Origo

Hiába nem gratulált Orbánnak, a durva vereség vereség maradt
Az MSZP vezetése igyekszik nem annyira súlyos kudarcként eladni a választási vereséget a párton belül, de ezt sokan zúgolódva fogadják. Több szocialista szerint teljesen új politika kell, és Botka László választmányi elnök szerint sem folytatódhat minden így tovább. Szombatra összehívta a választmányt, ahol mindenki kibeszélheti magát.
Hétfő a letargia, kedd a felzúdulás napja volt az MSZP-ben – így foglalta össze egy szocialista politikus, hogy jellemzően milyen hangulatban vannak a párttagok a baloldal súlyos vereségét jelentő vasárnap után. Hétfőn még a legtöbben próbálták higgadtan feldolgozni, hogy csak néhány választókerületben sikerült győzni, hogy a Fidesz a kétharmad közelébe került, és hogy a Jobbik számos megyében simán megelőzte a baloldalt. Kedden azonban már több szocialista is az MSZP-vezetés választásokat értékelő megnyilvánulásain háborgott. Igaz, hogy ezt csak háttérbeszélgetésekben tették, kérve, hogy a nevüket ne írjuk le. (tovább…)