Szenteczky: Szabó Szabolcs miatt lett meg a Fidesz kétharmada

Csepel.info, Sztárklikk

szj

Szabó Szabolcs végül nagy csatában megnyerte ugyan a választókörzetét Németh Szilárd ellen Csepelen, azonban ennek súlyos ára van – állítják a szocialisták. Szenteczky János pártelnök szerint  a Fidesz kétharmada sem lett volna meg, ha nem Szabó Szabolcs indul Csepel-Soroksáron.

Az alábbiakban az MSZP pártlapjának, a Sztárklikknek a cikkét olvashatják.

A Csepelt és Soroksárt magába foglaló fővárosi választókerületben végig kiélezett küzdelem zajlott, ám a baloldali ellenzék nem csak a Fidesz ellen, hanem egymással is küzdött azért, hogy ki legyen Németh Szilárd ellenfele. Végül a felmérések szerint esélyesebb Bangóné Borbély Ildikó engedett, és lépett vissza az Együtt színeiben induló Szabó Szabolcs javára.

Szabó, egyedüli baloldali jelöltként állva maradva végül meg is nyerte a körzetet, a szocialisták szerint azonban a számok azt mutatják, hogy az együttes politikus vékony győzelme ha közvetve is, de nagyban hozzájárult a Fidesz kétharmadához. Az MSZP XXI. kerületi elnöke a Sztárklikk megkeresésére el is mondta, miért.

Szentteczky János szerint a budapesti 17-es választókörzet részletes eredményeiből világosan kiolvasható, hogy Bangóné jóval simábban verte volna Németh Szilárdot, ehhez csak meg kell nézni a listára leadott szavazatokat. „Csepelen és Soroksáron az MSZP-Párbeszéd listájára szavaztak a legtöbben az ellenzéki pártok közül, úgy, hogy nekünk például a Jobbikkal ellentétben nem is volt végül egyéni jelöltünk” – hangsúlyozta.

Amennyiben Bangóné marad állva Németh Szilárddal szemben, legalább egy, de könnyen lehet hogy kettővel több ellenzéki mandátum születhetett volna. Ha az szocialista Bangónéra lehetett volna személy szerint is voksolni, úgy egyrészt egyéni mandátummal ülhetne a parlamentbe, vagyis a listás helyén is egy ellenzéki képviselő még pluszban bejutott volna. Ezzel a Fidesznek már rezegne a kétharmados többsége.

Ugyanakkor vélhetően több listás szavazat is érkezett volna az MSZP-re, ami országosan akár még egy plusz mandátumot is eredményezhetett volna az ellenzéknek – mondják. Persze ez már erősen a „mi lett volna, ha” kategória, az viszont tény, hogy ha az Együtt nem erőltette volna mindenáron Szabó indulását, Csepelen azzal minimum duplán nyert volna az ellenzék.

„Szabó Szabolcsnak és az Együttnek sajnos nem csupán a 200 milliós kampánytámogatással, de ennek a felelősségével is el kell számolnia”

– nyilatkozta a Sztárklikknek Szenteczky János. (Az Együttnek, mivel nem érte el országosan az 1%-ot, vissza kell fizetnie a közel 200 milliós állami kampánytámogatás teljes összegét.)

Bangóné Borbély Ildikó egyébként Facebook-oldalán köszönte meg a csepeli és a soroksári választóknak, hogy elmentek szavazni, és hogy az ellenzéki pártok közül a legtöbben az MSZP-Párbeszéd listájára szavaztak Csepelen és Soroksáron. Gratulált Szabó Szabolcsnak, bízva abban, hogy független képviselőként is a baloldali értékeket szem előtt tartva fogja képviselni a XXI és XXIII. kerületieket.

Forrás: Sztárklikk

7 hozzászólás “Szenteczky: Szabó Szabolcs miatt lett meg a Fidesz kétharmada” bejegyzésre

  1. Dzsinácska szerint:

    Micsoda faszság!

  2. Qqriq szerint:

    A kétharmad éppen a Szentencziky-félék miatt jött össze, akik nem hajlandók távozni a közéletből, nyilvánosságból, miután leszerepeltek a saját közönségük előtt!

  3. Kaschauer szerint:

    Kollektív siker volt csávókák!
    Benne van az MSZP ugyan úgy, mint az LMP és a Jobbik meg a DK.

    Ha lenne konstruktiv baloldali ellenzék, akkor esetleg (!) nem lenne 2/3 a FIDESZ javára.
    De ilyen destruktiv ellenzék mellett legközelebb 4/5-e lesz.

    Ha hinni lehet a híreknek, a helyzet tovább romlik a ballib számára, ha olyan agresszív baromarcokat tolnak előtérbe, mint Gulyás Marci és társai.

  4. Happy szerint:

    Hát ez kurva jó!
    Máskor Szenteczky maga a patás ördög ezen a fos blogon, most meg haver mert Szabó Szabolcs szarrá verte a beszélő disznósajtot másodszorra is!
    Ti vagytok a világ legalja.

    Apropó! A büntetéseteket az adófizetők fogják kifizetni vagy Ábel Attila a saját zsebéből? Tudjátok, amikor kicsit feleslegesen toltátok orrba- szájba Rezsisziszit!:D

  5. Tóth kati szerint:

    Az mszp 4 évvel ezelőtt is és most is ráfaragott az összefogásra.4 éve gyurcsányit vitték be a hátukon,szépen megköszönte,most meg bagóné lépett vissza más javára.Nem kéne már tanulniuk ebből?Az okos mások kárán tanul a stupid /mszp/meg még a saját kárán sem.Tényleg nagyon hülyék.

  6. Cicuka szerint:

    Tóth kati!

    Ha már hozzászól valamihez, legalább azokat a neveket tanulja meg rendesen leírni, akiket szid! Nézzen előbb magába, mielőtt bárkit hülyézni kezd!

  7. […] Nem csoda, hogy Szenteczky János csepeli MSZP-elnök ezek után egyenesen a Fidesz-KDNP 2/3-os győzelmének elősegítőjeként támadta az Együtt máig Gyulán élő polit…. […]

Itt lehet hozzászólni !