Kiderült: aki a baloldalra szavaz, Szenteczkyre szavaz

Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

Szenteczky (bal oldalon) a pénzügyekre hajt, “ahhoz ért”

Szenteczky János, a több pénzügyi visszaéléssel és bűncselekménnyel vádolt csepeli MSZP-elnök és fővárosi MSZP-alelnök a második a csepeli balliberális pártok kompenzációs listáján – derül ki most már egyértelműen a Nemzeti Választási Iroda honlapján.

Szenteczky képviselő-jelöltségét Szabó Szabolcs parlamenti politikus szeptember 8-án még tagadta a Facebook-oldalán, de gyorsan lebukott: az adatok ugyanis már aznap megjelentek a választási oldalon. A politikus második helye azt jelenti, hogy biztosan bejut a testületbe, ahol győzelem esetén a polgármester után a második legfontosabb pozíciót kapja. Miközben többnyire pénzügyi visszaélések vádjával folynak ellene bírósági büntetőperek, a vádlott Csepelen pénzügyi és gazdasági alpolgármester lehet. A balliberális pártok eddig eltitkolták a második helyét, egyetlen szórólapjukon, de még a jelölteket ábrázoló fotókon sem szerepel a politikus.

Baloldal kompenzációs lista Csepel 2014

Ugyanaznap jelent meg a Választás.hu oldalon a lista, melyen Szenteczky a második

Szenteczky Jánost eddig két hűtlen kezeléssel és egy rágalmazással vádolta meg az ügyészség. A politikus azonban a “csepeli lakásmutyi üggyel” vált igazán ismertté, melyben még nem történt vádemelés. A lakásmutyi során rászorulóknak szánt szociális lakásokat újítottak fel, és adták titokban kivételezett embereknek, akik azokat harmadáron megvásárolták. A bűncselekmény viszontagságos nyomozása során egy alkalommal a kerületi ügyészség megszüntette az eljárást a politikus ellen, amit azzal indokoltak, hogy törvénytelen ugyan, de nem bűncselekmény rászorulóknak szánt javakat gazdagoknak adni. Ezt a döntést azonban a Fővárosi Főügyészség a napokban felülbírálta. A bűnügyben eddig négy vádemelés történt, ezt növelheti, ha a politikus is vádlottá válik.

Szenteczky János ezen túl két jogerős polgári peres bírósági ítélet szerint a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) vezérigazgatójaként ügyvédeit is közpénzből fizettette. Erre 3.750.000 forintot költött a csepeli adófizetők pénzéből – miközben a fizetésén felül még 37 millió forint jutalmat és prémiumot vett fel. Ebben az ügyben folyik a rendőrségi nyomozás, de a politikus ellen még egy polgári peres eljárás is folyamatban van rágalmazás és becsületsértés miatt.

Szabó Szabolcs Szenteczky 01

Szimpla átverés Szabó Szabolcs Facebook-fotóján: a balliberális képviselő-jelölteket bemutató képről hiányzik a lista 2. helyezett Szenteczky János – pedig ott volt a helyszínen

Szabó Szabolcs Szenteczky

Ordas nagy hazugság Szabó Szabolcstól: “János nem képiviselő-jelölt, nem polgármester-jelölt. Ezért nincs ott a jelöltek fotóján. Ennyi.”

Nem Szenteczky János az egyetlen, aki ellen több büntetőügy is folyik, miközben hivatalosan is önkormányzati képviselőjelölt lett. Takács Krisztián vádlott ellen sikkasztás és rágalmazás miatt folyik büntetőper, őt azonban egy alkalommal magánokirat-hamisítás miatt már elmarasztalta a bíróság.

Csepel.info

50 hozzászólás “Kiderült: aki a baloldalra szavaz, Szenteczkyre szavaz” bejegyzésre

  1. Hajni szerint:

    Vádlott. Nem elítélt. Ez a fontos. Mert az nem lehet kiindulópont, hogy a fidesz kicsinyes bosszúállásból minden nap azon küszködik, hogy újabb és újabb ügyeket indíttasson Szentecky és Takács ellen. Ők a bosszúállás fő pontjai. Az már más kérdés, hogy mi az, amiből nem is lesz bírósági eljárás, mert annyira megalapozatlanok a vádak, vagy mi az, ahol felmentő ítélet születik. Takács magánokirat hamisítás ügyét pedig részletesen érdemes lenne ismerni, olyan pitiáner dolog. Csak jól hangzik, lehet vele cikkeket írni. Olvassatok a sorok közt, emberek!

  2. Bugi szerint:

    Hajnika ha Mónika lenne, Szenteczky ügyeket nem kenegetne.

  3. grün szerint:

    Jánoskám!
    Valld be őszintén, hogy valamit kapsz Ábel Atillától ezért a segítségért, amivel a fityesz saját eredményei helyett a dolgaidat a kampányhoz rendelkezésére bocsátod!
    Vagy megelégszel a népszerűségi listán ezek miatt kiharcolt egyre jobb helyezéssel?!
    Mint baloldali szavazó igérem, már csak ezért az önzetlenségedért is van nálam egy szavazatod! 😛 😀

  4. Bugi szerint:

    Grün, te nem vagy baloldali. A bűnözés nem baloldali érték.

  5. grün szerint:

    Bugi!
    Ezt a logikai csűrcsavart, ha kicsit világosabban előadnád!
    Mert elég hülyén hangzik, hogy a bűnözés nem baloldali érték, tehát ebből következően én csak egy értékes, bűnöző jobbos lehetek?! 😛 😀

  6. Balos szerint:

    Tisztességes ember ezekre nem szavaz. Szenteczkyről mindenki tudja, hogy kicsoda, és azt is, hogy mit művelne az önkormányzatban.

  7. Kisapám szerint:

    Ábel Attila pedig második a Fidesz kompenzációs listáján.
    Tehát kiderült: aki a Fideszre szavaz, Ábel Attilára szavaz.

    Ábel Attilára, erre az arrogáns, agresszív alakra, a Fidesz főpropagandistájára, aki semmibe veszi a választóit, és akinek a fő tevékenysége a baloldal folyamatos mocskolása, a gyűlöletkeltés, köpködés, uszítás, és a csepel.info nevű szennylap fenntartása.

    Aki ezt a büdös bunkót be akarja juttatni a csepeli képviselő-testületbe, az szavazzon nyugodtan a Fideszre.

  8. admin szerint:

    Kisapám, nem kell a Csepel.info-t olvasni, ha ennyire utálod. Ha pedig nem szereted a gyűlöletkeltést sem, nem kell így beszélni.

  9. grün szerint:

    Balos!
    “Szenteczkyről mindenki tudja, hogy kicsoda”
    Pontosan ezért kell Rá szavazni! Ő már nem okoz meglepit! 😛 😀

  10. kerdezo szerint:

    “A Fidesz visszautasítja a gyűlöletkampányt”
    Ha ha ha

    Ez a cikk akkor mi?

    Jelölt számomra az, akire konkrétan szavazni lehet. (pont)

  11. csepeliblogos szerint:

    Hajni Takácsot elítélték felfüggesztve.Abban bíztak megjavul,nem sikerül.Ha most a műfű miatt elítélik-hatályba lép.Gondolom így lesz-ezért került a listán hátra.

  12. felix szerint:

    Ábel Attila.
    A listás jelölteknek hány ajánlás kell ahhoz, hogy felkerüljenek a jelölt listára.
    A válaszoddal tetézd meg az eddigi ostobaságodat.

  13. Ábel Attila szerint:

    Felix: ha a listás képviselő-jelöltek nem képviselő-jelöltek, akkor Szenteczky hogyan lett képviselő 2010-ben? Akkor is csak listán volt, mint képviselő-jelölt: polgármester-jelöltként akkorát bukott, hogy azt tanítani lehetne. Nem 0,6% volt a különbség, mint most tavasszal, amire ti itt üvöltöztetek, hogy mekkora bukás. Azt szoros eredménynek hívják a normális emberek, 0,6% ugyanis elég kis különbség.

    Egyébként a listaállításhoz pontosan meghatározott számú jelölés kell. Ennyit az ostobaságról. Olvass, tanulj, és akkor nem csak okosabb lehetsz, de talán kitágul egy kicsit a világnézeted is.

    Egyébként nem értem mi itt a gyűlöletkeltés. Szenteczkyt bűncselekményekkel vádolják? Igen. Takácsot bűncselekményekkel vádolják? Igen. Szabó Szabolcs hazudott, amikor azt állította, hogy Szenteczky nem képviselő-jelölt? Igen. Valóban 37 milliót vett fel Szenteczky a fizetésén felül prémiumként és jutalomként? Igen. Ennek ellenére közpénzből fizette a magánügyvédeit? Igen.

    Ezek csak tények.

  14. ebihal szerint:

    Na, ki állította, hogy az északi pénz eltűnt? Hazudott? IGEN!

  15. Bugi szerint:

    Békasegg! Egy forint nem volt felhasználható az északi pénzből. Az utolsó fillérre lekötötték az elvtársak bulijaira.

  16. felix szerint:

    Ábel Attila.
    Szenteczky úgy lett képviselő, hogy nem volt jelölt.
    Férjen már bele az agyadba.

  17. grün szerint:

    Ábel Attila szerint:
    2014. szeptember 11., csütörtök – 15:54
    “Ezek csak tények.”
    .
    Ábel Attila hazudik?! Ez tény! 😛 😀

  18. ebihal szerint:

    Bugi!
    Mint kiderült, az északi pénzből még 3,6 milliárd állt rendelkezésre. Még az uszoda
    vagy sátor+ útépítés című baromságnál is előjött! Most annak egy részéből épülnek
    utak.

  19. grün szerint:

    “Köszönetet mondott Barrosónak Orbán”
    .
    “Orbán Viktor szerint hét év múlva Magyarország fejlett ország lesz” majd egymás kezét szorongatva jól elröhincséltek ezen, csak mind a ketten más aspektusból! 😛 😀
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20140911_koszonetet_mondott_barrosonak_orban

  20. csaba péter szerint:

    Ez igy igaz admin Attila Gyűlőlet kampányt ezen a portálon csak ti folytathattok.

  21. Bugi szerint:

    Itt van az egész hisztérikus banda, remegnek a tolvajkoncért, köpködnek, gyűlölködnek. Ja, meg hazudnak, mint a gyulai Szabó Szabolcs.

  22. felix szerint:

    Mit hazudott?

  23. csaba péter szerint:

    szegény bugi

  24. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Attila!

    Én sosem tagadtam, hogy János a listán van. Amikor a leveleztünk egymással, akkor ráadásul tudomásom szerint már ott is volt az NVI honlapján a kompenzációs listánk, szóval értelme sem lett volna. Ezzel kapcsolatban ezt írtam:

    “Talán látod a fényképen, hogy az egyéni képviselőjelek szerepelnek rajta, a kompenzációs listán szereplők nem”

    Szóval légy szíves ne gyárts híreket.

    További szép napot!

    Üdvözlettel,

    Szabó Szabolcs

  25. Szabó Szabolcs szerint:

    (a hitelesség kedvéért másoltam be az eredetileg is elgépelt szöveget 🙂 )

    üdv,

    szsz

  26. robi szerint:

    Bugi!

    Ha itt valaki remeg a vereségtől és hisztériázik, azok ti vagytok egy páran.

    – Eltelt 4 év a – keresztényi szeretet (?) jegyében megtett- negyven valahány feljelentés óta.
    Nem mertek szembenézni avval, hogy a bíróságok civilizált szakemberei -feltehetően szánalmas mosoly kíséretében- a szemétkosárba tették vádaskodásaitok nyomtatott példányainak nagy többségét. A fennmaradó néhány üggyel sem nagyon tudnak mit kezdeni a hatóságok.
    Már korábban jeleztem, a kevesebb több( és eredményesebb ) lett volna- meg vagyunk egy páran még, akikben rossz emlékek törnek fel, ha eszükbe jutnak az egykori utca bizalmik.

    Tavasszal úgy veszített a polgármester, hogy jobban szerepelt, mint a pártja.
    Akkor is elmondtam, hogy a vereségben nem kis szerepe lehetett a pocsék kommunikációnak. Az egy dolog, hogy egy-két vidékről érkezett harcostárs nem veszi magát észre a városi forgatagban, de hogy jobb környezetben felnőtt, magas végzettségű vezető, szimpatizáns – az orrát befogva – mélyen hallgat a kerepesi kocsisok stílusában hangoztatott demagógiáról, az meglepő számomra.
    Pedig kár, mert a kerület fejlesztése érdekében tényleg történtek dolgok.

    A vereségtől való félelem újabb gyűlölet hullámot indított el. Nem veszitek észre, hogy egyre többet hibáztok. A helyi sárdobálásba nem kívánok részt venni, a butaságokat sokan észreveszik- le is csapnak rendesen a felkínált magas labdára.

    Szabó úr megválasztásán csodálkoztam, most viszont imponál intelligenciája. Lehet, hogy nem kellett volna provokálni út, mert feltűnő a szellemi fölénye a vádaskodóival szemben. A baloldallal tán a kutya sem foglalkozna, ha ti nem hívnátok fel a figyelmet rájuk.

  27. Bugi szerint:

    Ott van a szöveg, ahol Szabó Szabolcs letagadja, hogy Szenteczky képviselő-jelölt.

  28. Ábel Attila szerint:

    A hitelesség kedvéért Szabolcs: azt hogy utána hogyan maszatoltál, hagyjuk. Hazudtál.

  29. grün szerint:

    Ábel Attila!
    Ne irigykedj Szabolcsra!
    Hazugságban és maszatolásban Te vagy a király! 😛 😀

  30. felix szerint:

    Bugi.
    Nem képviselő jelölt hanem a listán van.
    Fogd már fel a különbséget.

  31. Kisapám szerint:

    Ábel Attila! Az egész facebookos beszélgetés a fenti fénykép kapcsán indult, márpedig a fényképhez kizárólag az egyéni jelöltek álltak be! Van még a listán 3-4 olyan jelölt, aki egyéniben nem jelölt, ők sincsenek rajta a képen. Tehát Szabó Szabolcs nem hazudott, te vagy az a rohadék szemétláda, aki kontextusából kiforgatva a szöveget, hazug módon cikket gyártottál belőle. Egy Goebbelset megszégyenítő, hazug propagandista vagy!

  32. Gordon szerint:

    Szerintem a csepeli maffiabaloldal érintett tagjai előbb fizessék vissza a felnyalt bruttó 122 millió forintnyi jutalmat és végkielégítést (kamataival együtt) és utána tartsanak a tisztességről előadást.

  33. felix szerint:

    Szerintem meg Gordon dolgozzon már végre, mert úgy fg meghalni, hogy nem került kapcsolatba a munkával.
    Amennyiben egy napig csinálná azt amit Horváth Gyula munkája volt a gyárban, megnőne az ország zsír exportja,.

  34. felix szerint:

    Ne engedjétek becsapni magatokat.
    Aki a baloldalra szavaz az nem szavaz Szenteczkyre.
    Aki nem a baloldalra szavaz az segíti őt a képviselői székbe.
    A cikk írója egyszerűen hazudik.

  35. Bugi szerint:

    Szenteczky tulajdonképpen valóban nem baloldali. De a csepeli baloldal sem az. És aki a csepeli baloldalra szavaz, az nem baloldaliakra szavaz, de Szenteczkyre szavaz.

  36. felix szerint:

    Bugi:
    Szenteckire nem lehet szavazni.
    De te ezt képtelen vagy felfogni.

  37. felix szerint:

    “(2) Töredékszavazatnak minősül az egyéni választókerületekben a jelölő szervezet jelöltjére leadott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek mandátumot.”
    Tehát Szentesczky csak akkor lehet képviselő, ha nem nyernek azok akik az Ő oldaláról felkerültek a szavazó listára.
    Tehát ha valamelyik balos képviselő nem nyer, akkor lehet töredék szavazat.
    Ezért aki nem a baloldalra szavaz az rá szavaz, aki a baloldalra szavaz az ellene szavaz.
    Jelenleg Bugi Ábel, és gordon Szenteczkynek kampányol.
    Ez van fiúk. 🙂 🙂 🙂

  38. Nagy Éva szerint:

    Aki arra a kis buzira szavazott ott középen,az húzza meg magát és szégyenkezzen!És próbálja meg jóvátenni azzal,hogy legalább hallgat,és nem szavaz többet ilyen férgekre.

  39. ebihal szerint:

    Nagy Éva!
    Örvendek, hogy kitört belőled a keresztény erkölcs!

  40. felix szerint:

    Mi van Évike?
    Hiába akartad nem dugott meg?

  41. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! Melyik vallás támogatja a buzikat? Mert a magyarországi négy nagy egyház elutasítja. Talán csak az Iványi-féle metodisták támogatják.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  42. felix szerint:

    Szemétláda!
    Téged melyik egyház támogat?
    A melegeket nem kell támogatni, csak békén hagyni.
    Támogatni téged kell, mert nem ismersz mértéket.

  43. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Mi van 1/2eszű1/2x = csecsemő béka?
    Meleg az édesanya ölelése. A fartúrók buzik, ahogy tapasztalta felvonulásukon, amikor Gyurcsány(i)val együtt részt vett.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  44. felix szerint:

    Szemétláda.
    Édesanyám ölelése valóban meleg volt.
    Tudod te ostoba a melegek többek nálad abban biztos vagyok. Nem mind de a többség tuti.
    Próbálj meg felnőni némelyikükhöz. Fogadok, hogy nem fog sikerülni.
    Nem vagy meleg, de ez az egyetlen amit elmondhatsz magadról.

  45. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Hadd ne vonjak párhuzamot a Szent Jobb meghurcolásán résztvevő tömeg és a melegfelvonulás között!
    Talán annyit, hogy mind a kettő ugyanúgy megütközést kelt a normális emberekben! 😀

  46. ebihal szerint:

    vén barom!
    Egyenlőre a maguk bandája buzizik, akkor mi a fenét kér rajtam számon? Mondtam
    már, maga nem volt és sose lesz polgár!

  47. felix szerint:

    Nagyapó megnyugodott végre, mert mai is bebizonyította magának, hogy tényleg szemétláda.

Itt lehet hozzászólni !