Dühös MSZP-sek szorongatták Mesterházyt

Origo

Mesterházy Attila

Többek szerint le kellett volna mondania

Indulatos vita zajlott szombaton az MSZP választmányi ülésén, amelyen többen megjegyezték, hogy Mesterházy Attilának le kellett volna mondani a választási vereség miatt. Az elnökhöz közel állók szerint csak a régi MSZP-sek hőzöngenek, és nem lehet mindent a vezetés nyakába varrni, Bajnai és Gyurcsány hibáit sem szabad elfelejteni. Ez történt a zárt ajtók mögött.

Önkritikus, érzelmektől sem mentes vitaként festette le Mesterházy Attila az MSZP választmányi ülését szombat délután. Mesterházy a testület ülését követőtsajtótájékoztatón hosszan vázolta is, hogyan nézett szembe az MSZP a választási vereséggel, és milyen pontokon akarják megújítani a pártot. Mesterházy és Botka azt is azt mondták, hogy az ülésen nem volt olyan javaslat, amely az elnökség távozást sürgette volna, az Origo által megkérdezett, a választmányon résztvevő MSZP-sek szerint azonban “nagyon is sokan számon kérték az elmaradt lemondást”.

A megkérdezett MSZP-sek – akik mind azzal a feltétellel beszéltek a zárt ülésről, ha nem írjuk le a nevüket – szerint

“RENDKÍVÜL ÉLES, PARÁZS VITA”

folyt négy órán keresztül a zárt ajtók mögött, ahol Mesterházy Attilát többen is keményen támadták, és gyakorlatilag csak a hozzá közel álló elnökségi tagok álltak ki mellette. Az ülés Mesterházy Attila beszámolójával kezdődött, ebben pedig többek szerint “önkritikus hangot ütött meg”, és ugyanazokat a hibákat sorolta, amelyet egy nappal ezelőtt a Hvg.hu-nak adott interjúban, majd a választmány utáni sajtótájékoztatón is megfogalmazott.

A Mesterházy-beszámoló után bárki szót kérhetett, és több mint ötvenen jelezték is, hogy élni kívánnak a háromperces hozzászólás lehetőségével. Rögtön az első felszólalás megadta az alaphangot, Braun Róbert monori elnök ugyanis élesen kritizálta Mesterházyt. Braun több résztvevő szerint azzal kezdte, hogy Mesterházy pár nappal ezelőtt felhívta, és megfenyegette őt, hogy ne merészelje kritizálni.

“AZT MONDTAD, HOGY HA BAJOM VAN, NE A HÁTAD MÖGÖTT, HANEM ITT MONDJAM EL, HÁT MOST ELMONDOM”

– idézték fel többen Braun hozzászólását.

Braun szerint Mesterházynak le kellett volna mondania a vereség után, a miniszterelnök-jelölti kampányát hatástalannak nevezte, az egész kampányt pedig “gondolattalanként jellemezte”. Mesterházy a szabályok szerint részletesen csak az összes hozzászólás végén reagálhatott az elhangzottakra, így ezután a többi szocialista háromperces következhetett.

“Attila alkalmatlan elnök”

Az MSZP egykori vezetői többek szerint élesen bírálták Mesterházy és az elnökség politikáját. Lendvai Ildikó és Kovács László volt pártelnökök, illetve Szekeres Imre volt elnökhelyettes is megjegyezte, hogy szerintük

ILLETT VOLNA MESTERHÁZYNAK FELAJÁNLANIA A LEMONDÁSÁT.

Ők, majd később más szocialisták is felemlegették, hogy Mesterházy kizárólag a lojalitásuk alapján válogatta ki maga köré az embereit, és a parlamenti frakcióba is főleg a hozzá lojális embereket jutottak csak be. Szekeres fel is vetette, hogy szerinte a párt jövője érdekében válasszák szét majd a frakcióvezetői és az elnöki posztot, és csak az lehessen frakcióvezető, akinek nem volt szerepe a 2010-es és 2014-es vereségben. Erről azonban később nem tárgyaltak, és nem is szavazta meg a választmány.

Többek szerint a “legdurvább beszédet” Mesterházy ellen Fetser János orosházi elnök tartotta, aki Mesterházy szemébe mondta az ülésen, hogy “Attila alkalmatlan elnök”. Fetser szerint ilyen eredmény után távoznia kell egy pártvezetőnek, és ő az ülésen be is jelentette, hogy lemond az orosházi elnöki posztról. A választmányon másik is jelezték a távozásukat, információnk szerint néhányan kiszálltak a választmányból, például a Bajnai-féle Haza és Haladás Egyesületet megalapító Haris Éva jelentette be szombaton, hogy lemond a választmányi tagságáról.

Nehogy már a régiek követeljenek változást!

A kritikák elhangzása után a Mesterházyhoz közel álló elnökségi tagok következtek, és ők védelmükbe vették az elnököt. Harangozó Tamás elnökségi tag szerint azért kellene abbahagyni a vezetés kritizálását Lendvaiéknak, mert nagyon rossz fényt vet a pártra, ha a sajtóban majd az jelenik meg az ülésről, hogy “a régiek követelik a változást”. Ezt később Botka László utasította vissza, mivel szerinte nem szabad generációs vitaként jellemezni a helyzetet, hiszen mindenki ugyanazért dolgozik.

Veres Gábor MSZP-szóvivő, a választmány elnökhelyettese szerint

NEM SZABAD MINDENT MESTERHÁZY NYAKÁBA VARRNI,

és figyelembe kell venni, milyen médiafölényben volt a kampány alatt is a Fidesz. Veres mmegjegyezte azt is, hogy a baloldali pártokkal kötött együttműködés ebben a formában nem tartható fenn. Többen ezt úgy értelmezték a választmányon, hogy Veres arra célzott, hogy hiba volt a szövetség Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel.Molnár Zsolt kampányfőnök azért nem szólt hozzá a vitához, mert nem ment a választmányi ülésre. Bár állítólag családi betegség miatt maradt távol, Molnár távollétén többen felháborodtak.

A választmányi ülésen uralkodó indulatos hangulatot mutatta az az epizód is, amelyről többen beszámoltak az Origónak. Amikor Gúr Nándor alelnök azzal utasította vissza a Mesterházyt ért kritikákat, hogy “végre baloldali elnöke van a pártnak”, többen is hangosan felzúdultak a teremben, valaki pedig azt kiabálta Gúrnak:

“SZÉGYELLD MAGAD!”.

A hangulatot tovább rontotta, hogy a vitának nagyjából ebben a szakaszában jelentette be Mesterházy, hogy Kunhalmi Ágnes elvesztette a pestszentlőrinci választókerületet, vagyis a Fidesznek meglett a kétharmada.

A Mesterházyhoz közel állók kitértek arra is, hogy nem egyszerűen a vezetés hibája a rossz szereplés, hanem az MSZP-nek szembe kell nézni azzal, hogy a Jobbik elhódította a szavazóik egy részét. Mesterházy röviden hozzászólt ehhez, és megjegyezte, hogy tudatosabban kell megszólítani ezt a réteget, és “rendpárti baloldal kell”. Ezen a kifejezésen többen értetlenkedtek, Steiner Pál pedig vissza is utasította, és megjegyezte, hogy ő nem kíván egy ilyen rendpárti MSZP tagja lenni.

Folytatása következik

Bár többen is kritizálták a pártvezetést, az ülésen ők is belátták, hogy az EP-kampány közepén nem lehet tisztújítást kezdeményezni. Lendvai Ildikó viszont azt javasolta, hogy még az őszi tisztújítás előtt, az EP-választások után tartsanak egy “széles párttanácskozást”, ahol szembenéznek az EP-választáson elért eredménnyel. Több hozzászólásban elhangzott ugyanis, hogy “reális forgatókönyv a Jobbik második helye”. Botka László felkarolta az ötletet, Mesterházy pedig engedett, így május 31-én összeül egy úgynevezett kibővített választmány, ahol nemcsak a tagok, hanem a különböző településekről meghívottak is részt vehetnek majd.

A választmányon többen beszéltek az önkormányzati választási felkészülésről is, és bár Horváth Csaba neve nem hangzott el, néhányan céloztak arra, hogy más főpolgármester-jelöltben is lehetne gondolkodni, akit a szövetséges baloldali pártok is elfogadnak. Mesterházy azzal simította el a vitát, hogy az önkormányzati választásokon nem lesz központi összefogás, minden település maga dönt arról, melyik pártokkal, civil szervezetekkel fog össze.

A vita végén Botka és Mesterházy tartott beszédet. Botka azzal csillapította a hangulatot, hogy

“NINCS MOST LEZÁRVA A TÖRTÉNET”,

és folytathatják a vitát az EP-választások után. Mesterházy pedig nem szólt vissza személy szerint a bírálóinak, a jövő feladatait foglalta össze, kitért a következő kampányokra, és többször jelezte, hogy mostantól “a Jobbik az MSZP versenytársa”.

Forrás: Origo

26 hozzászólás “Dühös MSZP-sek szorongatták Mesterházyt” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Nem akarom bántani a Mesterházyt, de itt már elvesztette a választást! 😛 😀
    .
    Mesterházy miatt nem alakíthat frakciót Gyurcsány
    2011 november 7
    http://alfahir.hu/mesterh%C3%A1zy_miatt_nem_alak%C3%AD_frakci%C3%B3t_gyurcs%C3%A1ny-20111107

  2. felix szerint:

    Pontosan.
    Ez a fő bűne és ezt most is sikerült megtennie.
    Az ellenzéknek, most két vagy három frakciójának kéne lennie, de ………..

  3. nagyapó szerint:

    “ILLETT VOLNA MESTERHÁZYNAK FELAJÁNLANIA A LEMONDÁSÁT.” Igen, és illett volna a győztesnek gratulálni. Illett volna a durva, trágár negatív kampány helyett valami jövőképet felmutatni, illett volna a polgárok, a dolgozók mellé állni a bankok ellenében, a rezsiharcban. Illett volna baloldalinak lenni.
    Öröm a polgári oldalnak, hogy Gyurcsány(i), Szanyi, Horváth marad, segítenek fenntartani a 2/3-ot.

    ILLETT VOLNA MESTERHÁZYNAK FELAJÁNLANIA A LEMONDÁSÁT.

  4. ebihal szerint:

    Gratulálni korrekt ellenfeleknek szokás. Ennek azonban a közelében sem jártunk!
    Kíváncsi lennék mit tenne Orbán, ha hegynek felfele kellene fociznia!?

  5. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    ebihal szerint: Igazad van nem is várható gratuláció egy ilyen inkorrekt, hiteltelen, antidemokratikus hazug baloldaltól. Azt csak úriemberek gyakorolják !

  6. ebihal szerint:

    Anikó!
    A sötétség nem szokott fájni?

  7. großmutter szerint:

    Anikó!

    Gratulálok a Fidesznek, sikeresen módosította a választásra vonatkozó törvényt, így már jogszerűen szállíthatta szervezetten a cigányságot szavazni, jogszerűen osztogathatott jutalmat a választás napján (például tyúkot) a lakosságnak.

    Ami négy éve tilos volt, azt most már szabadott.

    Így gondolta? Vagy mihez kellett volna gratulálni?

  8. grün szerint:

    “A háziorvosok lehetőség szerint naponta legfeljebb ötven beteget lássanak el, az ingyenes ellátást pedig negyedévente ötször lehessen igénybe venni – javasolja az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ).”
    .
    Bevezetik újra a vizitdíjat?! Csak most fityeszék?! 😛 😀
    .
    http://www.hir24.hu/belfold/2014/04/12/evente-20-szor-lenne-ingyen-az-orvos/

  9. nagyapó szerint:

    großmutter! 2010-ben milyen választási törvény szerint lett a polgári 2/3???
    De az angol szisztéma szerint a győzelem 95%-os lenne.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  10. großmutter szerint:

    nagyapó!

    Nem egyről beszélünk! 2010-ben még tilos volt szervezetten szállítani a szavazó népet, tilos volt a választás napján bármiféle juttatásban résesíteni a szavazókat a szavazat megszerzésének reményében.

    Kocsis Máté is nyilatkozta, hogy idén sokkal kevesebb volt a szabálysértés a választások során, mint négy éve. Naná, úgy nehéz szabályt szegni, ha mindent lehet.

    Olyan ez, mint a bűncselekmények számának csökkenése. Még szép hogy csökkent (papíron) a bűncselekmények száma, miután felemelték az összeghatárt 20.000 forintról 50.000 forintra.

    Erre mi a magyarázata nagyapó? Miért volt erre szükség? Ha már itt van, szívesen meghallgatnám a véleményét.

  11. nagyapó szerint:

    großmutter! Perlje a Volánt, mert szervezetten szállított szavazókat. De vajon Volán által szervezetten szállított szavazók nem az MCP-re szavaztak?
    Bár őszintén megvallva nem értem, a szervezetten szállított szavazó nem szavazó?
    Persze a “szervezett szállítás” is egy szoci hazugság, amit nem tudtak bizonyítani (hol van olyan falu/város, ahol szállítani kell a választókat?).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  12. großmutter szerint:

    Tudja maga miről van szó, csak terel. Rengeteg olyan videó készült, ahol nem a volán, hanem – példának okáért – Karcagon, a helyi Fideszes képviselő asszony furikáztatta a helyieket az urnához.

    http://karcagjobbik.tv/4-eve-tilos-volt-de-mar-haladni-kell-korral/

    A kérdés jogos, sehol sincs olyan falu, ahol szállítani kellene a szavazókat, ennek ellenére mégis megtették.

    Viszont az előző hozzászólásom második felében felvetett kérdésre nem reagált, szívesen venném a véleményét azzal kapcsolatban is.

  13. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Érdekes, ha a szocikról van szó, akkor létezik a szervezet szállítás!

  14. maminti szerint:

    Amilyen korrekt, intelligens, udvarias a választópolgárok tömege, pont olyan korrekt, intelligens és udvarias politikusokat tud magából kitermelni. Elég csak ezt a fórumot olvasni, hogy lássuk, milyen az alapanyag. Itt se azt mondják, hogy gratulálunk a győztesnek, jó erdményt ért el a második és a harmadik is, miben tudunk egymásnak segíteni az ország érdekében. Ez fel sem merül. Akkor miről beszélünk “eeetásak”? Ugye Nagyapó és társai.

  15. Etikus szerint:

    Itt csupán a fékekre és az “ellensúlyokra” telik. Építés, konstruktivitás szóba nem jöhet. Aki mégis hangot ad, v. ésszerűen a jó irányában igyekszik cselekedni, gondolkodni, na az itt bőségesen megkapja a magáét. Kiktől? S sátánoktól, a gonoszoktól! Tisztelet a kivétel.

  16. grün szerint:

    maminti!
    “Amilyen korrekt, intelligens, udvarias a választópolgárok tömege, pont olyan korrekt, intelligens és udvarias politikusokat tud magából kitermelni.”
    .
    Húsz év múlva Balog Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét?!
    Addig a “nyócosztályt” se járja ki! 😛 😀
    .
    http://propeller.hu/itthon/2908375-orban-viktorrol-nevezte-el-gyereket?utm_source=atv.hu&utm_medium=partner&utm_campaign=Orb%C3%A1n%20Viktorr%C3%B3l%20nevezte%20el%20a%20gyerek%C3%A9t

  17. Etikus szerint:

    KETTŐS MÉRCE ABSZURDISZTÁN

    Következmények nélküli ország

    Hibázhatnak bármit bizonyos pozíciókban, a tetteiknek nem lesz magukra nézve hátrányos következménye. Továbbra is keresik pénzt, megtartják hatalmat, másoknak meg okoznak kárt, fájdalmat és csalódást. Ez az erkölcs totális tagadása, egyben a végső alapja annak a széles körben osztott meggyőződésnek, hogy a politika egyenlő az erkölcstelenek gyülekezetével.

  18. Varga Gábor vilmos szerint:

    Kódolva volt az MSZP veresége. Visszamenően sok-sok mindent lehet mondani. Én egyet:az MSZP által vezetett baloldal elveszítette hitelességét. építkezniük kell, mégpedig alulról, egyszerű és hiteles emberekkel! Nem újgazdagokkal, azok csemetéivel. Kódolva van az EU választás után is a tér vesztés. Nem a FIDESZT kell szidni, hanem önmaguk fejére illenék a hamus edényt szórni és PENITENCIÁT gyakorolni. Nem kicsit, NAGYON!

  19. krapulaxxx szerint:

    baloldal? mi az? a volt mszmp-s káderek leszármazottai akik betegre lopták magukat vagy zsíros állásban növesztik a seggüket hála a felmenők kapcsolatainak.
    hogyan is lenne képes megújulni egy ilyen társaság…
    a Jobbik lesz még erősebb, a Jobbik Ifjúsági Tagozata minimum 40.000 tagot számlál, a jövő a radikális nemzeti oldalé, az ún. baloldal pedig a múlt.

  20. ebihal szerint:

    Varga Gábor Vilmos!
    Hány újgazdagot, vagy annak csemetéjét lehet felsorolni a Fidesz vezetők és a kormány
    soraiban, akinek van MSZMP-s kötődése?

  21. felix szerint:

    “Aki mégis hangot ad, v. ésszerűen a jó irányában igyekszik cselekedni, gondolkodni, na az itt bőségesen megkapja a magáét. Kiktől? S sátánoktól, a gonoszoktól! Tisztelet a kivétel.”
    A sátánok önmarcangolásáról eddig nem hallottam.
    A jobbik szimpatizáns sátán lenne a jó irány?
    Ne kacagtass Ricsi, mert becsöpög a pisi.

  22. felix szerint:

    Az MSZP addig nem fog nyerni, amíg nem nő ki a füle, és nem kezd el hallani vele.
    Addig minden belterjes marad és folyton át fognak siklani a saját hibáikon.
    Csepelen megeshet, hogy jobban utálják már a fideszt, mint az MSZP.-t.
    Nem tudom, de megeshet.
    Egy új elnök növelni az MSZP esélyeit.

  23. bonifác szerint:

    Örüljetek annak, hogy legalább Csepel bevörösödött. 1/2X, Zöldike, Békaporonty és
    társai megválasztották a Központi Bizottság kiküldöttjét.Mesterházi Fletó bábja, saját
    arca nincs, tahó beszólásai főnökét idézik.A libsi oldalt igazából Fletó vezeti, épeszű
    alternatívája nincs.
    Aki Európai Egyesült Államokat akar. (Ma mondta.) Aki hülye, vele tart!!
    Mesterházi a mesebeli szarkához hasonlít, aki sokat akar, de nem bírja a ..farka.

  24. grün szerint:

    bonifác!
    Örülünk neki. bár régi tapasztalat, hogy a sok birka között nem jó a tömegből kilógni!
    Még a kutyák is azt pécézik ki maguknak! 😛 😀
    http://sphotos-g.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/10958_431995736874867_1732268879_n.jpg

  25. felix szerint:

    bonifác.
    Úgy látszik, hogy a házelnök tahósága fertöző.

  26. ebihal szerint:

    bonifác!
    Örömmel konstatálom, hogy nem gyűlölködsz!

Itt lehet hozzászólni !