‘Választás’ kategória archívum

Egy hónap múlva lesz a települési és nemzetiségi választás

2014. szeptember 12. péntek

Hirado.hu

Egy hónap múlva lesz a települési és nemzetiségi választás

A mostani adatok szerint jelöltek hiányában két képviselő-testületi, két polgármester- és 500 nemzetiségi választás maradhat el.

Egy hónap múlva, október 12-én vasárnap lesz a települési és nemzetiségi önkormányzati választás. A választási kampány három hete tart, ez idő alatt kellett a választáson induló jelölteknek és szervezeteknek megismertetniük magukat választóikkal, továbbá összegyűjteniük az induláshoz szükséges számú ajánlást. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a települési önkormányzati választáson 58 ezer jelölt indul, míg az ugyanakkor rendezendő nemzetiségi választáson 12 ezer.
(tovább…)

Néhány ajánlás miatt bukhatja a baloldal Óbudát

2014. szeptember 11. csütörtök

Origo

Néhány ajánlás miatt bukhatja a baloldal Óbudát

Mindössze néhány ajánló aláíráson múlik, tud-e listát állítani a főváros III. kerületében Gyurcsány Ferenc pártja. Országszerte is több megyében nem egy pártnak okozott gondot, hogy nem adtak le kellő számú érvényes aláírást, így nem vették nyilvántartásba, de a fellebbezések még nem zárultak le.

Minden megyében és a fővárosban is tudott listát állítani a Demokratikus Koalíció, egyelőre Budapest III. kerületében azonban nem -erősítette meg a DK alelnöke. Vadai Ágnes az Origónak elmondta, hogy Óbudán öt választókörzetben nem vették nyilvántartásba jelöltjüket, ám mindenhol fellebbeztek a helyi választási bizottság döntése ellen.

(tovább…)

Az MSZP figyeltette volna Orbán Viktor feleségét? – Videóval!

2014. szeptember 9. kedd

Mno

Lévai Anikó

Titkosszolgálati módszerekkel figyeltették volna szocialisták Orbán Viktor feleségét, Lévai Anikót a 2010-es választási kampányban. Ezt az MSZP-hez köthető Egyenlítő blog volt főszerkesztője állítja. Németh Gábor szerint a megbízást Velez Árpádtól, az MSZP pártigazgatójától kapta, de végül nem vállalta, pedig már a lehallgatáshoz szükséges berendezések beszerzését is megszervezték.

A miniszterelnök feleségéről, Lévai Anikóról akartak terhelő adatokat gyűjteni a szocialisták, és ehhez a vállaltan baloldali Egyenlítő blogot próbálták felhasználni – állítja az internetes kiadvány korábbi vezetője. Németh Gábor elmondása szerint Mesterházy Attila akkori pártelnök bizalmasa fordult hozzá a megbízással. (tovább…)

Kedden kezdődik Szenteczky rágalmazási pere

2014. szeptember 8. hétfő

Csepel.info

Kedden délelőtt kezdődik Szenteczky Jánosnak, a balliberális pártok csepeli kompenzációs listájának második helyén szereplő politikusnak a rágalmazási pere. Szenteczky a vád szerint a Csepel.info nevével és a törvénnyel visszaélve gyalázta fideszes ellenfeleit még 2010-ben – értesült a Csepel.info.

A vádirat szerint a politikus lapunk nevével visszaélve olyan újság összeállításában vett részt, melyben politikai vetélytársaira nézve becsületsértő állításokat tett. Ezek között volt olyan, amelyben pénzügyi visszaéléssel, és volt amiben azzal vádolta politikai ellenfelét, hogy az megcsalta a feleségét. (tovább…)

Önkormányzat 2014 – Lejárt a jelöltállítási határidő, sokan az utolsó órákig gyűjtöttek ajánlásokat

2014. szeptember 8. hétfő

MTI, Csepel.hu

Önkormányzat 2014 - Lejárt a jelöltállítási határidő, sokan az utolsó órákig gyűjtöttek ajánlásokat

Hétfő délután négy órakor lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra. A jelöltek közül sokan az utolsó órákban adták le ajánlóíveiket a helyi választási bizottságoknál.

A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban településenként meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.
(tovább…)

“Bőrfotelből kiesett, seggnövesztő megélhetési politikus”

2014. szeptember 8. hétfő

DK-s párttársa alázta a csepeli polgármester-jelöltet

Csepel.info

Borka_Horvath

Borka-Szász Tamás (fent) és Horváth Gyula (lent középen) képviselő-jelölti és polgármester-jelölti bemutatkozásukon

Borka-Szász Tamás, a csepeli Demokratikus Koalíció képviselője “bőrfotelből kiesett, seggnövesztő megélhetési politikusnak” nevezte Horváth Gyulát, a DK csepeli polgármester-jelöltjét, aki a pofázáson kívül nem sok mindenhez ért. Borka azt javasolta neki: “keressen munkát, ilyen egyszerű. Lehet visszatérni a munkás gyökerekhez, amit már oly régen elfelejtett” – értesült a Csepel.info.

A 2010. szeptember 25-én, meglehetősen keresetlen szavakkal írt véleményében Borka-Szász Tamás még totálisan alkalmatlannak tartotta Horváthot a polgármester-jelöltségre. Horváth akkor már több mint 17 millió forint jutalmat vett fel többek között a csepeli kórház sikeres bezárásáért vagy a csepeli rendelőintézet katasztrofális felújításáért. Nem elégedett meg azonban a megszerzett javakkal, és ő akart lenni Szenteczky János helyett az MSZP csepeli polgármester-jelöltje. Szocialista pletykák szerint önjelöltsége mellett egy igen nagy pártkassza-összeg eltűnését is rajta kérték számon társai. Ezért rövid úton kitették az MSZP-ből, amiben akkor Borka-Szász Tamás is aktívan segített Szenteczky János pártelnöknek. Borka-Szász azt tanácsolta a szerinte megélhetési politikusként a bőrfotelből kiesett Horváthnak, hogy menjen el inkább dolgozni. Négy évvel később – ismét a párttársaként – ugyanezt az embert tartja a legrátermettebbnek Csepel vezetésére. (tovább…)

Finisben az ajánlásgyűjtés

2014. szeptember 7. vasárnap

Hirado.hu

Finisben az ajánlásgyűjtés

Bő egy napjuk maradt a pártoknak, egyesületeknek és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az októberi önkormányzati választáson való induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.

A bejelentett nem válik azonnal jelöltté, a helyi választási bizottságoknak négy napjuk van dönteni, és ha érkezik jogorvoslati kérelem a nyilvántartásba vétel ellen, elhúzódhat az eljárás.

(tovább…)

Szenteczky feljelentése: még a bűncselekmény gyanúja is hiányzott

2014. szeptember 6. szombat

Csepel.info

Hoppon maradt

A bűncselekmény gyanújának hiánya miatt utasították vissza Szenteczky Jánosnak, a csepeli balliberálisok második számú önkormányzati listavezetőjének a Fidesz-KDNP ellen tett feljelentését. A politikus semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni azon felháborodásán túl, hogy rajta kívül más is adhat ki választási szórólapot – értesült a Csepel.info.

Szenteczky János, a csepeli balliberálisok második számú önkormányzati listavezetője augusztus 1-jén tett feljelentést, miután a Fidesz-KDNP választási szórólapot jelentetett meg. Szenteczky akkor azzal vádolta meg ellenfeleit, hogy választási szórólapot jelentettek meg, és nyilván közpénzből kampányolnak. Állítását semmilyen bizonyítékkal sem támasztotta alá, holott a csepeli önkormányzat üvegzseb-programja alapján a kerületet érintő valamennyi szerződéskötést folyamatosan nyilvánosságra hozzák. A Csepel.info úgy értesült, hogy a rendőrség visszautasította a politikus feljelentését. Kiderült, hogy egy demokráciában nem csak a magukat baloldalinak tartó pártok adhatnak ki szórólapot, Szenteczky pedig olyan váddal illette ellenfeleit, amelyeknek a rendőrség szerint még a gyanúja sem volt meg.  (tovább…)

Még a szlogenjét is lopta a csepeli álbaloldal

2014. szeptember 5. péntek

Csepel

Pásztormiskolc

Horváth_csepellegyen

Még a szlogenjüket is Miskolcról lopta Szenteczky János és Horváth Gyula, amikor kitalálták, hogy idegenellenes gyűlöletkeltésre alapozzák kampányukat – értesült a Csepel.info.

Kormányzásuk idején gyaníthatóan csak legyintettek volna az ilyen kampányszlogenre. Információink szerint 2010 októberéig az MSZP-s képviselők több mint fele nem volt csepeli, tűrték és elhallgatták a ferencvárosi roma-betelepítéseket, a csepeli parkokból hajléktalantanyák lettek, Szenteczky János pedig százmilliókat nyomott át egy soroksári MSZP-s vállalkozó elvtársának. A legabszurdabb, hogy Horváth Gyula, a polgármester jelöltjük még abban is segített, hogy Csepelen többet ne szülhessenek az édesanyák. Horváth ugyanis élharcosa volt a Csepeli Kórház bezárásának, ahol a bezárásig az ország legjobb hírű szülészete működött. (tovább…)

Még megvan a bőrfotel, ahonnan Horváth “kiesett”

2014. szeptember 4. csütörtök

Csepel.info

Horváth Gyula bőrfotel 01

Horváth Gyula bőrfotel 02

Van néhány érdekesen megkopott része is az egyik fotelnek, talán a kieséstől

Az biztos, hogy nem a vezetői irodabútorok cseréjéből nőtt az elmúlt négy évben Csepel vagyona több mint kétmilliárd forinttal. Az MSZP-s kerületi vezetés bútorai ugyanis még mindig a régi helyükön vannak, nem cserélték le őket. Így ott van az a megkopott bőrfotel is, amelyből Borka-Szász Tamás szerint “kiesett megélhetési politikustársa” – értesült a Csepel.info. 

Ahogy arról csütörtökön reggel beszámoltunk, Borka-Szász Tamás, a csepeli Demokratikus Koalíció képviselője “bőrfotelből kiesett, seggnövesztő megélhetési politikusnak” nevezte Horváth Gyulát, a DK csepeli polgármester-jelöltjét. Horváth Gyula Borka-Szász szerint a pofázáson kívül nem sok mindenhez ért. Azt javasolta neki: “keressen munkát, ilyen egyszerű. Lehet visszatérni a munkás gyökerekhez, amit már oly régen elfelejtett”. Borka-Szász később mégis összebútorozott megélhetési politikustársával, és támogatta abban, hogy a DK elnöke majd polgármester-jelöltje legyen. Gyanítható, hogy ha ma kérdeznék meg a Gyurcsány-párti politikust, hogy mi a véleménye Horváth Gyuláról nagyjából pont az ellenkezőjét nyilatkozná róla, mint akkor. (tovább…)