett – mutatószáma a településkategória átlagának:

–100 százalékával egyezik meg, vagy meghaladja azt, adósságállománya 40 százalékos mértékben kerül konszolidálásra. Ez 134 önkormányzat 244,7 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok ebben a kategóriában vannak. Ilyen például Budakalász és Sárvár.

– 75 százaléka és 100 százaléka közé esik, adósságállománya 50 százalékos mértékben kerül konszolidálásra. Ez 54 önkormányzat – köztük Pápa és Szigetvár – 145,1 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti.

– 50 százaléka és 75 százaléka közé esik, adósságállománya 60 százalékos mértékben kerül konszolidálásra. Ez 57 önkormányzat 79,4 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti. Ide tartozik Törökszentmiklós, valamint Gyula.

– 50 százalékát sem éri el, adósságállománya 70 százalékos mértékben kerül konszolidálásra. Ez 38 önkormányzat – köztük Komló és Isaszeg – 45,6 milliárd forint adósságállományának átvállalását jelenti.

Az elgondolás alapján az ötezer fő feletti önkormányzatok esetében tehát összesen 514,9 milliárd forint adósságállománya kerül átvállalásra. Ehhez hozzászámítva az ötezer fő alatti önkormányzatok esetében a teljes körű átvállalás végrehajtását, mindösszesen 1956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalja át a központi kormányzat – olvasható a közleményben.

Programszerűen hajtották végre az önkormányzatok eladósítását

Orbán Viktor a rendezvényen azt is elmondta: az MSZP-kormányok 2002 és 2010 között programszerűen hajtották végre az ország, az emberek és az önkormányzatok eladósítását, ráadásul ez nem véletlenszerűen történt, mert az ország, az emberek és az önkormányzatok tönkremenetelén néhányan nagyon jól kerestek, olyanok, akik ott voltak az előző szocialista kormányokban vagy azok közelében.

A kormány segítségét kérik az önkormányzatok, hogy kikerülhessenek az adósságcsapdából – mondta Kaposvár polgármestere a rendezvényen. Ugyanitt Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy ha valakinek borsódzik a háta akkor, amikor Bajnai Gordon újra feltűnik a színen, az éppen az önkormányzatok közössége.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, a főváros XII. kerületének polgármestere arra mutatott rá, hogy nem szabad összekeverni az önkormányzatok különböző hiteleit, mert a fejlesztési kölcsön teljesen elfogadott, a folyószámlahitel pedig szükséges. A problémát a működési hitel okozza, ez lökte adósságspirálba a települések egy részét – mondta.

Sávos adósságátvállalás

A Magyar Nemzet fideszes forrásra hivatkozva már korábban megírta: a kormány nem tervezi az önkormányzati rendszer teljes, ezerkétszáz-milliárd forintos adósságának átvállalását.

Az mno.hu korábban beszámolt róla, hogy Kósa Lajos szerint a kormánynak januárig megoldást kell találnia az önkormányzatok hitelállományára, mert különben a rendszer „működőképességében megbicsaklik”.

Szeptember végén a parlament elfogadta a 2013. évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat. A módosítások érintik az önkormányzatok kötelességeit is.

Vitanap lesz a parlamentben

Mint arról a Magyar Nemzet szeptember 7-én beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök megbízására az önkormányzatok pénzügyi helyzetéről és adósságállományáról készít jelentést Lázár János (Fidesz) Naszvadi Györggyel, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával.

November 6-án az államadósság okairól tartanak vitanapot a parlamentben

mno.hu

86 hozzászólás “Orbán: rendezik az önkormányzatok adósságállományának jelentős részét” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Saját szara, vigye haza.

  2. hajós szerint:

    Nem rendezik, hanem átvállalják. Nem ugyanaz.

  3. belekotkot szerint:

    Kósa Lajos városát is a szocik adósították el ?

  4. felix szerint:

    Legkevesebb hat éve uralja a FIDESZ az önkormányzatokat.
    Amennyiben nem tévedek ez a lépés csak annyit jelent, hogy az önkormányzatok ismét hitelképesek lesznek és így jobban el tudnak adósodni.

  5. lb szerint:

    Ez Csepelt mennyiben és hogyan érinti?

  6. Gordon szerint:

    A szocialisták mindent megtettek azért, hogy a magyar önkormányzatokat is a mutyi helyszínévé tegyék és tönkretegyék (miközben az eetársak zsebüket szokás szerint megtömték).

    Kimondhatjuk-e vajon, hogy:

    mszp=mutyi???

  7. hajós szerint:

    Gordon, mint bizonyára tudod, 2006-ban a legtöbb helyen a Fidesz-KDNP nyerte az önkormányzati választásokat. Ennek megfelelően tehát a Fidesz volt az, aki az önkormányzatok döntő többségét eladósította. A legnagyobb adóssággal rendelkező települések: Pécs, Kaposvár, Debrecen, Szolnok, Hódmezővásárhely, Bp-en az V. kerület, stb. mind fideszes vezetés alatt adósodtak el.

  8. lb szerint:

    gordon!

    Elég a demagóg dumából (mindkét oldalon), tényeket légy szíves.

  9. robi szerint:

    Mi az a 612 milliárdocska?
    Majd leverik a polgárokon.
    A kétharmada meg is érdemli.

  10. Axor szerint:

    Azt hiszem, hogy a D–209 ügynök, Gyurcsányi, Lampert „Cs” Mónika és Bajnai „libás” Gordon rendezte el az önkormányzatokat. Az igazhitű kommunisták csak az igazhitűbb kommunista-bolsevik vezetésű önkormányzatoknak adtak pénzt. Ők meg eltapsolták a lét. De erről a Csepel Infó Plusz oldalon többet lehet megtudni.

  11. JajJani szerint:

    Kedveskéim, én nem 6 éve, hanem 60 éve vergődök egyre mélyebbre az adósságspirálomba. Akkor lett vége mindennek, amikor Matyi bácsi kitelepítette a családomat. Azóta futunk a földön. Ráadásul két generáció elmebeteg pedagógus: ez még akkor is 100 év csőd, ha tehetős népekre sújt le.
    Nem tudnátok egy kicsit kiterjeszteni a történelmi memóriátokat? Mondjuk tegnap előttre is?

  12. Dr. grün szerint:

    robi!
    “Mi az a 612 milliárdocska?”
    Ha jól saccolom a jelenlegi 1200 milliárdos adósságnak a fele!
    —“Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az adósságcsapdából való kikerüléssel helyreállhat a ma még több mint 1200 milliárd forintnyi adóssággal rendelkező önkormányzatok függetlensége”
    http://www.stop.hu/belfold/orban-segit-tobb-szaz-milliardos-adossagot-vesz-nyakaba-az-allam/1094563/

  13. ugró mókus szerint:

    Egy dolog nagyon elkerüli a figyelmüket a komentelőknek.Az önkormányzatok nagy része fidesz irányítás alatt volt 2006 óta.Sajnos a pártkassza bizony addigra megcsappant és bizony-bizony az önkormányzatoknak nyomni kellett a pénzt a párt központba,hogy a párt tovább tudjon működni.Távol voltak a zsíros állami megrendelésektől(ezt a HVG is megírta a mindenkori kormányzó pártok és ellenzékük 70/30% osztoznak a csúszó és lobbi pénzeken)most változott a helyzet csak oda folyik a pénz az arány most 99,5-0,5%.Tehát nem történik semmi csak vissza fizetik az önkormányzatoknak(az adó fizetők pénzeiből)amit kaptak tőlük.Ezután hogy fogjuk tartani a hiány célt az már más kérdés.Ja és a HVG cikk megjelenése után a főszerkesztőt kirúgták.

  14. felix szerint:

    Gordon!
    Ennyi ésszel még portásnak sem szabadna lenned az önkormányzatnál.
    Megírod az igazat és abban reménykedsz, nem veszik észre, hogy a FIDESZ helyett MSZP-t írsz.
    Igen média birodalmat és zavargásokat finanszíroztatok az önkormányzati mutyikból.

  15. Axor szerint:

    T. ugráló mókus 2002 után a kommunisták csak az övéiknek adtak pénzt, ezt mindenki tudja. A többi oldja meg gongjait ahogy tudja.

  16. felix szerint:

    Axor!
    Nem hiszem, hogy Thürmerék adtak volna pénz az önkormányzatoknak.

  17. Bugi szerint:

    Ennyi hülyét. Orbán megszólal, azonnal visítoztok.

  18. Axor szerint:

    1/2x!
    Én a D–209 ügynökről, Gyurcsányiról, „libás” Gordonról beszélek.
    De az elődjük „pufajkás” Horn Gyula is alkalmazta.

  19. Gordon szerint:

    Ha a zOrbán-kormány kirángatja a slamasztikából a szocik által eladósított önkormányzatokat, akkor csak megköszönhetjük a segítséget. Itt Csepelen is nyílván jól jön minden segítség, hisz az örökség szomorú, és az abból fakadó pénzügyi helyzet nehéz.

  20. ugró mókus szerint:

    Axor!
    Még egyszer fuss neki amit írtam hátha meg is érted amit írtam,vagy csak gyűlölködsz.Egy szóval sem cáfoltad amit írtam.

  21. Axor szerint:

    Megjegyzem „pufajkás” Horn Gyula a mostani kommunista-bolsevik liberális csürhéhez képest „feddhetetlen úriember”. És a nevét csak legnagyobb tisztelettel említhetik!

  22. Gordon szerint:

    Tényeket akarsz lb!?

    Hát ki a fene kapott első fokon életfogytiglani büntetést?
    Ki csinálta a mutyigyanús ügyleteket az iskolában?
    Ki akarta ellopni a fél 7. kerületet?
    Ki csinált fiktív gyanús útfelújításokat?
    Ki osztogatott a fővárosi önkormányzatban telefondobozokban pénzt?
    Kinek a regnálása alatt rohadt le a BKV?
    Ki ígérgetett fűt fát Csepelnek, hogy ne válljunk le?
    Ki zárta be a Csepeli Kórházat?

    stb.
    stb.
    stb.

    Életfogytot Magyarországon nem a semmiért adnak… ha adnak, akkor abban a csapatban nagy a baj.

    Elmondhatjuk: nagy volt a baj.

  23. felix szerint:

    Gordon!
    Vidéken már tudják, hogy mennyit loptok.
    A BKV.t anno 30 milliárdos veszteséggel adtátok át ti is. nem kell a duma.

  24. Gordon szerint:

    Hornál legalább tudni lehetett, hogy kivel és mivel állunk szemben. Oké, véresre verték a csepeli melósokat ’56 után, majd eladósították az országot (Horn is elismerte ezt a problémát utólag), de nem volt olyan látványos a meggazdagodásuk, mint a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai tendemé, aki a munkást csak diavetítőn láttak.

  25. ugró mókus szerint:

    Axor!
    Ha óhajtod neked is szívesen leírom hány kommunista-bolsevik,liberális ül a jelenlegi kormányzó párt pad soraiban.Azok úgy maradtak ezek meg gerinctelen,elvtelen köpönyeg forgatók.

  26. robi szerint:

    Gordon!
    Ne röhögtesd ki magad teljesen.

    Amit te összehordasz, azért több száz embert be kellett volna már rég börtönözni.
    Ha nem tették, annak két oka lehet:
    – töredéke sem igaz, legfeljebb feltételezés
    – ha igaz, akkor a rezsim képtelen a felelőssége vonásra.Szólj fel, hogy keressenek alkalmasabb embereket az elszámoltatásra, mert a mostaniaknak nem megy.

  27. Gordon szerint:

    Felix! A tömegközlekedés a világ legnagyobb részén veszteséges (tehát az állambácsinak kell kipótolnia a hiányzó részt – vagy más helyi gazdasági aktornak). A gond nem a 30 milliárddal van, hanem a 800 milliárddal amit ti magatok után hagytatok külső és belső adósságként a cég esetében (plusz 4-es metro szerződések).

    Mé’ nem maradtok má’ csendben?…

  28. ugró mókus szerint:

    Gordon!
    Ezek is csak fényképről láttak melóst,de ami nagyobb baj még a munkát.Valószínű a munka temetését is tv-n néznék,mert nem ismerték szegényt.

  29. Axor szerint:

    Ficánkoló mókuska!
    Amit leírtál az enyhén fikció ezen nincs mit cáfolni.

  30. "?!" szerint:

    Melyik csapat kapott életfogytiglant “röfikém”? Mesélj!

    Arról is mesélj “röfikém”, hogy mióta minősülnek tényeknek egy notórius hazudozó kérdései!

  31. Gordon szerint:

    “Szólj fel, hogy keressenek alkalmasabb embereket az elszámoltatásra, mert a mostaniaknak nem megy.” – írja robi.

    Az EU 27 tagállamában csak Magyarországon és Portugáliábanb nincs az ügyészség a kormány alá rendelve. Szerintem is lehetne ezen a helyezeten változtatni, de képzeld el mekkora visítás és nemzetközi-pénzügyi nyomás lenne megint a kormányon, ha megléptetné a változtatást a parlamenttel.

    A probléma amit te feszegetsz a bíróságokra és az ügyszségre tartozik. A politikai élet szerintem ehhez sokkal többet már nem tud hozzátenni (legfeljebb tájékoztatja az állampolgárokat az ügyek állásáról, előzményéról stb.).

  32. ugró mókus szerint:

    Axor!
    Sajnos nem fikció tudom szeretnéd,ha az lenne.A hölgy aki ezt mondta még most stallungban van és nem adhatom ki a nevét.Neki én el hiszem mert nagyon hűséges párt katona.

  33. ugró mókus szerint:

    Ja és nem ficánkoló mókuska ugró mókus tisztelettel.

  34. Gordon szerint:

    ugróm ókus írja:

    “Valószínű a munka temetését is tv-n néznék,mert nem ismerték szegényt.”

    Ugróm ókus lehet hogy eltemette már a munkát, de szerintem azok, akikről ő beszél nem temették el.
    Ha úgy lenne ahogy ő mondja, akkor nem lehetne egy autószerelő vezető tisztségviselő a Fideszben… de ez hosszú…

    Gondolom ugróm ókus most attól fél, hogy exhumálják a munkát és vissza kell mennie dolgozni. Sokkal félnek ettől (lásd.: Menyhért), mióta a miniszterelnök bejelentette, hogy munkaalapú gazdaságot fogunk létrehozni, sögélyalapú helyett.

  35. robi szerint:

    Gordon!
    ezt olvasd el:
    http://mentalisdeficit.blog.hu/2012/10/27/az_adossagatvallalas_nyertesei_kosa_lazar_rogan

    Valószínűleg igazad van: a komcsik eladósították az önkormányzatokat.

  36. felix szerint:

    Gordon!
    Akkor miért nem pótolta a FIDESZ a 30 milliárdot.
    A belső adósság jelentős része már a FIDESZ idején is meg volt csak akkor nem állt érdeketekben kimutatni.
    A Négyes metróról meg jobb ha hallgattok. A mióta nem tudjátok pótolni az általatok kirúgott “világhírű” szakembert nem boldogultok vele, csak ezért nem tudjátok azt is a saját érdemeitekhez sorolni.

  37. ugró mókus szerint:

    Gordon!
    Egyszer már leírtam,hogy ugró mókus.Én egész életemben dolgoztam,mint ahogy most is teszem mert tudod úgy neveltek.Tizennégy éves korom óta,soha nem szégyelltem a munkát,de te ezt biztos jobban tudod mert sokat dolgoztunk együtt.Tudod az a bizonyos autószerelő,ha annyira szeretné a szakmáját valószínű még most is gyakorolná,de így könnyebb pénzt keresni.Ja és négy év alatt kiépít magának egy olyan kapcsolat rendszert amiből még az unokája is elviribelhet.Ha emlékeim nem csalnak volt már itt egy olyan rendszer ahol kötelező volt a munka.Ugye emlékszel te is.Én segélyért soha nem kuncsorogtam és ez után sem fogok.Na ennyi

  38. felix szerint:

    Gordonnak a munkáról írni felesleges.
    Nincsenek egymásnak bemutatva./gondolom/

  39. Dr. grün szerint:

    Röfike!
    “Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai tendemé”
    “Tendem” helyett tandemet akartál írni?!
    Semmi baj vele csak, hogy az kéttagú, mint a zOrban-Matolcsy!
    Miért kínozod magad ilyesmivel?! ))) 🙂 (((

  40. felix szerint:

    Dr grün!
    Attól, hogy nem ismersz egy szót, attól az még nincs.

  41. Manitu szerint:

    Mi van itt hölgyek-urak? Ha Orbán oldja meg a problémákat, amit az önkormányzati rendszer kivéreztetésével az MSZP okozott, és közben nincs is elmúltnyolcévezés, az is baj?

    Eddig állítólag az volt a baj, hogy a Fidesz elmondta, hogy mi miért van. Most meg az a baj, hogy nem ezt magyarázza, szimplán megoldást ad.

    Nektek minden baj. Azért baj minden, mert nem lophattok. Nem tiétek a hatalom, nem lőhettitek ki a veletek nem szimpatizálók szemét, nem verhettek össze tisztességes embereket, nem cenzúrázhatjátok ki a nektek nem tetsző gondolatokat a sajtóból, nem irányíthatjátok az alvilágot.

  42. felix szerint:

    Manitu!
    Mond meg mit oldott meg ezzel Orbán?

  43. Manitu szerint:

    Szerinted? Talán a nyakkendőjét? A te gondjaidat biztos nem, azokat a tökmagolaj oldja.

  44. felix szerint:

    Hat éve uralja a FIDESZ az önkormányzatokat.
    Nem voltak képesek megoldani azt amire vállalkoztak.
    A történet ennyi.
    A párt viszont egy év alatt kifizette a több milliárdos adósságát.

  45. robi szerint:

    Manitu!
    Milyen probléma oldódott meg?
    Ezt a pénzt tán nem kell senkinek kiizzadnia?

    A döntés felbátorítja az Önkormányzatokat: bármennyit tapsoljanak el nyugodtan, az adósság majd át lesz lapátolva a lakosság védtelen részének a térfelére..

  46. felix szerint:

    Manitu!
    Amikor valamit nem tudsz megmagyarázni akkor visszakérdezel?
    Ezt egyre gyakrabban teszik a FIDESZ nagyok Olgánál.

  47. Dr. grün szerint:

    Egy riportban láttam egy polgit aki örömmel telefonált haza a tanácskozás után!
    Elengedték a zadósságot!
    Rohanjatok a bankba, felvenni egy újabbat! 🙂

  48. felix szerint:

    Dr.Grün!
    Ennyi a dolog akkor, ha a bankok beveszik.
    Amennyiben nem és mégse hiteleznek akkor semmi sem történt.
    Az még kérdés, hogy a beszállítói “hiteleket” is átvállalja az állam, mert akkor cseberből vederbe. Ha nem akkor még indulhatnak csődeljárások.

  49. ebihal szerint:

    Manitu!
    Te tényleg ennyire sötét vagy?

  50. Dr. grün szerint:

    Botka: Orbánnak most esett le
    “a Fidesz rádöbbent, hogy ha elveszik az önkormányzat bevételeit, vagyonát, valamint intézményeit, akkor a települések képtelenek működni és visszafizetni a fejlesztéshez felvett hiteleket.”
    http://www.stop.hu/belfold/botka-orbannak-most-esett-le/1094581/

  51. "?!" szerint:

    Csepel alaposan rácseszett a hitelből történő fejlesztések mellőzése miatt, azok pedig rettenetesen pofára estek akik az MSZP-seket eddig azzal vádolták, hogy a hitelfelvételekkel Csepelt a csőd szélére juttatták!

    Viktorunk most rendesen megjutalmazta azokat a fideszes önkormányzatokat, akik a politikai siker érdekében az előző ciklusokban hitelből hatalmas fejlesztéseket hajtottak végre és drasztikusan eladósították a településeiket!

    Azzal, hogy ezeknek az önkormányzatoknak az adósságából 40 %-ot átvesz az állam, Pécs kb. 15 milliárd Ft, Szolnok kb. 11 milliárd Ft, Debrecen kb. 9 milliárd Ft, Hódmezővásárhely kb. 8 milliárd Ft, Budapest V. kerület kb. 6,5 milliárd Ft értékű megvalósult fejlesztés árának a megfizetésétől fog mentesülni!

    A fentebb felsoroltakkal szemben Csepel csak kevesebb mint 2 milliárd Ft kedvezményben részesül (hálából, mert a fentebb felsoroltakhoz viszonyítva takarékosan gazdálkodott), és ez létszámarányosan csak csekély töredéke lesz annak a kedvezménynek amelyben Pécs, Szolnok, Debrecen, Hódmezővásárhely és Budapest V. kerülete fog részesülni.

    Tovább ragozva és egy főre vetítve ez azt jelenti, hogy Csepel az egy főre eső kb. 30.000,- Ft adósságból kb. 12.000,- Ft/fő engedményben részesül.

    Ezzel szemben az egy főre eső kb. 580.000,- Ft adósságból, a Rogán Antal által vezetett Budapest V. kerület kb. 230.000,- Ft/fő engedményben fog részesülni, miközben az adósság elengedés következménye a csepeli és az V. kerületi lakosokat nagyjából egyenlően fogja terhelni!

    A legextrémebb formában az mszp-s Budapest XIII. kerületi önkormányzatot érinti a most meghirdetett adósság elengedés.
    A XIII. kerületnek ugyanis nincs adóssága.
    Ennek követketében azt kapja jutalmul a fegyelmezett és takarékos gazdálkodásért, amely a csődör lovak hasa alatt látható!

  52. felix szerint:

    Gordon!
    Úgy látom, hogy rendesen kapod az adatokat az elmúlt 16 évről és a jelenről.
    Azt is látom, hogy ezekkel nem tudsz mit kezdeni.
    Azt nem tudom, hogy a szakmai ismereted vagy a tisztességed a kecvesebb.
    A büszkeségedet nem firtatom, mert az nincs.
    Amennyiben lenne valamit illene reagálni ezekre.

  53. szigetország szerint:

    felix!

    Azt veted Manitu szemére, hogy miért kérdez vissza. Na mi van már, kérdezni sem szabad? Ez volna a szólás szabadsága?
    A rabtársaitoknak is amnesztiát adnátok? Ugye, Demét is kiengednétek, ha hatalomra jutnátok?

  54. Dr. grün szerint:

    Mózsi! Nem hajja Ke, hogy kérdi a gyerök?!
    Há, hogyne hallanám!
    Akkó mé nem válaszol néki?!
    Hadd kérgyön, hászen úgy okosodik! ))) 🙂 ((((

  55. Dr. grün szerint:

    Az etetés magas iskolája! Már a Lihegő csoport is aggódik!
    “A Levegő Munkacsoport levelet küldött az IMF-nek, amelyben a civil szervezet elnöke aggályait fejezte ki amiatt, hogy a hírek szerint az IMF a közszférának nyújtott állami hozzájárulás csökkentését követeli. Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője arra hívta fel a figyelmet válaszában, hogy a konkrét megszorító intézkedésekről a magyar kormány dönt és nem az IMF.”

    Emlékszik még valaki arra a könyörgő levélre amit egy moszkvai pionírka küldött Kennedy elnöknek, hogy miért akarja elpusztítani az Ő gyönyörű hazáját?!
    Miért kellett volna megtámadni?! Elég volt pénzt adni nekik és az egy atomtámadásnál is megrázóbb volt! Ezt már akkor is tudták!

    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/civileknek_kuldott_imf-level_cafolja_a_kormany_allitasait.535307.html

  56. felix szerint:

    Szigetország!
    Olvasás értelmezés !?

  57. Dr. grün szerint:

    Kínai tanmese!
    Olvassátok és értsétek!
    “Egyszer Ifjú végső elkeseredetten tért be a Mesterhez – ki meg nem állhatta szólás hiánya nélkül – és kétségbeesetten kérte:
    – Mester, segíts rajtam. Az élet olyan szörnyű és kilátástalan…
    – Menj haza fiam, ülj le egy sarokba, és várj egy kicsit. Elmúlik.
    Pár nap múlva Ifjú – már kicsit öregebben – az egekben repdesve és végtelenül boldogan tért be a Mesterhez – ki meg nem állhatta szólás hiánya nélkül – és már messziről újságolta:
    – Mester, Mester, igazad volt! Az élet gyönyörű és én szeretek mindent és mindenkit… Megtaláltam a legfőbb jót! Hallgass meg Mester, és kövess!
    – Menj haza fiam, ülj le egy sarokba, és várj egy kicsit. Elmúlik.”

  58. Dr. grün szerint:

    “Az MTI kérdéseire az NGM Kommunikációs Titkársága hangsúlyozta, hogy az önkormányzati adósságátvállalás sem az uniós módszertan szerinti hiányt, sem az államadósságot nem érinti, mivel az államháztartáson belüli tranzakcióról, nem pedig az államháztartáson kívüli szervezettől történő adósságátvállalásról van szó.”

    Magyarul: Kapott a sz@r egy pofont?! 🙂
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/megerkeztek_az_elso_reakciok_orban_bejelentesere.174885.html?is=1

  59. nagyapó szerint:

    Eetásak! Megint próbálkoznak a nép hülyítésével!?
    A 2006-os önkormányzati választásokon a legtöbb településen a jobboldal nyert. A hazug gyurcsány(i) kampány után a nép kapcsolt, de a kormány már maradt. Lampert azonnal közölte “nincs baj a pénzt mi osszuk”. Így is tettek. Újabb feladatokat adtak az önkormányzatoknak, de pénzt nem. Az önkormányzatok így kölcsönt vettek fel, egyrészt működésre, másrészt fejlesztésre.
    A szoci önkormányzatokat tömték, így jól szerepelt a XIII. ker., vagy a VIII.ker. Csepelen ez sem sikerült.
    Érdemes összehasonlítani az V. és a XXI. kerületet. Mindkettő eladósodott, de végig kell sétálni rajtuk.
    A választók tudják, hogy az önkormányzatok által felvett kölcsönt a polgári vezetések nem lopták el, hanem felhasználták. Csepelen mi történt? Hol a zsozsó??
    Matolcsy ezt is megoldja!
    Node mit ajánl az MSZP program?
    Mit ajánl az ellenzék?
    Mit ajánl a libás-szipós alakulat?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  60. felix szerint:

    Szemétláda.
    Feltudtál sorolni két kerületet.
    Orbán uralkodása idején aztat mondotta, hogy Budapestet ki kell szárítani.
    Azóta is száraz.
    Két éve ti vagytok hatalmon, ez alatt a FIDESZ kifizette a több milliárdos adóságát az önkormányzatok meg nem.
    “Fecsegő” dolgok ezek-
    Kilóg a szemétládából a lóláb.

  61. robi szerint:

    Nagyapó et. zagyvaságaiból néhány gyöngyszem:
    Idézem:
    1./ A szoci önkormányzatokat tömték.. A demagógiát félretéve: Csepelt mennyivel tömték? Konkrét összegre lennék kíváncsi.
    2./ Nem írja le, hogy Csepel mennyit kapott ajándékba, de megkérdezi, hogy hol a zsozsó?
    Szegény ráadásul keveri a hitelfelvételt a “kitömött” pénzzel.
    3./ Matolcsy ezt is megoldja! Érdekelne, ki fogja kifizetni az adósságállományt? Kinek a zsebére oldja meg?

  62. ugró mókus szerint:

    Nagyapó!
    A jelenlegi kormány pontosan ugyan azt csinálja amit Lampert.Még is mit gondol ki fogja fizetni a számlát,ha nem tudná mi.Valóban meg lehet nézni mit csináltak a belvárosban igaz.Azóta már kétszer javították az utat olyan profi volt a kivitelező az önkormányzat előtt.Igen nem lopták el hanem tömték a párt kasszát ez is egy kisebb fajta lopás,másképp hogy tudott volna működni a becsület bajnokok pártja.Ezt a cehet is mi fogjuk fizetni a kusza szemű most dolgozik mit kéne még meg adóztatni.

  63. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “2006 ősze élénken él emlékezetünkben! A titkos kormányhatározatba foglalt, az ENSZ, a Cion bölcsei és az EU által szentesített intézményes, nagyipari szemkilövetés mellett zajlott egy Fidesz-kongresszus is Győrben, amely után Orbán Viktor kifejezetten felszólította a választási győzelem eufóriájából épp csak ébredező, totálisan besárgult önkormányzati szférát, hogy bocsásson ki kötvényeket, fejlesszen hitelekből, jövünk majd kedves barátaim, és rendezzük a dolgot.
    A narancsszínbe borult helyi erők meg is kezdték nagy erőkkel a pénzköltést: szökőkutak, templomkerítések, díszburkolatok, üptre-semmire felújított épületek, fenntarthatatlan fürdők és sportlétesítmények díszlenek országszerte. Kifizetve még nincsenek, de a műkő már porlik sok helyen, mint a székely.”

    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20121028_onkormanyzatok_pocsekolas#rss

  64. ugró mókus szerint:

    Dr.grün!
    A székelységet nem ebbe belekeverni bölcsebbek Ők mint mi.

  65. ugró mókus szerint:

    Nagyapó!
    El kell menni Debrecenbe meg kell nézni a Kósa emlékművet,eddig négy milliárd forintba került és még nincs kész.Ez az emlékművet Latinovits Zoltán színház hívják.Úgy tudom a Cívis városban más eddig nem volt polgármester csak Kósa Lajos.A rosszakarói egy névvel illetik őt ami bizonyos anyagi dolgokkal kapcsolatosak.Aztán ha azt megtekintette nézze meg az önök által csak vörös gettónak hívott Angyalföldön a Radnóti Miklós Művelődési Központot és a mellette lévő általános iskolát mit csinált a kerület szoci vezetése-önök szerint komcsik-a válság alatt.Igy is lehet tudja.

  66. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    Azt beszéld meg a zidézett cikk írójával!
    Mindenesetre hízeleg, ha azt hitted én írtam! 🙂

  67. ugró mókus szerint:

    Dr.grün!
    Akkor elnézést.Különben is megint kihagytam egy szót még pedig azt,hogy kéne tényleg dislexiás vagyok.

  68. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    Persze mert Te még nem járhattál a
    “Csepel Árpád földje fennállásának 300 éves évfordulójára alkotott díszzászlóval kitüntetett Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola”-ba és csak egyszerűen a régi szótagolva olvasást tanultad! Attól lehet a diszlexia!
    “A mo-tor a so-rom-pó-hoz ért”
    “Hol a toj-ás, pir-os toj-ás
    Tar-isz-nyám-ba vár-om!” ))) 🙂 (((

  69. Tóth Kati szerint:

    Még az a szerencse,hogy az ország mostani vezetői nem a szocikat nyalogató szavazókra hallgat.Végre megszabadulhatnak az önkormányzatok a szoci vezetők által itt hagyott csődtömegtől.Miért baj ez?Egyébként Csepelen nincs hat éve Fideszes vezetés,miről beszél itt valamelyik hülye?Inkább azt kérdezzék meg a szoci szavazók Tóth elvtárstól és bandájától hova lett az észak Csepelért kapott kilenc milliárd forint!Egyébként a kormány nem a Grün féléken szeretne most segíteni,úgyhogy Grűn elvtárs ne hadakozzon a konszolidáció ellen,neki majd segítenek a szocik,ahogy szokták.

  70. ugró mókus szerint:

    Tóth Kati!
    Nem Csepelről írtuk,hogy 2006 óta van Fideszes vezetése.Ha szabad javasolni fuss neki még egyszer hát ha megérted mit írtunk.Ahogy látom neked mindenki hülye aki nem azt vallja amit te.A csőd tömegtől meg nem fogunk megszabadulni ráolvasással,mert a kusza szemű és bandája ezt csinálja.Kijelentette 2013 lesz a gazdasági felemelkedés éve hurrá ezt halljuk tőle minden évben.Független és jobb oldali közgazdászok szerint a jövő évi gazdasági növekedés 0,8% lesz ez semmi.Ahhoz hogy erezhető legyen a gazdasági növekedésnek minimum 3% kellene lennie az erősödésnek.Tudom amit most leírtam én ezért komcsi,libsi illetve ezek bérencei leszek.De hát a tények makacs dolgok mondta a vonatrabló.

  71. ebihal szerint:

    Tóth Kati!
    Muszáj Neked mindig ekkor baromságokat írni? Ha csak ennyi telik , akkor borzalmasan sötét vagy!

  72. felix szerint:

    Tóth Kati!
    Meg van az a hülye aki hatéves fidesz vezetésről beszélt Csepellel kapcsolatosan.
    Te is ismered-
    Tóth Katinak hívják.

  73. ugró mókus szerint:

    A kusza szemű újabb nyilatkozata:- Jövőre az autóipar,az elektronikai ágazat,az élelmiszer ipar(körmendi húsüzem,gyulai húskombinát csőd),logisztika,bionika,kreatív gazdaság és a turizmus fogja felemelni a magyar gdp-t.Ezt ő gondolom rendkívül kreatívan adta elő pláne,ha állt mellette valamelyik kormánytag.Aztán vissza ment a Szemere utcába és megemésztette mit is mondott,de még most sem érti miért vagyunk szarba.Pedig egyszerű miatta.

  74. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    Mintha még azt is mondta volna, hogy a fogyasztási adókat emeljük és a jövedelmekre rakódó terheket csökkentjük és mindezekkel nagyfokú politikai stabilitást érünk el!
    Ja, és majd sorra veszik át ezeket a zintézkedéseket a világon! ))) 🙂 (((

  75. ugró mókus szerint:

    Áááááá ezek piti dolgok Dr.grün ő nagyba játszik.A kis ember mert kb. 165 cm magas de az a hatalmas méret hatalmas baromságokat képes kitermelni magából.Nem tudom milyen tudat módosító szereket szed a csepp ember,de valami van.A N.A.V. nehogy találjon nála valamit.Én kb a 6. vice házmester után vagyok képes ilyeneket kitalálni új utca nevek,új terek neveinek,új intézmény neveinek megadóztatása.Ja és akinek nem narancssárga színű az autója vagy bár milye az festék adót fizet.Akinek van tető csomagtartója,akinek nincs az is adózik.Igy aztán egyre jobban a mi farkunkkal veri a csalánt.

  76. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    Utána meg kirója rá a lank-adót! ))) 🙂 (((

  77. ugró mókus szerint:

    Dr.grün!
    Az qrva nehéz lesz mert kiváló szerek vannak már a zászló felvonásra.Lehet hogy azokat fogják sújtani luxus adóval.Ezek olyan impotensek,hogy azok a szerek nekik nem használnak.Az nem baj,de úgy tűnik az a sok iskola is fölösleges volt nekik.Nem tudom egykori professzoraik most mit szólnak szerintem igen szégyenlik magukat,hogy diplomát adtak ennek a sok faroknak.

  78. csaba péter szerint:

    Szegény Szita meg a többi .
    kár , hogy nem látjátok saját pusztulásotokat .
    Pedig ez következik .
    Az önkormányzatiság : Tartott 1991 től 2012 ig béke poraira.

  79. Tóth Kati szerint:

    Félix írta”legkevesebb hat éve uralja a Fidesz az önkormányzatokat.”Ennyi.Csepelen,ha jól tudom tizenhat évig fosztogattak Tóthék.Egyesek úgy látom szeretik a nihilt,a nyomort.Képtelenek elhinni,hogy másképp is lehet élni.Sajnálom őket,de minket hagyjanak ki a saját lelki és fizikai nyomorukból.Hajrá Magyarország,hajrá Németh Szilárd!

  80. csaba péter szerint:

    Örülök kedves tóth mária , hogy most sokkal gazdagabb vagy a fideszes seggnyalásod jóvoltából. Brávó , csak így tovább .

  81. Perspektíva szerint:

    Elég rendesen “tiszteletben” tartjátok egymást, különösen a hölgyeket.
    Remek kis emberkék lehettek. Végül is faj kérdése az egész?

  82. ugró mókus szerint:

    Tóth Kati !
    Te egy elképesztően ostoba nő vagy az még hagyján,de olvasni sem tudsz és fújod a beléd vert szöveget.Lelki és fizikai nyomorod neked van.Szerinted a Simicska birodalom és a mezőgazdasági területek osztogatása barátoknak és közelieknek szerinted mi?Ha már a nyomornál tartunk a jelenlegi kormány dilettáns gazdaság politikája taszítja az országot gazdasági romlásba.Tudod a piacról történő finanszírozás esetén a kamat(a te esetedben kamaty)6-8%,ha sikerült volna megállapodni a hárombetűs szervezettel(tudod akit kiseprűztetek)akkor a kamat(neked kamaty)2,5-3% ez havonta több száz milliárd forint plusz kamat(neked kamaty)terhet jelent az országnak.Aztán dől az országba a forró pénz,mert magas a piaci kamat(neked kamaty),na most,ha ezt a tőkét hirtelen kivonnák ez a roppant bivaly erős gazdaságunk bedőlne és akkor mindenki csóró lepusztult nyomoronc lesz.Tudod egyszer már volt ilyen három millió koldus országa.Lassan,sőt szerintem már most is vannak ennyien.Talán ez a célotok?Ha fölemelnéd a szöttyedt seggedet és elmennél országot járni megdöbbennél mennyi csóró ember van.Ja igen emút nyóc év,nyóc év,nyóc év.nyóc év.Nekem nem kell hinni csak egyszer figyelmesen hallgass végig közgazdászok vitáját ahol kiváló jobb oldali közgazdászok is részt vesznek és meglátod milyen szarba vagyunk.Tudom emút nyóc év,nyóc év,nyóc év.Ja és azt is tudom,hogy ezután mocskos piszkos
    komcsi,libsi,judeoplutokrata ügynök vagyok,aki minden áron ártani akarok HAZÁM-nak.Bezzeg a mostaniak ők akik kivezetnek ebből a szarból igaz abba beledöglünk.Mindnyájan.

  83. ugró mókus szerint:

    Tóth Kati!
    Ja nem is biztos,hogy nő vagy bocsi,ha meg az akkor biztos szőke.

  84. felix szerint:

    Tóth Kati!
    Te annyira Tóth Kati vagy.

  85. "?!" szerint:

    “buta kata”, Te ostoba lotyó!

    Szinte hihetetlen, hogy olyan hülye legyen valaki , mint amiről a 13:11-kor írt hozzászólásod árulkodik, amelyben azt írtad, hogy: “Inkább azt kérdezzék meg a szoci szavazók Tóth elvtárstól és bandájától hova lett az észak Csepelért kapott kilenc milliárd forint”!

    Te ostoba liba, Te még itt tartasz, hogy a főnökeid segge a mai napig eltakarta előled a Borbély Lénárd alpolgármester által nyilvánosságra hozott T-25. számú tájékoztatót “az ún. északi bevétel felhasználásáról”, amelynek a 2012. szeptember 27-én történt nyilvánosságra hozatalával Borbély Lénárd porig rombolta az általad még most is hiányolt 9 milliárd forint eltűnéséről 2 éve éjjel-nappal hangoztatott hazugságotokat, és teljesen lenullázta a szavahihetőségetek utolsó maradékát is!

    A múltkor azt kérdezted tőlem, hogy szerintem miért vagy Te ostoba liba?
    Akkor azt válaszoltam, hogy azért, mert azt sem vagy képes felismerni, hogy ostoba liba vagy!
    Most viszont azért nevezlek ostoba libának, mert több mint egy hónappal a T-25. számú tájékoztató nyilvánosságra hozatala után Te még most sem tudod, hogy az általad hiányolt 9 milliárd forintból egyetlen forint sem tűnt el!

    A nagyon sötét agyad megvilágítása érdekében tájékoztatlak, hogy a Borbély Lénárd által aláírt 36 oldal terjedelmű T-25. számú részletes tájékoztatóban az Észak-Csepelért kapott 9 milliárd forintról az alábbi összegzést olvashatod:

    “Az északi bevétellel kapcsolatos pénzforgalom alapján:

    2012. augusztus 31-ig a tényleges kifizetés: 6.650.991.000,- Ft.

    2012. augusztus 31-én banki betétbe helyezve: 500.000.000,- Ft.

    2012. augusztus 31-én finanszírozásba bevonva: 1.945.121.000,- Ft.”

    Jól jegyezd meg a fenti számokat Te ostoba lotyó, hogy ezután Te is tudjad, hogy a bandátok mennyi pénzt meglétét tagadta le nyilván azért, mert el akartátok lopni!

    Ezen kívül azért is jegyezd meg ezeket a számokat, hogy a 13:11-kor leírt hülye hozzászólásodhoz hasonló szöveggel ne állíts ki újabb bizonyítványt arról, hogy milyen rettenetesen ostoba liba vagy!

  86. Kutasi József Antal szerint:

    Email értesítőt kérek, ha új bejegyzés jelenik meg az oldalon.

Itt lehet hozzászólni !