‘Választás’ kategória archívum

Szabó Szabolcsot ajánlgatták a szavazóhelyiségben

2018. április 8. vasárnap

Magyar Idők

Szabó Szabolcs szombatra hamis plakátokat is gyártott, hogy átverhesse a szavazókat

Csepelen az Együtt jelöltjére való szavazásra buzdítják azokat, akik egyébként a szocialista párt képviselőjének nevét tudakolták a szavazókörben – tudtuk meg Ábel Attilától, a csepeli Fidesz elnökétől.

Az ügy pikantériája, hogy az MSZP csepeli jelöltje, Bangóné Borbély Ildikó ugyan visszalépett, azonban azt nem Szabó Szabolcs (Együtt) javára tette, hanem egyoldalúan. Lapunk úgy tudja, hogy két esetben vettek fel jegyzőkönyvet az esettel kapcsolatban és továbbítják azt a Nemzeti Választási Iroda felé. (tovább…)

Horror a csepeli szavazáson: brutális baleset érte az elnökhelyettest, leszakadt ujjal száguldottak vele kórházba

2018. április 8. vasárnap

Blikk

A fotó illusztráció

Ömlött a vér a budapesti szavazókörben.

választás eddigi legfurcsább és leghorrorisztikusabb balesete történt a fővárosi XXI. kerület 9-es szavazókörében. Az Origó beszámolja szerint a Szavazatszámláló Bizottság elnökhelyettesének jobb kezének mutatóujjából leszakadt egy darab, miután az valahogy az ülőke és a szék lába közé szorult.

(tovább…)

Orbán: Csepelen is csak a Fidesz!

2018. április 8. vasárnap

888, Csepel.info

A miniszterelnök Csepelen kampányolt Németh Szilárd mellett.

Csepelen is csak a Fidesz. Hajrá, Németh Szilárd”

– írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

A Jobbik kamuhír-gyártásban látja a választási csodafegyvert

2018. április 8. vasárnap

Csepel.info

A Jobbik és Bereczki Miklós, a párt csepeli-soroksári jelöltje igazi kamuhírgyárat üzemeltetett be a választás napjára. Most éppen azt terjesztik Soroksáron, hogy ők “exit pollok és a nem hivatalos eredmények alapján” már tudják a választás pillanatnyi eredményét, és aszerint a jobbikos jelölt éppen-hogy van csak lecsúszva Németh Szilárd mögött.

A Jobbik fake news gyára, az Alfahír is reggeltől tolja az álhíreket, amelyek a Fidesz állítólagos sorozatos választási csalásairól szólnak. (tovább…)

A Zorall már szavazott

2018. április 8. vasárnap

Csepel.info

Erdélyi turnéján sem feledkeztek meg a Zorall zenekar tagjai és rajongói a magyar választásokról. Mintegy hetvenen mentek már el szavazni – értesült a Csepel.info.

A csapat tegnap este Csíkszeredán lépett fel, így szavazati jogukkal is ott éltek. A program szerint ma este ér véget a turné: Sepsiszentgyörgyön 18:00 órától a Moho Clubban lépnek fel.

Kétszer Fidesz, csak ez a biztos

2018. április 8. vasárnap

Origo

„A választásnak komoly tétje van, Brüsszel még az idén, 2018-ban tízezer migránst telepítene Magyarországra. Hozzunk ma egy nagy, közös döntést arról, hogy nem engedjük be a bevándorlókat Magyarországra és megvédjük az országot.

A kényelmet ma tegyük félre. A sorosisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is. Ma jó döntést kell hoznunk, mert ha elhibázzuk, nem lehet jóvátenni. Mindenki menjen el, és adja mindkét szavazatát a Fideszre. Kétszer Fidesz, csak ez a biztos” – mondta az Origónak Orbán Viktor.

(tovább…)

Magas a szavazási kedv, és vidéken még magasabb

2018. április 8. vasárnap

Csepel.info, 888

Olyan még nem nagyon volt, hogy Budapesten alacsonyabb a választási kedv, mint vidéken. Most rekord részvétel volt reggel 9 óráig, ám Budapesten mentek el kevesebben.

Reggel 7-ig a választásra jogosultak 2,24 százaléka szavazott, ez rekord, ennyien sosem szavaztak még az első egy órában. Délelőtt 9-ig a választásra jogosultak 13,17 százaléka szavazott – ilyen sem volt még soha. Az, hogy Budapesten szavazzanak a legkevesebben, szintén páratlan eset. Csepel-Soroksáron 2014-ben 10,1%, most 12,86% volt a részvétel reggel 9-kor, ami alacsonyabb, mint az országos átlag. A 11 órási adatok: országosan 29,93%, Csepelen 31,71% volt a részvétel, vagyis a csepeli részvétel ismét az országos fölé kúszott.

(tovább…)

Elgurult a gyógyszer? Most egy nőre támadt rá a jobbikos politikus – videóval!

2018. április 7. szombat

Csepel.info

Lehet, hogy csak alkoholból volt sok, de nem először ilyen agresszív és vádaskodó a jobbikos “kamubáró”

Pár nappal ezelőtt Németh Szilárdot, a Fidesz alelnökét inzultálta és rágalmazta Bereczki Miklós, a Jobbik csepeli-soroksári jelöltje. Pártja azóta elismerte a rágalmazást, amit viccelődésnek neveztek. Bereczki most Orbán Gyöngyi soroksári alpolgármester asszonyra támadt rá.

A jobbikos politikus estefelé inzultálta az asszonyt, azt kérdezve tőle, hogy csepeli és soroksári választópolgárokat fognak-e megverni. (tovább…)

Szabó Szabolcs szerint ő az egyetlen ellenzéki jelölt

2018. április 7. szombat

Bereczki szerint viszont ő az esélyesebb

Csepel.info

sdr

Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa szerint ő az összes ellenzéki pártnak – vagyis a Jobbiknak is – a csepeli-soroksári jelöltje. Bereczki Miklós jobbikos politikus szerint viszont ő a legesélyesebb, és ő a jogosult a sorstalanul hagyott szocialisták voksaira. Csepel-Soroksáron hirtelen kapósak lettek az eddig elutasított ellenzéki pártok, de könnyen lehet, hogy ebből a végén mégis a Kétfarkú Kutya Párt profitálhat. 

Szabó Szabolcs, az Együtt Gyulán lakó politikusának új plakátja attól különleges, hogy amíg az osztozkodásnál mereven és többször elutasította az MSZP és a Párbeszéd nevét és logóját, most a DK-val meg még ki tudja milyen szedett-vetett társaságéval együtt hirtelen mind kikerült a plakátjára. Sőt, bár a Jobbik logója már nem fért ki, a plakát szövege

“a kormányváltó ellenzéki pártok jelöltje”

szerint legalábbis a liberális politikus lett mostanra a Jobbik jelöltje is. (tovább…)

Ha Gyulán laksz, Csepelen a buszmegállóban is parkolhatsz

2018. április 6. péntek

Csepel.info

Épp úgy szabadon értelmezi az Együtt kampánycsapata a parkolás szabályait, ahogy általában a törvények betartását. Ezt pénteken délután a sétáló utcában mutatták be, ahol a buszmegállóban illetve közvetlenül a megálló mellett, a járdán parkoltak le autóikkal.

Érdekes, hogy a politikusok valahogy többet engednek meg maguknak: az MSZP-s Takács Krisztián és a rokkant parkolókat különösen kedvelő, DK-s Horváth Gyula után most Szabó Szabolcs és az Együtt kampánycsapata. (tovább…)